Péntek 13. (2009) – Újrakezdés helyett megfáradt búcsú-hakni

Az előző részek tartalmából: miután a Kristály-tavi tábor kis gondatlan felügyelői hagyják megfulladni a kis, deformált Jasont, Vorhees mama bosszút áll, melynek következtében el is veszti a fejét. Ám, mint kiderül, Jason nem halt meg, sőt szemtanúja volt anyja halálnak. Így ő is bosszúhadjáratot indít a tóparton házasság előtt szexelő és bulizó fiatalok ellen. Sokukat macséta élre hányja, amíg a kis Tommy Jarvis az ő fejét le nem vágja. Apró közjáték következik Tommy elmegyógyintézetis kalandjaival és egy kamu-Jasonnel. Amikor pedig a már felnőtt Tommy meg akar győződni róla, hogy Jason tényleg halott, véletlen feltámasztja. Újrakezdődik a futás és a sikítás. Az immár zombi Jason megmérkőzik egy Carrie hasonmással, kirándul egyet New Yorkba, pokolra kerül, majd pedig tesz egy űrsétát. Végül pedig Freddy feltámasztja, hogy összemérjék a szúró-vágó szerszámjaik hosszát és élét. Innen folytatjuk.  

A 2003-as Freddy vs Jason mind a Péntek 13., mind pedig a Rémálom az Elm utcában-sorozat legtöbb bevételt hozó darabja. Noha többe is került, mint bármelyik sorozat, bármelyik korábbi darabja, ám még így is bőven profitábilisnak bizonyult. Hollywood nagy szabálykönyve szerint semmi akadálya nem lett volna a folytatásnak. Persze rögtön adja magát a kérdés: miként fejelsz meg egy ilyen egyszeri szuperkoncertet? A válasz természetesen: még egy sztárfellépővel! Jeff Katz képregényíró meg is találta a tökéletes vendégelőadót Ash Williams személyében. Hiszen ki más lehetne méltó ellenfele a két legveszedelmesebb slasherikonnak, mint a gonosz halottak legyőzője?

Ám a Freddy vs. Jason vs. Ash különböző jogi- és kreatív nézeteltérések miatt végül nem készülhetett el. Így pedig a 2003-as crossover jópofa cliffhangerje sem került feloldásra. Kénytelennek vagyunk annak kétértelmű lezárását elfogadni az eredeti Péntek 13. és a Rémálom az Elm utcában-sorozatok hivatalos befejezéseként. Már ami a filmeket illeti. Az Freddy vs. Jason vs. Ash, ha filmként nem is, képregény formában legalább megvalósult. De arra kitérünk majd egy elkövetkező Péntek 13-án, most még maradjunk a filmeknél.

A korai 2000-es évek horrorkínálatát főként az új erőre kapó slasherfilmek dominálták. Egyfelől a Sikoly sikerének meglovagolására tett kísérletek számos, önreflexív és posztmodern jegyekkel bíró franchise megszületését eredményezték. Ezzel párhuzamosan pedig egy rahedli klasszikust is újráztak. Hollywood úgy igazán az ezredforduló utáni években kezdte felfedezi a remake-ekben bíró (jórészt anyagi) potenciált. Ennek a hullámnak pedig a horrofilmek voltak az első számú áldozatai. A texasi láncfűrészes mészárlás, A rettegés háza (The Amityville Horror), a My Bloody Valentine, a Rémálom az Elm utcában, a Sziklák szeme, de még az 1953-as Panoptikum – A viaszbabák háza is megkapta a maga digitálisan ráncfelvarrott, MTV generációra szabott változatát. Ezen filmek többsége a Michael Bayhez köthető Platinum Dunes stúdió berkeiben készült. Ez pedig árulkodik a mögöttük lévő alkotói mentalitásról: legyen akciódús, trendi és szexi. Ez jellemzi a szintén Platinum Dunes produkcióként megszülető 2009-es Péntek 13-at is, amelynél a sorvezetőt egyértelműen a stúdió első sikere, a 2003-as A texasi láncfűrészes mészárlás szolgáltatta. Olyannyira, hogy ahhoz hasonlóan Jason feltámasztását is Marcus Nispel rendezte. 

Persze 2009-ben a Péntek 13.-sorozat ugyan még harminc éves sem múlt el, csak éppen a formátuma eddigre már jócskán megöregedett. A 2000-es évek ugyan az önreflexív horrorfilmek kora, Damien Shannon és Mark Swift forgatókönyvírók direkt nem akarták Jason ámokfutását ebbe az irányba elvinni. Irónia és kikacsintgatás helyett inkább a gyökerekhez való visszatérést tűzték ki célul. Ami, tekintve, hogy a korábbi folytatásoknak hála a sorozat már rég önmaga paródiájává vált, alapvetően nem volt rossz elképzelés. Ám emellett – saját elmondásuk szerint – bennük volt a szándék, hogy új alapokra helyezzék a sorozatot. Nos, ez utóbbi nemhogy nem sikerült, még az sem érezhető, hogy egyáltalán megpróbálták volna. A 2009-es Péntek 13. tulajdonképpen a széria első négy részének az összemixelt remake-je. Egy best-of lemez, amelybe igyekeztek belesűríteni a korábbi filmek lényegét és legjobb pillanatait.  

A címével ellentétben ez nem az 1980-as alapfilm újrázása, hanem annak “új idővonalat nyitó” folytatása, ami az alapművet leszámítva figyelmen kívül hagyja a korábbi részeket. Úgy indul, mint egy legacy sequel – még jóval az előttről, hogy erre külön kifejezésünk lett volna. A fekete-fehér nyitányban (már itt érződik, hogy a minta A texasi láncfűrészes mészárlás-remake volt) a klasszikus film fináléját – Voorhees mama lefejezését – látjuk újra. Majd ugrunk 25 évet az időben, mikor Jason már felnőttként, de még krumplis zsákkal a fején (álá klasszikus második rész) mészárolja a táborozó fiatalokat. Ám ez még mindig csak a felszopás. A tényleges sztori csak azután indul el, hogy rémünk látszólag mindenkivel végzett és – csak úgy, mint a harmadik filmben – megszerezte az ikonikus hokimaszkját. Berobban a főcím, és ezt követően tulajdonképpen elindul a Péntek 13. IV – Az utolsó fejezet remake-je.

A sztori legalábbis nagyon hasonló: egy bohó fiatalokból álló társaság érkezik a Kristály-tó melletti nyaralóba, miközben egy magányos utazó a tó közelében nemrég eltűnt húgát keresi. Aztán jön Jason és elkezd vadászni mindenkire. Ugyan a negyedik film tényleges főhösei, a Jarvis család már nem fért bele, helyette a második rész egyik elemét gondolták tovább az írók. Ebben a részben igyekeznek kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni Jason tragikumára és anyakomplexusára, de persze ez a válogatott halálnemek és a teletömött, fedetlen bögybográcsok kereszttüzében teljesen elsikkadt. Így az ötlet inkább csak a második rész sajnálatosan alulírt és kevésbé emlékezetes megmikrózása. Hasonló a helyzet a hokimaszkkal: az eredeti harmadik részben nem látjuk, hogy Jason honnan szedi a hokimaszkot. Csak kilép egy fészerből és hirtelen már a fején van. Az írok úgy döntöttek, hogy most megmutatják: Jason felveszi a padlás padlójáról.  Ennyire tellett az írók fantáziájából.    

Atmoszféra, feszes tempó és majdnem emberi karakterek. Nagyjából ezek szólnak a 2009-es Péntek 13. mellett. Marcus Nispel egy technikailag kompetens, b-kategóriás iparos rendező. Neki és Daniel Pearl operatőrnek köszönhetően a Péntek 13. – ellenben jó pár korábbi résszel -, tényleges filmnek érződik. Az erősen kontrasztos képi világ nemcsak jól néz ki, de egészen hátborzongató tud lenni. Ahogyan Nispel helyenként kifejezetten jól és hatásosan építené a feszültséget is. Csak az a kár, hogy Steve Jablonsky filmzenéje kevésszer nyúl vissza Harry Manfredini ikonikus témájához. Hiába a rockos, modern hangzás, elég felejthető.

Csak éppen eddigre a klasszikus slasher/Péntek 13.-formula annyira kiszámítható és fáradt lett, hogy az egyszeri horrornéző már mérföldekről látja pontosan, hogy Jason kire, mikor és kb. hogyan fog lesújtani. A halálok elborultságukban ugyan visszafogottabbak,de így is kellően véresek, egy-két helyen pedig felszisszenősen durvák tudnak lenni. A hálózsákban, tábortűz felé fellógatott lány esete a sorozat egyik csúcs-kivégzése.

Az áldozati sorsa váró karakterek és az ő sztorijuk pedig ezen a ponton már majdnemhogy mellékes. Noha felbukkan pár, később sorozatos karriert befutó színész – mint Danielle Panabaker, Ben Feldman és főként az Odaát forgatási szünetéből áttévedt Jared Padalecki. De igazából teljesen mindegy, hogy ki is játssza ezeket az egysíkúan írt, sablonkaraktereket – mint a kedves lány, a motoros „rossz”fiú, vagy az elkényeztetett, újgazdag baromarc. Hiszen ahogyan a legtöbb tucat-slasher, úgy a Péntek 13. is úgy van már megkonstruálva, hogy a sztár a gyilkos. Bár egy fokkal komolyabban vehetőek, és reálisabb karakterek, mint a korábbi filmekben, alapvetően önmagukban nem érdekesek. A Derek Mears által megformált Jason viszont kifejezetten jó. A korábbiakkal ellentétben most nem egy terminátor-zombi, hanem egy vad-pszichopata, akinek valamennyi esze is van a vadászathoz és vélhetően élvezi is azt.      

Ebből szempontjából nem is igazán lehet belekötni a filmbe. Minden más kritikai megjegyzés pedig könnyedén lesöpörhető a „mégis mit vártál” cinikus frázisával. Így nem csoda, hogy miközben a film a széria legsikeresebb darabja lett, a kritikusok felől egyöntetű elmarasztásban részesült. Ám úgy néz ki, hogy most a stúdió(ka)t előbbi nem kárpótolta az utóbbiért. Hiába jelentették be már 2010-re a folytatást, – mely így a 13. Péntek 13. film lett volna – az már nem készült el. De lehet, hogy csak felismerték, hogy már új ötleteknek már a szikrája sem maradt ebben a franchise-ban. Valószínűleg az sem segített, hogy 2010-ben a horrorszféra is kezdett átrendeződni, egyre nagyobb teret engedve a független, alacsonyabb költségvetésű filmeknek. Bármi miatt is akadt meg a folytatás: Jason immár bő másfél évtizede tetszhalott.

Így a feltámasztására tett kísérlet ironikus módon épp a hattyúdala lett. Ám egy ilyen  “mindent bele válogatás” tulajdonképpen nem is rossz búcsú minden idők egyik legfőbb mozgóképes szörnye számára. Sőt, van egy jóleső költőisége annak, hogy Jason – eddigi utolsó filmes jelenete – szépen rímel az első feltűnésére (vízből kiugrás). 29 év alatt szépen körbeértünk. Jason útja egyfajta uroboroszként tekeredik vissza a kezdetekhez. Ám ebben az is benne rejlik, hogy a szörnyek sosem tűnnek el véglegesen. Hiszen a 2009-es film pénzügyi sikere is arról árulkodik, hogy akármilyen elcsépelt is a formula, van valami örökzöld és halhatatlan ebben a karakterben. Hogy olyan félelmeinket jeleníti meg, amelyektől sosem szabadulunk. Félelem az erdőtől, félelem az éjszakától, félelem a társadalmi szabályok – legyél erkölcsös és ne drogozz! –  megszegéséről. És, ameddig ezek a félelemek velünk élnek, addig számítanunk kell arra, hogy Jason is bármikor újra magához ragadhatja a macsétát. 

Már, ha a készítőknek sikerült leküzdenie a karaktert sújtó szerzői-jogi hercehurcát, hiszen az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elmúlt másfél évtizedben ez volt a karakter visszatérésnek egyik fő akadálya. A különböző jogtulajok – Victor Miller író, Sean S. Cunningham rendező/producer és a stúdiók – éveken keresztül hadakoztak, hogy ki melyik részét birtokolhatja a franchise-nak. Ám a perek pár éve lezárultak, az A24-nél pedig állítólag készül már egy előzménysorozat. Bár egy ideje nem sokat hallani a projektről, egy dologban biztosak lehetünk: amíg vannak szertelen, táborozó tinik, addig Jason legendája is élni fog.