Heather Fawcett különleges, tündéres fantasyvilágának lezáró kötete ezúttal egyenesen Tündérhonba kalauzolja el az olvasókat. Az Emily Wilde és az elfeledett mesék egy olyan befejezést kínál ezen a helyszínen, ahol a folklór mellett nagy hangsúlyt kap a főszereplők szeretetnyelve is.
Így jutottunk el Tündérhonba
Az Emily Wilde tündérenciklopédiája és az Emily Wilde atlasza a Másvidékről egymáshoz hasonló módon építkezett. Mindkettő egy-egy utazással egybekötött kutatómunka fázisait meséli el Emily naplóbejegyzésein keresztül. A drüadológuskutató szinte bármit hajlandó feláldozni a tudomány oltárán, csakhogy a tündérvilág dolgait tanulmányozhassa. Wendell, az eleinte nem kívánatos tudóstárs azonban fenekestül felforgatja a nő életét. A megszállott kutatás közepette Emily arra eszmél, hogy emocionálisan egyre nyitottabbá válik az őt körülvevő emberek felé, és nem csupán új barátokat, hanem egy bimbózó szerelmi kapcsolatot is a magáénak tudhat Wendell rajongásának köszönhetően.
Mint kiderült, Wendell egy előkelő tündér, akit a mostohaanyja száműzött a birodalmából, ugyanakkor nem tett le róla, hogy véget vessen az ifjú herceg életének. Emily a második kötetben eljutott Silva Lupiba (Wendell hazájába), ahol megmérgezte Arna királynőt. Ez adta meg a harmadik részhez vezető utolsó lökést, hiszen ezzel lehetővé tette, hogy Wendell elfoglalja az őt megillető királyság trónját.
Emily Wilde és az elfeledett mesék fő konfliktusa
Emily és Wendell kéz a kézben lépnek át Silva Lupiba szeretett kedvenceikkel, Orgával (tündérmacska) és Árnyékkal (pokolkutya). Nem elég, hogy egy királyság vezetésével és a rosszakarók ellenállásával is szembe kell nézniük, kiderül, hogy Arna királynő nem halt bele a mérgezésbe. Bujdosása közben egy borzalmas átokkal sújtotta a birodalmat, amelynek következtében az folyamatos enyészetnek indult. Mivel a trónról sem mondott le hivatalosan, így most teljes zűrzavar uralkodik Silva Lupiban a két uralkodó jelenléte miatt. Emily és Wendell elsődleges feladata a trón átvétele és a beilleszkedés mellett, hogy mielőbb megtalálják a megoldást a területet pusztító átokra. Emily segítésében különösen nagy szerepet kap majd az öreg korban lévő Árnyék, míg Orga inkább csak a macskáskodásával mosolyogtat meg minket olvasás közben.
A tündérfolklór mindent visz
Emily eddig is nagyban támaszkodott a különféle drüadológiai kutatásokra és feljegyzésekre, ebben a részben viszont különösen nagy szerep jut ennek. A szájhagyomány útján terjedő mesékben a gyakorlott tudós ugyanis könnyen felfedezi a hasonló mintázatokat. Például amikor Emily rábukkan a Macan király méhei című történetre, azzal szembesül, hogy ennek számos hasonló lenyomata létezik, amelyből neki kell összerakni, hogy a széttöredező végkifejlet ellenére melyik lehet a hiteles sztori.
Kutatási módszere hasonló a jelenlegi népmesekutatáshoz, hiszen több földrészen is élnek tündérek, akiknek a lejegyzett meséiben összefüggéseket vél felfedezni, mint ahogy ez a valóságban is így van.
Illetve, miután kimondottan az ír tündérfolklóron belül kezd el egyezéseket keresni, hiszen Silva Lupi is az ír tájegységhez köthető, ez pedig nagyban leszűkíti a kört. A jelenlegi népmesekutatókhoz hasonlóan Emily is más kutatók és megfigyelők feljegyzéseiből dolgozik, tehát olyan forrásokhoz is visszanyúl, amelyek nem feltétlen a legismertebb kiadványokban bújnak meg, hanem kisebb tanulmányokban és publikációkban lelhetőek csak fel. Idő szűke miatt értelemszerűen Emily nem engedheti meg magának, hogy elkezdje kifaggatni az összes előkelő tündért, akik még emlékeznek ezekre az uralkodói történetekre.
További párhuzamot is felfedezhetünk az általunk ismert népmesékkel az Emily Wilde és az elfeledett mesék szimbólum tárházában, mégpedig a tipikus hármas szám egységét. Ugyanis három nyom indítja be igazán a cselekményét, amelynek segítségével immár nem a fertőzés megállítására koncentrálnak a szereplők, hanem a romlás magját akarják megtalálni. Emily ennek a kutatásnak köszönhetően ismeri fel a tündérmesék kiemelkedő fontosságát, amelyek nélkül a halandóknak esélyük sincs megérteni a szerzetek sajátos életét, szokásait, az egymáshoz és a természethez fűződő kapcsolódásukat.
Emily érzelmei kiteljesednek
Ez a fajta elszántság, amellyel Emily a kutatásait végzi ezen a ponton nem ismeretlen már az olvasó számára. Ugyanakkor ez most sokkal többről szól, mint eddig. Nem csupán a birodalmat akarja megmenteni, hanem elsősorban Wendellt. Emily nem az érzelmei kinyilatkoztatásairól híres, mégis számtalan alkalommal bizonyította a maga sajátos módján, hogy valójában mennyire törődik az őt körülvevő személyekkel. Vele ellentétben Wendell szeretetnyelve egyértelműen az, hogy ajándékokkal halmozza el szíve választottját. Minden egyes kötetben tettekkel és szavakkal is bizonyítja szerelmét Emily felé, akit nem értelmetlen csecsebecsékkel nyűgöz le, hanem olyan dolgokkal, amelyek valóban boldoggá teszik őt. Wendell személyiségéből és tündérlétéből fakadóan ezek mindig látványos és nagy volumenű ajándékok, amelyektől minden Emily Wilde-rajongó szíve lángra lobban.
– Em. Mostanra már nagyon jól ismerem a csendjeid ütemét. Meg tudom különböztetni, mikor gondolkozol, és mikor tépelődsz.
Emily szeretetnyelve ezzel szemben sokkal másabb. Az apró szerelmes megfigyelései, miközben Wendellt csodálja, vagy a mélyből fakadó aggodalma, valahányszor a tündérkirály kardot ragad az ellenségeivel szemben, mind azt bizonyítják, hogy mennyire fontos számára ez a férfi. Arról nem is beszélve, hogy amikor a közeli barátai kérlelni kezdik, hogy fontolja meg, valóban jó ötlet-e egy előkelő tündérhez feleségül mennie, bizalma töretlen marad Wendell felé. Ezek talán apróságnak tűnnek Wendell látványos gesztusai mellett, ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy Emily a végsőkig képes kitartani mellette. A nő valódi érzelmeit nem párbeszédek révén ismerjük meg, hanem a naplóbejegyzéseken keresztül nyerik el intimitásukat. Mindezek megkoronázása pedig az Emily Wilde és az elfeledett mesékben történik meg, ahol kedvenc tudósunk még megszállottabban feledkezik bele az ír folklórba. Mindezt nemcsak azért, hogy megmentse Silva Lupit és annak minden lakóját, hanem, hogy magát Wendellt is felszabadítsa a mesékben folyamatosan visszaköszönő kegyetlen sorsától. Nem hajlandó lemondani róla, még akkor sem, amikor minden addigi tudományba vetett hitével szemben nyitnia kell a spirituális világ felé, amely meghazudtolja az általa megismert világ törvényeit. Igen, még az elképesztő és halandó ésszel szinte felfoghatatlan Tündérhon is tud még újat mutatni a számára.
Mindezzel együtt egyértelművé válik, hogy a trilógia harmadik része Emily érzelmeinek kicsúcsosodását szolgálja a fő rejtély megoldása mellett.
Érzékeny búcsú. Vagy mégsem?
Az Emily Wilde és az elfeledett mesék méltó lezárása a trilógiának, még akkor is, ha néha lassabban halad a cselekmény, mint azt egyébként megszoktuk. Humorában hozza a tőle elvárt szintet, illetve egyik rejtélyt a másik után sorakoztatja fel, hogy egy pillanatra se unatkozzunk. Régebbi kedves és nem túl kedves szereplőket is megdolgoztat, miközben egyik pillanatban az ámulatba ejt, a következőben meg csontig hatoló borzongást idéz elő. Heather Fawcett szépen elvarrja a szálakat, ugyanakkor mégis meghagy olyan lyukakat, amelyek arra sarkallnak minket, hogy Emilyt és Wendellt egy percig sem hagyhatjuk magukra Tündérhonban, mert sosem lehet tudni, mikor következik be valamilyen fordulat. Sőt, valójában úgy zárul a harmadik rész, hogy közben nyitva hagy egy nagy ajtót a folytatásra, amely azt sugallja, hogy Emily és Wendell közös kalandjai még csak most kezdődnek el igazán Silva Lupi királya és királynőjeként.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
