A 2023-ban bemutatott Pókverzum: A Pókverzumon át folytatására még mindig sokat kell várni, de megnyugtatásul visszakerült a Sony bemutatótervezőjébe.
A Sony Marvel legemlékezetesebb darabja vitathatatlanul a Pókverzum-széria, amely kiengedte a multiverzum szellemét a Marvel palackjából, és eddigi két részével mindig képes volt emelni a téteket – a 2023-ban bemutatott Pókember: Pókverzumokon át például szinte megszámlálhatatlanul sok variánst láthattunk, továbbá animációs fronton is bámulatos megoldásokat hozott. Ha mindezt tartani (sőt emelni) akarja a folytatás, nem csoda, hogy több évet kell rá várnunk.
A Sony a március 31. és április 3. között zajló Cinemaconon azonban megnyugtatni látszik a közönséget, ugyanis bemutatótervezőjében – ahonnan egy időre kikerült a Pókember-rajzfilm – ismét megjelent a harmadik epizód. Jelen állás szerint
a következő Pókverzum-film 2027. június 4-én várható a mozikban.
A bejelentést követően pedig új részleteket is láthattak a filmből a Cinemacon résztvevői.
A Pókverzum mellett jó hírek érkeztek a soron következő Tom Holland-féle Pókember-filmről is.
A film a Spider-Man: Brand New Day (magyar fordításba: Pókember: Új nap virrad) címet viseli, amit hamarabb láthatunk, mint a Pókverzumot. Jelen állás szerint már
2026. július 31-én találkozhatunk Tom Holland Pókemberével a moziban.
A filmet Daniel Destin Cretton, a Shang-Chi-film rendezője fogja dirigálni, a forgatás pedig idén nyáron veszi kezdetét. A lehetséges cselekményről sem a videóüzenetben beköszönő Tom Holland, sem a jelenlévő alkotók nem osztottak meg új híreket. Annyi viszont már tudott, hogy a Pókember 4-ben visszatér MJ-t játszó Zendaya és Ned Leedst megformáló Jacob Batalon, új színészként pedig a Stranger Thingsből ismert Sadie Sink fog csatlakozni a Pókember-családhoz – egyelőre ismeretlen szerepben.
Forrás: Variety / Deadline Hollywood
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.