Hirdetés Magazin

A Bookmate azt adja a könyvmolyoknak, amit a Netflix a sorozatfüggőknek

A streamingnek hála bárhova elvihetjük aktuálisan kedvenc sorozatunkat, zenéinket úgy, hogy elég csak mobiltelefonunkba zárni. Milyen jó lenne, ha ilyen lehetőség aktuális olvasmányaink számára is létezne! A Bookmate erre válaszul jött létre, és májustól már hazánkban is elérhető. Az indulástól tartó tesztünkben pedig megnéztük, érdemes-e próbát tenni a könyves streaminggel.

Havi előfizetésedért egy egész könyvtár

Bár a végtelen könyvtár érzését egy e-book olvasó vagy applikáció is bőséggel megadja, azt feltölteni jelenleg az e-könyvek egyenkénti megvásárlásával lehetséges. Kedvenceink összevárása helyett ajánl egy pénztárcabarát megoldást a Bookmate rendszere, Magyarországon elsők között.

Az előfizetéses e-könyvtár szolgáltatás jelenleg a világ 20 országában, 16 nyelven kínál könyveket és hangoskönyveket.

Magát a Bookmate-et Android és iOS eszköz segítségével tudjátok elérni – azaz mobiltelefonon, táblagépen és PC-n. Ezek közül legkényelmesebbnek a táblagépet találtam, hiszen bármely tablet képernyője könnyen megidézi a fizikai könyvek méretét, és így a papíralapú olvasás illúzióját. Ráadásul folyamatos internetre sincs szükségünk, előfizetőként offline is tudjuk élvezni a Bookmate-ben elérhető regényeket, ismeretterjesztőket. Viszont ha hangoskönyveket szeretünk hallgatni, a mobilverzió bizonyul kézenfekvőnek: bárhova magunkkal vihetjük és út közben is hallgathatjuk aktuális olvasmányunkat.

Szerencsénk, hogy Magyarországra csak 2024-re jutott el, ugyanis így egy elég széles kínálathoz férhetünk hozzá (első külföldi cikkek szerint volt honnan fejlődnie a Bookmate-nek). A magyar nyelvű katalógus kínálatában rögtön megtalálhatóak a legnagyobb magyar könyvkiadók e-könyvei. Elolvashatjuk például (majdnem) az összes Murakami Haruki-regényt a Geopen kiadó kínálatából, a Stephen King-életmű legfontosabb darabjait az Európától, vagy a 21. Század Kiadó krimijeitől kezdve a válogatott szépirodalmi sorozatukig majdnem mindent. De keresgélés során találkoztam HVG Könyvek-kiadványokkal és a Gabo kiadó néhány itthon gondozott szerzőjével (például Dan Brownnal).

Ahhoz, hogy mindezt könnyen fel tudjuk fedezni, a Bookmate app keresőjét érdemes használni.

A főoldalon és az egyes polckategóriákban csak pár könyv található, ami megtévesztő lehet, és könnyen úgy tűnhet, csak pár regény érhető el. Pedig a teljes előfizetés nem csak ezekre a digitális kötetekre korlátozódik. 

A magyar katalóguson túl idegen nyelven is van lehetőségünk olvasni. Mivel legtöbbször angolul szoktam olvasni, főleg sci-fit és fantasyt, ezért leginkább ezt a szegmenst próbálgattam a Bookmate-en, ami számos pozitív meglepetéssel járt. Az angol e-könyvek közt megtalálhatóak az elmúlt évek bestsellerei, mint V. E. Schwab Addie LaRue láthatatlan élete, vagy a Szólíts a neveden alapjául szolgáló Andre Aciman regény. De ezenfelül kedvenc SFF írók neveit próbálgatva – mint például Ken Liu vagy Paul Trembly – kellemes meglepetésként ért, hogy nagyon sok regényt találtam tőlük, olyanokat is, amik nem jelentek meg magyar nyelven.

 

De még olyan érdekes könyvek is elém kerültek, mint az Only Good Indians című indános horror. A keresgélés közben bár akaratlanul, de belefutottam norvég, spanyol, német nyelvű könyvekbe is, azaz egy elég széles idegen nyelvi kínálatba. 

A jelenlegi felhozatal folyamatosan fejlődik, amit az egyelőre nem elérhető kötetek is jeleznek. Ha belefutunk egy-egy ilyen e-könyvbe, akkor egy gombnyomással tehetünk rá értesítőt, hogy amikor elérhetővé válik, azonnal szóljon róla az applikáció. Ezzel meg is kapjuk a könyvelőrendelés mámorító érzését.

Az előfizetés miatt pedig korábban vásárolt e-könyveinktől sem kell megválni. A Bookmate-ben lehetőség van feltölteni más webshopokban vett e-bookokat, hogy mindent egy helyen tudhassunk. Ezzel pedig nem kerül a közösség elé se az adott könyv, ugyanis csak a saját eszközünkön marad elérhető. A Bookmate app jelenleg FB2 vagy EPUB formátumban tud külsős e-könyveket kezelni.

Könyves közösség egy olvasóba zárva

A Bookmate katalógusában és olvasói funkcióiban nagyjából azt nyújtja, mint a Kindle hasonló előfizetői szolgáltatása, az Unlimited vagy a Scribd. A Bookmate is megjegyzi, épp hol jártunk az olvasásban, a jobb láthatóság eléréséért állíthatjuk a betűméretet és a betűtípust. Kereshetünk magában a szövegben is, és éjszakai módra is válthatunk, amikor szükség van rá.

Ezeken felül egy plusz dolgot nyújt: közösségi élménnyé tenni a magányos olvasást. 

Ennek mentén a Bookmate-ben lehetőségünk van véleményezni, vagy csak reakciógombbal kifejezni, milyen hatással volt ránk aktuális olvasmányunk. Utóbbi egy jópofa újítás más könyves oldalakhoz képest, ugyanis nem egy ötös vagy tízes skálán kell a véleményünket besűríteni, hanem tényleg érzelmi alapon mehet az értékelés (a hagyomános szöveges mellé). Ezzel pedig tökéletes, érzelmi támpontokat nyújthatunk egymásnak: például a Jó anyák iskoláját el merjük vinni strandkönyvnek, vagy tartogassuk inkább akkorra, amikor nem épp sírós a hangulatunk? Sőt, két nagyobb social media felületre – Facebook és X (régi Twitter) – tovább is oszthatjuk mindezt.

Egy jó közösségi médiához hasonlóan itt is reagálhatunk egymás véleményére és könyveire is, de még hozzá is szólhatunk, ezzel beszélgetést indítva. Mivel még elég kicsi a magyar felhasználók száma az applikációban, így ezt a közösségi élményt még nem tudtam megtapasztalni. De idegen nyelvű könyvek esetében látni, hogy hasznos információkkal töltik fel a felhasználók az adatlapokat, a kritikáktól egészen az idézetekig. A Könyvespolc funkciót pedig többszöri böngészés után úgy tűnt, az online könyvklubok alapját jelentik. Magyar részen inkább magángyűjtemények rendszerezőjeként, vagy tematikus ajánlóként funkcionálnak a polcok. Idővel remélhetőleg kinövi magát a közösség.

A piszkos anyagiak: ennyibe kerül a korlátlan Bookmate-élmény

Kétféle konstrukcióban fizethetünk elő a Bookmate-re. A Havi előfizetés 3490 Ft-ba kerül havonta, amivel szinte minden médiumot (könyvek, képregények, podcastok, hangoskönyvek) elérhetünk. Az Éves előfizetés esetében 34900 Ft-ért egy teljes évig élvezhetjük a korlátlan e-könyvtárat. Más streaming szolgáltatókhoz hasonlóan a Bookmate-et is van lehetőség próbaidőszakban kipróbálni: 7 nap ingyenes használatot kínálnak minden érdeklődőnek.

Roboraptor24 kódunkkal pedig 15% kedvezményt kapsz az előfizetési díjból, hogy az e-könyvek még olcsóbban kerüljenek kedvenc eszközeidre.

A Roboraptor24 kódot a https://hu.bookmate.com/code oldalon tudjátok beváltani.

A Bookmate-et főleg azoknak tudom ajánlani, akik szívesen olvasnak digitális formában is, és szeretnék idegennyelv-tudásukat fejleszteni. Műfajilag változatos katalógusával igazi kisegítője lesz mindennapi könyvmolyságunknak, miközben enyhít nem túl olcsó függőséget okozó hobbinkon.

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.