Könyv

A Csillagkorbács nem egy Dűne, de azért így is elborult – Kritika

Frank Herbert leginkább a Dűne sorozatról lett ismert, de az életművének vannak kevésbé ismert, de nem kevésbé izgalmas részei is. Ilyen például a Csillagkorbács.

A Dűne sikere felkeltette az érdeklődést Frank Herbert és munkássága iránt, amire csak ráerősít, hogy a közeljövőben még bőven várhatunk történeteket az Arrakis univerzumából (például a hamarosan érkező Prófécia sorozattal). A Csillagkorbács nem része a Dűne világának (a SzabIr duológia részét képezi), hangulatában, fókuszában is eltér, ráadásul messze nem olyan monumentális – ennek ellenére érdemes adni neki egy esélyt, mert kissé vad módon, de nagyon fontos témákról beszél.

A Csillagkorbács főhőse Jorj X. McKie, a Szabotázs Iroda (SzabIr) egyik legjobb ügynöke. A Szabotázs Iroda lényegében beépített lázadás a rendszer ellen – meggátolja, hogy a kormányzat hatalma túlságosan nagyra nőjön, és visszafoghatatlanná váljon. McKie igazi bajkeverő, nincs túl jó érzéke a társadalmi normák betartásához, de a szerepét pont ezért látja el tökéletesen. Amikor azonban a kalebánok, a csillagközi utazást lehetővé tevő, hatalmas, és szinte felfoghatatlan értelmes lények kezdenek eltűnni, lehetetlennek tűnő feladatot kap – kapcsolatba kell lépnie az utolsó kalebánnal, és megszabadítani attól, aki a szolgálatába állította, és talán a halálát okozná.

A Csillagkorbács világa bár sokkal kevésbé részletes, mint a Dűnéé, de legalább annyira összezavarja az olvasót. A könyv első felében még folyamatosan kapkodtam a fejem a rengeteg helynév, fajnév, szleng és magyarázat között, mert egyszerűen sok volt az egész. Nagyjából a negyvenedik oldal környékén kezdi az olvasó úgy érezni, hogy már valamennyire eligazodik a világban, de határozottan nem olyan fokozatos, és nem olyan jól követhető az információadagolás, mint a Dűnében. A Csillagkorbács világának azonban mentségére szól, hogy elképesztően kreatív – kevés sci-fiben láttam eddig ennyi különböző felvonultatott kultúrát. A téma korlátozza, hogy mennyi bolygót látogatunk meg, de szívesen maradtam volna még ismerkedni a világgal, a politikai viszonyokkal, a kultúrákkal.

A történet maga erősen a kommunikáció témája köré épül – hogy lehet beszélgetni egy olyan faj tagjával, aki képtelen értelmezni rengeteg alap szót? Hogy lehet kimondatni valakivel, hogy fájdalmat érez, ha nincs rá fogalma?

Hogyan adja át az ember a saját gondolatait, hogyan teszi fel a kérdéseit, ha valójában fogalma sincs, mihez hasonlítson szavakat? McKie és Fanny Mae, a kalibán beszélgetése elsőre kissé csalódást keltő volt – valami olyasmit vártam, mint amit az Érkezés film, vagy az alapjául szolgáló Életed története c. novella adott, egy idegen nyelv felfedezését, és annak hatásait. Ehhez képest a Csillagkorbács inkább hasonlított a Star Trek: Az új generáció Darmok c. epizódjára. A kalibán érti az emberi nyelvet, lehet vele kommunikálni, de annyira mások a tapasztalatai, és az, ahogy reagál a világra, hogy a főhős ennek ellenére is nyelvi korlátokba ütközik. (Hasonló témákkal dolgozik például A birodalomnak nevezett emlék is.)

McKie ugyanúgy szembesül ezzel a jelenséggel, amikor az antagonistával, Mliss Abnethével társalog, mint amikor Fanny Mae-vel beszélget, csak akkor jogi terminológiák és a saját szerepe köti gúzsba. Illetve érdemes megemlíteni, hogy maga McKie mint főhős is ugyanerre a gondolatra játszik rá. A főszereplő végtelenül elveszett férfi, aki látszólag bár élvezi a bajkeverést, élvezi, hogy mindenki agyára mehet, és rendkívül hatékony a munkájában – olvasás közben gyakran éreztem úgy, hogy egy komolyabb Austin Powersszel van dolgom, tekintve, hogy egy alacsony, vörös hajú, negyvenedik feleségén is túl járó titkosügynökről van szó. De egyértelmű, hogy erősen elszigetelődött a többi embertől. Nem tud kapcsolatokat fenntartani, nemcsak egy házasság, de egy egyszerű barátság is nehezére esik. Fanny Mae-vel pedig bár nem tud kommunikálni, de kettejük kapcsolatának alakulása valahol mégis két teljesen magányos, elveszett lény kommunikációjává válik. Az is kifejező, hogy McKie onnantól lesz igazán szerethető, hogy már látjuk a kalibánnal beszélni – addig az olvasónak is sokszor kellemetlen, taszító személyiségnek hat. 

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Frank Herbert írói stílusa élvezhető itt is, és ha az ember belelendül az olvasásba, már könnyebben halad vele, de elsőre belekezdve a Csillagkorbács kissé nyögvenyelősnek is hathat. A legtöbb fejezetben erősen egy karakter fejében vagyunk (ez a későbbi fejezetekben főleg McKie, illetve néha a társai és az antagonisták osztoznak vele a szemszögeken), ami valószínűleg erősíti ezt a hatást; a történet elején még senkit nem ismerünk, így kevésbé is ragad meg a sorsuk. Szintén zavaró volt a regény ütemezése. Sokszor alig történik valami, máskor pedig elképesztően kapkodunk, és ezt még az olyan, érdekes történetszálak is megsínylik, mint Fanny Mae és McKie kommunikációja. A regény ráadásul nagyon hirtelen ér véget, mintha csak elvágnák – az olvasó még keresi a következő oldalt, keresi a folytatást, egy epilógust, ami nem létezik. (Legalábbis ebben a kötetben nem: A dosadi kísérlet c. folytatás a könyvhéten jelent meg.) Előfordul, hogy jóformán egymást érik a dialógusok, kevés közbeékelt leírással, ami dinamikusnak tűnhet, de valójában pont, hogy megakasztja az olvasást és rontja a beleélést. A pozitívumok közé tartozik viszont a finom humor, ami időről időre megjelenik – az egyik legszórakoztatóbb jelenet, amikor McKie a touché kifejezést magyarázza Fanny Mae-nek.

Az új magyar kiadás (a Gabo kiadó gondozásában) gyönyörű. Stílusra hasonlít a Dűne sorozatra, a széteső űrhajó képével, de a digitális betűtípus jól megragadja a világ hangulatát. A fordítás igényes, Szente Mihály remekül boldogult a Csillagkorbács eredetijének sokszor kaotikus nyelvezetével.

Ha az ember úgy dönt, hogy belekezd a Csillagkorbácsba, talán az első és legfontosabb elem, hogy el tudja engedni a prekoncepcióit, és elfogadja, hogy valami mást, valami kevésbé dűnéset kap, és ne hasonlítgassa az író korábbi munkáihoz.

A regény önmagában is különleges utazás, néhol kicsit kevés, de azért be tudja rántani az olvasót.

8 /10 csillagraptor

Csillagkorbács

Whipping Star

Szerző: Frank Herbert
Műfaj: Sci-fi
Kiadás: GABO, 2023
Fordító: Szente Mihály
Oldalszám: 296

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Nagyjából 2015-ben kezdtem el blogot írni, elsősorban science fiction témákban. Később nyitottabbá váltam a keleti kultúrákra, érdekelni kezdtek az animék, és az ázsiai filmművészet is. Jelenleg ezekkel is sokat foglalkozom kritikusabb, elemzőbb szemmel.
×