HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Lefkovicsék gyászolnak, mi pedig néha meghatódva mosolygunk rajtuk – Kritika

A magyar ortodox zsidóságot előtérbe helyező Lefkovicsék gyászolnak egy szórakoztató, de kicsit ellaposodó dráma-vígjáték a családi kötelékekről és a gyász természetéről. Kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A halál, és így a gyász, elkerülhetetlen része az életünknek, és előbb-utóbb mindenkit elér. Van, amikor fel tudunk készülni erre és van, amikor teljesen váratlanul ér. Valakinek a halála lehetőséget biztosíthat arra, hogy saját életünket is átgondoljuk és újraértékeljük. Az elmúlás grandiozitása és az ehhez való viszony minden létező egyház és vallás megkerülhetetlen, szerves része, specifikus rituáléi pedig kívülállóként meglehetősen bizarrnak tűnhetnek – amíg meg nem ismerkedünk velük. Elvégre mindenki a maga módján gyászol, és csak azért, mert valami furcsa, nem jelenti azt, hogy gond van vele. Breier Ádám első játékfilmje – ismét ironikusan az Inkubátor program utolsója -, a Lefkovicsék gyászolnak a magyar zsidóságon keresztül dolgozza fel a halált és a gyászt egyéni és közösségi szinten, egy néha túl érzelgős, de jólelkű, kedves és gyakran humoros dráma-vígjátékon keresztül.

Lefkovics Tamás (Bezerédi Zoltán) egy idősebb boxedző, aki ökölvívó karrierje után most fiatalokat készít fel, köztük Ferikét (Váradi Roland), egy egyszerű, de érdeklődő és jólelkű fiút. Feleségével, Zsuzsával (Máhr Ágnes) töltik hagyományos hétköznapjaikat, hol zsörtölődve, hol békességben. Zsuzsa tartja a kapcsolatot közös fiúkkal, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), aki 8 éve elköltözött Izraelbe, ahol családot alapított és ortodox zsidóként él. Tamás azóta nem áll szóba fiával, így unokájával, Ariellel (Leo Gagel) sem tartja a kapcsolatot. Zsuzsa pár hónap múlva kiutazna látogatóba, azonban váratlanul elhuny. Iván így hazautazik Ariellel sívát ülni – azaz egy hétig gyászolni a halott otthonában, ami teret adhat az érzelmi gyógyulásnak. Így jutunk el a központi konfliktusig:

HIRDETÉS

Lefkovicsék gyászolni fognak, múltbéli sérelmek kerülnek elő, és a zsidó rituálékra fittyet hányó Tamásnak el kell fogadnia a fia ő számára idegen szokásait.

Az egész filmet átjárja egy jólelkű melegség, egy emberi hangulat, és egyáltalán nem kezel senkit lenézően. Fókuszában a családi kapcsolatok regenerálása áll, és az, hogy talán sosem késő feldolgozni a sérelmeket, amihez azonban a felek nyitottsága is kell. Zsuzsa halálának tragédiája közelebb hozhatja a családtagokat, Tamás pedig megismerheti fia szokásait. Ezzel együtt Ivánnak is furcsa apja közömbössége, aki pedig befelé fordulva és egyéb aktív tevékenységekkel dolgozza fel ezt az egészet. Míg a síva egyfajta passzivitást követel meg – letakarják a tükröket, nem mehetnek ki az otthonból, és így tovább –, addig Bezerédi Zoltán karaktere felesége kiszemelt bútorát rakná össze és megismertetné a bokszolást unokájával.

A Lefkovicsék gyászolnak másik nagy pozitívuma, hogy ilyen szempontból helyezi fókuszba a magyar zsidóságot. Elvégre kevés olyan alkotás született itthon, ami a vallási közösséget ennyire empatikusan, illetve korrekten veszi lencsevégre. A szertartások, a rituálék, a hithez való viszony emberi mivolta és a közösség kerül fókuszba – bár annak tagjait a szerencsére nem sztereotip rabbin túl alig ismerhetjük meg. A nem zsidók számára furcsának tűnő szokások közelebb kerülnek és érthetővé válnak, ami remekül szemlélteti azt is, hogy

a gyász mindenhol gyász: csak máshogy kezelik.

Szintén remek a színészek alakítása. Lefkovics Tamás cinikus, hol passzív agresszív, hol közönyös megszólalásait emberséggel itatja át Bezerédi Zoltán kiváló, árnyalt alakítása. Megértjük, hogy miként került ide az életben, és ha nem is értünk egyet vele, átérezzük azt, hogy ő min megy keresztül. Az ő ellenpólusaként szuper Szabó Kimmel Tamás, akinek kerek szemüvege, szakálla és fedorája mögött egy visszafogott férfi lapul – azonban előtörnek érzelmei és néha indulatai is a gyerekkori otthonba való visszatéréssel. Kiválóan játszik szemeivel, amiben gyakran több érzelem húzódik meg, mint amit ki mer fejezni szavaival. Nagyon jó kettejük dinamikája – az akaratos apáé és a „ennyit kibírunk” fiúé –, főleg, amikor egymásnak feszülnek, főleg az unoka kapcsán.

Külön kiemelném Ferike karakterét, aki abszolút kívülállóként próbálja értelmezni a különösen öltözött furcsa emberek szokásait – egyfajta kapocsként a laikus nézők számára. Az aranyos, a boksz iránt elkötelezett fiút remekül játssza Váradi Roland, és kicsit sajnáltam, hogy nem kapott nagyobb szerepet – egyrészt megérdemelte volna, másrészt izgalmas dinamikát adhatott volna a filmnek

egy a családon és kultúrán teljesen kívülálló szemszögén keresztül.

A Lefkovicsék gyászolnak azonban nemigen mer – vagy tud – mélyebbre menni. Rövid, 85 perces játékidejét pedig a néhol kifejezetten jó családi és kulturális humornak, néhol gyengébb viccelődéseknek szenteli ahelyett, hogy feltárja a traumák okozta hosszútávú károkat. Az utolsó harmada kifejezetten ellaposodik, és egy normális katarzis sem kapott helyet, pedig minden lehetősége megvolt rá. Ezzel együtt azonban nem nehéz ajánlani, ugyanis a magyar ortodox zsidóság reprezentációja vonatkozásában hiánypótló, másrészt pedig egy kedves, jószívű és ami még fontosabb, jószándékú film. Megjelenésével együtt az állami finanszírozású, kisebb, nem nemzeti töltetű produkciókat is gyászolhatjuk nagy eséllyel – ami szintén egy tragédia.

7 /10 Ortiraptor

Lefkovicsék gyászolnak

Lefkovicsék gyászolnak

magyar dráma-vígjáték
Játékidő: 85 perc
Premier: 2024. február 22.
Rendező: Breier Ádám