Ha az angolszász kultúrának lehet egy Enola Holmes-a, akkor nekünk meg lehet egy Orczy Mimink, aki A londoni gyémántrablás c. ifjúsági regényben hasonlóan csavaros észjárással oldja meg a bűnügyeket, mint Enola (és szintén jóval talpraesettebben, mint a felnőttek). Orczy Mimi ugyan csak könyvet vásárolni szökik be a könyvesboltba, amely London egyik kevésbé megbízható negyedében található, mégis belekeveredik egy bűnténybe, amit – a felnőttek nyilvánvaló inkompetenciája miatt – kénytelen lesz ő megoldani.
A bűnügy maga – ahogyan a könyv alcíme is jelzi – A londoni gyémántrablás, az elrabolt gyémánt pedig a Francia Kékség (más néven: a Remény Gyémántja), egy valóban létező kő, amely a legenda szerint el van átkozva, és akinek a birtokába kerül, az csúnya véget ér. Erre “kiváló bizonyíték” lehet XVI. Lajos és Marie Antoinette sorsa, akik szintén birtokolták a gyémántot, és, lám, fejvesztve végezték.
Mimi romantikus okokból keveredik a nyomozásba: mikor a színházban, ahol egy koncerten vesz részt, tűz üt ki, a lányt egy vadidegen fiú menti ki a füstből. Közben, a kavarodást kihasználva, ellopják Lady Mortimer nyakából a híres gyémántot, és Mimi hős megmentője, a titokzatos – bár igen jóképű – Alexander lesz az első számú gyanúsított. Mimi pedig nem tehet mást, nekiáll nyomozni, hogy bizonyítsa, nem a hős Alexander volt a tettes.
A nyomozásba bekapcsolódik a titokzatos ifjú is, valamint Mimi szobalánya, Anka, aztán az Aranynyúl nevű könyvesbolt egyik tulajdonosa, Mr. Pemberley, ráadásul egy rejtélyes nyomozó társaság is, ami francia és brit magánszimatokból, illetve kiszolgált rendőrségi alkalmazottakból áll.
A bűnügy felderítése közben persze előbb-utóbb összefutnak egymással az idősebb nyomozati egység és a kiskorú válogatott tagjai, és hol egymást segítve, hol egymást akadályozva próbálnak az ügy végére érni – ami végül majd Viktória királynő szeme láttára történik meg.
A londoni gyémántrablás humoros, izgalmas és tele van jó ötletekkel. Ilyen a Hasfelmetsző Jack korabeli London részletes, de a cselekménybe beleszőtt bemutatása, a még lovasfogattal, de már busszal, sőt, olykor biciklivel is közlekedő lakóival együtt, és a valós helyszíneken játszódó cselekmény. Amit kiválóan kiegészít az, ahogyan a könyv fel lett építve.
A belső oldalon találhatunk egy nagyon részletes londoni térképet, kiemelve a helyszíneket, ahol a történet játszódik. Ugyanígy nagyon ötletes a kötet oldalai közé rejtett pár aprócska cetli, amelyek között korabelinek tűnő újságcikket, hajótársasági hirdetést, sőt, egy meghívót is találunk, amely Viktória királynő partijára szól. Az ötlet nekem nagyon tetszett, ugyanakkor azt éreztem, nem lett eléggé kidolgozva. Hiszen, ha elolvastuk a kis cetliket, onnantól egyebet nem tudunk kezdeni velük, ráadásul nincsenek a könyvhöz erősítve, csak besimítva a lapok közé, így cseppet macerás a visszapakolásuk után továbblapozni. (Pláne nem kellemes, ha kiesnek és elvesznek.) Talán lehetne még fejleszteni a dolgot, és esetleg a következő kötetben – mert feltételezhető, hogy Mimi kalandjai folytatódnak – kihajtható formában elrejteni őket, plusz olyan tartalmat megjeleníteni rajtuk, ami valamiképpen aktivizálja is az olvasókat.
Ha Orczy Mimi neve ismerősen cseng az olvasóknak, az sem véletlen, hiszen a szerző, Ruff Orsolya Mimi alakjának kidolgozásakor egy olyan személyt vett alapul, aki a világ leghíresebb magyar írónőjeként híresült el, és akinek a nevét a Vénusz bolygón kráter őrzi.
Orczy Emma bárónő 1865-ben született Tarnaörsön, és 15 évesen költözött Londonba a szüleivel. Felnőtt korában angol nyelven írt regényeket, amelyekkel nem aratott nagy sikert, míg meg nem jelent A Vörös Pimpernel – illetve annak színpadi változata, amely Londonban 2000 előadást ért meg, majd a regényt 14 nyelvre lefordították és több mint harminc mozi- és tévéfilm készült belőle.
A Vörös Pimpernel rejtélyes figura, egy magát ütődöttnek tettető angol nemesember, aki a francia forradalom idején francia nemeseket ment meg a kivégzés elől, hülyét csinálva az arisztokratákat legyilkolni szándékozó, véreskezű francia polgártársakból. Az ő alakja ihlette később egy olyan népszerű karakter megszületését is, mint Zorro. (Szóval, ha nagyon kategorizálni akarnánk, akkor mondhatnánk azt is, a Vörös Pimpernel volt az első szuperhős az irodalomban és a filmművészetben, aki jócskán megelőzte későbbi társait.)
És bár Ruff Orsolya nem Emma életét írta meg – ezt a könyv végén található Utószóban ki is fejti -, azért Mimi karakterében és sorsában sok egyezés található az írónőével. Tarnaörs, ahonnan mindkét család származik, a Londonba költözés, Emma/Mimi apjának foglalkozása – kiváló karmester volt, aki még Lisztet is ismerte -, illetve a független élet utáni vágy.
Viszont talán pont az, hogy valóban élt Mimi alakjának mintaképe, fogta vissza egy kicsit a szerző fantáziáját a könyvbeli Mimi karakterének kidolgozásakor, mert olvasói szemmel nézve a főhősnő sajnos annyira nem izgalmas.
Számomra egy gyerek főhős akkor izgalmas, ha van benne valami plusz, ami miatt évekkel, sőt, évtizedekkel később is emlékszem rá. Nekem ilyen Harisnyás Pippi, vagy Anne Shirley (e-vel), de ha magyar példát akarok mondani, akkor például Szabó Magda gyerekszereplői, bármelyik gyerekkönyvéből. Ehhez képest Mimiről annyit tudnék elmondani, hogy sokat olvas és fura – bár nagyon szimpatikus – barátai vannak, de ennél sokkal többet nem. Talán két olyan megnyilvánulása volt a teljes történetben – egy álruhás és vicces sztori a börtönben, meg az utolsó jelenet Viktória királynővel -, amitől Mimi végre egy olyan főhős lett, akire érdemes figyelni. Ezekből lehetne több a következő részekben, hogy a nyomozólány olyan emlékezetes karakterré váljon, mint a névadója.
Nála sokkal érdekesebb a kis cselédlány, Anka figurája, aki mesteri kézzel forgatja a sodrófát – és nyomokban némi Böszörményi Gyulás/Ambrózy bárós Mück Márikát is tartalmaz, főképp a stílusát és a bátorságát tekintve -, ahogyan Alexander, vagy az idősebb nyomozó társaság tagjai is izgalmasabb karakterek. Plusz akadnak olyan meglebegtetett szálak is, mint Mimi nővérének rejtélyes halála, amit többször megemlítenek, ám semmi nem derül ki róla. Ráadásul Mimi, egy nemesi család sarja, úgy rohangál egy szál magában Londonban, mintha semmilyen társasági, vagy egyéb kötelezettsége nem lenne – és annak ellenére szökik el, hogy a könyv több oldalán is meg lett említve, hogy épp ekkor garázdálkodik a városban Hasfelmetsző Jack.
Mindettől függetlenül az ötlet jó, ahogyan a fordulatos történet is, és a szerző még a felnőtt – és a korabeli angol irodalmat jobban ismerő – olvasóknak is tart csemegét/poénokat, a regényben feltűnő mellékszereplők elnevezésével.
A hasznos, részletes és érdekes Utószóban Ruff Orsolya fel is sorolja, mely szerző melyik művéből kölcsönözte ki Mr. Pemberley, Pip vagy Mrs. Gamp nevét, illetve megfejti azt is, mely műveket emlegetnek – cím nélkül – a történet folyamán a szereplők (Darwin: A fajok eredete, Lewis Carroll: Alice Csodaországban… többek közt).
Ruff Orsolyának még arra is volt gondja, hogy összeállítson egy szószedetet a régen használt, és a mai olvasók számára már jórészt ismeretlen szavakból és a magyarázatukból (fizimiska, gázlámpa, ispotály stb.). Valamint a regényben elvétve előfordulnak szavak, amelyeket a nyomtatás során kiemeltek – kámfor, párizsi, vált stb. -, amelyekre a kötet legvégén, a tartalomjegyzék után kaphatunk magyarázatot. Ott ugyanis az áll, ha összeolvassuk a vastagon szedett szavakat, megtudhatjuk a következő rész címét – tehát Mimi kalandjai folytatódnak.
Orczy Mimi kalandjait érdemes elolvasni, mert fordulatos és csavaros a történet, olykor elvetemült humora van, és a könyv mind a külsejével, mint a történettel könnyen át tudja varázsolni az olvasót a viktoriánus Angliába. Ha pedig Mimi valamely későbbi kötetben a korabeli Magyarországon is nyomozna, az lenne az igazán nagy kaland.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
