HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film Könyv

A Bones and All az a tökéletes adaptáció, ami hozzáértéssel egészíti ki a könyvet

Camille DeAngelis Bones and All c. könyve kannibál ifjúsági regénynek, Luca Guadagnino filmfeldolgozásában pedig egy művészi kannibál szerelmi történetnek tűnik. Azonban ennél jóval többet tud mindkét változat. Az Amazon Prime Videós premier apropóján összehasonlítottuk a két verziót. Spoileres elemzés.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Kannibál szerelem vagy felnövés történet?

Mind a könyvnek, mind a filmnek főszereplője Maren, a tizenéves kora végén járó lány. Nem vágyik másra, mint barátokra, szerető közegre és elfogadásra. Azonban számára ez elérhetetlennek bizonyul, ugyanis egy belső késztetés miatt ellenállhatatlan vágyat érez az emberevésre. Miután saját szülője (a könyvben édesanyja, a filmben édesapja) magára hagyja, a magányosság végérvényesnek tűnik. Maren azonban nem adja itt fel: útnak indul, hogy megkeresse másik szülőjét, hogy válaszokat kapjon veleszületett titkára. Útja során rájön, nincs egyedül: egy hozzá hasonló kannibál fiú – vagy evő, ahogyan a filmben hívják magukat -, Lee társaságában találja meg mindazt, amire vágyott: elfogadást és megértést.

Camille DeAngelis regénye és Luca Guadagnino filmje egyaránt tartalmaznak további csavarokat rossz szándékú útonállókról és szereplők közötti konfliktusokról, ám a lényeg nem ezen, hanem Maren felnőtté válásán van. Kannibál körítés ide, véres húscafatok oda, a Bones and All szimbólikusan inkább erről szól. Maren sok más szörnytörténethez hasonlóan azokat jelképezi, akik a közösségen kívül rekedtek, és befogadást nem igazán remélhetnek. A kívülállóság megközelítésében DeAngelis és Guadagnino egymástól merőben különböző utakat járnak be ugyanazzal a történettel.

Magadhoz ölelni a gonosz éned

A könyv -és a filmbeli Maren között sok érdekes, elsőre aprónak tűnő változtatás tűnhet fel. Míg a filmben a lányt édesapja szembesíti tetteivel egy hangfelvétellel, addig a könyvbéli saját maga tartja számon az áldozatait – minden nevet a szívébe vés. Míg a filmben feltehetően fiúk és lányok is az áldozatai (lásd nyitójelenet), addig a könyvben kizárólag fiúkat fogyaszt el (kivéve első áldozatát, a bébiszittert). A dolog, az evés – amit DeAngelis sosem ír le, csak egy homályos cselekedetként jelez – minden esetben akkor történik meg, amikor a másik fél Marenhez közelít: meg akarja simogatni, csókolni. A boszorkány történetek hősnőihez hasonlóan így itt is értelmezhető a kannibalizmus, mint a félelmetes női szexualitás metafórája, melyet maga Maren nem mer átélni. A hasonlat viszont ott megbicsaklik, hogy a kannibalizmus Maren számára nem a pubertás korral vagy a szexuális ébredéssel egyidőben kezdődik, hanem sokkal hamarabb, kisgyermekkorban. Édesanyja elbeszélése szerint lánya legelső áldozata a bébiszitter volt, egy olyan személy, aki anyján kívül közeledni próbált hozzá. Majd végül az a személy is elhagyja, akinek legjobban kellene őt szeretnie – a könyvbeli anya alak ezért működik erősebben a történet elején. Marent így saját átka vágja el attól, hogy kapcsolatokat alakítson ki, ezzel magányra kényszerítve őt. A nagy kérdés számára az, hogy képes-e így elfogadni magát, és ezzel időlegesen is, de kapcsolódni másokhoz, az evés aktusáig bezárólag?

HIRDETÉS

Bones and All könyv a Gabo kiadó gondozásában jelent meg.

A válasz igen, de Maren számára korlátolt lehetőségek állnak rendelkezésre ehhez: más kannibálhajlamú emberek. Akik szörnyűséges képességük miatt rejtőzködnek, és nincs bennük semmi olyan, amivel egy jóra törekedő fiatal azonosulhatna. Amikor először találkozik más evőkkel – először Sullyval, a jófejnek tűnő öreg úrral, később Lee-vel -, megtanulja, hogy a tényleges bűnt, az emberevést csak sajátos önigazolással és szabályokkal lehet kezelni. Csak azokat eszem meg, akik meghaltak már (Sully), vagy csak szemét, “értéktelen” embereket (Lee). Maren látszólag nem kívánkozik belesimunli ezekbe a magyarázatokba és sajátos morális körökbe, ő igazi énje ellenére igyekszik megmaradni annak a jó lánynak, akiről remélte az anyja, hogy még lehet. Közben a közös sors, a hasonlóságok mégis vonzzák a két útitárshoz, hiszen végre vannak olyanok, akik nem idegenkednek tőle, sőt megértik, min megy keresztül. 

DeAngelis nagyon szimpatikussá teszi Marent az E/1-es elbeszélői hanggal. Így, bár tudjuk, hogy a lány valójában egy sorozatgyilkos, mégis tudunk drukkolni neki, hogy körülményei ellenére megtalálja a helyes irányt és békét kössön önmagával.

A morális dilemmákat kiegyensúlyozva a könyvben végül nincs is igazi feloldás számára, csak az, hogy elfogadja: ő az a megtestesült női gonosz, amelyekről a szörnyregényekben és mítoszokban olvas.

Az ehhez a felismeréshez vezető út az ő felnövés története. Ténylegesen jó, mások életének nem ártó személy már sosem lesz, és a legjobb, amit tehet, hogy beolvad az emberevők sajátos társadalmába a saját túlélése érdekében. Egyfelől tragédia ez Maren számára, hogy bármennyire is igyekszik, azt a stabil biztonságot, amit egy család vagy egy pár jelent, túl sokáig nem tapasztalhatja meg. Másrészt ennek elfogadása jelenti számára a tényleges megnyugvást, feloldozást: magához ölelni gonosz énjét.

Jóban, rosszban, emberevésben

Luca Guadagnino filmadaptációja bár megőrizte a Bones and All regény mondanivalóját, az ő és a forgatókönyvíró David Kajganich keze alatt számos apró változtatáson ment keresztül. Ez utóbbinak DeAngelis nagyon örült is, hiszen úgy érezte, története sokkal másabb, mélyebb és gazdagabb lett így. 

Egy új alkotás, amely kommunikál és reflektál egy másik író alkotásával.

Az első lényeges változtatás az emberevés explicit bemutatása – de a Sóhajok után nem is várhatnánk ennél kevesebbet Guadagninótól. Az ujjakat és karokat csócsáló, emberi bőrt szétszaggató főszereplők elállatiasodott képet adnak magukról, amiben semmi sem érdekli őket, csak az evés. Metaforikus szinten akad még kényelmetlenség az emberevés jeleneteiben.

Az elállatiasodásban felfedezhető még a kéj, a mámor, amellyel a szereplők valóságtól teljesen elszakadva élvezik az evés örömét.

Hollywoodban nem először látunk ilyet, elég csak az Interjú a vámpírral filmre gondolni. Explicitásban így Guadagnino sokkal hangsúlyosabb, mint a Bones And All könyv, de összekapcsolja a kannibalizmust, ezzel együtt pedig Maren evéseit a szexuális ébredésével.

Ezzel a képpel szemben pedig ott van az ártatlan, szerethető alakja Marennek és Lee-nek, akik teljesen hétköznapi párocskának hatnak, leszámítva, hogy emberevésről beszélgetnek. De mintha filmbeli Maren se fogadná el azt az állatias énjét, amely olyan erős, hogy nézőként sosem feledjük. Ugyanis amikor édesapja hangfelvétele szembesíti korábbi tetteivel, a lány úgy viselkedik, mintha nem is saját magáról hallgatna rémes történeteket. Sokkal erősebb benne az elhagyatottság érzése és az akarat, hogy biztos kapaszkodókat keressen – ezért indul megkeresni édesanyját, ezért fogadja rögtön Sully közeledését, amikor az kiszúrja az egyedül rostokoló lányt egy buszmegállóban. A Lee-vel való közös útja az, amely elindítja út önmaga elfogadására, és abban, hogy átgondolja a hozzájuk hasonlók erkölcsi világát.

Ahogyan halad a cselekmény, Guadagnino és Kajganich is folyamatosan hozzák be a fiatalok morális dilemmáit. Ilyen szempontból akad egy fontos változtatás a könyvhöz képest. Amikor Lee és Maren egy vidámparkban szórakoznak, Lee kiszúr egy nem túl egyenes embert (a filmben férfit, a könyvben nőt), aki szivatja a célbadobónál játszókat. Lee ezért elcsábítja, hogy aztán elfogyassza, kielégítve ezzel emberhús iránti vágyát. Viszont a filmben egy pillanat alatt omlik össze a fiú által felállított sajátos morális határ, miszerint csak rossz embereket fogyaszt el. Ugyanis az önbíráskodás az a vékony talaj, amelyen bármiféle jó szándék ellenére is könnyű elcsúszni. De hasonló dilemmákat sejtet fel az a beszélgetés Lee és Maren között, amikor jövőképüket próbálják kialakítani: akkor most örök csavargókként járják az országot és megeszik az útjukba esőket? Ennyi lesz az élet?

Luca Guadagnino végül is pont a fenti életet kínálja feloldásként a főszereplőknek, csak nem olyan időintervallumban, ahogyan azt Maren képzeli (80 év távlatában). A könyvben Maren örök emberevésre kárhoztatik, amikor a történet végén elfogyasztja Lee-t, mert az megcsókolja. A film nem szab ilyen szigorú határokat nekik: szabadon, félelem nélkül érhetnek egymáshoz.

Az intimitás és a közös élmények pedig egy olyan egységet teremtenek számukra, amely csak az övék és időntúlinak érződik.

A tragikus elválást megtartva Guadagnino képes megadni a párnak egy a maga brutalitásában és tragédiájában boldog véget. A rájuk törő Sully halálos sebet ejt Lee-n, és a kannibál körülmények tudatában nincs esély mentőt vagy másfajta segítséget hívni. Ezért Lee megkéri Marent, hogy egye meg őt, szőröstül-bőröstül, mert nem akar így meghalni, hanem eggyé válni vele. A lány eleget tesz a kérésnek. És bár fizikailag egyedül marad a világban, mint elfogyasztott élet, Lee az ő teste részeként mégis örökre vele van. Így szimbólikusan ugyan, de a regénnyel szemben Maren nem marad egyedül. Maga a koncepció bizarrnak tűnhet, de az emberi történelem során létező jelenség volt ez az elképzelés: régészeti leletek tanúsága szerint 32 ezer évvel ezelőtt a Homo Sapiens temetési rítusként elfogyasztotta elhunyt szerettét, hogy annak erejét birtokolja.

Mitologikus és társadalomkritikus kannibalizmus

Ha már az emberiség kannibalista hajlamai, mind a Bones And All film és könyv remekül játsszik az emberevés motívumaival és történelmi emlékeivel. A könyvbéli Maren irodalmi műveken és mítoszokon keresztül vizsgálja az evőket, amely egybevág a tinédzserek identitáskeresésével – ki ő, és hol a helye az emberek között. Lelombozó számára kutatása eredménye, ugyanis nem túl pozitív példákkal találkozik. A fekete özveggyel, amely párosodás után felfalja a hímet. Kronosz titánnal, aki felfalja gyermekeit, amint megszületnek. Sawney Beannel, egy kannibál klán vezér történetével De még Roald Dahl A barátságos óriása se ad megnyugvást.

Ha a történetem egy antik görög eposz lenne, én lennék a hős főellenfele.

– summázza Maren magáról.

Az idézetet érdemes fejben tartani, ugyanis DeAngelis koncepcióként a regény végkifejteléig megtartja azt. Ugyanis a Maren életébe belépő kannibál mentor, Sully pont az a Kronosz, akiről az antik mítoszos könyvekben olvas. Az először segítőkésznek és jófejnek mutatkozó férfi rátör a fiatalokra a regény végén, hogy felfalja őket, mert fél, hogy a földet a kelleténél több – önmagánál – evő népesíti be. Jogos a félelme, ugyanis – ahogyan Maren kutatásaiból kiderül -, Sully a nagyapja. A kronoszi félelmen túl van ebben generációs konfliktus is, de leginkább irigység a fiatalságra. Mintha Sully tudná, hogy a zsenge emberevők veszélyt jelenthetnek az ő zsákmányaira és életmódjára, ezért jobb tenni a dolog ellen.

A könyvvel szemben a Bones And All film sokkal inkább abból a társadalmi közegből építi kannibál világát, amelybe Guardino helyezte.

A cselekmény eszerint Ronald Reagen elnök idejében játszódik, amikor az AIDS-cel nemigen foglalkoztak állami szinten, merthogy azt kizárólagosan a melegek betegségének tartották (lásd az Ez bűn c. sorozatot). Erre a metaforikus értelmezésre, melyet Kristy Puchko fejt ki bővebben filmkritikájában, a szereplők kinézete (lásd Lee színes ruháit) vagy áldozataik (Maren egy lány ujját eszi meg, Lee pedig egy férfivel bonyolódik szexuális kapcsolatba az evés előtt) rá is erősítenek. 

A Bones And All persze úgyis teljesen érthető, ha nem ismerjük a reagani Amerikát. Ugyanis – Deangelis regényéhez hasonlóan – a öltözékekre való utalások, a velük született “szörnylét” a főszereplők kívülállóságára erősítenek rá.

Arra, hogy a társadalom köszöni, de nem kér belőlük, mert nem elég normálisak. Ezért ők nem vágynak másra, csak egy hozzájuk hasonlóra, akivel megtalálhatják a szilárd otthont és biztonságérzetet. Önmagukban legyenek azok, akik, és önmaguk számára elfogadhatóan normálisak. A kannibál lore építése során Guadagnino is ebbe, a saját normalitás megtalálásának megtalálása felé vezeti szereplőit. A filmben van egy a könyvhöz képest új jelenet, amikor Maren és Lee hozzájuk hasonló, hobóként élő kannibál párral találkoznak – történetesen két férfival, hogy ismét ráerősítsen a film a társadalomi kirekesztettségre. Itt magyarázódik meg például a cím, a bones and all, azaz a szőröstül-bőröstül, amely a filmbeli világban egy az emberevők számára elérhetetlen falási forma: megenni egy embert mindenestül. A könyvben ez magától értetődik, csak így, a gúlokhoz hasonlóan táplálkoznak az evők. A srácokat követő mentor, Sully, aki először magyarázza el Marennek a kannibalizmust is hozzáad a világépítéshez. Például tőle tanulja meg a lány, hogyan szagolja ki a potenciális, halálokhoz közeljáró áldozatokat, vagy más, őhozzá hasonlókat. A kezdeti segítség ellenére mind a férfipáros, mind Sully olyan nem kívánatos, elutasítandó figurákká válnak, amelyekké sem Maren, sem Lee nem szeretne válni.

Van valami taszító, nem helyes bennük, amelyet ők, akik egymásban találtak valami szabadságot és tisztaságot, nem kívánnak folytatni csak mert osztoznak velük a kannibalizmusban.

Valószínűleg a filmbeli Sully későbbi támadását is ez a szemben állás magyarázhatja: ő erőszakkal akarja magának a társat Maren személyében, ahelyett, hogy Lee-hez hasonlóan felfedezné a kapcsolódást valakivel. Vagy más utat keressen ahhoz, hogy több legyen, mint ami.


A filmbeli kannibálok legkívánatosabb formája, a szőröstül-bőröstül ironikusan pont Maren és Lee kapcsolatában válik elképzelhetővé. Maren a tragikus elválás pillanatában válik azzá az emberevők között elérhetetlen erő birtokosává, amely ellen küzdött, amelyet el akart kerülni: gyilkossá, amely még a szerelmét sem tudja megkímélni. Ezzel mindenféle egyesülési vigasz ellenére örökre marad minden és mindenki között. Kérdés, hogy így ő jobb lett-e társai között. A film erre nem ad választ, de Maren eddigi útja és céljai mentén nyitott kérdésként számos lehetséges választ kínál.

Végszó a Bones And All-ról

Mind Camille DeAngelis regénye, mind Luca Guadagnino filmje a kannibalizmus határait feszegeti a felnövés történetek keretein belül. Bizarr, borzongató világukban sokkal több van a fiatalok hétköznapi érzéseiből, mint azokból a borzalmakból, amelyeket nem merünk felfedezni. Véres, emberevős és gore részletek ellenére is. A Bones And All ifjúsági könyvként sokkal több, mint amit remélhetünk előzetesen, ami mellé állítva a film pedig egy tökéletes alkotás, amely tudatosan beszél a forrásalappal, hogy aztán önmagában is megálljon önállóan, felülemelkedve elődjén.

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.