Film

Super Mario Bros.: A film – Butus, cuki, gombaillatú

“It’s-a me, Mario!” hangzik fel a jellegzetes, olasz akcentusos köszönés valahányszor a kék overálos, piros kalapos, bajszos kis figura feltűnik a képernyőn. Mario 1985 óta már rengeteg formában jelent meg a közönség előtt, platformerek, verekedős és autóversenyzős játékok követték egymást, és időnként a csapat feltűnt a képernyőn is. Az már egy másik kérdés, hogy nehéz elmondani, pontosan miről szól az ikonikus játék… és talán pont ez a Super Mario Bros. film nagy buktatója is.

A Super Mario Bros. története szerint Mario és Luigi, a brooklyni vízvezetékszerelő testvérek megkezdik saját vállalkozásukat családjuk fanyalgása ellenére. Az üzlet nem indul be, alig érkeznek hívások, ráadásul csúnyán felsülnek az egyik első munkájukkal is – egy csőtörés felderítése során azonban a város alatt rábukkannak egy furcsa, zöld csőre, ami mindkettejüket egy párhuzamos világba repíti, ahol beszélő gombák, gonosz teknősök, és furcsa varázslatok várnak rájuk. Mario hamarosan bele is kerül egy őrült kalandba Peach hercegnő oldalán, hogy megmentse az öccsét és a Gombakirályságot a gonosz Bowsertől.

A Super Mario Bros. egyvalamiben kiváló – ez pedig a videójátékos hangulat. Tényleg kapunk itt mindent oldalnézetes, régi platformert idéző képsoroktól kezdve a klasszikus verekedős játékok pillanatain át a Mario Cart szivárvány útjáig. Ugyan modern 3D animációval, de megelevenedik a régi élmény. Aki valaha megismerkedett bármilyen Mario játékkal, azt elragadja majd a nosztalgia. Valószínűleg a készítők elsősorban erre is építettek, mert sajnos a Super Mario Bros. ezt az elemet leszámítva kissé vérszegény.

A film gyakorlatilag minden karaktere kétdimenziós. Peach a vagány, szép hercegnő, akit azért meg kell menteni, hogy a főhős villoghasson, Luigi a félénk, bátyja árnyékába húzódó testvér, Toad a klasszikus, cuki, de nagydumás mellékkarakter. Senkinek sincs kifejezetten bonyolult személyisége, vagy motivációi – Mario maga még úgy-ahogy, kap néhány apró szokást, személyiségelemet, és egy konfliktust az apjával, ami kicsit érdekesebbé teszi, de ő is végtelenül kihasználatlan. Peach-csel a kezdő jelenetei aranyosak, humorosak, ott van bennük a potenciál, hogy egy bájos romantikus páros legyenek, akik kölcsönösen kiegyensúlyozzák egymás bizonytalanságait, de a kapcsolatot nem építik fel, igazából le se zárják a fejlődését. Donkey Konggal elindul egy tényleg humoros, klasszikus barát-ellenség dinamika, de erre is, nincs elég idő, nem tudjuk tényleg értékelni, ahogy kiállnak egymásért. Minden feldobott labda a levegőben marad, mert a film egyrészt rövid, másrészt pedig gyerekeknek szól – egyszerűen nem mehet túl mélyre.

A 12-es karika azért is mutat nagyon rosszul a sarokban, mert sokszor inkább úgy érződik, hogy a Super Mario Bros. nem tizenkét éven felülieknek szól, hanem inkább annál fiatalabbaknak.

Azért karakterek tekintetében ki kell emelni Lumát, az egzisztenciális válságban lebegő, bebörtönzött cseppecskét, aki a teljes film alatt mást sem csinál, csak a megsemmisülésről filozofál. Hiába egyszerű, hiába semmilyen ez a karakter is, mégis az egyik legszórakoztatóbb elem, mert olyan mértékig kilóg a filmből, hogy egyszerűen nem lehet nem nevetni rajta.

Bowser, a főgonosz szintén egy üdébb színfolt – a klasszikus, világmeghódítós szövegek váltakozása a reménytelenül szerencsétlen udvarlási kísérletekkel Peach irányába ugyancsak szolgáltatott néhány nagyon jópofa pillanatot, ami mindenképp megérdemli az említést. Eredeti nyelven a karakter hangját Jack Black szolgáltatta, ami valószínűleg hozzátett a betétdalokhoz, és talán a humorhoz is – ez magyarban sajnos kicsit elveszett.

A történet, a karakterekhez hasonlóan egyszerű, mint a pettyes gomba.

Klasszikus meséről van szó, egy egyértelmű gonosszal, egyértelmű jóval, ahol az első pillanattól kétség sincs afelől, hogy a jó győzni fog, mert csakis ez történhet egy mesében. A főhős kicsit szerencsétlenkedik kezdetben, de hamarosan már ő az erő, benne bízik az egész királyság, és természetesen érte rajong az áhított hercegnő is. Aranyos, kikapcsol, kicsit jól is eshet az embernek, hogy nem kell rajta gondolkodni, de egyben egyszerűen kevés amit ez a film ad.

A harcjelenetek dinamikusak, de a látványvilág – a már említett nosztalgiafaktoron kívül – nem kiemelkedő. A 3D animáció lehetőségeit kihasználják, igényesebb hajakat, szebb textúrákat láthatunk, de mivel a figurák maguk nagyon kötöttek, ezért nem lépnek át egy bizonyos határt, nincs pillanat, amikor akár a látványvilág lenyűgöző lenne. A zene emlékezetes, de ezt leginkább annak köszönheti, hogy a nosztalgiafaktort erősítve, mintegy A Galaxis Őrzői stílusban előkaptuk a 80-as évek zenéit, és azok csendülnek fel a fontosabb jelenetek alatt. Egyszerű megoldás, de mégis, nagyon fülbemászóak a dallamok, és tényleg adnak egyfajta energiát a jeleneteknek – és rámutatnak, hogy mennyire egyszerű kis döntések mennyire fel tudják dobni a filmet.

Érdemes megnézni a Super Mario Bros-t? Elveszett időnek semmiképp nem nevezném, mert másfél órára leköt, és egy kisgyereknek kifejezetten kellemes élményt nyújt, tehát a család nyugodtan élvezheti közösen. De felnőtt nézőknek, hacsak nem kifejezetten nosztalgiára vágynak, nem sok újat ad – videójáték adaptációk között érdemes inkább máshol válogatni.

6 /10 gombaraptor

Super Mario Bros.: A film

The Super Mario Bros. Movie

Kaland, vígjáték
Játékidő: 92 perc
Premier: 2023. április 6.
Rendező: Aaron Horvath, Michael Jelenić

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

editor
Nagyjából 2015-ben kezdtem el blogot írni, elsősorban science fiction témákban. Később nyitottabbá váltam a keleti kultúrákra, érdekelni kezdtek az animék, és az ázsiai filmművészet is. Jelenleg ezekkel is sokat foglalkozom kritikusabb, elemzőbb szemmel.