A 65 nem az a dinoszauruszos film, amire szükségünk van, hanem amit megérdemlünk. Egy viszonylag szép, nagy költségvetésű, de alapvetően az Asylum stúdió alkotásainak színvonalán mozgó trashmozi. Baromira buta és hatásvadász, de a rossz filmek kedvelőinek ezek miatt akár szórakoztató is lehet.
A 90-es években talán semmi nem volt olyan menő, mint a dinoszauruszok. A Jurassic Park egy egész generációval szerettette meg az őslények világát. A film sikerének pedig érezhető hatása volt, a 90-es évek második/2000-es évek első felében számtalan popkulturális alkotás és dokumentumfilm készült a prehisztorikus monstrumokról. A reggeli matiné közben a méltatlanul elfeledett Extreme Dinosaurs, este pedig a Dinoszauruszok, a Föld urai ment a TV-ben. A kettő között meg olvastuk a Mi Micsoda vonatkozó kötetét. Aztán mintha Hollywood ráunt volna az őslények világára.
Pedig igény valószínűleg lenne rá. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Jurassic World filmek töretlen sikere, amelyeket a lagymatag kritikai/nézői visszajelzések sem tudtak megtörni. Persze az is lehet, hogy a konkurens stúdiók egyszerűen nem mertek szembeszállni a Universal T-Rexével. Így, akinek a dínó-éhségét nem elégítette ki Spielberg hagyatékának egyre kellemetlenebb kisajtolása, az kénytelen volt Z-kategóriás Asylum filmekkel vigasztalódni. Egészen mostanáig. A 65 képében ugyanis végre kaptunk egy vadonatúj, nem korábban létező márkára alapuló, nagyköltségvetésű őslény sci-fit. Más kérdés, hogy noha – az adóvisszatérítések előtti – büdzséjének nagysága felveszi a harcot a Jurassic Worlddel, minden más téren inkább az Asylum ligájában játszik. Mozis látványvilág, trash forgatókönyv kiaknázatlan lehetőségekkel.
Általában én vagyok az utolsó ember, aki egy sci-fi (pontosabban egy sci-fi elemekkel operáló kaland) filmnél elkezdi számon kérni a tudományos, fizikai és technikai megoldások pontatlanságait. Ilyen téren rengeteg mindent el tudok fogadni. Mindig is fontosabbnak tartottam, hogy a forgatókönyv emberi elemei (motivációk, dráma, érzelmek) legyenek rendben. Az, hogy miként működik a fénykard vagy, hogy lehet-e béka DNS-el raptort klónozni (nem) már másodlagos. Sok esetben egészen lényegtelen – erre való a „suspension of disbelief” gyakorlata is. Persze nyilvánvaló, hogy egy komolyan vett hard sci-fi esetében ezeknek nagyobb szerep jut, és ilyenkor a tudománytalanság roncsolhatja a cselekmény logikáját is. Ám az már első ránézésre világos lehet, hogy a 65 nem ilyen film.
Hiába pozícionálja saját magát is könnyed popcorn-mozinak, már az első – főcím előtti pillanatokban – kínosan egyértelművé válik az egész film totális átgondolatlansága.
Kezdve azzal, hogy miután azzal nyit a film, hogy „az emberiség megjelenése előtt más civilizációk” kiderül, hogy a „másik civilizáció” is teljes mértékben emberi. Akik nem mellesleg például ugyanúgy kilométerben mérik a távolságot és évben az időt. Angolul is beszélnek. És persze nem kell minden szórakoztató filmnek tolkieni részletességgel kitalálni a világát, új nyelveit és mértékegységeit. De, akkor legalább ne az legyen a film első mondata, hogy „az emberiség még nem létezik”, ha aztán a főszereplőknek nincsen semmilyen, láthatóan nem-emberi megkülönböztető jegye – legalább egy hegyes fület rakjon oda a jelmeztervező. Így a nyitó pár perc már tökéletesen világossá teszi, hogy mennyire is lesz komolyanvehetetlen az elkövetkező 90 perc. Többnyire teljesen.
Főhősünk az űrbuszvezető Mills (Adam Driver), aki kénytelen elvállalni egy két évig tartó fuvart, hogy finanszírozni tudja a lánya orvosi számláit. Ám a hajó egy váratlan aszteroida-mezőbe kerül, aminek eredményeként lezuhan a 65 millió évvel ezelőtti Föld bolygóra (persze hősünknek fogalma sincsen, hogy hová keveredett), ahol még a dinoszauruszok uralkodnak. Hamarosan kiderül, hogy nem Mills a hajó az egyetlen túlélője, egy fiatal lány (Koa – Ariana Greenblatt) még megúszta a katasztrófát. Noha nem beszélik egymás nyelvét, kénytelenek együtt működni, ha el akarnak jutni az utolsó megmaradt mentőkapszuláig. Miközben az űrből egy sokkal nagyobb fenyegetés tart feléjük! (Igen, a dinókat is kipusztító meteor az. Apró szépséghiba, hogy a modern kutatások szerint az már 66 millió éve becsapódott.)
A 65 nem pusztán a film sci-fi elemeiben – pl. egy űrhajó miért egy méterrel a meteor zápor előtt jelzi a becsapódást? Mills fegyvere egyik percben kimerül, majd megnyom rajta két gombot és máris van lőszere -, de a karakter motivációkban is következetlen. Mills miután szembesül azzal, hogy egy ismeretlen bolygón lezuhant, és minden utasa meghalt úgy dönt, ő sem várja meg a mentőcsapatot. Ám a lánya miatt nem képes rávenni magát az öngyilkosságra.
SPOILER
– ha ez bárkit is érdekel egy ilyen filmnél – aztán kiderül, hogy a lánya már rég meghalt, a betegségben. Aminek a kezelése miatt vállalta el ezt az utat (már, ha ez még ugyanaz, mint amire a film elején utaltak.) Ám közben a film végig azt kommunikálja, hogy miatta akar hazajutni és élni. Még azelőtt, hogy megtalálná Koát. Érthetően az alkotók szándéka az volt, hogy a lányát gyászoló apa, és a szüleit elvesztő gyermek között végül kialakuljon egy kapcsolat. Ez azonban végig elég felszínes marad. Amit az sem segít, hogy nem beszélik egymás nyelvét, és teljesen esetleges, hogy mikor tudják magukat megértetni a másikkal. (Még a Mando-Grogu kapcsolat mélységeit is alig közelíti meg a kapcsolatuk.)
Persze itt nem is a karakterek vagy a koherens világépítés a lényeg, hanem a dínók!
Belőlük pedig azért jócskán kapunk. Nagyjából. Ugyanis a film egyik legérthetetlenebb húzása, hogy többnyire teljesen fikciósnak tűnő, dinoszaurusz jellegű élőlényeket vonultat fel. Érthető, hogy az alkotók el akartak távolodni a Jurassic Park filmektől, és azok ikonikus lényeitől, hogy a filmjüknek önálló identitásuk legyen. Ám annyi remek, alul használt dínó létezett, hogy egészen fölösleges újakat kitalálni. Még, akkor is, ha a film egyik főbb ellenségei: a „krétakori krokodil-sárkánygyíkok” már a megjelenésükben, pofázmányukban is annyira nevetségesen, túltolva gonoszok, hogy az valami csoda. Dínós hiányoság azonban, hogy hőseink kizárólag csak rosszindulatú, agresszív húsevő lényekkel futnak össze. Kivéve egy kis jószágot, akit viszont rögtön felzabálnak, amint Koa megmentette. Hát ilyen az élet a krétakorban. Pedig a dínók világa is sokkal változatosabb volt, és az sem ártott volna, ha esetleg kialakul valami kapocs köztük és az emberi szereplők között – leszámítva azt, hogy előbbiek folyton fel akarják zabálni az utóbbiakat.
A 65 amúgy meglepően jól néz ki. Bár a CGI dínók néha egészen rajzfilmesek, a környezet, a látvány és a nagytotálok meglepően impozánsok és hangulatosak. Ahogy az akciók is – még ha nem is túl kreatívok – korrekt módon, szórakoztatóan lettek kivitelezve. Ám, mindezt egybevéve nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a 65 nem egy jó film. Sőt, egyetlen oka van annak, hogy alsópolcos DVD helyett a moziban debütált: Adam Driver. Aki csak azért vállalta el a filmet, mert dolgozni akart a Covid alatt és ez volt. Ennek ellenére nagyon küzd, NAGYON színészkedik: látványosan liheg, fújtat, szenved. Mindezt nagyon komolyan.
Nem egy helyen épp ez volt az egyik főbb kritika a filmmel: túl komolyan veszi magát. Kétségtelen. Főleg, mert így még nehezebb elnézni neki azt a halom narratív butaságot, amit felvonultat. Másfelől azonban üdítő is a moziban egy önazonos B-filmet látni. Ami nem egy poszt-modern utaláshalmaz. Ami nem akar konstans túljárni a néző eszén, és elvárásain. Ahol nem ugyanazokat az egy kaptafára írt egysoros beszólásokat kell minden második dialógusban hallanunk, mint az MCU-filmekben.
Valahol pedig épp ez „menti” meg a 65-t. Így tud a halomnyi butaság, a bődületes hatásvadászat (istenem, az a főcím!), a kellemes látványvilág, hogy a menyugtató 90 perces játékidő miatt sokkal feszesebb és tempósabb, mint legutóbbi Jurassic World filmek illetve persze a sok dínó egy őszinte, a hozzám hasonlóan megengedő nézőknek bájosan szerethető, „olyan rossz, hogy már jó” trashélményé összeállni. Már, ha vevők vagyunk egy ilyen a Film+ késő délutáni müsorsávjára pozicionált bumfordiságra, mert különben baromi fárasztó lehet. De cserébe meghozza a kedvet Prehisztorikus bolygóhoz.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.