A Malacka egy spanyol thriller, ami feltúrja a morális kérdéseket, és közben igazán elkeserít

Az bántalmazás egy iszonyatos, borzasztó dolog, amit gyakran könnyelműen elhesegetnek tréfálkozásként, miközben életre szóló sebeket okoz – jobb esetben. Rosszabb kimenetele, hogy az áldozat végez önmagával, vagy akár másokkal. Ennek ellenére a szívatás és a bullying valahogy mégis tolerált a társadalom minden szintjén: iskolákban, kapcsolatokban, családokban. Elszenvedői gyakran álmodoznak arról, hogy valaki kiáll majd értük – de mi van akkor, ha a „megmentő” is igen szélsőségesen veszi magára ezt a feladatot? Ezt dolgozza föl az igazán nyomasztó, spanyol Malacka, ami egyszerre vidéki dráma és fekete humorral fűszerezett slasher horror.

Sara (Laura Galán) szülei hentesüzletében dolgozik egy spanyol kisvárosban, ahol ingerlékeny anyja folyamatosan dirigál neki: ha épp nem dolgozik, tanulnia kell, miközben naphosszat görgeti Instagramját, epekedve követve, hogy mit csinálnak a vele egykorúak. „Társai” folyamatosan gúnyt űznek belőle, és „kiskocának” csúfolják súlya miatt. A lány egy nap lemegy fürdeni egy helyi medencéhez, az őt bántalmazó három lány pedig kiszúrja, és elkezdi zaklatni: gúnyolják, viccből majdnem vízbe fojtják, és ellopják a cuccait. A szinte meztelenül hazainduló Sarát útközben is bántalmazzák az arra járó fiatalok, így egy mellékútra menekül, ahol észreveszi: egy ismeretlen férfi, aki a medencénél szemtanúja volt a zaklatásnak, elrabolta a három lány. A férfi kiszúrja Sarát, és hátrahagy neki egy törülközőt, a törődés egyfajta jeleként.

Galán elképesztő hitelességgel és bátorsággal kelti életre Sarát, remekül adva át azt a felgyülemlett frusztrációt, ami benne van. Elvégre az egyik bántalmazó gyerekkori barátja, ráadásul rajta kívül családja és a teljes helyi közösség is cserben hagyta: nem túl nagy titok, hogy gúnyt űznek belőle, amikor Instára posztolnak képet róla és szüleiről „a három disznó” felirattal. Itt nézőként a két állásfoglalás egyike mellett köteleződhetünk el: „Igen, megérdemlik a kis gec*k”, vagy „Jó, jó, a bullying nem szép dolog, de attól még nem kell tinilányokat darabolni”. Érdemes a film közben is ízlelgetnünk hozzáállásunkat, és a végén kialakult véleményünkkel összevetni. Mert több érdekes történéssel is árnyalja a narratívát Carlota Pereda író-rendező, aki egyébként azonos című és témájú rövidfilmjét bontotta most ki egészestés produkcióvá.

A forgatókönyv kiváló jellegéről pedig az árulkodik, hogy valamennyire mindegy is, hogy mi mit gondolunk, mert azt látjuk, Sara mit érez. Ő pedig azt tapasztalja, hogy nagyjából az egyetlen kedves cselekedet egy vadidegen, potenciális sorozatgyilkostól származik, megnyilvánulása pedig az, hogy megbünteti azokat, akik bántották. Ez pedig elképesztően elkeserítő. Ahogy az is, hogy a fullasztó otthoni közegben nincs, akivel beszélhetne erről. Érdekes, hogy sokkal visszataszítóbbnak és gyomorforgatóbbnak találtam a bullyinges részeket, mint a gyilkolósakat – egyrészt életszerűségük miatt, másrészt amiatt a zsigeri reakció miatt, amit kiváltott belőlem az,

A film során a lány egyre inkább gabalyodik bele hazugságaiba, miközben a település rendőrsége és a helyiek is tapogatóznak, felpiszkálva mindenféle felgyülemlett feszültséget. Sara pedig vacillál, hogy mit tegyen, és valami furcsa módon egyfajta kötődést érez az emberrabló iránt, aki kis gesztusokkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Ez az egész egy fekete humorral fűszerezett, de intenzív „kisvárosi dráma” formájában ölt alakot, miközben a főszereplő dilemmázik azon, hogy mi lenne a helyes, mit szeretne igazán, és hogy ez a kettő mennyire egyeztethető össze egymással. És talán ez a legfontosabb üzenete az alkotásnak: az elégtétel és a felszínről vizsgált morálisan helyes döntés nem biztos, hogy egybevág, nézőként pedig elég könnyen ítélkezhetünk. De mit tennénk egy ilyen helyzetben? És mit jelenthet ez hosszútávon?

A rendező bravúrosan veszi górcső alá ezeket a témákat, de a lassabb jeleneteivel sajnos gáncsolja saját munkáját. Ugyan alig hosszabb a film másfél óránál, valahogy hosszabbnak hat a betűzdelt üresjáratok és Sara általános passzivitása miatt. Utóbbi egyébként teljesen érthető, elvégre a lány egész életében sodródott az árral, de emiatt lomhábbnak hat a film is. Lezárása pedig érdekes kérdéseket vet fel, bár úgy gondolom, hogy egy alternatív konklúzió tartalmasabb üzenetet közvetíthetett volna.

A Malacka egy igazán nyomasztó, mélyre nyúló műfaji hibrid, ami egyszerre bántalmazós dráma, vidéki intrikás thriller és kaszabolós, véres slasher. Az alkotó remekül vegyíti a stílusokat, de forgatókönyvét és alkotását visszatartja pár furcsa rendezői döntés – amiért kárpótol Galán magával ragadó játéka. Nem moralizál, de lehetőséget ad komoly diskurzusokra úgy, hogy – jelentősrészt – bevállalósan és nyersen kezel egy ennyire masszív témát, igazán nyomasztó következtetésekkel.