HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Ha leszáll az éj, jönnek a picsaemberek, a szopófantomok, meg az áldebreceniek – A Kiút 1. évada jó lett

Képzeld el, hogy kirándulni indulsz a családoddal/barátaiddal. Bepattantok a bérelt Volkswagen kisbuszba, majd indulási helytől függő idejű zötykölődés után egy fura Ispánbimbósd nevű településen találjátok magatokat. Furcsa alakok bámulnak ki a nemtörődöm állapotban pókhálósodó portákról. Az arcokon sajnálat, félelem és egy csipetnyi gyász furcsa elegye tükröződik vissza. Jobbnak látjátok lelépni. A kormányülést elfoglaló beletapos a gázba, majd a verda a nyomokban utat tartalmazó kátyúkon pattogva szélsebesség felével keresztül zúg a településen. Illetve, csak zúgna szerencsétlenségetekre, mert alig öt perc múlva ismét a település üdvözlőtáblájánál találjátok magatokat. Azt hiszitek eltévedtetek, újra elindultok, de a végeredmény ugyanaz. Mintha minden út Ispánbimbósba vezetne. Hamar jön a felismerés: körbe-körbe jártok. De ti csak próbálkoztok. Egészen addig, míg keresztül nem hajtotok egy szöges útzáron. A durrdefektet kapott gépjármű köré pedig gyűlnek a helyiek, akiknek a vezetője közli veletek, hogy ha egyszer idetévedtél, akkor itt ragadsz. A város nem enged ki magából. Na, de most sietni kell, mert jön az este, és most bújnak elő a vérre szomjazó picsaemberek, szopófantomok és kúrórémek. Nem egy tipikus borsodi szitu, az tény (vagy mégis?). – Na, valami ilyesmi helyzetbe dobja be a szereplőit az HBO Max kínálatában megtalálható mystery box horrorsorozat, a Kiút (FROM), aminek az első évadát azok fogják leginkább szeretni, akik szerették mondjuk a Lostot. Baromi hosszú bevezető után spoilermentes évadkritika következik. (Ja és bocs a clickbait címért.)

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Az egyik áldásos hozománya az élettani per elmélkedős, fél órát is meghaladó toaletten üldögélésnek, a radar alatti filmes és sorozatos tartalmak teljesen véletlenszerű megtalálása. Olyan kereséseken keresztül találunk rá ezekre, amik csak azon a trónuson jutnak eszünkbe, ahol általában nagyon sok szar, világmegváltó ötlet, na meg sírás is születik. Így találtam én is erre a számomra hiánypótló, egészen izgalmas, bár közel sem hibátlan sorozatra (amint elolvastam a szinopszist, zsibbadt lábbal de nagy lelkesedéssel ordítottam ki a kedvesemnek, hogy lesz mit nézni, ha felállok).

A Kiút egyszerre gerjeszti bennem a Lost által nyújtott sorozatélményhez köthető nosztalgiát és az örömöt, hogy végre valami potensebb, érdekesebb és ha úgy tetszik hátborzongatóbb mystery boxot nézek, mint azok, amikkel az elmúlt időszakban találkoztam (például a Manifest vagy az Outer Range). És ez már baromira hiányzott.

A Kiút vagy eredeti címén FROM hatalmas potenciállal bír, csak egy kicsit kellene még rajta kalibrálni, amellett, hogy az első évad szenved abban a betegségben, amiben a legújabb sorozatok jelentős százaléka szenved.

HIRDETÉS

A fogvatartottságnál csak az éjszaka bóklászók a rosszabbak

A Kiút sztorija nagyjából megegyezik a bevezetőben leírt gondolatkísérlettel. Egy igazi rémtörténet, ami a jól bevált toposztokból gyúr egy nyugtalanító hangulatú, figyelemfenntartó cselekményt. Csak úgy, mint a hasonszőrű történeteknél, itt is új jövevények érkezésével exponálja a sorozat a felállást. A Matthews család négy tagja Tabitha, Jim és tinédzser lányuk, Julie és kisebbik fiúk, Ethan családi kötelékerősítő kirándulásra indulnak lakóautójukkal, ám a lerongyolódott kisvárosból nem találják a kiutat, hasonlóan a bemindenezett techzseni Jade-hez és a szintén elszállt barátjához. A két gépkocsi találkozásából baleset keletkezik, szerencsére a város lakói a segítségükre sietnek. Mint kiderül, nem ők a veszélyes elemei a környéknek, hanem az este leszálltával érkezők, akik lassan sétálva, széles mosollyal az arcukon próbálnak bejutni a lakóházakba (és nem, sajnos nem picsaemberek, kúrórémek, szopófantomok, annál sokkal rosszabbak, szóval újra bocsi a címért), vagy azok nyomába erednek, akiknek nincs menedékük. Ugyanis a város nem csak, hogy nem ereszti azt, aki odatéved, de az erdő sötétjéből érkező emberszerű lények is vadásznak rájuk.

A sikeres mentőakció után a családnak és a pökhendi, arrogáns és egészen ideges természetű milliomosnak szembesülnie kell azzal, hogy a várost lehetetlen elhagyni. Az ott élők évek óta rabjai a településnek, olyannyira, hogy felépítettek egy társadalmat, ami a városlakókra és a dombon álló kúria lakóira osztja a túlélőket. A szabályokat a város seriffje és nettó polgármestere, Boyd Stevens tartatja be. A nyilvánvalón túl azért is van szükség a regulázásra, mert két dolog menti meg a lakókat a szétmarcangolástól: a talizmán, amit kifüggesztenek az ajtóra, valamint a fegyelem, ami esszenciális, hiszen az erdőből érkező idegenek folyamatosan megpróbálnak bejutni a házakba azzal, hogy valami olyat mondanak annak, aki szóba áll velük, amit hallani szeretne. Ha pedig valaki nyílászárót nyit nekik, akkor ott garantált az érintett lakók teljeskörű kizsigerelése.

A szellemváros Robinsonjai belenyugodtak a sorsukba, nem törekednek a kijutásra, de ahogy a hasonló történetekben lenni szokott, az új emberek nem békélnek meg egykönnyen. Elkezdődik a kérdések feltétele, közöttük az egyikkel mókásan utalva a Lost végkifejletére: túlélték-e egyáltalán a balesetet?

A Kiút egy izgalmas mystery box kipofozásra szoruló karakterdrámával

A Kiút a mystery box alzsánerének megfelelően tartalmaz mindent, amitől a néző izgatott elveszettséget érezhet a sorozat epizódjai alatt. Folyamatosan újabb és újabb kérdéseket generál a nézőkben, amik – az éjszakai látogatókat kiegészítve – csak még feszültebbé teszik az egész sorozat hangulatát. Epizódról epizódra adagolt részletei a talánynak azt az impulzív érzését kelti az emberben, amiben egyszerre kavarodik a kíváncsiság és a félelem.

A Kiút egy high concept horrorsorozat, ami nem árul el sokat magáról, helyette fordított-barkóbázik: részleteket adagol, a néző pedig megpróbálja kitalálni, ha nem is a teljes megoldást, de a látott dolgok természetét. Ahogy az a zsánerben lenni szokott.

Az évad berendezkedése nem rossz értelemben sematikus, de a koncepció és a törekvés a nézői figyelem fenntartására jó annak ellenére, hogy tényleg minden történetépítkezési megoldása ismerős. Az eseményeket is a szokásos sablon rúgja be: az új jövevények elindítják a lavinát, kizökkentik a sorsukba belenyugvó lakókat és elkezdenek kiutat keresni. A cselekmény lassabb folyású, ám a talányok és csavarok adagolásával sikerül a fékezettségét kiegyensúlyozni. A cselekmény ballagó tempóját annak köszönhető, hogy mint minden zsánerre jellemző műben, itt is próbál karakterdrámát csempészni a misztikus horrorba, mert jót tesz mindennek, hogyha nézőként saját veszteségként könyveljük azt, akinek sajnos nem sikerülnek például az olyan büdös hülyeségek egy kegyvesztett helyzetben, mint a túlélés. A probléma viszont az, hogy ezek a drámák nem túl érdekesek. Az első évadban nem is igazán szívhez szólóan drámaiak, mert mintha mesterségesen visszafogottak lennének: csupán expozíciók. Nem érezzük a súlyukat, inkább csak mintaszerűen árnyalnak pont annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy legyen érzelmi köteléke a nézőnek a szereplőkhöz. Ennek okát abban vélem felismerni, hogy nagyon igyekszik mindenből annyit adni, amennyi kell a figyelem megtartásához, ami jól is sikerül neki, ugyanakkor próbálja nyújtani is magát, talán tovább is, mint amennyi a koncepció számára egészséges lehet, ha a sorozat jövőjébe emeljük orcánk fényességét. Szerencsére ennek ellenére sem érződnek a párbeszédek művinek, sőt, kifejezetten emberszerűek. Igaz, hiányoznak azok a dialógusok, amik rögzítik, hogy a városban hogyhogy mindenki ennyire meg tudott békélni a sorsával. Mert félmondatokból érezhető, hogy van ennek oka. Meg-meg villannak emberi sorsok, mikor az évad méltóztatik a szereplői múltjában vájkálni fél mondatok erejéig. De ettől függetlenül is baromi életszerűtlenek az olyan jellemábrázolásai a sorozatnak, mint az egész Matthews-család, aminek a tagjai egy lobotomizált  egészen jól fogadta, hogy egy varázslatos horrorváros ejtette őket túszul.

Az évad alatt megismerkedünk a kúria kommunára hasonlító közösségének, illetve a városlakók fontosabb tagjaival, azoknak problémáival, illetve a már említett család belső konfliktusaival, amire – az első évad alapján – persze, hogy gyógyírként szolgál majd ez a túlméretezett szabadulószoba. De a sztori egyértelmű főszereplője maga a seriff/polgármester, a Lostból is ismert Harold Perrineau alakította Boyd, aki a játékával kiemelkedik a sorozatbeli kollégái közül. Igaz, ő is kapja az első évadban az igazán komolyanvehető karakterrajzot és ívet azon túl, hogy gyakorlatilag ő felel mindenkiért a városban és neki kell kiszabni például olyan büntetést is, hogy a bűn elkövetőjének kint kell maradnia éjszakára.

Megkapjuk azokat a karakter toposzokat is, akik potenciális rések lehetnek a pajzson. A bombák, amik bármelyik pillanatban felrobbanhatnak, magukkal rántva a közösséget vagy annak egy részét. Hogy milyen fontos, hogy senki ne térjen le a kijelölt útról, bemutatót is tart a sorozat. Emellett megjelennek azok az érdekes, bár az első évadban parlagon hagyott gondolatok, hogy mégis miért kellene visszatérni az eredeti élethez, amikor itt már működőképessé és a helyzethez képest élhetővé tették a körülményeket? Egyáltalán kire mi várna a régi életükben? – Bár ez a kérdés éppen, hogy párszor felmerül, be is kerül a vitrinbe, várja, hogy újra elővegyék. Szerencsés esetbe, ennek az az oka, hogy a készítők nem akarnak minden puskaport ellőni az első 10 epizódban, nem szerencsés esetben több évadon át fognak történni izgalmas, misztikus és rejtélyes dolgok nagyon unalmas, egydimenziós, klisés személyekkel.

De bármennyire is nem hangzik bizalomgerjesztőnek a panaszom a karakterizációra, a Kiútnak van egy megkapó, érdekfeszítő hatása, ami megragad és megszeretteti magát a nézővel.

A Kiútat nem is a karakterekért fogjuk szeretni, meg követni, hanem a feszültségért meg a válaszokért!

Kérdések pedig csak úgy ömleni fognak belőlünk. Merthogy a város tele van furcsa, gyanús dologgal. Egy igazi mystery box (haha), egy félelmetes szabadulószoba, aminek a területén csak úgy megjelennek a háziállatok, amiket nem támadnak meg a lények, akik, ha prédához jutnak, átváltoznak valami arctalan csupafog, nyáladzó szörnnyé. A házakban van áram, ám a csatlakozó nem kompatibilis semmilyen kívülről érkező eszközzel, sőt, az áram forrása is ismeretlen. És akkor ott van még a kolónia fura fazonja, a város legrégebbi lakójának képében. A gyermeklelkű Victor zsírkréta rajzai furcsán „spoilerezik” az események részleteit, sőt, mintha előre ismerne végkimeneteleket. Az sem könnyíti meg a talány feloldását, hogy ki az a fehér ruhás kisgyermek, akit a legfiatalabb Matthews csemetével együtt látnak kószálni a házak között nappal! Tovább bonyolítja a helyzetet a múltat feltáró hallucinációk, illetve az, hogy a lakók közül az egyik lánynak, hangok adnak utasításokat, ezek a hangok pedig tudnak dolgokat.

A Kiút istenien építi a saját atmoszféráját (Az intró és az az alatt elhangzó The Pixies – Que Sera Sera című feldolgozása már eleve egy nagyon jó baljóslatú hangulatot generál minden epizódnak). Ebbe pedig könnyedén belehelyezi azokat a nézőket, akik hajlandók átadni magukat a sorozatnak. Mertha ez megtörténik, folyamatosan azon rágódunk majd, hogy mi hogyan kezelnénk ezt a helyzetet.

Érdemes megemlítenem, hogy a Kiútnak nagyszerű hangulati kontrasztjai vannak. Ahogy a kúriában élő fiatalok ünnepelnek, míg kint, a holdfényes éjszakában az ajtó előtt tucatnyi, különböző korok öltözeteit viselő, sápadt „dolog” az ajtó előtt toporog. Kár, hogy ezt nem alkalmazták minden olyan jelenetben, ami az este folyamán zajlik. Teljesen hátborzongató lett volna egy-egy párbeszéd, ha közben azt látja a néző a háttérben, hogy az ablak előtt egy-két személy mereven, széles, de roppant mű mosollyal bámulja a beszélgetőket. De ne aggódjunk, e nélkül is igazán hátborzongató egy-egy „kapcsolatfelvétel”. Sikerült a castingért felelős csapatnak olyan személyeket válogatni a lények sorába, akiknek a vigyora pillanatok alatt az ülőhelyünkbe szegez, különösen akkor, amikor az áldozata felé sétál a lehető legnagyobb nyugalommal. – A sorozat egyébként nem fél széttépett holttesteket mutatni, nem próbálja a rettegést 16-os karika alatt megoldani a horror szekvenciát, ami már csak azért is jó, mert érezteti a nézővel, hogy bizony, nagy tétje van annak, ha valaki kint barangol az utcán, vagy az erdőben sötétedés után. És egy kicsit még azt is aláhúzza, mi motiválhatja az embert egy ilyen helyzetben a megbékélésre.

Verdikt

A Kiút (FROM) tehát egy igazán izgalmas sorozat, aminek ugyan vannak hiányosságai, de a mystery box sorozatok kedvelőinek egy igazi finomság lesz a radar alól. Nem egy nagyköltségvetésű prémium sorozat. A vizuális és technikai minősége a nyugodtabb, egyszerűbb tartalmi időket idézi, nem grandiózus, nem akar CGI bajnok látványosság lenne, ez nem is róható fel neki hátrányként. Amit mutat, az bőven elég. Mert már maga az alapkoncepció, a hangulata abszolút magába tud szippantani. Néhol ugyan leülhet, de pillanatok alatt új tüzet gyújt a nézőben, amint bedobja az újabb furcsa, titokzatos jelenséget. Ebben a sorozatban igazából minden jó helyen van, a mennyiség az, amin változtatni kellene, hogy kiemelkedővé váljon.

7 /10 raptorrém

Kiút

FROM

horror, mystery box
1 epizód
1 évad
Premier: 2022
Csatorna: HBO Max (Epix)

administrator
Nagyjából 2015 óta vagyok hülye film-, sorozat- meg videójáték kritikus. Az írásaimmal nem akarom megmondani, hogy mit szeressen az olvasó, vagy mit ne. Csak tippeket adok az idő felhasználását illetően. - Mondom ezt én, akinek rohadt hosszúak a cikkei.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük