Taffy Brodesser-Akner saját, azonos című regényét adaptálta streaming-sorozatra, amelyben egy válás kulisszái mögé tekint be. A téma persze ezerszer lerágott csont, de a Fleishman bajban van készítői láthatóan nem vettek erről tudomást. Évadkritika.
Noha a történet egyedüli izgalmas pontja a volt feleség eltűnése, ez a rejtély nagyon hamar háttérbe szorul, és a sorozat inkább egy válás krónikájává vedlik át. Ennek a sztorijában pedig semmi eget rengető nincs, mert bár Toby és Rachel házassága és problémáik átlagosnak vagy hétköznapinak nem nevezhetők – mégiscsak egy egész jómódú, középosztálybeli párról van szó –, alapvetően a mindennapi életük gondjairól és az azokból fakadó konfliktusokról van szó. Önmagában persze ez nem lenne baj, hiszen az ilyen egyszerű történeteket is lehet érdekesen tálalni, azonban itt sajnos nem ez a helyzet:
lényegében annyi történik, hogy betekintést kapunk egy válással végződő kapcsolat kulisszái mögé, ami nem szolgál különösebb fordulatokkal és főleg katarzissal.
Abból a szempontból kétségtelenül jól megírt a sorozat, hogy hihetően visszaadja az ábrázolt közeget és szituációkat, a karakterek és párbeszédeik kellően realisztikusak. De igazából ezen a valószerűségen kívül nem tud többet nyújtani a Fleishman bajban van. Nincs igazi megoldása, se lezárása a történetnek, és még az sem működik benne jól, amikor próbálja a nézőpontok ütköztetésével színesíteni a cselekményt. A széria ugyanis szinte végig Toby szemszögéből mutatja be a történteket, aztán az utolsó előtti részben hirtelen átvált Rachelére, és akkor a készítők nagyon igyekeznek a néző szájába rágni, hogy bizony „minden sztorinak két oldala van”. Csakhogy míg magyarázatot ugyan adnak a nő viselkedésére, túlságosan azért nem törekednek arra, hogy szimpatikusabbá tegyék a néző számára (láthatóan ugyanis nem akart segítséget a mentális gondjai miatt). Mivel pedig egyáltalán nem úgy tűnik, mintha a két ember konfliktusát pusztán az okozta volna, hogy különbözőképpen látják a világot vagy másként élték meg a dolgokat, így nem is lehet mindkét féllel ugyanúgy együttérezni.
Talán legjobban úgy lehet leírni a sorozatot, hogy olyan, mint amikor megtudunk valamennyit egy ismerősünk magánéletéről – akár az ő elbeszéléséből, akár pletykákból –, de abban nincs semmi eget rengető, így igazán semmi tanulságot nem tudunk levonni belőle, legfeljebb annyit mondhatunk rá: mindenkinek megvannak a maga problémái. Másképpen megfogalmazva:
a Fleishman bajban van nem ad többet a nézőnek a kukkolás élményénél.
Ezt az érzetet erősíti az is, hogy a sorozat narrátora nem Toby – bár persze egyértelmű, hogy az ő nézőpontját, az általa elmesélteket ismerjük meg –, hanem Libby, aki mégiscsak külső szemlélő ebben a sztoriban. De a nézőhöz hasonlóan igazából ő sem tud semmilyen következtetést levonni, esetleg a saját, szintén gondban lévő házassága rendbetételére használni azt, amit leszűrt a történetből.
Bár a válás témájával olyan sok műben foglalkoztak már, hogy újat nemigen lehet mondani vagy mutatni róla, ettől még nem lehetetlen hatásosan bemutatni – erre jó példa a néhány évvel ezelőtt készült Házassági történet Adam Driverrel és Scarlett Johanssonnal. A Fleishman bajban van alapsztorijában is lett volna potenciál, különösen ezzel a remek szereplőgárdával. De ahhoz, hogy igazán működjön, másfajta koncepció, egészen más felépítés, esetleg kevésbé drámai hangvétel kellett volna. Hiába nyújt hiteles és drámai alakítást Jesse Eisenberg és Claire Danes, ha a történetből csak a szegény kis középosztálybeli értelmiségi válótársak nyöszörgéseit lehet kihallani.
