Szakonyi Noémi Veronika HAT HÉT című, érzékeny és mélyreható drámája a nyílt örökbefogadás témáját dolgozza fel egy nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetén keresztül. Az eddig csak fesztiválokon és egyedi vetítéseken elérhető filmet – amely a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriájában is elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját – márciustól országszerte műsorra tűzik a mozik.
Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több éve kutatja aktívan az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük kapcsán közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amely során a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le a babáról. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átitatott hat hét volt, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult lett volna visszakérni tőlük. Ez a megindító, feszült, szívfacsaró helyzet inspirálta a forgatókönyvet.
A Hat hét a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a SPARKS gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült.
A film főhőse az érettségi előtt álló, profi asztalitenisz karrierért küzdő Zsófi, aki nehéz anyagi körülmények között él labilis édesanyjával és húgával.
Későn veszi észre, hogy terhes, és az életkörülményeiket figyelembe véve úgy dönt, hogy születendő gyermekét egy civil szervezet segítségével örökbe adja egy hosszú évek óta várakozó párnak. Zsófi határozott és kifejezetten felnőtt döntést hoz, de a szülése után jelentkező fizikai és érzelmi hullámvasútra nincsen felkészülve. A film az ő szemszögén keresztül követi végig a szülés utáni, az örökbeadó és örökbefogadó szülőknek egyaránt érzelmileg megterhelő hat hetes időszakot, amikor az életet adó anya még meggondolhatja magát.
Hat hét teaser:
Szakonyi Noémi Veronika filmje a rangos szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel: a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon – élete első nagyjátékfilm főszerepével – elnyerte a legjobb színésznő díját. Az ‘A’ kategóriás Tallinn Black Nights filmfesztiválon a Hat hét nyerte a Just Film versenyszekció nagydíját.
A nemzetközi zsűri indoklásában kiemelte az „elképesztően empatikus megközelítésű rendezést”, Román Katalin „rendkívüli és sokrétű alakítását”, és azt, hogy az alkotóknak sikerült megtalálnia az a hangot, amit a fiatal generáció is sajátjának érezhet.
A Román Katalin mellett Balsai Móni, Mészáros András, Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna közreműködésével készült film magyarországi premierje a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol az erős nemzetközi mezőnyben a fesztivál nagydíját nyerte el. A fesztiválvetítéseken kívül eddig csak egyedi vetítéseken láthatta a közönség a filmet, és ezek a vetítések mind a nézők, mind a szakma körében nagy sikert arattak. A kritikusi kör elismerését legjobban a napokban átadott Magyar Filmkritikusok díja testesíti meg: a Hat hét kapta legjobb női főszereplő díját és a legjobb filmnek járó B. Nagy László díjat is.
A Hat hét március 23-tól érkezik országszerte a mozikba az Uránia Film forgalmazásában.
Több helyszínen már március 16-tól lesznek premier előtti vetítések, és a premier első heteiben beszélgetésekkel egybekötött közönségtalálkozókra is várják a nézőket. A helyszínekről és a vetítésekről további részletek a https://www.facebook.com/hathetfilm oldalon olvashatók.
A téma aktualitása és hiteles filmes ábrázolása miatt az alkotók különösen fontosnak tartják, hogy a középiskolás és egyetemista korosztály is megismerje az alkotást, ezért kedvezményes csoportos vetítések szervezésével és oktatási segédanyagokkal segítik a pedagógusokat.
Forrás: Uránia Film
A filmet volt szerencsénkn a CineFesten látni, és erősen ajánljuk:
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.