Sorozat

A Vikingek: Valhalla új évada kissé tompa fejszével esik neki a történelemnek, az izgalmakat unalmak váltják

A Vikingek: Valhalla írói most nem mertek nagyot álmodni, és egy jópofa road tripen túl inkább klisékkel fogadják az elkötelezett rajongókat. Spoilermentes kritika.

A Vikingek: Valhalla első évada izgalmas irányba mozdította el hőseinket, akik belső és külső konfliktusaik egy részét fel tudták dolgozni, de az események újabb kihívások elé állították őket. Az eredeti Vikingekhez hasonlóan ezúttal is több szálon fut a cselekmény, elsősorban Freydis, Leif és Harald triójára összpontosítva amellett, hogy tovább bonyolítja az angol szálakat. Míg az első évadot anno prológusként jellemeztem optimistán, ez a szezon most inkább egy elnyújtott, kissé el is rontott átvezető lett. Vannak benne izgalmak és tartalmas mondanivaló, de ugyanennyi butaság és klisé is helyet kapott, az események meg igazán pont akkor indulnak be, amikor épp vége lesz. A második évad cselekményén akaratlanul is azt éreztem, hogy mesterségesen nyújtották ekkorára,

így is duzzasztva a Netflixen töltött órák számát az elkötelezett rajongók kárára.

A sztori közvetlenül az előző évad eseményeit folytatja. A Kattegatot ideiglenesen meghódító Olafot hamar legyőzik Villásszakáll – Knut apjának – erői, majd a szigorú öreg egyértelműen a narratíva csűrés-csavarása miatt mégis életben hagyja a trónbitorlót – egy feltétellel. A keresztény jarlnak Villásszakáll távollétében fenn kell tartania a rendet és istápolni az idős hadvezér unokáját, hogy egykor ő is kiváló uralkodó lehessen. Cserébe Olaf gyermeke is biztonságban lesz, és idővel királyi babérokra törhet. Ez azonban automatikusan generál egy konfliktust Haralddal, akinek pedig Knut ígérte oda a norvég trónt. Harald tehát nem tehet mást, mint hogy elindul unokatestvéréhez a ruszinokhoz, hogy utána Konstantinápolyba vegye az irányt. Míg Harald   jövője miatt csapna össze Olaffal, addig Leif meg akarja bosszúlni szerelme halálát, így ezért tart ambiciózus barátjával és szövetségesével. Ezzel párhuzamosan pedig Freydis a hagyományos, mitikus vallást képviselő Uppsala „utolsó lányaként” eljut egy Jomsborg nevezetű helyre, ahol a keresztény irtóhadjárat elől elmenekült vikingek élnek a régi értékek szerint. A harcosnő úgy érzi, otthonra lelhet itt, de természetesen itt sem minden az, aminek látszik – nem beszélve arról, hogy Olaf a kereszténység jegyében ontaná vérét a helyieknek, ha meg tudná őket találni. Angliában pedig Emma királyné igyekszik rendet tartani Angliában és udvarában, míg újdonsült férje, Knut Dániában vív háborút. A király távollétében Godwin pedig saját családot alapítana amellett, hogy vigyáz Emmára, miközben újabb politikai intrikák veszélyeztetik a rendet.

Az évad próbál lavírozni az egyre kavarodó szálak között, újabb intrikákkal, barátságokkal, árulásokkal és időnként véres csatákkal fűszerezve az eseményeket. A cselekmények a kiszámíthatótól az unalmason át az átlagoson keresztül a kifejezetten szórakoztatókig terjednek, így eléggé egyenetlenre sikerült a friss epizódadag. Freydis története például tele van klisékkel, fárasztó töltelékekkel és felesleges bonyolításokkal, miközben araszol konklúziója felé. Az angol szál egy kis Trónok harca-beütéssel időnként izgalmas is tud lenni, de valahogy távoli minden mástól, és még nem egyértelmű, hogy merre tart az egész: lehet, hogy későbbi évadokban ez tisztázódik, de emiatt – hiába tud élvezetes lenni – kilóg a sorból. Az aktuális sztorivonalak közül Leif és Harald „Odüsszeiája” emelkedik ki igazán. Próbálok nem túl sokat elárulni, de a lényeg, hogy királyjelöltünk és gyötrődő lelkű kalandorunk Novgorodból Konstantinápolyba indulnak a jeges Dnyeperen egy igazán színes, multikulturális, különböző hátterű brigáddal.

Egy vak besenyő, egy arab tudósnő, egy ír rabszolgákat szállító kereskedő, egy nemes, egy harcospáros és hősduónk vág neki a veszélyes útnak egy szánra helyezett hajón, ki-ki saját prosperálásában bízva a hosszú kálvária végén.

Ez a vonal izgalmas, ötletes, szórakoztató és tovább tágítja ötletes irányokba a Vikingek világát. Itt is előfordulnak klisék és megszokott elemek, de az egész egy frappáns, veszélyes roadtrip a saját intrikáival, szerelmi szálaival, sötét múltjaival és csavarjaival, illetve szuper erkölcsi és filozófiai témákkal. Ha csak erről szólt volna az évad, kibővítve és kiszínezve, valószínűleg jobban sikerült volna. Az új karaktergárdát remekül építik fel, még úgy is, hogy egy-két figura nem túl komplex – ennek ellenére megszeretjük, akit meg kell szeretni és utáljuk, akit gyűlölni kell. Az egészhez pedig jelentősen hozzájárulnak a kiváló színészi alakítások és a rengeteg, megunhatatlan akcentus, amivel kommunikálnak. Leifék dinamikus, pörgős túrájával szemben a többi vonal túl statikusra sikerült ahhoz, hogy érdemben gazdagítsák az eseményeket, vagy lekössék a figyelmet.

A Vikingek: Valhalla második évada így elég felemás lett. Amikor jó, nagyon szórakoztató – bár gyengébb, mint az előző epizódadag vagy a sima Vikingek évadok –, néhol viszont nagyon uncsi. Mindennek ellenére látni, hogy ambiciózus tervei vannak a készítőknek, így remélhetőleg lesz még idejük megvalósítani elképzeléseiket. Lehet, hogy majd több évad távlatából jobban megértjük, hogy miért lett ennyire töltelékszagú a jelenlegi, de most úgy látjuk:

bőven lehetett volna tartalmasabb és izgalmasabb.

6 /10 Vándorvikingraptor

Vikingek: Valhalla

Vikings: Valhalla

amerikai történelmi sorozat
8 epizód
Premier: 2023. január 12.
Showrunner: Jeb Stuart
Csatorna: Netflix

Gyerekkorom óta a videojátékok és filmek minden aspektusa a szenvedélyem, műfajtól és stílustól függetlenül. Hamar rájöttem, hogy érdekel, mi van a felszín alatt, és az írás remek módja annak, hogy a felszínre hozzam - elsősorban magamnak, de szívesen osztom meg másokkal is.