A klónok háborúja töretlen népszerűségét mutatja, hogy évekkel az elkaszálása után újra elővették: előbb új évadot kapott, majd szinte egy kvázi-folytatást is A Rossz Osztag című spin-off formájában, és most itt másik, szorosan hozzá kapcsolódó sorozat, a Jedihistóriák is. Ennek az új szériának nincs önálló sztorija, ehelyett a korábban látottak kiegészítéseként szolgál. Évadkritika.
A Jedihistóriák két, A klónok háborújában központi szerepet játszó Erő-használó karakterre fókuszál: Anakin tanítványára, Ahsoka Tanóra és a Sötét Oldalra átálló Dookura. Antológiasorozatról van szó, így konkrét történetszálakról nem is lehet beszélni, inkább csak felvillantanak három-három jelenetet mindkettejük életéből, így a személyes fejlődésük néhány momentumát mutatja be a sorozat. Ha elsőre furcsának is tűnhet ez a párosítás, jobban belegondolva nagyon is van értelme, hiszen
két olyan személyről van szó, akik végül elhagyják a Jedi Rendet – de míg egyikük kiábrándultságában a másik véglet felé indul el, hogy Sith legyen, addig a másik megmarad a Világos Oldalon, és igyekszik tovább vinni a Jedik örökségét.
Bár sajnos nemcsak az évad rövid, hanem maguk az epizódok is, viszont a játékidőket jól kihasználják: az egyes részek tartalmasak, de nem tömények. Ugyanakkor azt nem lehet elmondani, hogy minden egyes sztori érdemben hozzáadna a Star Wars-filmekhez vagy akár A klónok háborújához. Önmagában persze nem lenne gond, ha volnának „öncélú” részei a sorozatnak, inkább azért zavaró a dolog, mert ebből a szempontból elég éles az ellentét az Ahsokára és Dookura fókuszáló epizódok között. Míg ugyanis a Jediktől fokozatosan eltávolodó férfi háttértörténetéhez, jellemfejlődéséhez tényleg fontos adalékként tud szolgálni a sorozat, addig a togruta lány esetében ez a háromból legfeljebb egyik epizódra igaz. Így viszont az a helyzet, hogy
a sorozat egyik fele remek kiegészítése a franchise-nak, addig a másik fele lényegében súlytalan, mellékes sztorikat vonultat fel.
Ez persze nem jelenti, hogy ne lennének ezek jó történetek, de hiába érdekes például az a rész, amely bemutatja, miként fedezték fel a gyermek Ahsoka Erő-érzékenységét, azért ez nem segít abban, hogy jobban megértsük a karaktert.
A Jedihistóriák elsősorban a látvánnyal tud kárpótolni: visszatérnek A klónok háborújában megszokott karakterdizájnok, némileg feljavítva – a figurák „szögletességét” valamennyire lefaragták –, és ehhez gyönyörű animáció társul. A helyszíneket aprólékosan, részletekbe menően dolgozták ki – az ismert helyszínek képei mintha a filmekből származnának, a nyitóepizódban szereplő erdőt látva szinte érezni lehet a fenyőillatot –, a különböző anyagok és elemek, mint például a tűz és a füst pedig szinte ijesztően élethűek a sorozatban. Mindez Kevin Kiner zseniális aláfestő zenéjével párosulva kifejezetten emlékezetes jeleneteket ad hozzá a franchise-hoz. A Dooku és Palpatine találkozóját bemutató részben felcsendülő dallamoknak például ott a helye a leghatásosabb Star Wars-zenék között.
Ha olyan erős és a franchise, illetve a karakterek szempontjából fontos történetekből állna az egész évad, mint a Dooku-ra fókuszáló részek, akkor hibátlan lenne a sorozat. Ha lesz(nek) a jövőben további évad(ok), remélhetőleg inkább ebbe az irányba mennek el, végül is bőven vannak olyan Jedi-karakterek, akikről még lehetne mesélni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.