Könyv

Moskát Anita: Sosem vett körül minket annyi fake news, mint most, az összeesküvés-elméletek virágkorában – interjú

Moskát Anita A hazugság tézisei című novelláskötete nemcsak megdöbbentő hanem fájóan aktuális témákat is az olvasó elé tár. Hazugságokról, kiégésről, családi kapcsolatokról, klímakatasztrófáról és még rengeteg dologról beszélgettünk a szerzővel.

Honnan jött az ötlet, hogy novelláskötettel rukkolj elő az Irha és bőr után? 

Moskát Anita: Amikor tizenévesen írni kezdtem, regényekben gondolkodtam, a fiókban maradt írásaim is féltéglányi kötetekből álló trilógiák. Ez nagyjából ellene megy a leggyakoribb kezdő íróknak adott tanácsnak, hogy próbálkozzon rövidebb történetekkel, és később menjen tovább hosszabbakra. Nálam ez fordítva történt, később szerettem meg a rövideket, ezért sokáig nem gondoltam magamra novellistaként. Amikor már évek óta kaptam a visszajelzéseket, hogy lassan lehetne kötet ezekből a novellákból, akkor gondolkodtam csak el rajta. Engem lepett meg a legjobban, hogy már össze lehetett belőlük tenni egy válogatást, de a felét mindenképpen új szövegekkel szerettem volna feltölteni, ezért írtam is néhányat hozzájuk.

Megtaláltad magad a novellaírásban? Nem érzed magad bekorlátozva, amikor egy novellába próbálod sűríteni mindazt a mondanivalót, amit eddig egy regény terjedelme mesélt el? 

Nem. Más történeteket írok meg novellákban, és másokat regényekben, nem érzem vagy-vagy szituációnak. Az ötlet vagy a konfliktus szabja meg nekem a terjedelmet, általában az első pillanatban látom, hogy ebből mekkora sztori lehet. Novellában jobban tudok kísérletezni formával, narrációval, másfajta fókusszal. Nekem ez játék és kísérletezés, sok mindent ki tudok próbálni rövid idő alatt, a regény meg egy hosszú távú elköteleződés és elmélyülés. Nem érzem felcserélhetőnek őket, és ma már mindkettőre szükségem van.

Az Irha és bőrről itt írtunk korábban:

Te mit tennél, ha házikedvenced hirtelen emberi torzszülötté változna?

Miért pont a hazugság lett a központi témája a kötetnek? 

Fel lehetett volna fűzni a novellákat akár más szervezőelvre is: hangsúlyosak bennük a diszfunkcionális családi kapcsolatok, vagy hogy meg kell fizetni a dolgok árát, de ez érdekelt most a legjobban. Engem is meglepett, milyen régóta foglalkoztatnak a különböző hazugságok, a legrégebbi novella 2017-es. A szereplők hazudnak egymásnak, hazudik nekik az állam, a munkahelyük, a social media, a technológia, a társadalmi elvárások, de legtöbbször talán saját maguknak hazudnak. Sosem vett körül minket annyi fake news és alternatív tény, mint most, az összeesküvés-elméletek virágkorában. Az ártalmatlannak tűnő vicces hülyeségekből, mint hogy a Föld lapos, odáig jutottunk, hogy megkérdőjelezünk egy szomszéd országban zajló háborút, tagadjuk a tömegmészárlást, hiába látunk felvételeket az áldozatokról. Amit meg kellene kérdőjeleznünk, például egy kattintásvadász cikkcímet, egy forrás nélküli tényt, egy kontextusából kiragadott mondatot, azt kritika nélkül elfogadjuk és terjesztjük. Amit viszont kellemetlen lenne elfogadni, akár a klímaváltozást, a tudatot, hogy tönkretettük a bolygót, azt elbagatelizáljuk, az túl fájdalmas. Keresünk valakit, aki inkább megerősíti a hitrendszerünket. Nem a tényekből alakítjuk ki a világképünket, hanem a világképünkhöz választunk tényeket, akár igazak azok, akár nem.

A mesterhazugság című novellád még 2018-ban jelent meg Az év magyar science fiction és fantasynovellái című antológiában, így már többen is olvashatták. Füllentések, kegyes hazugságok tömkelegét jeleníted meg benne. Egyes mesterek hosszú éveket töltenek a mesterhazugságuk tökéletesítésén még egymást sem kímélve. Mi ihletett meg benned egy ilyen kifordított valóságot, ahol a hazugság tartja egyben a világot? 

Amikor ezt a novellát írtam 2018-ban, épp az Irha és bőr végén dolgoztam, minden gondolatom körülötte forgott, és nem hittem, hogy fogok tudni novellát írni, ahhoz ki kell szakadni a regényből. A szerkesztőmtől kaptam két szót, hátha beindítja a fantáziámat: medúza és pantomim. A medúzából végül semmi sem lett, de a pantomimen sokat gondolkoztam, vajon mi lehet olyan szörnyű, amit nem bírunk kimondani, ezért csak elmutogatni lehet. A legszörnyűbb dolog, ami eszembe jutott, az igazság volt. Hogy mennyiszer kimondanánk valamit, de akkora a súlya, hogy nem megy, ezért kellene rá egy másik kommunikációs forma, ami könnyebbé teszi. Ez érdekelt először benne, aztán persze mélyebbre vezetett. Ma még közelebb érzem magamhoz ezt a sztorit, mint amikor írtam, és számomra gyorsan meghatározta a kötet irányát.

A hazugság tézisei: Hazugság lenne azt állítani, hogy a novellák ideje lejárt – kritika

A Fekete monitor a “Kaland Játék Kockázat” lapozgatós könyvek mintájára készült. Honnan jött az ötlet, hogy te szeretnél a kötetbe egy ilyet is? 

Nagyon szerettem a lapozgatós könyveket tizenévesen, mert az olvasó kontrollt kap a történet felett, kimozdítja a passzivitásból. Most kezd reneszánszuk lenni, de egy időben eltűntek a piacról, én is inkább videójátékokban találtam hasonlókat. Azóta foglalkoztat, hogy kellene írnom egy ilyen sztorit, de nem akartam ellőni bármire, azt akartam, hogy a forma és a tartalom erősítse egymást. A munkahelyi kiégés illett hozzá, ahol azt hisszük, uraljuk az eseményeket, valós döntéseket hozunk, de ez sokszor egy kényszerpálya.

Mennyire volt technikailag nehéz megírni egy ilyet? Bevállalnád, hogy megírj ilyen formában egy vastag lapozhatós könyvet is? 

A novella 34 mezőből áll, azt nem volt nehéz átlátni. Rajzoltam hozzá egy döntési fát, és bár nem szoktam vázlatot írni, itt muszáj volt minden jelenetet előre ismernem. Vannak fix pontok, ahol az olvasó mindenképp áthalad, oda kerültek kulcsinformációk, és vannak opcionális utak, ezeken igyekeztem pluszinfókat elrejteni, hogy legyen miért újrajátszani. Más lapozgatós sztori most nem izgat. Jobban szeretek új dolgokat kipróbálni, mint valamit ismételni.

Fekete monitor

Beszéljünk kicsit a Fekete monitor tartalmáról is. A munkahelyi kiégés, az állandó stresszhelyzet és a teljesítménykényszer nagyban megkeseríti a munkavállalók életét. Miért pont az irodai környezeted választottad ehhez a témához? Úgy gondolod, ebben a közegben égnek ki az emberek a leghamarabb? Vagy egyszerűen csak ezt volt a legkézenfekvőbb?

A generációm természetes munkavégző közege a multi, alapjaiban határoz meg minket. Még azokat is, akik kiábrándultak és otthagyták, és mondjuk vállalkozók lettek, vagy harmincévesen leköltöztek vidékre, hogy a kertjüket gondozzák vagy kecskét neveljenek. Azt akartam, hogy az olvasó tudjon kötődni a sztorihoz, magáénak érezze, ezért ebben a novellában van a legkevesebb spekulatív elem is. De nem csak a multis dolgozók veszélyeztetettek a kiégésre, sőt. Akik hivatástudatból dolgoznak, de közben nagyon kicsi anyagi megbecsülést kapnak érte, mint tanárok, ápolók, szociális dolgozók, civil szervezetek munkatársai, ők kiemelten veszélyeztetettek. Ők sokszor erőn felül dolgoznak, mert tudják, mennyire fontos a munkájuk, és ez is kiégéshez vezet.

Vonnék egy kis párhuzamot a Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe és a Fekete monitor között. Mindkettőben egy felfokozott stresszhelyzetet, egy megfelelési kényszert élnek át a szereplők. A Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe című novelládban viszont a diákélet nehézségeit veszed górcső alá. Egy nagyon fura és bonyolult tananyagot találtál ki, amelyet a főszereplő csak úgy tehet igazán a magáévá, ha lenyalja a lapokról. Nagyon érdekes, ahogy megjeleníted ezeket a képességeket, azt is tükrözve, hogy mindenki kvázi más módszerrel képes befogadni a tanulmányait. Hogy jött ez az ötlet? Te is érezted azt valamelyik tantárgyadnál, hogy legszívesebben felszippantanád a lapokról a szavalat, akár a spagettit? 

Többször futottam neki ennek az ötletnek, mire novella lett belőle, és mindig horror/weird antológiák kapcsán. Olyan témát kerestem, ami a ma emberének félelmetes, és én mondjuk orvosi várókban és egyetemi folyosókon féltem a legtöbbet. A vizsgaidőszak önmagában is horror, keveset kellett hozzátennem. Még akkor is, ha én egyébként szerettem tanulni, bár úgy voltam vele, mint az egyik szereplő a sztoriban: rengeteg anyagot gyorsan be tudtam magolni, aztán gyorsan el is felejtettem az egészet. Gimiben verset is úgy tanultam, hogy reggel álltam neki a trolin, lefeleltem belőle, aztán kihullott a fejemből.

Szerinted az iskola miért nem készít fel minket arra, ami a munkahelyünkön vár majd ránk? Leginkább az egyetem alatt kaphatunk erre némi rálátást, szerinted lenne értelme a középiskolában vagy az általános iskolában tanulni ezekről a dolgokról? 

Az iskola, vagyis a poroszos iskolarendszer sok szempontból pont arra készít fel, ami a munkahelyünkön vár ránk, de nem a jó értelemben. Engedelmességet vár el, a feladatok teljesítését akkor is, ha semmi értelmét nem látjuk, magas monotonitástűrést. Maga a rendszer nem arra bátorít, hogy tegyél fel kérdéseket, légy bátor és kritikus, gondolkodj dobozon kívül. Ha ilyen dolgokat tanulunk az iskolában, az nem a rendszerből fakad, hanem a jó tanárok erőn felüli munkájából – vissza is értünk oda, miért égnek ki a hivatástudatból dolgozók. Ha a diák/dolgozó megkérdőjelez egy szabályt, a rossz rendszer azt feleli, “csak, mert így van, ez a szabály, tartsd be”. A klasszikus munkahelyi hierarchia is erre épül, a rossz főnökök szinte parancsnoki láncokat hoznak létre. Egyre tudatosabban beszélünk erről is, és muszáj lesz újragondolni a munkahelyi környezetet, amiben a dolgozók jólléte is fontos. Ez a cégeknek is jó: a dolgozó, aki jól érzi magát, értelmet talál a munkájában, értékesnek érzi a javaslatait, asszertív vezetői vannak, az jobb munkát fog végezni.

Az anya és lánya kapcsolatok jelentős szerepet kapnak a kötetben

Vannak itt azért olyan anyák is, akik mindent megtennének a gyermekükért. Gondolok itt akár az Istenanyákra vagy A gyertya a magasban tündöklő napra. Az anyaság örök visszatérő motívuma a novelláidnak, akár jó, akár rossz oldalukról mutatod be a hozzájuk fűződő kapcsolatokat. Miért lehet nálad ennyire központi motívum az anyaság? 

Nem is kifejezetten az anyaság érdekel, inkább a családi kapcsolatok. Szeretem, ha attól még, hogy valami spekulatív fikció, alapvető érzelmekkel, viszonyokkal is foglalkozik, vagy akár ezeket ki tudja élezni egy-egy fantasy elem. A klasszikus fantasykben amúgy is ritkán van a főszereplőknek családja, a hős árva, vagy éppen elveszíti a szüleit, hogy belevághasson egy kalandba, átlépjen az ismeretlenbe. Nekem hozzá tartozik a szöveg realizmusához, hogy a szereplő megmossa a gyereke fogát, mielőtt országok sorsát befolyásoló mágikus szerződéseket ír.

Az anyák “árulása” visszatérő motívum a kötetben. Miért ezekre a kapcsolatokra helyezed a hangsúlyt? 

Sok diszfunkcionális kapcsolattal foglalkozom ezekben a történetekben, és igen, van köztük most több különböző anyafigura. Van, aki csak nem tud jól kommunikálni, nem tudja jól megérti a gyerekét, aminek mondjuk a generációs különbség az oka. De persze vannak a kötetben ennél sokkal nehezebb szülő-gyerek kapcsolatok is. Egyrészt érzek egy tabut ekörül, előbb mondják egy gyerekre, hogy “hálátlan”, ha valamiért sérül a szülő-gyerek kapcsolat, minthogy egy anyát megkérdőjelezzenek. Másrészt egy diszfunkcionális szülő egyfajta ősbizalom elvesztésével jár, ami nevezhető akár árulásnak, de az biztos, hogy így a szereplőim jobban súrlódnak a világgal.

A Gumicukorszív erőteljesen kezd azzal, hogy Lina bepereli az anyját, mert az csecsemő- és gyermekkorából számtalan képet osztott meg róla engedély nélkül. Szüleink már 30 éve is mutogatták a rokonságnak a pucér fenekű kisgyermek énünket, mégsem jutott soha eszünkbe beperelni őket. A közösségi média terjedésével azonban boldog- boldogtalan rábukkanhat a gyerekek pucér vagy ciki képeire, egyes anyukák pedig képtelenek ellenállni annak, hogy ne posztoljon napi rendszerességgel a gyerekéről. Mi erről a véleményed? 

Szerintem legtöbbször nincs emögött valódi rossz szándék, a szülők büszkék a gyerekükre, ezért meg akarják mutatni a rokonoknak, barátoknak, Facebook-ismerősöknek, és nem gondolnak bele ennek a következményeibe. Az internet még egy viszonylag új dolog, az első generáció most nő fel, akiknek a szülei babakoruk óta posztolhattak a netre, és csak mostanra értettük meg ennek a súlyát és lehetséges következményeit. Most kezdünk tudatosabban posztolni, mostanra lettek elérhető edukatív anyagok. A friss szülőket már sokkal tudatosabbnak érzem, kitakarják a gyerek arcát, nem tesznek ki pancsolós képet, nem osztanak meg róla személyes információkat. Ezért sem erre akartam rakni a novellában az igazi fókuszt, sokkal jobban érdekelt az, hogy mi lenne, ha létezne egy hivatalos eljárás, amivel a gyerek felelősségre vonhatja a szülőt. Minden kamasz eljut odáig, hogy felhánytorgatja a szüleinek, mit rontottak el a nevelése során, ez a kamaszkorral jár. Az érdekelt, mi történne, ha lenne ennek egy hivatalos színtere, és más problémák is feljöhetnének általa, és ez végülis ahhoz segítené a családot, hogy végre meghallgassák egymást, jobban tudjanak figyelni a másikra. Ez adja a keretet az igazi konfliktusukhoz, hogy a szereplők a gyászt másképp élik meg, és nem empatizálnak a másik fájdalmával. Csak élnek egymás mellett, de nincsenek ott a másiknak.

A Négyszemközt című novelládban megjelenik a párkapcsolati erőszak, ám mégsem ez lesz a legnagyobb arculcsapás az olvasó számára, hiszen nem mész bele magába a párkapcsolatba. Elsőnek az érdekelne, hogy miért nem? 

Ez a történet másról szólt, nem a párkapcsolati erőszak dinamikájáról, hanem a külvilág hozzáállásáról, miután fizikai erőszak történt. Ebben a történetben semennyi fókuszt sem szerettem volna a bántalmazóra tenni, neve sincs. Azt akartam, hogy a nőé legyen végül a narratíva, a kontroll, ahogyan ezt elmeséli, ne a férfié, az anyáé, az applikációé, vagy a külvilágé. Más novellákban előfordul kapcsolati erőszak, például A mesterhazugságban fizikai bántalmazás, a Hattyúban vagy az Istenanyákban szexuális erőszak, máshol szóbeli bántalmazás, érzelmi manipuláció, gaslighting. 

Szerződési szabadság című kisregényed az egyik legfrissebb műved, amelyet kifejezetten ebben a kötetbe írtál. Mesélj róla egy kicsit. Hogy kerülünk hirtelen jogi területre egy mágiával átszőtt világban? 

Szeretem, ha a mágia valami rettenetesen hétköznapival keveredik, és a szerződések, a jogi nyelv meg a bürokrácia mindennek érződik, csak mágikusnak nem, szóval adta magát, hogy felhasználjam. Az emberi törvényeket hoztam fedésbe a természet törvényeivel: mi lenne, ha ezekkel a megállapodásokkal tényleg befolyásolni lehetne az időjárást vagy akár a biológiai működést? Nem úgy, mint mondjuk egy klímaegyezménynél, ahol születik egy megállapodás, hány fok alatt tartjuk a globális felmelegedést, aztán mégis mindent folytatunk ugyanolyan fenntarthatatlanul. A jogi szövegek itt nemcsak szavak, hanem végrehajtói erővel rendelkeznek. Természetesen egy ilyen erőt nehéz felelősen használni, és érdekeltek ennek a következményei.

Mennyit áldoznánk egy kiadós esőért az országunkban? Vagy épp a napsütésért?

Egyértelműen mondhatjuk, hogy ebben a kisregényben nem is igazán a világ sorsa, hanem a karaktereid személyes érzései kapták a nagyobb hangsúlyt. Miért? 

A fantasy felé sokszor elvárás, hogy nagyívű konfliktusokat mutasson be, birodalmak sorsa legyen a tét, rendszerek dőljenek meg. A Horgonyhely valamennyire kielégítette ezt az igényt, történt a végén egy paradigmaváltás, az Irha és bőr már jóval kevésbé, és ez már ott is egy tudatos döntés volt, realistábbá tenni a világméretű problémák megoldhatóságát vagy megoldhatatlanságát. A Szerződési szabadság felvállaltan a főszereplő személyes története. Az utóbbi évtized nem azt erősítette bennünk, hogy a világ megváltható. Egyre tehetetlenebbnek érezzük magunkat a klímaválság, a globális folyamatokkal szemben, végigéltünk egy pandémiát, és nincsenek olyan hősök, akiket a történetek ígértek, hogy majd helyrehoznak mindent. Abban viszont hiszek, hogy ha a makro konfliktusokkal szemben tehetetlennek is érezzük magunkat, a mikroval törődhetünk. Ha a világ számára nincs is egyértelmű megváltás, a személynek létezhet. Talán ezért is érdekelnek egyre jobban a személyes tétek, és ez számomra izgalmasabb és realistább is, mintha megdöntöttem volna a történetben a rendszert.

A saját életedben is ilyen rendszerszerető vagy, mint ahogy ez a Szerződési szabadságban megmutatkozik? 

Attól függ. Szeretek rendszerekben gondolkozni, kapcsolatokat találni ott, ahol elsőre nem látni, egymásra ható hatások hálózatát keresni. Ez részben a biológia tanulmányokból jön, másrészt alapvetően így van behuzalozva az agyam. Ez kell ahhoz is, hogy fel tudjak építeni egy világot. Én rendszerint csak egy-egy fantasztikus elemet hozok be, mint itt a szerződésekkel szabályozott mágia, de meg kell vizsgálnom, mi mindenre hat ez ki, és ehhez át kell látnom az egész rendszert. Viszont a mindennapi életemben nem sok rendszer van, a napi rutin frusztrálttá tesz, szeretem meghagyni a szabadságot és változatosságot; a lakásban folyton rendetlenség van; a könyveket csak úgy felhányom a polcra, nincsenek se ABC rendben, se tematikusan. Képtelen vagyok határidőnaplót vezetni, inkább mindent megjegyzek, és fizikai fájdalmat okoz az adminisztráció.

Mit gondolsz, ha a mágia kézzel foghatóan létezne a világunkban, akkor képesek lennénk szabályozni (ahogy minden mást is próbálunk) vagy még nagyobb káosz uralkodna? 

Még az internetet se tudjuk szabályozni, akkor a mágiát mégis hogy menne. De muszáj lenne megpróbálni, ha együtt akarnánk élni vele, és ha az állam ki tudná sajátítani magának, mint a kisregényben, akkor egész biztosan megtenné. Logikusnak tűnt, hogy jogi eszközöket választ ehhez.

A szerző eddig megjelent kötetei

Ha azt mondom Balaton, akkor szerintem te vagy az egyetlen, akinek a fejében egy téli kép jelenik meg elsőként. A Hattyú című novellád leginkább egy elmúlás történet volt számomra. Itt megelevenedik az, amit már többször is nyilatkoztál, hogy mindennek ára van. A téli táj, a turisták elszállingózása ősszel, és a lány szüzességének elvétele mind az elmúlást és a megújulást hordozzák magukban. Miért válogattad be ezt is a kötetbe? 

Szerintünk beleillett, több más szöveghez is tud kapcsolódni, például most tűnt csak fel, hogy hiába van öt év a Hattyú és a Szerződési szabadság megírása közt, mégis nagyon hasonló benne a kizsákmányolás természete, hogy valaki kényelme miatt rendszerszinten mások fizetik meg az árat. Sokfajta novella van a kötetben, fantasy, technológiai sci-fi, weird/horror, rövidek, hosszúak, elkerülhetetlen, hogy az olvasónak legyenek preferenciái, és ezt egyáltalán nem bánom.

Melyik novellát érzed magadhoz a legközelebb A hazugság téziseiből? 

A kisregényt, mert azzal töltöttem a legtöbb időt, abban mélyedtem el a legjobban. 

Hogy érzed, mindent elmondtál A hazugság téziseiben ami az utóbbi években foglalkoztatott? A visszacsatolások alapján elégedett vagy az elért hatással, amit az emberekre gyakoroltak a történeteid?

Amíg írok egy történetet, nagyon intenzív kapcsolatban vagyok vele, a megjelenés után viszont már nem az enyémek ezek a sztorik, hanem a befogadóké. A legerősebb érzés bennem ilyenkor a kíváncsiság, hányféleképpen olvassák majd, mit mond nekik majd a szöveg, amire én esetleg nem is gondoltam. Az író ilyenkor már nem fontos, nem érzem már magam jelenlévőnek. Mégis rengeteg szeretetet kaptam a kötet kapcsán, és ezért nagyon hálás vagyok.

Min dolgozol jelenleg? 

Van egy regény, amit régóta szeretnék megírni, de még mindig csak a kutatásnál és tervezésnél tartok. Aktívan most is novellákon dolgozom a legtöbbet.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Szerző

Fantasy és dinoszaurusz rajongó könyvmoly vagyok. Előszeretettel olvasom kádban és csak olyan képregényeket gyűjtök amelyekben tetszik a rajz. Célom, hogy zseniálisan megírt könyveket tukmáljak az emberiségre. Szeretek érdekes interjúkat készíteni, szóval azokat is olvassátok el!

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image