Andrew Dominik fikciós életrajzi filmje Marilyn Monroe-ról egy fiktív elemekkel tarkított, nehezen emészthető és rendkívül nyomasztó portré. A szőke bombázó imidzse mögött egy nehéz gyermekkort megélt, sérült fiatal nő képe tárul elénk, aki azért, hogy ne roppanjon össze, két személyiséget alakít ki: Norma Jeane-t, a félénk, törékeny fiatal nőt és Marilyn-t, a dögös színésznőt. Szöszi spoileres kritika.
Joyce Carol Oates regénye alapján a forgatókönyvet Andrew Dominik (Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford; Ölni kíméletesen) írta. A forrásanyag pedig előrevetíti, hogy a Szöszi nem hagyományos életrajzi film, hiszen Oates a könyvében is fikciós elemeket szőtt Marilyn életébe. A regény szerzője nyilatkozta is, hogy nem életrajzi regény. Kiszűrt bizonyos elemeket a színésznő életéből, és azt vegyítette egy kitalált történetbe. Oates egy ártatlan, reményekkel teli fiatal nő kihasználásának és álmai összeomlásának a történetét szerette volna megírni. A mondanivaló és költői igazságok felerősítése érdekében pedig a hitelességet feláldozza és egy képzelt történetet és mítoszt épít Marilyn köré.
Dominik mindent elolvasott Monroe-ról, illetve beszélt azokkal, akik ismerték őt, ám ahogy egy interjúban is mondta, végül Joyce könyve és víziója lett a Szöszi forgatókönyvének alapja és fő forrása. A 700 oldalas regényből jeleneteket, visszatérő szimbólumokat ragad ki a film, és az a célja mind vizuálisan, mind történetmesélés szempontjából, hogy a néző is intim kapcsolatba kerüljön Marilynnel. Közelről lássuk őt, és megértsük, hogy miért lett öngyilkos egy ilyen gyönyörű, gazdag és híres nő.
A filmnek összefüggő története nincsen, helyette egymást váltják a fekete-fehér és színes képkockák, kiragadva egy-egy részletet, jelenetet a filmsztár életéből.
Fókuszában Norma Jeane/Marilyn szerepel, férjei, családja, szeretői mind háttérbe szorulnak a történetben. A Szöszi első negyedórája egy pszichothriller kezdő jelenetének is beillene. A kis Norma Jeane mentálisan beteg édesanyjával él, édesapját nem ismeri. Anyja állapota egyre rosszabbra fordul, és miután egy idegösszeomlása során kis híján megöli a kislányát, Norma Jeane árvaházba kerül, anyja pedig elmegyógyintézetbe. Felnőtt, fiatal nőként először modellként arat sikereket, majd a filmiparban is felfedezik. Marilyn Monroe néven hamarosan az egész világ megismeri, és a szőke bombázó nemcsak filmsztárrá, de szexszimbólummá is válik.
A sikerei ellenére azonban legbelül egy sérült, elveszett kislány marad. Norma Jeane-t kísérti a múlt, édesapja fotója a falon, édesanyja kegyetlensége, gyerekkorának sötét pillanatai. A férfiakban édesapját (is) keresi, aki mindig is egy távoli, elérhetetlen figura lesz számára. A film jól mutatja be, mekkora károkat tudnak okozni az ember életében a fel nem dolgozott gyerekkori traumák. A lány egy perszónát, egy másik személyiséget is kialakít, ő lesz a dögös Marilyn Monroe, aki gyönyörű, kedves és mindig vonzó. A filmes világban bár komolyabb szerepekre is jelentkezett, a szőke, butuska lány karakterét osztották rá. A látszat ellenére egy okos, művelt nő képe bontakozik ki előttünk, aki több volt, mint üresfejű színésznőcske. Ennek ellenére a férfiak kihasználták, első két férje bántalmazta. Harmadik házassága bár boldognak indult, de nőgyógyászati és mentális problémái eltávolították a házaspárt egymástól.
A történet során a kamera középpontjában folyamatosan Norma vagy épp Marilyn szerepel, ebben a szűk, már-már klausztrofób nézőpontban ismerhetjük meg gondolatait és személyét.
Nincs sok párbeszéd a Szösziben, a hangsúly a vizualitáson és a zenén van. Az operatőri munka remek, egyes jelenetek gyönyörűen vannak megkomponálva. Az ikonikus jelenet a ruháját fellibbentő szellővel például hangulatos, Nick Cave és Warren Ellis zenéje pedig szép aláfestést ad. A szexjelenetet és az azt követő jelenetben Marilynről készült filmet összekötő Niagara vízesés ábrázolása pedig kreatív és meghökkentő megoldás. A zene egyébként legtöbbször kísérteties, természetesen hallunk Monroe dalokat is, de csak néhány másodperc vagy perc erejéig. A készítők célja elsősorban egy pszichológiai portré készítése volt. Bemutatják Monroe két arcát és az őt marcangoló félelmeket és traumákat, amelyek miatt világossá válik, miért is nem volt esélye a boldogságra.
A Szöszi nem szépít, a csillogás és népszerűség mögötti valóságot leplezetlenül, brutális őszinteséggel tárja elénk.
A majdnem háromórás játékidő viszont elnyújtott, főleg, hogy a jelenetek többségében azt nézzük, ahogy a főhős szenved. Marilyn és második férje közti párbeszéd például kínosan hosszúra sikerült, az utolsó 26 perc pedig idegtépően lassú és végtelenül szomorú egyszerre. Mind tudjuk, hogyan fog végződni a film, mégis nehéz végignézni. Dominik az ikonikus szőke szépség mögötti sötét tündérmesét akarta ábrázolni, és ez sikerült is neki. Kifejezetten az volt a célja, hogy a közönség is elveszett és szomorú legyen a Szöszi megnézése után. Ha így nézzük, a három órányi szenvedés indokolt.
Vannak benne olyan hajmeresztő jelenetek is, amelyeket a rendező egyértelműen azért tett bele, hogy még sarkosabb legyen a Norma – Marilyn kettősség. Az, hogy Kennedy elnök – akivel állítólag jó barátságban voltak – megerőszakolta elég merész állítása a Szöszinek, a beszélő magzat jelenete pedig abszurd. Oates szerint Marilyn kegyetlen szexuális kihasználása több férfi, többek közt Kennedy elnök által is egy ismert tény az életrajzírók számára (és ezzel ellentétes információt is lehet olvasni a neten). Az írónő egy tweetjében azt javasolja, ha valakinek nehéz ilyen jelenetet végignézni, inkább hagyja ki. Monroe abortuszáról sok pletyka kering, de ez a mai napig nem bizonyított. Az biztos – és ezt a film is ábrázolja – élete vége felé gyógyszerfüggő volt és szorongástól szenvedett. Kábult pillanataiban sokszor azt sem tudta hol van, ezt láthatjuk is abban a döbbenetes jelenetben, amikor a biztonságiak az elnök lakosztályába cipelik.
Marilyn és meg nem született gyermekének párbeszéde pedig azt hangsúlyozná, hogy Marilyn meg akarta menteni saját magát. Édesanyja példájából látjuk, hogy Norma Jeane-nek borzasztó gyerekkora volt, és talán ezt próbálta volna felülírni a gyermekvállalással. Dominik szerint a gyermek valódi volt Monroe számára, ezért látjuk vizuálisan is. A rendezőt – ahogy egy interjúban mondta – nem érdekli, mennyire ízléses ez a jelenet. A cél az volt, hogy a vetélés fájdalmát a nézők is átéljék.
Ana de Armas játéka uralja a képernyőt, Marilynként vonzó, Norma Jeane-ként bizonytalan és elveszett. A smink és kosztümök remekül idézik meg Monroe-t, és Armas rengeteg munkát fektetett abba, hogy nemcsak a beszédét, de a korabeli filmjelenetekből a táncmozdulatait és koreográfiát is elsajátítsa. Sok támadás érte az akcentusa miatt, még a film bemutatója előtt, de számomra nem volt zavaró.
Armas ezzel a filmmel ismét bebizonyította, hogy komolyabb, nehezebb szerepekben is megállja a helyét.
Akit egy pontos és jól követhető életrajzi film érdekelne, azoknak nem ajánlom ezt a filmet. A Szöszi egy sajátos nézőpontból közelíti meg Marilyn Monroe életét, nehezen emészthető, nagyon sötét film, ahol a hangulat és az érzések sokkal hangsúlyosabbak, mint a párbeszédek. Erénye, hogy nem szépíti és idealizálja a hollywoodi sztár személyét, nem kerülgeti a tabukat. A Szöszit Ana de Armas játéka, képi világa és zenéje miatt érdemes megnézni, de a háromórás filmből nagyrészt az marad meg a néző számára, hogy mennyire boldogtalan, traumákkal és megpróbáltatásokkal teli élete volt Marilyn-nek. És az, hogy mi is vele szenvedtünk a film alatt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
