Film

A Do Revenge a bosszúfilm okos újrahangszerelése pasztellre és Z-generációra

Jennifer Kaytin Robinson rendező filmje a Netfilixen debütált szeptemberben, és nem előzte meg nagy várakozás, ám annál több van benne. A magyarul Bosszúra készen címmel megjelent film – Maya Hawke (Stranger things) és Camila Mendes (Riverdale) főszereplésével – egy Hitchock-klasszikus, az Idegenek a vonaton feldolgozása, ami Patricia Highsmith azonos című regénye nyomán készült. A vonaton megismerkedő két idegen helyébe két gimnazista lány, Drea (Mendes) és Eleanor (Hawke) kerül. Hamar kiderül, hogy mindketten elszenvedtek olyan megaláztatást, ami tönkretette az életüket: megállapodnak hát abban, hogy kölcsönösen tönkreteszik azt a személyt, aki a másikukat tönkretette, így egyikük sem keveredik gyanúba.

Az első ránézésre Instagramról életre kelt ruhaszetteket felvonultató, pasztellszínű tinivígjátéknak tűnő film felszíne alatt olyan fontos témák vannak intelligensen kibontva, amik átszövik nemcsak a mai tizen- és huszonévesek világát is, de az egész információs társadalmat, amiben élünk. E tekintetben bizonyos szempontból az Euphoriához hasonlít, ami óriási űrt pótolt azzal, hogy ezeket a témákat végre erős alakításokkal és gyönyörű képi világgal címezte meg. De ezen a lapon említhető a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című magyar lélektani tinifilm is, ami a cyberbullyinggal foglalkozott tűpontosan és sokkolóan.

Camila Mendes

A Do Revenge ezekkel szemben könnyed, játékos, keserédes stílusban mesél olyan problémákról, mint a cyberbullying, cancel culture, vagy épp a bosszúpornó. De az ünnepelt, népszerű hírességek érinthetetlensége is terítékre kerül, amikor az iskola egyik sztárja kimagyarázhatatlan simlisségekkel bukik le. Majd spontán marketinges csapatként működő baráti köre olyan játszi könnyedséggel mosdatja őt ki ebből, hogy kritikusként öröm, emberként fájdalom nézni.

Jó ilyet látni egy nagyközönségre célzó, mainstream vonalon mozgó filmben. Végre nem sötét, érfelvágós, mély rétegdrámaként vannak pozícionálva az online világ mindennapi gonoszságai, hanem könnyen fogyasztható köntösben, kis kanál cukorral küldik le a torkunkon a keserű orvosságot.

Mindeközben a Do Revenge thrillerként és dramedyként is képes működni; bár kezdettől fogva sejthető, hogy valami nem stimmel, mégis szépen ütnek a fordulatok.

A színészi játékról csak elismerően lehet nyilatkozni. Camila Mendes és Maya Hawke között jól működik a dimanika. Mendes érzelmesen hozza a szegénységből magasra törni kívánó ambiciózus végzőst. Míg Hawke finom, minimalista eszközökkel jeleníti meg a gimis kasztok perifériájára szorult tinilányt. Austin Abrams (Euphoria) a jófiú szerepei után végre lubickol a tenyérbemászó, szociopata személyiségjegyekkel megáldott menő kiskirály karakterben, míg Sophie Turner is kap egy viccesen hisztérikus epizódot. Kis szépséghibája a filmnek, hogy a tizenéveseket felnőttek játsszák. Ám ezen némileg finomít az, hogy gyakorlatilag nincsenek felnőtt szerepek a filmben: a tinik szimbolikusan egyedül vannak. Az egyetlen felnőtt szereplő Sarah Michelle Gellar az igazgatónő szerepében, pár rövid jelenettel.

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a Do Revenge nagyon jól kezeli a divatot, mint kifejezőeszközt. A film szettjeiben megvan a potenciál, hogy a Cluelesshez vagy az Euphoriához hasonlóan hivatkozási alapként szolgálhasson a filmes divattörténetben. Amellett, hogy az öltözékek kreatívak, már a nyitó jelenetben szemléltetik például azt, hogy hova vezet az a trend, ami már tizenéves korban arra trenírozza a lányokat, hogy érett nőként, szinte kifutómodellként sminkeljenek és öltözködjenek, miközben borzasztó sekélyesen viselkednek. Továbbá okosan használták az alkotók a klasszikus filmes klisét, a makeovert is. Ebben az esetben Eleanor megjelenésének átalakítása stratégiai célt szolgál, és a végeredmény inkább egyenlő a saját, számára legelőnyösebb stílusa megtalálásával; csak másodsorban szolgál arra, hogy hozzá igazítsák a külsejét az általános közízléshez.

Maya Hawke

Sajnos azonban a Do Revenge sem hibátlan, és pont ott követi el a szarvashibákat, ahol a legkevésbé szabadna. A film ugyanis rettenetesen rosszul kezeli az emberi érzelmeket és természetet. Ha szerelemről van szó, nézőként a szereplőkkel együtt kell beleszeretni a másik karakterbe; ha ez nem sikerül, oda a románc. És sajnos a Do revenge egyik románca szinte a képernyőn kívül, pármondatos szóváltásokból jön létre, a nézőt megint valahogy sikerült belőle kihagyni.

Míg a másik szerelmi szál bár követhető, de olyan könnyű kis kapcsolatkazdemény, ami nem szolgáltat elég alapot arra a romantikus, nagy gesztusú összeborulós kibékülésre, amiben végződik. Ahogy az is jóval több magyarázatot igényelt volna, hogy miért vesz részt valaki a partnere kimosdatásában, ha az elárulta őt. Sajnos a szereplők olyan tettek után is képesek kibékülni egymással, ami után a normális ember nemhogy soha többé nem beszél a másikkal, de ha van egy kis esze, fel is jelenti. E Barátok közti mélységek sajnos nagyon csúnya sebeket ejtenek egy egyébként jó filmen.

Az emocionális szempontból unintelligens kapcsolati dinamikák és befejezés ellenére a Do Revenge szépen dolgozta fel az alapanyagát, megtalálta a helyét a tinifilmek történetében, és megvan benne a potenciál, hogy divat és stílus szempontjából is hivatkozási ponttá váljon. Mindeközben olyan problémákat emelt be a mainstream tinivígjátékok világába, amiket már éppen ideje volt. Üdítő-frissítő néznivaló elsősorban szülőknek, és különleges csemege azoknak, akik a Mean Girls vagy a Clueless-típusú filmeken nőttek fel.

7 /10 bosszúszomjas raptor

Bosszúra készen

Do Revenge

Vígjáték
Játékidő: 118 perc perc
Premier: 2022. szeptember 16.
Rendező: Jennifer Kaytin Robinson
Csatorna: Netflix

Szerző

Magyarszakos firkász, főállású tartalomtutujgató, szabadidős szerkesztő, éjszakai dugifilmzabáló. Preferáltan sci-fi fogyasztó, de alapvetően egy válogatós mindenevő.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image