Egy évad után kaszálta az Amazon Prime az Éjszakai égbolt (Night Sky) című sci-fi sorozatát.
A történet
Egy vidéki kisvárosban járunk, ahol a szürke hétköznapokba lopózva megjelennek a különös események. Adott egy életét nyugodtan éldegélő, idős házaspár, akiknek egyik fő szórakozása, hogy a kertjük végében található sufniból szemlélik egy bolygó felszínét. Mindezt pedig testközelből teszik, hiszen egy különös teleportáló szerkezettel jutnak el az idegen világon kiépített állomásra. Hogy ki vagy kik, és miért telepítették oda a kabint, és mi is ez a bolygó valójában, azt senki sem tudja. Az éjszakai eget tehát egy egészen más aspektusból látják ők, mint a városka többi lakója. Franklin (J. K Simmons) és Irene (Sissy Spacek) életük legjobb évein túl azonban egészen máshogy viseltetnek életük alkonya iránt.
Kritkánkban pedig ezt írtuk:
Amitől tehát izgalmas és vonzó az Éjszakai ég, az a sejtelmes maszlagtól megszabadított, lírai és érzelmes családi dráma. Annak fokozatos kibontakozása, a titkolózásból eredő vitahelyzetek és a színészi prezentáció önmagában olyan erős, hogy nem szorul más segédeszközökre. A ritkán látott téma, azaz az idősödéssel járó negatív testi-lelki-társas tapasztalatok pedig csak még különlegesebbé teszik a szériát.
Bolygóra nyílik a sufni ajtó, kihallatszik belőle a szép színészi játék