2010-es években senki se hitte volna, hogy amikor a Cartaphilus abbahagyta a Sandman kiadását a 4. puhakötésű kötettel, egyszer majd magyar nyelven is befejeződik Neil Gaiman méltán alapműnek tartott képregénye. 2021 végén ez megvalósult, hiszen megjelent a Fumax utolsó Abszolút Sandman kötete. Bár még várnak Sandman fronton kiegészítő történetek, de negyedik Az álmok fejedelme gyűjtemény méltó búcsú a DC szuperhősnek indult, de Neil Gaiman által majdnem mindenki felett álló mitikus alaká formált hősig. Képregénykritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A végső búcsút Neil Gaiman az eddigi leghosszabb Sandman történetbe meséli el, mondhatni úgy, ahogyan az egy ekkora mitológikus eposzhoz méltó. A tizenhárom füzetből álló búcsúját a legelső sztori, A kastély vezeti fel, ami egy tipikus Sandman bemelegítő rész. Felvezeti Álomföld prominens szereplőit, az olyan jól ismerteket, mint Lucian, a könyvtáros, Nuala, a tündér, Mátyás, a holló vagy Káin és Ábel, akik a rémálmodó (olvasó) kedvéért teljesen önmagukat adják.
A vaskos könyv gerincét A Jóakarók adják, ami messziről kezd, túl sok történetszálat mozgat, melyek közül nem is mindegyik kapcsolódik szorosan a fő eseményszálhoz. A hosszúra nyúlt fejezetben a Fúriák az Álomvilágot fenyegetik és Morpheus fejét kívánják.
HIRDETÉS
Ha korábbi Sandman olvasmányélményeink frissek, akkor a sztori körülményes vezetése nem lesz meglepő, sőt bőséges aha-élményben lesz része annak, aki felfrissíti emlékezetét.
A kastélybeli szereplők mellett a korábbi füzetekből ismert alakok, mint Puck, aki A szentivánéji álom részből lehet ismerős, vagy Larissa, a mindig felbukkanó boszorkány. De még olyan aprónak tűnő figurák is feltűnnek, mint Daniel, a kisbaba, akiről az előző omnibusban nem hittük, hogy még kulcsszerepe lehet bármikor. Vagy olyan régen látott arcok is betoppannak, mint Lucifer vagy Loki. A beazonosításon túl érdemes felidézni korábbi élethelyzetüket, ugyanis Gaiman ezeket is beleszövi Sandman Fúriákhoz vezető hosszadalmas útjába. Ezen tudás birtokában a cselekmény nem érződik elnyúltnak, ad hocnak, hanem egy olyan lezárásnak, amely az elmúlt 12 kötet – vagy 4 abszolút kiadás – novellafüzérszerű történetének egy egységes lezárást és keretet ad. A képet néhány epizódnyi betoldás megtöri – mint például Rose külön útja Angliába -, de ezektől elvonatkoztatva bámulatos összetartásról és átlátásról tesz Gaiman tanúbizonyságot.
Az összélményt valamennyire Marc Hempel rajzstílusa rontja le. Jelen sztorihoz választott rajzfilmes/karikaturista stílusa miatt nehéz eldönteni, hogy A Jóakarók jelenetei ironikusak vagy drámaiak, amin a hol hangsúlyos, hol pedig kevésbé kiemelt tusvonalak sem segítenek. A sztori felére bőven megszokható Hempel, ám folyton változó figurái könnyen kizökkentenek az amúgy sem egyszerű részből.
A karaktertabló teljes betetőzése vitathatlanul a Virrasztás, ahol tényleg minden egyes Sandman szereplő felsorakozik egy utolsó búcsúra. A fejezet mint elköszönés az olvasótól tele van érzelmes és megható pillanatokkal, de emellett megmosolyogtató szkeccsek is belefértek bőséggel. Például a volt feleségek és szeretők visszaemlékezései, akik olyan frázisokat puffogtatnak, mint hogy “Azt hittem, a gyerek majd közelebb hoz egymáshoz”, vagy “Nem akartam igent mondani neki, de mégis megtettem”. De némi kikacsintás a DC fele is elfér a Virrasztókban, felrázva a Sandman univerzumot.
A vaskos zárókötet további fejezetei is a lezárás, búcsú és korábbi Sandman füzetek emblametikus jeleneteihez térnek vissza. A Száműzöttek egy a sivatagban eltévedt férfi, Li mester útján keresztül beszél az idő körforgásáról, John J. Muth különleges tusképein elmesélve. A negyedik abszolút Sandmanben ez talán az egyetlen rész, amely teljesen megidézi a Sandman egyik fontos alaptételét, miszerint a képregény nem is a címszereplőről, hanem sokkal inkább az emberekről szól, akikkel találkozik.
Ha már sokat emlegetett visszatérők; az igazi, abszolút visszatérést a zárótörténet, a Vihar tartogatja. Ahogyan címéből sejthető, William Shakespeare teszi tiszteletét a Sandman lapjain, beváltva A szentivánéji álom jóslatát: meg kell írnia második darabját, amit Morpheus kért. A búcsúzás köré fonódó fejezetek végén meglepő, hogy az első kötetből rángatja ide Shakespeare-t Gaiman, főleg a kötet időrendje tekintetében. Ettől eltekintve az Abszolút Sandman 4. legerősebb fejezete, amely méltó folytatása a már említett Szentivánéji álomnak. Gaiman elképzeli, milyen lehetett az utolsó éveiben alkotó Shakespeare élete, milyen lezáratlan ügyek foglalkoztatták az írás mellett és közben. A drámaíró érzései teljes oldalakat betöltő illusztrációk képében reflektál A vihar cselekményére.
Az élményt csak emeli Charle Vess rajzoló és Daniel Vozzo színező kissé régies, de “klasszikus sandmanes” stílusában alkotott montázsai.
A végső összegzés és számvetés témája nagyon is beleillik a kötet egészének tematikájába.
Shakespeare érzései nagyon is rokonok A Jóakarók Morpheusával, ezzel is hangsúlyozva a köztük szövődött ismeretség alapjait. A tét nagy – vajon sikerül-e Shakespeare-nek befejeznie művét és számot vetni életével -, ám az események a népmesék medrében haladnak boldog végük felé. Nem a teljes, hanem csak egy nagyon nagy történet nagybetűs Vége felé, hogy minden szomorúság ellenére is azért elégedettséggel csukjuk be Sandman nagy könyvét.
