Film

Semmiképp sem akartam egy amerikai filmeket utánzó, steril vígjátékot forgatni – interjú Baranyi Benővel

Baranyi Benő első nagyjátékfilmjében a végzős gimnazista Misi rájön, hogy képes lesz visszafelé utazni az időben, ha a szorongás elleni gyógyszerére iszik egy bizonyos házi pálinkát. A rendezővel a film kapcsán a forgatás kihívásairól, profi és civil színészek munkájának összhangjáról, komikum és a magyar rögvalóság viszonyáról beszélgettünk.

A filmet látva szétröhögtem magam, ami meglepő volt számomra, mivel a rövidfilmjeid nem vicces, hanem kifejezetten torokszorító történetek; erős a kontraszt. Mi ennek az oka?

Már amikor kisjátékfilmeket csináltam, akkor is voltak viccesebb filmötleteim, és most is vannak drámaibb nagyjátékfilm-terveim. Pár évvel ezelőtt egy filmfesztivál közönségtalálkozóján voltamn, ahol ott ültünk a színpadon körülbelül tízen kisjátékfilm-rendezők; mindannyiunk kisfilmje egy mély dráma volt. Az első nézői kérdés az volt, hogy “Miért kell ilyen nyomasztó kisfilmeket készíteni?”.  Azt válaszoltam, hogy nekem sok vicces filmtervem van, csak ezeket nem támogatták még idáig. Úgyhogy ez nem rajtam múlott. Igazából én is meglepődtem, hogy pont a Zanox lett az első nagyjátékfilmem, mert arra számítottam, hogy egy másik ötletet filmesítek meg. De ha például megnézed a Csomagtartó című kisfilmet, abban is erősen keverednek különböző műfaji elemek, abban is van humor. Vannak persze kevésbé ismert kisfilmjeim is, amik pont azért kevésbé ismertek – meg azért nem kerültek be fesztiválokra – mert könnyedek. Túl könnyedek. Én szeretek vicces filmeket készíteni is meg nézni is. A szimpla, egyszerű, kiszámítható vígjátékokat nem kedvelem, de az olyan filmeket, amik egyszerre tudnak mélyek is lenni és közben a humoruk is jó, azokat nagyon-nagyon szeretem.

Vannak olyan filmek, amikből inspirációt merítettél a Zanoxhoz? Nekem első körben az Idétlen idókig jutott róla eszembe, meg a vége felé picit a Vissza a jövőbe-filmek. Vannak kedvenc időutazós filmjeid?

Szeretem a Vissza a jövőbe trilógiát, az Idétlen időkiget nem is láttam teljes egészében. Annak idején, amikor még általános iskolás lehettem, talán a második felét láthattam. Igazából nem akartam, hogy a filmem hasonlítson más időutazásos filmre, ezért nem is kezdtem el megnézni az összes időutazós filmet. Persze a Vissza a jövőbét láttam annak idején, szintén általános iskolás koromban néztem meg többször is, mert nagyon tetszett. Szokott inspirálni, ha egy filmet látva elkezdek azon agyalni, hogy szerintem hogyan lehetett volna jobban megcsinálni. Néha ez indítja be a fantáziámat. De itt nem volt konkrétan olyan film, ami alapján elkezdtem dolgozni. Inkább csak személyes rágódásokból indultam ki, amikor rosszul döntöttem egy helyzetben és azt kívántam, bárcsak vissza lehetne csinálni. Szóval igazából az életem adta az ihletet inkább, mint meglévő filmek.

Úgy figyeltem meg, hogy nagyon szereted a „kis magyar valóság” zsánerképeit, ezekkel volt tele a film.

Az, hogy a filmjeimben olyan naturálisan próbálom ábrázolni ezt a magyar valóságot, egyfajta elégedetlenkedésből ered. Sokszor láttam egyszerű emberekről szóló kisfilmeket, amikben neves színészek alakították a szegény embereket, de egyszerűen leesett nekem a dolog a vászonról! Szerettem volna sokkal hitelesebben csinálni ezt a kisfilmjeimben is, meg most a Zanox esetében is. Sok időt fordítottam arra, hogy találjak olyan színészeket, akik nem néznek ki színésznek, és hitelesen szólalnak meg, és olyan civileket, akik hitelesen tudnak a kamera előtt játszani. És mivel vidékről származom, vannak olyan élményeim, amik olyan rendezőknek nincsenek, akik nem éltek vidéken. Ebből táplálkozom; olyan közegről igyekszem filmet készíteni, amit ismerek. És ez esetemben nem Budapest.

Számomra a film valódi lelkét ezek a poénok adták, ezeken nevettünk a legjobban. Például volt egy jelenet, amiben egy bácsi olyan őszinte dühvel tört elő egy kocsmai mosdóból, hogy öröm volt nézni. Ezek a kisebb mellékszereplők is ilyen amatőr színészek?

Egészen vegyes. Sok civil is meg színész is játszik benne. Vannak nagyon pici szerepben nagyon jó színészek, akik ugyanúgy természetesnek hatnak, mint a civilek. Nekem nagyon tetszett annak idején a Budapesti Iskola, és felkeltette a kíváncsiságom, hogy hogyan tudnak instruálni civileket úgy, hogy a kamera előtt ennyire hiteles alakítást nyújtsanak. Eljárkáltam mindenféle filmklubokba, többek közt a Jutalomutazás közönségtalálkozós vetítésére is, ahol feltehettem a kérdéseimet a rendezőknek. Ott kaptam meg az első támpontokat ahhoz, hogyan teremtsem meg a megfelelő körülményeket a civilekkel történő munkához; hogy kell viselkedni, hogyan kell ismerkedni a civil emberekkel, hogy mire sor kerül a forgatásra, teljesen kényelmesen tudják magukat érezni, és képesek legyenek önmagukat adni. Ez egy nagyfilmnél nagyon veszélyes dolog, pláne a Zanox esetében, amit tizenkilenc nap alatt kellett leforgatni. Örülök, hogy nem minden szerepet színészek játszanak, meg annak is, hogy a profi színészek elvállalták a nagyon pici szerepeket is.

Milyen kihívások elé állít, hogy profi színészekkel és civilekkel dolgozol egyszerre?

A színészek megszokták, hogy ha színházban játszanak egy darabban, akkor nemcsak egy-két mondatuk van, hanem ennél sokkal nagyobb a szerepük. Esetünkben Misi viszi el a hátán a filmet, aki sokmindenkivel találkozik, ezért  még a legkomolyabb mellékszereplőknek is csak nagyon pici szerepeik vannak. Nagy kihívás elnyerni egy neves színész beleegyezését abba, hogy csak egy picit látszódjon a filmben. A civil szereplőkkel – ahogy már említettem – úgy kell viselkedni, hogy jól érezzék magukat abban a közegben, ismerkedni kell velük előtte. Már akkor jól kell választani, mikor keresed őket, és kipuhatolni, hogy ő-e a megfelelő. Mert ha a forgatáson derül ki, hogy mégsem, akkor már késő. Úgyhogy minden komolyabb civil mellékszereplővel vagy előzetes próbát tartottunk, vagy már szerepelt korábban valamelyik filmemben. Például a már említett kocsmai vécéből kirontó bácsi már a Gyíkember című filmemben is feltűnt. A színészvezetésnél az is cél volt, hogy ne vígjátékot játsszanak. Ne játsszanak rá a dolgokra, viselkedjenek természetesen, és mindent vegyenek halálosan komolyan, mert akkor fog jól működni a poén.

Konkrétan egy karakterhez keresel szereplőt, vagy inkább egy-egy ember ihlet meg, és azt mondod, hogy szeretnéd őt vásznon látni?

Konkrét karaktert keresek, de volt már olyan, hogy találkoztam egy nagyon karakteres sráccal, aki az AHA Színpadon játszott. Megihletett, és később írtam az ő karakterére szabva írtam a Gyíkember című kisjátékfilmet.

A Zanox egyben tini-romkom is. Mitől lesz jó szerinted egy romantikus szál?

Attól, hogy háromdimenziósak a karakterek, megismerjük őket, egyediek, hitelesen viselkednek és szívesen haverkodnánk velük. Én legalábbis ezt várom el a saját történeteimtől.

Említetted, hogy csak tizenkilenc nap volt a forgatás. Ezt az időtartamot megszabták nektek?

Nem szabták meg, de ezzel a költségvetéssel és ezekkel az igényekkel a tizenkilenc napba bele kellett férnünk. Egy inkubátoros (Inkubátor Program. a Szerk.) filmben általában nincsenek kaszkadőrök, állat, vidéki forgatás, speciális effektek vagy akciójelenetek. Szóval mi egy csomó költséges dolgot be akartunk vállalni, aminek az volt az ára, hogy nem negyven vagy harminc, hanem tizenkilenc nap alatt kellett felvenni egy több helyszínen, sok szereplővel játszódó, igényesen bevilágított filmet. És ha már a világosításnál tartunk: nekem kifejezett célom volt az operatőrrel együtt, hogy bár vígjátékot készítünk, mégse legyen minden vígjátékra világítva, hanem egy kicsit sötétebb tónusa legyen a Zanoxnak. És szerettem volna többféle műfajt keverni benne, pl. a vígjátékot és a krimit, a drámát és a romantikus filmet, meg persze a sci-fit. Külön izgalmas kihívás volt nekem, hogy nem bejáratott kliséket kellett újraforgatni, hanem egy olyan műfaji mixet, ami egy új utat nyit meg; ami a stábot is lázba tudta hozni, és az embereket is lelkesíteni tudta. Rengeteg energiát beleöltünk a filmbe, nem csak a legfőbb alkotók, de az egész stáb is, de ez azért tudott megtörténni, mert már maga a film terve láttán úgy érezte mindenki, hogy egy különleges dolog készül.

Mi volt az, amit technikailag nehéz volt megvalósítani?

Mivel napi hat perc hasznos anyagot kellett átlagosan felvennünk – ami nagyon sok -, mindent jó előre meg kellett terveznünk. Ez nem csak annyit jelent, hogy snittlistát írtunk, storyboard-ot rajzoltunk, hanem a kameramozgásokat, fényeket, a technikai megvalósítás legapróbb részleteit előre ki kellett találni. A fontos jeleneteket előre elpróbáltuk. Ha a próbán a színészek úgy érezték, hogy egy-egy mondat nem esik annyira a szájukra, vagy én úgy éreztem, akkor kicsit még csiszoltunk a forgatókönyvön is, hogy minél természetesebb lehessen a játékuk. Már eleve a helyszínek megtalálásához is be kellett utaznunk az egész országot az operatőrrel, Gajdics Dáviddal, hogy az iparvárosokat megnézzük. A megfelelő színészeket is nagyon hosszú idő és sok munka volt megtalálni. A legnehezebb az volt, hogy az előkészítéstől az utómunkáig az operatőrrel, producerekkel együtt több ember munkáját is el kellett végeznünk a saját feladatainkon felül, mert nem volt keret arra, hogy minden szükséges pozícióra felvegyünk embereket. Szerencsére Romwalter Judit a Sparkstól jelentős kedvezményt adott nekünk, így sok jelenet felvételénél egyszerre két kamerát is tudtunk használni.

Viszonylag kevés science fiction készül itthon, de azért már kezdenek ébredezni. Szeretnél még ilyet csinálni, vagy inkább a vígjátékok vonzanak?

Nincsenek konkrét műfajok, vagy stílusok, amikhez hasonló filmeket szeretnék rendezni. nem szeretném önmagam ismételgetni, új utakat szeretnék kipróbálni. Sokféle filmötletem van, de természetesen a humor közel áll hozzám, ezért néha a kevésbé humorosnak induló filmtervekbe is előbb-utóbb egyre több humor kerül. A Zanox is egy sötétebb tónusú filmterv volt eredetileg, még sok évvel ezelőtt, aztán menet közben lett humorosabb. És persze a sci-fi is nagyon érdekel, főleg, ha két lábbal a földön jár. Tehát elképzelhető, hogy tényleg megtörténik, vagy nagyon emlékeztet az igazi életre. Ebben a filmben csak egy pici fantasztikus elemet próbáltam belecseppenteni a szürke hétköznapokba, ami megnyit egy csomó új lehetőséget úgy, hogy mégis felismerhető marad benne a mi kis hétköznapi, átlagos életünk. Semmiképp sem akartam egy amerikai filmeket utánzó, steril vígjátékot forgatni, hanem igazi magyar, karcos-szagos valamire vágytam.

Milyenek eddig a visszajelzések? Nem sokan látták még a filmet, de a szakmabeli, közeli ismerősök gondolom, adtak visszacsatolást.

Volt több premier előtti vetítés vidéki nagyvárosokban, Szegeden, Szolnokon, Dunaújvárosban. Nagyon örültem, mert az emberek odajöttek hozzánk, és elmondták, hogy izgultak, ahol izgulni kellett, és nagyon sokat nevettek. Ezeken a vetítéseken érezni lehetett, hogy berántja őket a film, ami nagy örömmel tölt el. Szakmabeliek még nem jeleztek vissza, és még kritikákat sem olvastam. De a feleségem mosolyogva szokta ezeket olvasni, mert megjelent már egy-kettő, úgyhogy gondolom, olyan nagyon rosszakat nem írnak.

Az interjút Széplaki Berta készítette.

Szerző

Magyarszakos firkász, főállású tartalomtutujgató, szabadidős szerkesztő, éjszakai dugifilmzabáló. Preferáltan sci-fi fogyasztó, de alapvetően egy válogatós mindenevő.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image