De nagy kár, hogy apád gengszter volt, s te is az maradtál – Alvilág képregénykritika

Kettős kárigény

Brubaker és Phillips karrierjüket egymástól függetlenül kezdték, de sorsuk csakhamar egybefonódott. A szamárlétrát tisztességesen megmászva mindkét alkotó kisebb kiadóknál kezdett dolgozni. Phillips korai éveiben a Judge Dredd magazinon és a DC berkein belül a Hellblazeren dolgozott, itthon pedig leginkább a Marvel Zombik által lehet ismerős. Brubaker első nagyobb munkáit és velük együtt első Eisner-díj jelölését a Dark Horse istállójában szerezte. A Marvel társalkotóként neki köszönheti a Tél Katonáját, valamint egy egészen sötét Daredevil szériát is, míg a DC-nél főleg Batman (pl. A nevető ember) és Macskanő (pl. Selina nagy dobása) történetek által lehet ismert itthon. Első közös munkájuk a 2000-ben kiadott Scene of The Crime volt, amiből közvetett módon jelen írás tárgya, az Alvilág (eredeti címén Criminal) is sarjadt. A kémia pedig gyorsan beindult a két alkotó között. Több mint húsz éves múltra visszatekintő közös pályafutások során számos kritikusok és olvasók által egyaránt kedvelt, elismert szériát alkottak meg (pl. Sleeper, Incognito, The Fade Out, Kill or Be Killed) és több Eisner-díjat is bezsebeltek. 

Történeteikben pedig közös, hogy nagyban támaszkodnak a keményöklű magánnyomozókat, tragikus hátterű magányos hősöket felvonultató hard boiled krimi, és a film noir hagyományaira. Abból sem elsősorban a harmincas, negyvenes évek ponyvaregényeiből eredeztethető klasszikus noirokra hajaznak, inkább a hetvenes évekre jellemző neo-noir variációkra. Itt a rendőrök már nem biztos, hogy mindig a jó oldalon állnak, a főszereplő pedig pszichés problémákkal küzdő átlagember, vagy egyenesen bűnöző is lehet, a háttérben pedig bújtatott társadalomkritikával is találkozhatunk. Scorsese és Coppola korabeli munkássága (pl. A keresztapa, Taxisofőr) pedig kikerülhetetlen módon szüremkedik be, mint egyértelmű hatás. A szokásos recepten az alkotópáros pedig éppen csak annyit csavar, amennyit feltétlenül szükséges. Képregényeikben büszkén vállalják a műfaji sablonok narratívában és vizualitásban megjelenő alkalmazását. Ugyanakkor közösen elmesélt történeteik közel sem a jól ismert klisék egyszerű újramelegítései. Ebben pedig nagy szerepe van Phillips a sztorit teljes mértékben támogató képeinek, és Brubaker karakterközpontú, melankolikus narrációinak, és életszerű, nyers párbeszédeinek. Meg persze az sem elhanyagolható szempont, hogy mindketten nagyon is szeretik a zsáner sajátosságaival játszadozó metakommunikációt, amitől csak még ízesebb lesz a végeredmény. “Olyan sztorikat szeret rajzolni, amiket én meg megírni szeretek.” – nyilatkozta egy interjúban Brubaker Phillipsről. Ez az összhang egyértelműen meg is látszik munkáikon. Az Alvilág pedig ennek a páratlanul jól működő alkotóműhelynek az egyik legismertebb, legszemléletesebb példája.

Kísért a múlt

Az Alvilág nem egy egybefüggő sztorifolyamot mesél el. Különálló, de bizonyos pontokon sorsszerűen összefonódó bűnügyi történetekről van szó, amiket mindig más-más karakter szemszögéből látunk megelevenedni. A hol New Yorkot, hol Chicagot idéző fiktív városból kiinduló történeteket az Undertow nevű kocsma és csaposa, valamint a múlt eseményei kötik össze. Az első két kötetben megjelenő főszereplők pedig azok a legalább másodgenerációs bűnözősarjak, akik még mindig az apák bűneinek terhét nyögik.

A Gyáva Leoja, és a beszélő névre utaló Lawless Tracy-je legjobb próbálkozásaik ellenére is belecsúsznak az apáktól örökölt bűnözés csapdájába. Egész gyerekkorukat meghatározta és befolyásolta az otthonról hozott minta, és éppen ezért próbáltak kisebb-nagyobb sikerrel távolmaradni a nagyobb bűntényektől. Tracy egészen a seregig menekül – ami szintén apai hagyatéknak bizonyul. Mindketten a szervezett bűnözés alsó létrafokáról indulnak, az attitűdjük viszont merőben más. Leo tisztában van a “munkájával” járó veszélyekkel, ezért az elvek embereként mindent próbál úgy szervezni, hogy a lehető legjobban jöjjön ki a balhékból. Tracy-t ezzel szemben pedig csak a testvére halálának körülményei és a bosszú érdekli. Az, hogy kiken és hogyan kell átgázolnia az igazsághoz vezető úton, viszont már kevésbé.

A harmadik, A halott és a haldokló címre hallgató kötet a múlt árnyaiból villant fel három történetet. Az Undertow nagy tekintélynek örvendő csaposa, Gnarly meséli el, hogyan került nagy reményű bokszolóként a pult mögé, és hogyan keveredett viszonyba a saját képnovellát kapó Danicával, valamint Tracy apját, Teeg Lawless-t is közelebbről ismerhetjük meg. A három kötet közül így ez válik a legfontosabb világépítő kapocssá. Akár több évtizedet is visszarepíti az olvasót az időben, és kézzelfoghatóbbá válnak azok a dinamikai együtthatók, amik a város működését, a benne tevékenykedő bűnözők hátterét, ezzel együtt pedig az Alvilág jelenidejét is meghatározzák. 

Az alvilágnak nincs romantikája

Brubaker pedig teljes mértékben tisztában van vele, hogy az erkölcsi skála alsófertályán létező főszereplői nem érdemelnek feloldozást.

Eltérő motivációk által vezérelve sodródnak bele elítélhető élethelyzetükbe. A szerelem, a gondoskodás, a megvesztegetés, vagy éppen a bosszú ugyanúgy jelenthet egy lökést a rossz út felé. A generációkon átívelő bűnspirálba pedig könnyebb belecsúszni, mint kikerülni onnan. Az egyes történetek karakterközpontú megközelítésmódja pedig kifejezetten remek eszköz Brubaker kezében, hogy közel hozza olvasóihoz a sablonok mentén, de egészen mélyen kidolgozott karaktereket. Az önmagukban is megálló, első olvasatra is izgalmas, sok érdekességet tartalmazó történeteknél azonban csak ürügyként szolgálnak a sztorik gerincét jelentő bűnesetek.

Rajtuk keresztül ugyanis Brubaker tágabb társadalmi és pszichológiai jelenségeket tematizál, amik a bűnözés szociológiai hátteréhez kapcsolódnak. A korrupció természete, a családi környezetből hozott káros minták ereje és a bennük rejlő determinizmus a legfőbb meghatározói az Alvilágnak. De ugyancsak előkerül a patriarchális társadalom nőkhöz való viszonya, vagy a rasszizmus is egy-egy sztoriban.

Ebben pedig tökéletes társa Phillips és az ő részletszegény, de mindig a történet alá dolgozó rajzai. A gyakran skiccszerű, foltos, szögletes rajzai rendszerint jól ragadják meg a zsáner hangulatát, miközben a fontos érzelmeket közvetítő arcközelijei valódi erővel bírnak. Ugyanakkor az is valószínű, hogy az Alvilág nem elsősorban a vizualitásával fogja lenyűgözni az olvasókat. Phillips paneljei, oldalképei nem kifejezetten látványosak vagy bravúrosak, de itt ilyesmire nincs is igazán szükség. Ami elsődlegesen fontos, az a történetet és párbeszédeket támogató vizuális történetmesélés, ebben pedig maradéktalanul helytáll.

Véresen egyszerű

Az Alvilág első három kötetének megjelenése hiánypótló, és remélhetőleg trendteremtő lesz a magyar piacon. A Brubaker-Phillips duó ugyanis azon ritka jól működő alkotópárosok egyike, akiknél nincsenek ugyan nagy flikk-flakkos bravúrok, történeteik mégis magával ragadóak. Ehhez pedig nem kell több, mint a klisék felhasználásával készült, de kidolgozott karakterek, fordulatos bűnügyek, amiknek a felszínnél mélyebbre nyúló tartalma is van.