Összesen hat “igazi” Dűne regény, két zárókötet és megannyi előzménytrilógia. Több ezer oldalnyi irodalmi szöveg, függelékekkel, szótárakkal kiegészítve. Frank Herbert világába nehéz a belépés, de minden áron megéri, a képregény formátum pedig mankót ad mindehhez. Dűne: Atreides-ház képregényajánló.
Frank Herbert sci-fi klasszikusa, A Dűne műfajtörténeti mérföldkő. A shakespeare-i királydrámák esszenciájának keveredése a fiatalító, idő – és térhajlító űrdrog, a fűszer feletti monopóliumért vívott harccal. Egy filozofikus, vallási köntösbe bújtatott, feudális viszonyok közé helyezett űropera, ami még a klasszikus mesei hős útja elé is görbe tükröt állít. Szimbólumrendszer, ami az olajkereskedelemnek köszönhetően felemelkedett arab országokkal von párhuzamot, miközben arról mesél, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.
A regény méltán híres, viszont el kell ismerni, nehéz olvasmány. Nem való arra, hogy tömegközlekedésen, megállók között lapozgassuk, mert értelmezéséhez, legalább az első 200 oldalig szükséges többször hátralapozni, végigolvasni a függelékeket és a szótárat. A komplex történetet Herbert később öt folytatásban szőtte tovább (A Dűne messiása, A Dűne gyermekei, A Dűne istencsászára, A Dűne eretnekei, A Dűne Káptalanház), de még ő maga sem tudta lezárni. Halála után fia, Brian Herbert vette gondozásába a sivatagbolygó több évezredes történetének lezárását Kevin J. Andersonnal.
A Dűne-univerzum #2: Folytatás előtti bemelegítés
A Dűne világa, ahol különböző, hatalmas bolygók vannak, amelyek fölött a vezetők, mint középkori hűbéres urak rendelkeznek. Az univerzum, amelyben gépeket megszégyenítő harcmodorú boszorkányok kíséleteznek az übermensch kitenyésztésével és drogfüggő navigátorok hajlítják a teret, így téve lehetővé az űrutazást – röviden, volt még mit elmesélni. Több mint tízezer év választja el az első kötet eseményeit a mi világunktól, de a megismert univerzumról, a gépek elleni lázadásról, az emberek középkori módszerekhez való visszanyúlásáról csak elvétve tett utalást Herbert. A lehetőség pedig adott volt fia számára, hű maradhat apja örökségéhez, de kibővítheti azt. A Dűne vadászai és A Dűne homokférgei után pedig az írópáros az Arrakis előzményei felé fordult.
Így születtek meg a különböző Dűne előzménytrilógiák, többek között A Dűne legendái, amelyek A Dűne egyik ikonikus eseményét, a butleri dzsihádot is feldolgozzák, vagy az eredeti kötetek között játszódó A Dűne hősei és az első regény közvetlen előzménytrilógiája, az Előjáték a Dűnéhez. Amelynek első részét, az Atredies-házat képregényre ültette át Brian Herbert és Kevin J. Anderson, Dev Pramanik (Paradiso) segítségével.
A három kötetben jobban megismerhetjük, mi vezetett az Atreides-ház hátbatámadásáig, mi motiválja a Harkonneneket, és milyen örökséget hozot magával Paul, A Dűne messiása.
Az első kötet, az Atredies-ház pedig most még inkább A Dűne olvasóvá nevelését szolgálja, mind itthon, mind pedig külföldön. A kiadvány a folyam első négy füzetét tartalmazza.
Bár a szövegbuborékok első látásra furcsának, túlságosan leegyszerűsítettnek tűnnek, hisz mindkét Herbert munkásságára igaz az irodalmiság, mégis a képregény formátuma lehet az igazi út a fő regények felvezetéséhez. Szerencsére, mióta a legújabb filmadaptáció megjelent, a tinik körében népszerű alkalmazásokat, mint amilyen a TikTok is, ellepték a Dűne-trendek, amelyekben a videósok már-már túlzóan “szenvednek” az első regénnyel, annak bonyolultsága miatt. Mindebből egyértelműen látszik, hogy a mozifilm színvonala felkeltette a fiatalabb generációk érdeklődését is, mi több, a regények felé fordultak, de elvitathatatlan, hogy nincs egyszerű dolguk. A képregény kiadások viszont, mintegy előétel, felkészítik az olvasót arra, mi vár rájuk későbbiekben.
Az Atreides-ház négy füzetét tartalmazó kötetében rengeteg, A Dűne világában jártasak számára ismerős karakterrel találkozhat az olvasó, akik valóban elég izgalmasak ahhoz, hogy megismerjük életüket a Paul előtti pár évtizedekből.
Ilyen szereplő például Harkonnen báró, aki karizmáját ekkor még vonzó külsejével is még jobban ki tudja használni, és még javában uralkodik a sivatagbolygó, Arrakis felett. A képregénypanelek miatt személyiségének kibontása korlátozott. Türannoszi hozzáállását viszont vizuálisan is hangsúlyozzák, a filmben (és könyvben) megismert Leto herceg cselekedeteinek párhuzamba és ellentétbe állításával. Kicsit jobban megismerjük kapcsolatát Piter de Vriesszel, torz mentátjával, akit a botrányos kísérleteikről hírhedt tleilaxuiaktól rendelt. Kiderül, miért éppen ő a feje a Harkonnen-háznak, mikor az uralkodási sorban ő csak a többedik soron következő lehetett volna.
A főhős viszont ezúttal is az Atreidesek közül kerül ki, aki nem más, mint Leto herceg, Paul apja, aki annyi idős, mint fia A Dűne kezdetén. Az eddig utalásokban élő apja, a hobbi torreádor, Paulus is megelevenedik. A fő cselekményszálat pedig Leto útnak indulása adja, akit az Ix gépbolygóra küldenek, hogy tanuljon és ismerkedjen össze más, családjával politikai barátságban álló házak képviselőivel. A helyszínváltoztatás, mint karakterfejlődés katalizátora amellett, hogy újfent mesei elem, jól összecseng a már megismert hőssé válás útjával. Talán kissé didaktikus is a párhuzam Leto és későbbi fia, Paul, az Ix és a Dűne funkciója, a fremenek, valamint a gépbolygó munkásai között. Sok izgalmat ez a szál sem fog tartogatni.
Ellenben kiemelt szerephez jut a gyermek-rabszolga, a Giedi Prieme-on raboskodó és levadászandó Duncan Idaho, aki az egyik legnagyobb ellenségévé és központi karakterévé válik a Harkonneneknek és A Dűne regényciklusnak. Vagy Shaddam, a koronaherceg, akit IV. Shaddam padisah császárként ismertünk, de trónra kerülésének körülményei még inkább megágyaznak politikai ambícióinak, és motivációjának, ami az Atreidesek bukását okozza. Szintén, egy generációval a Kwisatz Hederach születése előtt megismerjük a Bene Gesserit nővérek embernemesítő programjának előző fázisait is, köszönhetőena fiatal Gaius Helen Mohiamnak. Talán egyedül az ő esetében fedezhető fel logikátlanság – kora miatt -, és joggal merül fel a fan service gyenge megoldása.
A képregénygyűjtemény első kötete abszolút alapozó jellegű. A főbb karaktereken kívül bepillantást nyerünk az eddig kevésbé ismert bolygók életébe, mint például az Ix, a Kaitain vagy a Wallach Ix. Grafikája gyönyörű, nem olyan letisztult és japán minimalizmusra emlékezető, mint Villenueve fantáziája, de nem csap át a David Lynch vagy Jodorowsky féle szürrelizmusba, sokkal inkább mindezen stílusok ízléses egyvelege.
Összességében A Dűne – Atreides-ház képregény első kötete remek bevezető a laikusok számára is Herbert világába. Igényesen, ízlésesen és színvonalasan kivitelezett grafikák, amelyek miatt többször is érdemes kézbe venni a kiadványt, miután már ismerjük a történéseket és alig várjuk a folytatást. Egyaránt nyerheti el tetszését a hardcore Dűne fanoknak is, annak ellenére, hogy többen nem tekintik a hat eredeti könyv után készülteket kánonnak, főleg az előzményeket, mert több helyen is ellentmondásba kerül Brian Herbert az apja által leírtakkal. A célközönség viszont elsősorban az a réteg lehet, amit elvarázsolt a filmadaptáció, és jobban elmélyülne a sivatagbolygó történetében, de nem tudja, nekiveselkedjen-e az irdatlan mennyiségű irodalomnak.
Egyértelmű, hogy A Dűne betört a mainstream fogyasztók kínálatába. Elfoglalja méltó helyét, már nem csak egy szűk réteget szólít meg.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
