Film

Öld meg bálványaidat – Utolsó éjszaka a Sohóban

Edgar Wright rendező filmjeiben nem lehet csalódni, hisz bármilyen zsánerbe is nyúl - legyen az vígjáték (Cornetto-trilógia), akciófilm (Nyomd, bébi, nyomd) vagy képregényadaptáció (Scott Pilgrim a világ ellen) – a végeredmény biztosan egy jó film lesz. Nincs ez másként az Utolsó éjszaka a Sohóban esetében sem, csak azért csalódhatunk, hogy a film nem tudott több lenni a jónál. Spoilermentes filmkritika.

Eloise – a barátoknak Ellie – Turner (Thomasin Mckenzie) álma válik valóra, amikor felveszik a londoni művésziskola divattervező szakára. Irány a nagybetűs London, hogy elinduljon a híres divattervezővé válás útján, és nem mellesleg ott élhet, ahol kedvenc swing sztárjai járták az utcákat a 60-as években. Az önálló élet, az egyetem és a vidéki kisvárosból nagyvárosra váltás nem egyszerű, lelkileg megterhelő, főleg ha az ember lánya ki is lóg a környezetéből.

Eloise menekülésként kivesz egy régi stílusú szobát a Sohóban, ami nemcsak kedvenc korszakát idézi meg, hanem szó szerint ott él és pulzál a rajongott kor.

Különleges képességének köszönhetően (Ellie látja a szellemeket), amint lehunyja a szemét, a feltörekvő énekesnő, Sandie (Anya Taylor-Joy) pezsgő, csillogással teli életében találja magát. A felszín alatt persze semmi sincs rendben, ami lassan Eloise ép elméjét is kikezdi.

Az Utolsó éjszaka a Sohóban Wright komoly hangvételű filmjei közé tartozik, középpontban egy pszichoanalízissel. Legerősebb vonása, ami miatt fogunk rá emlékezni, a koridézésben és a stílusjegyeiben rejlik. A londoni Soho nyüzsgő élete, autentikus klubok és bárok láttán, és persze az Eloise-t kísérő emblematikus előadók (Cilla Black, The Kinks, Sandie Shaw,  The Graham Bond Organisation) slágereinek hallatán ki ne vágyna a 60-as évekbe. A korhoz szóló szerelmes levél nem öncélúság, hanem szerves részét képezi a történet főhőse, Eloise személyiségének. A lány egyfajta aranykorként tekint a 60-as évekre, amikor minden jobb volt, mint most, abban az időben, amikor neki élnie kell. Az először érzelmi biztonságot jelentő múltba vágyódás (Eloise példaképe, a halott édesanyja a 60-as években volt fiatal), London pedig a menekülést, az eszképizmust.

Anya Taylor-Joy stars as Sandie and Thomasin McKenzie as Eloise in Edgar Wright’s LAST NIGHT IN SOHO, a Focus Features release.
Credit: Parisa Taghizadeh / © 2021 Focus Features, LLC

A múltba révedő és Sandie-vel azonosuló látomásaiban az ő, az egyetemi és első felnőttélet tapasztalatainak feldolgozását látjuk. Sandie, aki kész sztárként jelenik meg, magabiztos és gyönyörű énekesként tökéletes ellenpontja a visszahúzódó, önmagában bizonytalan és magát idegennek érző Ellie-nek.

Thomasin Mckanzie és Anya Taylor-Joy játékában is megjelenik a két szereplő jellemének különbözősége: míg Mckenzie végig visszafogottan beszél, addig Taylor-Joy beszéde mindig tiszta, érthető és persze magabiztosságot sugárzó.

A film előrehaladtából Mckenzie fokozatosan veszi fel Taylor-Joy manírjait, mozgását, beszédstílusát úgy, hogy az soha nem tűnik mesterkéltnek, erőltetettnek. Az idealizált személlyel való azonosulás itt a nosztalgia kiteljesedése, ami egy olyan élet lehetőségét kínálja a főhősnek, amit önmagától a film elején nem képes elérni.

Logikus lépés innen a dicsőitett múlt fokozatos lebontása, majd összekapcsolása a jelen eseményeivel, rákényszerítve ezzel Eloise-t a szembenézésre saját életével. Wright pszichothriller és horror eszköztárát itt használja ki igazán, járatja csúcsra a vibráló fényeket, a félrevezető perspektívakat, a suspense-t és az olyan tipikus horrorlényeket, mint az eltorzult kísérteteket.

Wright rendező mindezt különösebb erőlködés nélkül hozza. Minden működik és a helyén van: a coming-of-age témát nem nyomja agyon a horror és öncélúnak sem érződik a témaválasztáshoz. Ám a rendező eddigi filmjeire gondolva annél kicsit többet várhattunk, mint a jól ismert thriller-elemek felmondását. Ezen a téren nem nyújt újdonságot a film, sőt nagyon is kézenfekvő, könnyen dekódolható szimbólumokkal és párhuzamokkal mondja el Eloise történetét: ahhoz, hogy elinduljon a felnőttéválás útján, meg kell ölnie magában bálványait.

4139_D009_00260_RC
Thomasin McKenzie stars as Ellie in Edgar Wright’s LAST NIGHT IN SOHO, a Focus Features release.
Credit: Parisa Taghizadeh / Focus Features

“A naiv gólyából az életét irányítani képes fiatal felnőtt lesz”-szenárió mellett Wright még számos más témáról is szól filmjében: a nők kihasználásáról, a szórakoztatóipar daráló természetéről, és annak kérdéséről, meddig érdemes áldozatot hozni álmainkért, ám ezek inkább keretként szolgálnak. Hasonlóan elnagyoltnak hat a film második felében belépő krimi szál is, amikor Eloise megpróbál utánajárni az álmaiban kísértő Sandie életének. Az Utolsó éjszaka a Sohóban érthetően nem ezekkel a kérdésekkel akar foglalkozni, hanem egy lány felnövésével és annak minden lehetséges sötét oldalával, ám megfért volna még a vásznon egy kicsivel több mélység, mondanivaló ezek kapcsán.

Az Utolsó az éjszaka a Sohóban egyszerre szerelmes levél a 60-as évek Londonjához, coming-of-age történet és pszichológiai thriller.

Edgar Wright ezt a sok zsánert gond nélkül fűzi egybe úgy, hogy teljes egészet adjanak ki.

Thriller és Wright rajongók egyaránt nem fognak benne csalódni.

Utolsó éjszaka a Sohóban (Last Night in Soho) – angol-amerikai thriller. Játékidő: 116 perc. Hazai premier: 2021. november 4. Értékelés: 8/10 raptor.

Az Utolsó éjszaka a Sohóban teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán

Szerző

2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.