Sorozat

Befejezés nélkül dobják félre az elmúlt évek egyik legjobb felnőtt animációját

A Final Space című sorozat ötletgazdája, Olan Rogers nagyjából egy hete jelentette be, hogy a harmadik évaddal véget ér a sorozat. Ennek hátterében azonban nem a rossz kritikai visszhang, vagy az alacsony nézettség áll, hanem az, hogy a sorozat feletti jogokat gyakorló CBS televíziós csatorna 2019 után újabb összeolvadáson esik át, amely számos sorozatuk elkaszálásához vezetett. Hogy a jövőben folytatódhat-e a Final Space, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre fontos megemlékezni arról, hogyan is indult útjára a széria.
Final Space sorozat ajánló

Olan Rogers szabadidejében dolgozott a történet alapján, majd saját pénzből kért fel egy ausztrál animációs stúdiót, hogy készítsenek a koncepciójából egy néhány perces videót, hogy azzal turnézhassa körbe az amerikai szolgáltatókat. Legnagyobb meglepetésére Conan O’Brien amerikai tévés személyiség felfigyelt az ötletre, és nemcsak hogy beprotezsálta Rogerst a CBS-hez, de szinkronhangként és producerként is kivette a részét a sorozat sikeréből. Azonban ahogy teltek az évek, egyértelművé vált, hogy a streamingek korában hatalmas hátrányban vannak a tévék a Netflix-HBO-Hulu-Amazon négyeshez képest. Nem elsősorban azért, mert kevesen követik a tévéműsorokat, hanem azért, mert a televíziók túlságosan nagy befolyást akarnak gyakorolni a történetre és a gyártási munkálatokra. Ennek pedig ékes példája a Final Space.

Az első évad rendkívül üdítő frissességgel hatott a felnőtt animációs sorozatok piacán: volt egy kis Rick és Morty utánérzése, de rendkívül egyedi humorvilága és a látszólag vicces karakterek rendkívül súlyos karakter drámái igazi egyéniséget biztosított a sorozatnak. Felépítésében és minden egyes jelenetben érződött, hogy oka és célja van a történéseknek, amit az igen látványos animáció is megtámogatott.

Eljön a nap, amikor a bunkók mentik meg a galaxist

De Gary, Mooncake és a Galaxy One legénysége ezt követően alaposan megsínylette azt a fajta kreatív kontrollt, amit a szolgáltató magához ragadott a második évadban. Ezt már jelezték az újonnan behozott karakterek (Ash, Clarence, Fox) is, valamint az, hogy az egyéni drámák helyett – ami addig kiemelte a sorozatot a többi sci-fi tematikájú animációs sorozat közül – az űrközi utazgatásra helyezték a hangsúlyt. Elsősorban nem is ezzel lenne baj, hanem azzal, ahogy ez a váltás megtörtént. Sokszor csak filler epizódokat kaptunk, amik nem szolgáltak igazi célt. Emellett Clarence és Fox, valamint KVN túlszerepeltetésével a cringe humor került előtérbe, amiket sokszor rosszul ütemezve, a legérzelmesebb pillanatokban dobtak be. Ez pedig nem volt méltó a történet súlyához.

A kozmikus csaták elkezdték felemészteni a Final Space-t

Az egyelőre utolsónak mondható harmadik évadban azonban Olan Rogers és Conan O’Brien láthatóan visszavette az irányítást, és ez nagyon kellett a sorozatnak. Végre összeértek a karakterek, folyamatosan több információhoz jutottunk a csapatra leselkedő fenyegetésekről. Emellett kiszélesítették a történet kontextusát, csavartak egy nagyot a tempón, és még a Titánok összecsapásába is bepillantást nyerhettünk. Hőseink a harmadik évadban már szinte teljes egészében a Final Space-ben tartózkodnak. Ez egy olyan része az űrnek, amely folyamatosan mérgezi az ott tartózkodókat, és soha nem látott veszélyforrásokat tartogat a főszereplők számára, Invictus, az alvilági titán személyében.

Látszólag az alkotók teljesen elengedték a gyeplőt, ugyanis időutazástól kezdve, zombi támadásig, mindent megkapnak a nézők. 

Szerencsére nem csak a vizualitás és a cselekmény, de a szereplők érzelmi világa is most lett a legjobban eltalálva. Nagyon sok, múltbeli kérdés kerül tisztázásra: Avocato eltitkolt rémtettei konfliktust okoznak Little Catoval, de Gary-ről és édesanyjáról is számos olyan dolgot megtudunk, ami egészen új kontextusba helyezi a karakterek életútját. A harmadik évadra tehát végre sikerült minimalizálni a zavaró tényezőket – kivéve persze KVN-t, aki továbbra is halálra fogja irritálni a nézőt, de neki ez a feladata – és végre fénysebességre kapcsolva vinni előre a cselekményt. Olyannyira, hogy Invictus kiszabadulása teljesen új fejezetet kéne hogy nyisson a történetben. De sajnos csak kéne. A Team Squad rendkívül szerethető, hihetetlenül izgalmas, mégis sokszor bugyuta története ugyanis úgy tűnik, a csúcspontján ér végét.

Forrás: Adult Swim

Pedig animációs sorozat talán még sosem tudta ennyire jól egybefésülni a fantasyt a tudományos fantasztikummal. Első ránézésre a Final Space tényleg tűnhetne egy olcsó Rick és Morty másolásnak, de ha valaki tényleg végig odafigyelve követi az eseményeket, az könnyen észreveheti, hogy az nemcsak hogy sokkal súlyosabb témákat, és karakter drámákat jár körbe, de a Titánok mögött rejlő mitológia behozásával egészen új szintet lép. Sokszor benne volt a sorozatban, hogy egy-egy rosszul időzített poénnal elrontja a pillanatot, de valahol pont ez volt a varázsa.

Egyszerűen látszott, hogy nem egy rutinos, a szakmában elismert forgatókönyvíró a történet szerzője, hanem egy déli államokbeli srác (Olan Rogers), aki kemény munkával elérte, hogy hétről-hétre ezreket vonzzon a képernyők elé. Ez pedig iszonyatosan szerethetővé tette a csapat kalandját. Kár érte.

Lehet, hogy a sorozat most véget ért, mégis arra biztatnám az animációs műfaj kedvelőit, hogy adjanak egy esélyt a sorozatnak, ugyanis alaposan rá fog szolgálni. És ki tudja, még az is lehet, hogy valamelyik streaming-szolgáltató lecsap a Final Spacere, és megkapjuk a várva várt befejezést. Az alkotó ugyanis elmondta, mindent meg fog tenni azért, hogy akár videojátékos, képregényes, filmes, vagy sorozatos formában, de lezárja a történetet.

9 /10 raptor

Az űr vége (3. évad)

Final Space

animációs
13 epizód
Premier: 2021. március 20.
Csatorna: Adult Swim/Netflix

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Kiskorom óta feketeöves Star Wars-fanatikus vagyok, újabban pedig kiábrándult Marvel-rajongó. Élek-halok a háromórás eposzokért, Scorsesetől Nolanig bármi jöhet, mégis a felnőtt animációs sorozatok műfajában érzem magam a leginkább otthonosan.