A Sailor Moon Crystal egy olyan reboot, ami csak jót tett az eredeti Sailor Moonnal

22 éve Sailor Moon nélkül

A Sailor Moonnal legtöbben 1998-ban találkoztak az RTL Klub délutáni meseblokkjában, a Rajzfilm klubban, a történet azonban ennél régebbre nyúlik vissza. A magical girl (különleges képességű lányok küzdenek a gonosszal) műfaj megkerülhetetlen alapkövét Naoko Takeuchi írta. A matrózruhás lányok alapjait először a Codename: Sailor V c. mangában fektette le, majd amikor a Toe Animation stúdió animét akart készíteni művéből, új alapokra helyezte azt, és Sailor V-t beintegrálta a jól ismert Sailor Moon történetbe és a holdharcosok csapatába.

Ennyi év távlatából is talán felidézhető még a történet: Tokióban él a 14 éves Tsukino Usagi (a nálunk vetített verzióban Bunny), aki egy nap találkozik egy beszélő macskával, Lunával. A különös lény állítása szerint Usagi egy rég eltűnt birodalom, a Holdon létezett Ezüst Millenium kiválasztott harcosa, Sailor Moon, vagyis Hold tündér, akinek feladata megvédeni az eltűnt hercegnőt, Serenity-t és megvédelmezni nagybecsű és nagyhatalmú ékszerét, az Ezüst Kristályt. A harcban nincs egyedül, ugyanis hozzá hasonló harcos társakra tesz szert: Mizuno Ami (nálunk Molly), Merkúr tündér, Hino Rei, Mars tündér, Kino Makoto (nálunk Marcy), Jupiter tündér és Aino Minako (nálunk Matilda), Vénusz tündér, azaz a korábbi Sailor V.

Az eredetileg 5 évadból (cirka 200 epizód) és öt mozifilmből álló sorozat 5. évadát sosem vetítették magyar televízióban, és két ismétlés (a reggeli blokkal együtt számolva 4) után többet nem is tért vissza Sailor Moon a hazai képernyőkre. A sosem látott Sailor Moon Stars nem az RTL Klub miatt maradt el, hanem a francia forgalmazó miatt, akiktől anno megvásárolták a sorozatot, ugyanis ott sem került adásba a Stars, licenszproblémák miatt. De egyes visszaemlékezések szerint a Dragon Ball-Z körüli ORTT-botrány is magával rántotta a Sailor Moont. Így a befejező évadot vagy a német RTL II-ön lehetett pótolni, vagy később az internet adta lehetőségek segítségével.

Reboottal tisztelegni a Hold szépséges hercegnője előtt

2010-es években vészesen közeledett a Sailor Moon 20. születésnapja. A Toei Animation, az eredeti sorozatot is gyártó stúdió 2012-ben jelentette be, hogy a történet évfordulóját egy teljesen új, mangahű animációs sorozattal fogja ünnepelni. Néhány csúszás után a Pretty Guardian Sailor Moon Crystal (röviden: Sailor Moon Crystal) névre keresztelt szériát 2014 júliusában kezdték el vetíteni a Niconico nevű videómegosztó oldalon.

A történet alapjai sokban nem különböznek az eredeti sorozattól, azonban mind megjelenésében, mind cselekményében számos változást lehet felfedezni. Sőt, megkockáztatom, ez esetben a reboot jobb is lett elődjénél, azonban hibátlan alkotás a Crystalból se lett.

Eddig 3 évad készült a Sailor Moon Crystalból, ahol logikusan szezononként dolgoznak fel egy nagyobb Sailor Moon történetszálat. A legelső 14 epizód a klasszikus kezdeteket meséli el: Holdtündér színre lépését, harcostársak felkutatását, az előző, holdbéli élet emlékeinek visszanyeréséről (a titokzatos holdhercegnő nem más, mint Usagi) és végső küzdelmét Beryl, majd Metállia királynővel az Ezüst kristályért. Rögtön felmerül a kérdés, hogy amit anno az eredeti széria 46 epizódban tudott elmesélni, az miként fér bele 14-be. A válasz az eredeti anime készültében keresendő: ugyanis amikor 1991-ben Naoko Takeuchi elkezdett szimultán dolgozni a mangán és a sorozaton, még arra számított, hogy az csak egy évadot fog megélni. Idő közben viszont annyira népszerű lett a Sailor Moon, hogy a Toei további folytatást várt tőle. Szerkesztője, Fumio Osano tanácsára kezdte kidolgozni Sailor Moon jövőbeli lányának, Chibiusa (magyar verzióban Camilla) karakterét és a hozzá kapcsolódó Black Moon történetszálat, és így tovább és így tovább a többit. Hogy időt nyerjenek a mangakának, a széria írói elkezdték fillerekkel feltölteni a cselekményt, ami amúgy is bevett gyakorlat a manga adaptációnál (lásd Naruto, Bleach, One Piece). Beállt így a történet a napi szörny szerkezetre, a Black Moont felvezető történet elé pedig két, csak a 90-es animében létező sztorit is beszúrtak: a Makai és a Fa részeket.

20 évvel később nem kellett foglalkozni a “kifut az alapanyag az adaptáció alól”-problémával, hiszen kéznél volt a kész anyag. A filler és egyéb mentes történetet látva pedig a Sailor Moon Crystal egy sokkal feszesebb, gyorsabb tempójú kalandot kínál az egykori rajongóknak és az SM-világába újonnan bekapcsolódóknak. Öt epizód alatt összeáll a holdharcosok csapata, akik mindenféle teketória és fölös körök nélkül vetik bele magukat az Ezüstkristály és az azt birtokló hercegnő kutatásába. Néhány, a mangából átemelt fordulat teszi újszerű élménnyé a Crystalt. Egyik ilyen Vénusz tündér felbukkanása, aki először Serenitynek, a Hold hercegnőjének adja ki magát, ezzel megtévesztve az ellenséget, az igazi hercegnő védelmében. Az első évadot záró, Sötét Birodalommal folytatott küzdelem pedig a narratíva szempontjából indokolt önfeláldozástól kezdve a látványos, kevésbé kiszámítható összecsapásokig minden megtalálható, ami izgalmassá teheti a jól ismert mesét.

Míg az 1. évad történetének jól áll ez a rövidség, addig a 15. résszel kezdődő Black Moon-szálat igen megviseli a rövidre szabás.

Erre a szakaszra, amikor Usagi és barátja, Mamoru Chiba (magyar verzióban Bordu) fejére pottyan az égből jövőbeli gyerekük, Chibiusa (magyarban Camilla). Az időutazás Sailor Moon-féle kibontásáig különösebb logikai hibák nélkül megy a történet a maga útján, azonban az első átutazásoktól felbomlanak a felállított időutazási szabályok, mint például ugyanaz a személy huzamosabb ideig nem tartózkodhat egy időben.

A mangahűség mellett jelentős átkarakterizálásokon is átestek a történet főszereplői. Az eredeti animével szemben nem sok idő jut a főszereplők közti összecsiszolódásra és a köztük lévő kapcsolatok elmélyítésére. Hiányzik az eredeti szériából ismert humoros oldal, amely jócskán építette a lányok közti összetartozást. Ilyen pillanatok voltak például Usagi és Rei folyamatos civódásai vagy Usagi és Minako közös gyerekes ökörködései. Ebből némileg a Crystal 2. évada idéz meg valamennyit Usagi és Chibiusa kölcsönös piszkálódásaiból, de nagyobb mennyiségben a 3. évada hoz vissza a humorból pont annyi mennyiségben, hogy ne legyen önismétlő vagy irritáló. De összességében a Crystalban így a szereplőket maguktól értetődően együtt dolgozó karaktereknek lehet venni, semmint fokozatosan összecsiszolódó csapatnak. Egy valaki köti őket össze, mégpedig Usagi személye. A kontyos lány itt se egy tipikus hős, aki a példamutató oldalát mutatja: nem tanul, lusta, végtelenül gyerekes és figyelmetlen. Viszont két dologban erős: meglátni mindenki jó és különleges oldalát, és nagyon erősen képes a fejlődni, felismerni hibáit és azokon dolgozni. Előbbi képessége révén tudja összekovácsolni holdharcosokból álló csapatát.

A Crystal epizódjaiban a többi tündért kívülállókként ismerjük meg: Ami hiába rendelkezik 300-as IQ-val, képtelen barátokra szert tenni; Reire gyerekkora óta furán néznek a körülötte élők, amiért érzékeny a világ természetfeletti energiáira; Makotóval magassága és ereje miatt nem mernek barátkozni (sőt egy szerelmi csalódás is befigyel nála a “nem elég lányos” érzés miatt), Minakónak pedig azt kell megtanulnia Usagi segítségével, hogy mernie kell segítséget kérnie másoktól, ugyanis nem minden feladatot lehet egyes egyedül megoldani. A lányokéhoz hasonló kívülállóság révén találkozik Mamoru Chibával, azaz az Álarcos lovaggal is Usagi: a fiú a Hold hercegnőjéről szóló megmagyarázhatatlan álmain keresztül talál közös hangot a lánnyal. A történet előrehaladtával, időn és téren minden értelemben átívelő szerelmük is egymás iránt érzett felelősségük határozza meg: hol Mamoru, hol pedig Usagi érzi úgy, hogy nem képes megvédelmezni a másikat, és ezzel nem méltó társának lenni.

A barátságok és szerelmek mellett pár érdekes, és anno botrányt keltő kapcsolatot is megőrzött a Sailor Moon Crystal. Egyik ilyen az itthon is sok zavart okozó Uránusz és Neptunusz tündér közötti viszony: a fiús Haruka és a nőies Michiru egyértelmű szerelem. Az eredeti animében ahány ország, annyiféleképpen próbálták megmagyarázni őket (nálunk például hol férfi, hol női szinkronhangot kapott Haruka), addig a Crystalban külön fiú és lány alakkal magyarázzák Haruka nehezen besorolható nemét.

Így több mint 20 évvel az eredeti sorozat után Uránusz tündér neménél nagyobb fejtörést okozhat a 2. évadbeli Usagi-Chibiusa-Mamoru kapcsolat. Míg Usagi nem képes megbízni a hirtelen az ölükbe pottyant kislányban, addig Mamoru gondoskodik róla, hiszen egy elesett embert lát benne. A kislány így egyre inkább kötődik Mamóhoz, míg Usagi féltékeny, mert kevesebb figyelem irányul rá. Viszont ha Usagi és Mamoru együtt van, akkor Chibiusa érzi magát elhanyagolva, egyedül. A jövőben 900 éve gyermeki testben él, a különleges erő hiánya miatt pedig úgy érzi, sosem érhet fel édesanyjához, II. Serenity királynőhöz (a jövőbeli Usagihoz), sőt iskolatársai emiatt származását is megkérdőjelezik. Egyenes az út vezeti őt a Black Lady-vé váláshoz: amikor Chibiusa bánatában eltéved egy tér és időviharban, a Fekete Holdat háttérből irányító WiseMan alkut köt vele: ha segíti őt a Föld elpusztításában, akkor erővel és azzal a felnőtt formával ruházza fel, amelyre mindig is vágyott. Új testben és a Feketekristály erejét (kvázi anti-Ezüstkristály, amellyel a Black Moon klán próbálja leigázni Usagiékat) kihasználva elrabolja édesapja múltbéli fiatal alakját, és párjává teszi, ezzel szenvedést okozva Usaginak.

Az eredeti anime csupán látomásokban vállalta Black Lady és Mamoru csókjeleneteit, addig a Crystal nem szégyell ebben semmit.

Mindezt látva rögtön felmerülhet Carl Jung, Freudra alapozott fogalma, az Elektra komplexus, miszerint a lány gyermek az ellentétes nemű szülője iránt vonzódik. Mivel péniszhiányában (Freud szerint ez sok mindent motivált a nők pszichológiájában) a lánygyermek nem képes beteljesíteni vágyát, ezért az azonos nemű szülővel (anyával) versenyezve küzd az apa figyelméért. 2021-ben azért bőven meghaladtuk a Freudra alapozott magyarázatokat – világít rá Anne Lee Chibiusáról szóló esszéjében. A lány ugyanis pont abban a szakaszban tart fejlődésében, amikor nagyon is édesanyjával szeretne azonosulni, csak épp erre képtelennek érzi magát képességei és egy felnőtt test hiányában – ez motiválja Serenity királynő erejének, az Ezüstkristály ellopására. Ironikusan pont ez a tett köti össze őt a görög mitológiabeli Elektrával, aki nem apja miatt ölette meg édesanyját, hanem a hatalom miatt. Usagi mellett Lee felhozza még Plútó tündért, az Idő kapujának magányos őrzőjét is. A 2. évadban Plútó az egyetlen barátja Chibiusának, ám amikor látja őt édesapjával boldogan beszélgetni, végleg úgy érzi, hogy egyedül van és senki se szereti – Lee szerint ez a végső lökés, ami a gonosz oldalra sodorja Chibiusát. Ezen megközelítés mentén a múltbeli Mamoru iránti vonzalom magyarázható a bosszú vagy az anya végső megsemmisítésének eszközeként, semmint a szexuális vonzódás kielégítésének. Mindenesetre dicsérendő, hogy egy ilyen komplex kapcsolati rendszert némileg elsietve (Chibiusa motivációja hirtelen fogalmazódik meg) ugyan, de végigvisz a reboot.

Köszi, nem kell a CGI-animáció

A Sailor Moon Crystal nem maradt kritikai visszhang nélkül. A gyors tempójú történetvezetés mellett a legtöbb kritikát az animáció minősége kapta. Míg Munehisa Sakai, az első két Crystal évad rendezője azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 20 év animációs technikájának segítségével keltik életre a holdharcosok még ma is izgalmas kalandjait, az az animáción kevésbé látszott meg. A karakterdesign egyértelműen Takeuchi nyúlánk alakjait idézi meg, és amennyire lehetett, a készítők igyekeztek a 2D animáció terepén maradni, ám a CGI elkerülhetetlen alkalmazása nagyban megtörte az összképet. Az epizódokat nyitó és záró klipek és az epizódok közbeni ikonikus átváltozás szekvenciák mind számítógépes animációval készültek, ám nem a 2010-es éveket idézik minőségükben, hanem a 2000-es évek elejét, azon belül is inkább egy videojátékét, semmint egy animációs filmét. Egy ilyen ábrázolás amúgy se túl hízelgő egy ilyen címnek, sem pedig a magas minőségéről híres japán animációnak, de kellemetlen mód kilóg az amúgy letisztult és színes 2D-s világnak. Mindezt a látható elrajzolások, néhol beugró félrerajzolt arcok és testarányok fejelik meg. A kritikák szerencsére megértő fülekre találtak, és a 14. epizódtól erős fejlődés látszik az animáción, míg végül a 3. évadra teljesen elhagyták a 3D-s megoldásokat.

Verdikt

A Sailor Moon Crystal minden hibája ellenére egy tökéletes belépő lehet Sailor Moon-szüzeknek, és egy gyors nosztalgia az egykori rajongóknak. A mangából ismert pillanatok üdítően frissnek hatnak a 90-es évekbeli animéhez viszonyítva, miközben nem ódzkodik a drámai, sötétebb, néhol erősen megosztó kapcsolatok bemutatásától se. Pár fillerepizódot elbírna még karakterizálás szempontjából, de a jelenlegi 39 epizód bőven elég Sailor Moon alapozás a közelgő Eternal filmhez.

Mit hoz nekünk az Eternal Movie?

A magyar sajtóhírekkel ellentétben az Eternal film nem a Sailor Moon folytatása lesz, hanem az anno 4. évadként vagy Sailor Moon Super S sorozatként leadott történet elbeszélése. A filmet eredetileg 2020 szeptemberében mutatták volna be a japán mozikban, azonban a Covid-19 világjárvány miatt a bemutató elmaradt, világ viszonylatban pedig a Netflixre költözött a produkció.

A film az úgy nevezett Dream Arc vagy Dead Moon című történetszálat dolgozza fel, amelyre itthon Pegazus vagy Dead Moon évadként emlékezhetünk. A történet szerint egy napfogyatkozás alkalmából érkezik a Dead Moon Circus nevű cirkuszi társaság a Földre. Őket Nehellénia királynő vezeti, a Hold sötét oldalának egykor volt uralkodója, aki az Ezüstkristály egyedüli és méltó birtokosának gondolja magát. Usagitól és Chibiusától egy magát Héliosznak nevező pegazus kér segítséget ellenük, miután a Cirkusz lerombolta hazáját, az Álomföldet. A fiúnak szüksége van egy kiválasztott lányra, aki megtöri az Aranykristályt őrző pecsétet, ezzel segítve őt a Cirkusz elleni küzdelemben. Az eredeti animében ez a történetszál egy gyermekbarátabb verzióként adaptálták (mivel előbb került adásba, minthogy a mangaka befejezte volna ezt a részt), míg Takeuchi mangabeli története egy sokkal sötétebb, drámaibb történetet tár elénk. Ha a Crystal sorozat célkitűzéseihez, miszerint mangahű lesz az adaptáció, egy izgalmas, fiatalkori SM-emlékeinkhez mérve sokkal darkosabb film vár ránk ma.