Az új Penny Dreadful leginkább rólunk szól, de mégsem tud hozzánk szólni

Az új helyszín a 30-as évek Los Angelese – nagyjából 50 évvel az anyasorozat után –, ami társadalmi és politikai feszültségektől terhes. Ebben a furcsa közhangulatban nevezik ki Tiego Vegát (Daniel Zovatto), a Los Angeles-i rendőrség első mexikói-amerikai származású – chicano – detektívét. Társával és mentorával, a zsidó származású Lewis Michenerrel (Nathan Lane) próbálja meg felderíteni az LA utcáit borzoló kegyetlen gyilkosságokat. A nyomok a város mind a négy égtája felé vezetnek: a városvezetéshez, a mexikói lakossághoz, egy fiatal egyházhoz, nácikhoz, de mindezek mögött a mexikói szent, Santa Muerte (Lorenza Izzo) és annak testvére, az alakváltó Magda (Natalie Dormer) áll.

A City of Angelst (Angyalok városa) bár a Penny Dreadful névvel látták el, nem teljesen spin-off sorozatként működik. Legjobb kifejezés rá az, amivel Logan is hivatkozik rá: szellemi örökös. Ugyanis néhány szerkezeti hasonlóságot leszámítva teljesen elszakad a gótikus történetektől, miközben bőven lenne irodalmi alapanyag egy American Gothic sorozathoz is. John Logan ezúttal nem egy kor irodalmából, hanem Los Angeles helytörténetből merített ihletet. Az Arroyo Seco autóút építésének története számos homályos részletet rejt magában, például – amiből kiindulva Logan elkezdte új sorozatát írni –, hogy mi történt az autóút területén élt mexikói lakossággal. Egyvalamit azonban nagyon is átmentett a Penny Dreadfulból a City of Angelsbe: a legérdekesebb szörnyek maguk az emberek.

E tétel kibontására pedig nincs is jobb eszköz a film noir vagy a hardboiled szürke szereplőinél. Az ambivalens erkölcs jelensége erősen összefonódik a faji konfliktusokkal – személyi és társadalmi téren is. Tiego mexikói detektívként két világ közt egyensúlyozik, ami sokszor olyan tettekre készteti, melyek köszönőviszonyban sincsenek a rendőri etikai kódexszel. A látszólag Tiego erkölcsi iránytűjeként megjelenő Lewisnak is megvannak a saját szabályai által igazolható tettei, amelyeket környezete erkölcstelensége miatt (nyíltan rasszista rendőrök, a náci németekkel koketáló képviselők) egyre jogosabbnak érez. A negatív szereplők – mint az autóút építését szorgalmazó Charlton Townsend (Michael Gladis) vagy a német bevándorló és náci szimpatizáns orvos, Peter Craft (Rory Kinnear) – esetén is találni egy-egy emberi vagy képzelt nagyobb jó-motivációt. A sok-sok személyes történetből nagyjából felvázolódik a II. világháború előtti feszültség, az egymás mellett élő különböző népek egymás iránti sérelme. A legelső epizódtól egészen a fináléig érezni ezt a forrongó, a mindennapi élet alatt feszülő dühöt és frusztrációt, ami nem is olyan ismeretlen a 21. században se.

Bár a City of Angels nem a jelenleg, az USA-ban zajló eseményekre reflektál, nagyon is könnyű az elmúlt hónap történéseinek allegóriájaként látni.

Ebben a remek zavaros időszakban dolgozik a Magda nevű démon is: Natalie Dormerre nem kis feladat hárul itt, mint négy teljesen különböző szerepben (Elena, a német emigráns feleség, Rio a biszexuális pachuco és Alex, Townsend titkárnője) helyt állva terelgesse a rossz döntések felé kiválasztottjait. Jelenléte felveti a szereplők szabad akaratával kapcsolatos kérdéseket: valóban a befolyásoltak döntenek, vagy Magda csak ráerősít már bőven megfogalmazott vágyakra, gondolatokra? A démon sakkmesterként látja át ezt a sok szálat és a köztük lévő összefüggéseket, ám a cselekmény előrehaladtával az ő karaktere sem képes megmaradni csupán a háttérből suttogó figurának.

Az annyira nem is távoli faji problémák mellett a City of Angels misztikus szála is ad némi spekulálni-valót. Egyrészt itt lehet leginkább fellelni azokat a spirituális motívumokat, melyek az első Penny Dreadfulhoz kötik ezt a sorozatot. A természetfeletti a mexikói folklórból táplálkozik, de a popkultúrából már valamennyire ismert személyeken és szokásokon nem lép túl. Így egyértelmű, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő mexikói halálangyal, Santa Muerte beépül a Los Angeles-i történetbe, és olyan fontos ünnepek is megjelennek, mint az El dia de los muertos (mexikói halottak napja). Viszont számos kérdés megválaszolatlan marad, ha valamennyire ismerjük a mexikói kultúrát:

Ki valójában az alakváltó démon, ha a folklór szerint Santa Muerte-nek nincs testvére (de még az azték elődjének sincs)? 

Az első epizódban kötött fogadáson túl (Magda be akarja bizonyítani Santa Muerte-nek, hogy az emberek nem tiszták és jóságosak, hanem nagyon is gonoszak) van-e más tervük az emberiséggel? Párosuk mutat némi hasonlóságot az anyasorozatbeli Drakula-Lucifer ketőssel, ami tudatosan forgatta fel Vanessa Ives életét; Santa Muerte-nek és Magdának hasonlóan megvan a maga célja azzal, hogy a Vega családot is érintő eseményekbe nyúlnak bele, vagy magukkal a családtagokkal is kapcsolatba lépnek.

A City of Angels nagyon sok ötletet dob fel, számos sztoriszálat és szereplőt mozgat, és pont ez bénítja meg az egészet. A tíz epizódban egyes részekre túl nagy hangsúlyt fektetnek (például a Vega család nagy egyesülése egy egész epizódot kapott, míg a cselekmény nem haladt sokat az évadzárás előtt), míg mások meg elvesznek a felduzzasztott történetben – mint például Tiego húga, Josefina. Magyarázattal, a tíz részen keresztül látottakat összefogó elemmel sem szolgál a sorozat, és nem tűnt úgy, hogy a kérdések egy részére válaszokat kaptunk volna az évad végén. Emellett maga az elbeszélés is lassú ütemű, amit a több, egymástól független történetszál csak fokoz. A City of Angelsben rengeteg potenciál van, és meg merem kockáztatni, az egyik olyan sorozat az utóbbi évekből, ami tényleg alapos körképet ad a faji konfliktus minden vetületéről, de pont a nézőről feledkezik meg. Folyamatosan jönnek a sejtetések, csak nem látni, ezek hová fognak vezetni.

Egy tízepizódos előkészítés után nem feltétlen marad hűséges az egyszeri tévénéző. Főleg nem akkor, ha az évadzáró sem kínál semmi érdekeset a jövőre nézve.