Dreddségek kezdőknek és haladóknak – Dredd bíró aktái kritika

Judge Dredd, azaz Dredd bíró 1977-től kezdte meg törvénytiszteletre kényszerítő pályafutását a vele egyidős, brit 2000 AD sci-fi antológia hasábjain. Ezek a füzetek számos kalandnak adtak helyet, de kétségtelenül a legnépszerűbb sztorik a bíró történetei voltak. Dreddnek könnyű dolga volt. Gyorsan belopta magát az olvasók szívébe a rendíthetetlen és erősen bürokratikus törvénytisztelettel, a karakter legyőzhetetlenségével, a botoxhatást keltő, neheztelésre görbülő szájával, valamint azzal, hogy a kalandjai szatíra formájában nem okoskodva, csupán szórakoztató szándékkal gúnyolták az éppen aktuálisan terítéken lévő politikai gondolatokat, elképzeléseket. A vasmarkú bíró egészen 1990-ig csak a 2000 AD hasábjain volt látható, később megjelent a Judge Dredd magazine, majd 94-től a DC is kiadott pár kézműves Dredd bíró történetet.

Félünk Dredd bírótól, de ajánlani így is merjük

A Dredd bíró aktái első kötete azonban az utóbbiaktól távolt tartja magát, helyettük a karakter aranykorára „korlátozza” a benne bemutatott „Dreddségeket”. Emiatt a bíró cselekedeteivel most ismerkedő olvasók úgy érezhetik, hogy az egész kötet sokkal inkább tűnik egy filler kalandokat feldolgozó és összegző Dredd-gyűjteménynek, mint egy „teljes értékű” képregénykötetnek. Pedig, ahogy azt a bevezetőben is írtam,

A Dredd bíró aktái 01 maga a Dredd-történelem! És ilyen szempontból nem igazán lehet fogást találni rajta.

Ebben gyűjteményben azok a Dredd bíró-sztorik kapnak helyet, amelyek a nagy kalandok között történtek a bíróval. Ahogy a címe is közli, ezek Mega-City bűnügyeinek aktái, bűncselekmények, amiknek a végére a Bíró tett pontot. A sztorik sok esetben egymástól teljesen függetlenek, de van, hogy kiegészítenek, vagy folytatnak egy-egy előző esetet. Így, aki az Aktáktól egy összefüggő képregénytörténetet vár, az csalódni fog, mert ez a kötet egy tulajdonképpeni comic strip-kollekció. A gyűjteményben olvasható sztorik a Mega-City 1 utcáin és egy ízben a Holdon, a Luna-1-n játszódnak.

Itt azok számára, akiknek ez lesz az első Dredd-képregénye rögtön le is szögezném, hogy akik elhitték 95-ben megjelent filmben Silvester Stallonenak, hogy ő Dredd és ő a törvény (én gyerekként elhittem), azok csalódni fognak, mert Dredd karaktere és a kontextus ennél jóval szofisztikáltabb, amire ez a kollekció nagyon jól rámutat.

A kötetben található fekete-fehér Dredd-kalandok kicsit olyanok, mintha egy abszolút autoriter rendőrállam agitprop kulturális termékét olvasnánk. Rövid, tömör, két-három oldalas „Dreddségek”, a végén egyetlen erős tanulságként elkönyvelhető üzenettel. A fő helyszín Mega City 1 az atomháború utáni tökéletesen fejlett város, ahol szavazással döntik el a következő napi időjárást, a technológia lehetővé teszi, hogy minden nap más arccal indulj neki a nagyvilágnak. Egyedül csak a fránya bűnözést nem tudja megoldani a vezetés. Mega-City 1 egy körzetének csak egy utcájában napi 4000 bűncselekmény zajlik (Visszatérés Mega-City-be!), ami azt jelentené a gyakorlatban, hogy a bűnözésnek gyakorlatilag önmagát kellene felszámolnia, mert mindenki rabol mindenkitől ezért mindenki lelövi egymást. De nem a Dredd-sztorikban, ugyanis olyan, mintha a propagandaanyag pont azt üzenné, hogy bűnözés van, de ne legyen, mert a bírói rendszer előbb vagy utóbb, de mindenkit utolér.

Dredd bíró pedig ennek a propagandának kabalája és eszményképe. Dredd bíró tanulságos történeteken keresztül üzen az olvasónak, hogy durván r*baszol, ha szarakodsz a rendszerrel. Sőt, ha úgy van, sokkal jobban fogsz ráb*szni, mint az indokolt lenne. Dredd tényleg a maga világának és az általa őrzött város, Mega-City 1-nek az rendfenntartó ideálja és leghatékonyabb törvényőre, aki gond nélkül behajt a motorjával egy ilyen négyezerrel pörgő bűnnegyedbe is, hogy aztán érvényesítse a rendőrállam akaratát a rakoncátlan polgárokon.

Dredd bíró pedig nem a törvény, Ő nem merné azonosítani magát vele. Ő inkább a törvény vasmarka, a láthatatlan rendteremtő ököl fáradhatatlan manifesztuma, akinek az integritása megkérdőjelezhetetlen. Aki annyira bíró, hogy teljes menetfelszereléssel, sisakkal a fején, zord ajakszélbiggyesztéssel az arcán alszik az ágyán, és amikor helyzet van, már indul is újrakalibrálni pár rosszban sántikáló állkapcsot.

Dredd annyira törvénytisztelő, hogy a kötet egyik sztorijában például egyenruhában, jelvénnyel sétál el az éppen zajló rablás mellett, mert még nem iktatták újra a Földon (Visszatérés Mega-City-be!), bűnüldözni pedig csak a törvény iktatott őreinek szabad. Na de amikor teljes jogú bíró, akkor aztán reszkess bűn! Huszadik századi képregényeket adtál el relatíve olcsón gyerekeknek, majd, amikor rákattannak, növeled az árat? GYALÁZATOS BŰNCSELEKMÉNY! Ha ellenállsz, halál, ha nem, akkor a fiktív világ rendszeréhez képest megkapod a jussod (23. oldal. Egyébként jó, hogy bűncselekmény műtárgyak feketekereskedelme).

Minél tovább haladunk a történetekkel, annál jobban körvonalazódik az az igazán okos és átgondolt szatíra, ami hihetetlenül hatékony és kreatív tömörséggel képes reagálni bármilyen gondolatra vagy jelenségre (jelen esetben a 70-es évek korszellemének gondolataira és jelenségeire), és amit szándékosan egy ilyen propaganda jellegű formába gyúrtak (és amin érződik a hetvenes évek végi sci-fi műfajkoncepció aurája is). Éppen ezért nem restell túlzásokat használni és abszolút nem is akarja elhitetni az olvasóval, hogy Dredd bíró is ember. A kötet fekete-fehér oldalain a bíró mindig nyer. Amikor pedig veszít, utána rögtön nyer, mert amúgy is így tervezte. Mentes minden manírtól és konyhafilozófiai sallangtól. Az legyen az alsógatyát is kívül hordó szuperhülyegyerekeké. Ő a törvény szolgálja, a világában rend lesz és nem egzisztenciális krízis, meg elmélkedés az erőről meg a felelősségről.

Az Akták egy igazi, a képregények aranykorszagát idéző, ad-hoc cselekményhalmaz, ahol Dredd bíró a vidék (törvénytisztelő) Piszkos Harry-je, ő meg az éppen őt író alkotó gondolatcsatornája.

És ha úgy van a bíró – főleg, ha szar napja van -, kegyelmet nem ismerve úgy osztja a törvényszegőknek sokszor aránytalanul nagy büntetéseket pusztán a logikára támaszkodva, mintha nem lenne holnap. Öngyilkos akarsz lenni és a holtesteddel összemocskolni Luna-1 tiszta utcáit? SZABÁLYSÉRTŐ UTCAI SZEMETELÉS (141. oldal)! Hat hónap kényszermunka és egy borsos bírság. Legközelebb átgondolod az öngyilkosság módszerét. Ügy lezárva. – Ám akárhányszor csúszik el Dredd karaktere ezekben a történetekben a megszállott, szűklátókörű rendszer-szervilizmusba, a készítők ilyen-vagy olyan módon mindig visszahozzák, aláhúzva azt, hogy Dredd normarendszere egy abszolút rendszer és abban a környezetben, ahol ő van, ott ez igazságos és menő, mert végtére is csak a rosszfiúknak markol rá a tökeire de úgy, hogy akárhányszor nézzenek rá később a heréikre, Dredd arcát lássák, aki érthetően artikulálja a „törvény” szót.

De a gyűjtemény nem csupán Dredd személye miatt egyedi és érdekes, hanem amiatt a kreatív szabadság miatt, amit az írók és rajzolók megengednek maguknak a kontextussal. Dredd világa hihetetlenül sokrétű és nem faji értelemben sokszínű, ami megadja az egész koncepciónak azt a rugalmasságot, hogy bármikor tónust váltson, és megannyi féle történetet kezeljen és megannyiféle kalandba sodorja a főszereplőjét. Minden sztori egyszerre ugyanaz és más. Szinte minden sztoriból lehetne csinálni egy nagyobb lélegzetvételű epizódot, de így sincs hiányérzetünk, mert rövid, tömör és közérthető. Ezeket a történeteket pedig gyönyörűen illusztrálják a közreműködő művészek. Kifejező, erős kontorú fekete-fehér illusztrációk, amelyek tökéletesen sűrítik az adott Akta történéseit és karaktereit a hasábokba. Igaz, a fekete-fehér stílust nem mindenki szereti, de ez már személyes preferencia kérdése.

Igen, az ebben a kötetben található rövid történetek valóban a pejoratív értelemben vett filler-epizód-hatást kelthetik, ha azokat a legnépszerűbb kiadók: DC vagy Marvel történetvezetési módszereinek aspektusából nézzük. Tehát ha egy nagy összefüggő történetet akarunk, amiben Dredd a főszereplő, akkor az Akták nem a mi műfajunk. Viszont, ha meg akarjuk ismerni Dredd bírót és a világát, akkor valahol az Akták a kezdővonal, mert a minden, ami a karakter klasszikusságát és kultikusságát adja, azok ezekben a comic stripekben találhatóak meg.