Ez a Dredd bíró egy Emlékmásba csomagolt Gépek lázadása

Dredd bíró régóta a bűn üldözője. Első képregényes feltűnése egészen 1977-ig vezethető vissza, amikor is a 2000AD brit heti képregénylapban feltűnt. A kezdetben képregényes történetet később kétszer is filmre adaptálták, az elsőt 1995-ben, a másodikat pedig 2012-ben. A sorozat amerikai kiadásáról viszont csak 2012-ben állapodott meg az amerikai IDW és az angol Rebellion kiadó. Ezután a klasszikus, angol Dredd bíró képregények mellett saját Dredd-sorozatot is indított az IDW, aminek az első példája a Duane Swierczynski által írt sorozat, melynek kiadását itthon egy új kiadó, a Holdkelte Stúdió vállalta magára.

A háromkötetes (Dredd bíró, A nagy bukás, Elátkozott Földön) történet rajzstílusa ugyan nem tekinthető túlzottan kiemelkedőnek a Marvel és a nagyobb kiadók modern grafikái mellett, ez a történetből egyáltalán nem vesz el, sőt némiképp reflektál is arra. Ugyanis

a Dredd bíró sorozat egy borzasztóan kegyetlen, profán, gyermekek elől hat lakattal elzárva tartandó férfi-fantazmagória.

A kötetben egyfolytában káromkodnak, a vulgaritás határán mégis jól balanszíroz a fordítás – amit szerencsére a magyar kiadó sem félt felvállalni, és nem finomkodják el a káromkodást. A karakterek szintén hozzátesznek ahhoz, hogy ez a kötet csakis felnőtteknek szóljon, ugyanis a fel-feltűnő mutánsok és kiborgok annyira gyomorforgatóan néznek ki, amennyire csak lehet.

Félünk Dredd bírótól, de ajánlani így is merjük

Ha már mutánsok: Az amerikai kiadó körítés esetében nem gondolta túl Dredd bíró karakterét. Nem helyezték át új környezetbe – ahogy azt tették az itthon a Fumax által kiadott kötetben -, hanem a bíró otthonában, Mega-City 1-ben játszódik a cselekményt. A történet megszokottan a disztopikus jövőben játszódik, ahol a rendfenntartó Bírák tartják féken a Mega-City 1 nevezetű gigapolisz alsóbb osztályaiban egyre inkább elharapódzó bűnözés hullámait. Van is dolog: A társadalmi szegregáció a mindennapokban is kimutatja foga fehérjét, a szegények az alsóbb szinteken, nyomorban élnek, míg a gazdagok pompában töltik hétköznapjaikat.

A tehetősebbek körében a mesterséges intelligencia a mindennapok részét képezi, az emberek egy teljes mértékben automatizált világban élnek, ami néha ugyan megbéklyózza őket, alapvetően mégis békét biztosít számukra. Egészen addig, amíg az AI (mesterséges intelligencia) és az az által uralt robotok az emberek ellen nem fordulnak. A város lakóinak és az őket védelmező bíráknak így újra használniuk kell elemi ösztöneiket, és eszközeik nélkül kell felvenniük a harcot a robotok ellen. A mesterséges intelligenciák ugyanis egy alternatív Mega-City 1 létrehozásán munkálkodnak, ami az emberiséget, és annak kultúráját, valamint hagyományait a semmivel tennék egyenlővé, csakúgy, mint magát az emberiséget.

A kötetet olvasva kicsit olyan érzésünk támadhat, mintha már ismernénk ezeket a részleteket, ami érthető is, hiszen 2020-ban ezek már sokkal inkább számítanak sci-fi kliséknek, mint világmegváltó megoldásoknak – ahogy gondolhatták azt a karakter megformálásakor a 70-es években. Kicsit olyan, mintha az Elysium – Zárt világot, az Emlékmást, a Terminátor: Gépek lázadását és a Logant egy furcsa turmixba keverték volna, ami ugyan teljesen fogyasztható, mégsem érezni úgy, mintha bármiféle újdonság lenne.

Üdítő viszont, hogy a történetet teljes egészében átszövik a popkulturális és művészeti utalások. Gondolok itt arra például, amikor egy gazdag embernek nyoma veszik, a város Trump-riadót fúj, de ilyen utalás a felsőosztály által látogatott Zuckerberg Gyönyörpláza is.

A régi klísék ellenére a kötetek egy előremutató konklúziót fogalmaznak meg, amely a valóságban is jó intőjel lehetne az emberiség számára: a hagyományok és a technológiai fejlődés nem létezhetnek egymás nélkül.

Az IDW-féle Dredd bíró három kötete szórakoztató olvasmány, amit fél nap alatt végig lehet olvasni, ennél többet viszont nem tud ígérni.