Mi történik, ha a képregényalkotók nem rajzolhatnak? A Képtelen történetek – Másvilági mesék című kötet alapkoncepciója mindössze ennyi, mégis érdemes tenni vele egy próbát.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Szűcs Gyula a Kaméleon Komix mindenkori szerkesztője izgalmas kihívásra adta a fejét. Olyan, alkotókat keresett meg, akik elsősorban képregényeket készítenek, hogy most kép nélkül, pusztán csak prózai formában meséljék el fiókban pihenő történeteiket. A hét, különböző műfajú novellát Békefi Tamás és Wajzer Csaba által írt és rajzolt mini képregények kötik össze, így adva laza történeti keretet a prózai szövegeknek.
Van egy félelmem, hogy a honi geek-irodalmat fogyasztó kis közönség nem kifejezetten vágyik arra a fajta olvasásélményre, amit a tavaly megjelent Képtelen történetek – Másvilági mesék nyújthat. Szűk a keresztmetszete ugyanis azon olvasói rétegeknek, akik az igazán kicsike magyar képregényes szubkultúrát legalább fél szemmel nyomon követik, és közben nem röhögik el magukat előítéletesen attól, hogy a – sokszor ötlettelennek, unásig ismert sablonokkal dolgozónak vagy egyszerűen csak semmilyennek titulált – magyar képregényesek novellákat írnak. Pedig írnak – ráadásul e tárgyalt kötet szerzői képregényes területen meglehetősen elismert alkotók – és egyáltalán nem is rosszul. Minimum érdekes utazásból marad ki az, aki meghátrál a 214 oldalas, puha kötésű kiadványtól, benne kilenc szerző hét novellájával és képregényével. A Kaméleon Komix egészen egyedi antológiájában az egyes történetek jellemzően szórakoztató, zsáner irodalmi szösszenetek, a horrortól, a noir-on át, egészen sajátos retro hangulatú sci-fiig.
HIRDETÉS
Lakatos István – Buta kövér kis kutya
Lakatos István talán az egyetlen olyan szerzője a kötetnek, aki már nagy tételben, többször is bebizonyította, hogy igenis ért a szavakhoz képek nélkül is. Mégis, novellájának lovecrafti sötétségében hiába szövi át a sorokat a szomorkás humor, szánnivaló főhőse képek nélkül mégsem tesz az emberre olyan nagyon mély benyomást, mint Lakatos korábbi, rövidebb képregényei, amiket pl. a 2017-ben megjelent Mesék az ágy alól című kötetben publikált, ugyancsak a Kaméleon Komix kiadásában. A szerző a cselekmény minimalizmusával erős atmoszférát teremt, de éppen tömörsége miatt kevesebb idő marad a főhős történetének átélésére, ami nagyon hiányzik.
Varga Péter – Az Elefántember legendája
Varga Péter (Bábel verme) kép nélküli, egész estés novellájának olvasása közben az ember azt érezheti, hogy vérbeli profival van dolga. Az Elefántember legendájának főszereplője ötvöz mindent, amit szeretünk Sherlock Holmes-ban, Rick Blaine-ben és Robert Langdonban. A szöveg mintha egy sorozat egy részét képezné, ha pedig így van, különösen bravúros, hogy ennyire egységes, lezárt kerek történetet élvezhetünk 25 oldalon keresztül. A századfordulós hangulatú, detektívtörténeteket idéző mű részletesen kidolgozott, ízig-vérig profi írói munka, amiben minden vallási, kulturális és popkulturális utalásnak úgy van meg a helye, mint az ezeket kontrolláló pontnak, vesszőnek és írásjelnek. Varga képes egy csontig rágott, és borzasztóan nehéz zsánert, a krimit élettel és ötlettel megtölteni, sok esetben pedig még a humor is úgy villan fel dialógusokban, hogy nem csak elmosolyodunk, valóban fel is nevetünk olvasás közben.
Németh Áron – A Bürokrata
Mivel a bürokrácia sajátos működését nem lehet elég sok oldalról bemutatni, Németh Áron (Bürokraták) olyan figurákon keresztül teszi mindezt, akiknek köszönhetően az értelmezési keret a túlvilágig nyúlik. A novella nagy részét egy feszes ritmusú hármas dialógus adja, ami bár csak mérsékelten szórakoztató, összességében mégis elgondolkodtató. Szívesen olvassa az ember, már csak azért is, mert kérdések egész sora marad az olvasóban, amikre ha konkrét választ nem is vár, valamilyen folytatásban ugyancsak felvethetőek lennének.
Varga Bálint Bánk – Vérvörös szilveszter
Varga Bálint Bánk (A Hegy – Töredékek) humanoid állatszereplőkkel operáló noir-novellája a műfaj összes elemét egyedien értelmezi újra, fordítja ki önmagából és teszi idézőjelbe.
Mindezek mellett pedig egy sötét és mocskos történet tárul fel előttünk, aminek épp annyira fontos eleme az erőszak explicit ábrázolása, mint az egyes állatfajok sajátos társadalmi hovatartozása. Erős társadalomkritikai éllel szőtt, hamisítatlan noir-történetet szállít a szerző, kevés ennyire pontos műfaji ábrázolást látni rövid, prózai szövegekben.
Wajzer Csaba – A pofon
Wajzer Csaba – aki egyike a novellákat összekötő képregények alkotópárosának – nagyon egyszerű, de önmaga jogán tökéletesen működő novellája egyetlen jól megágyazott írói fordulatra épül. Esélyes, hogy a novella felénél már sejtheti is az olvasó, hova fog kifutni a történet, de az E/1. elbeszélés olvastatja magát. Wajzer szövegének eredetisége mégis ebben az egyszerűségében rejlik. Mire a szöveg végére ér az olvasó, a viszonylagos eseménytelenség ellenére, örömmel nyugtázza, hogy egy igazán okos, egyszerű fordulat is mennyi kérdést képes feltenni neki, amire megfontolt és felnőtt választ legfeljebb csak napokkal később fog tudni adni. És nem fogja magát komfortosan érezni a választól.
Tálosi András – Pokol a tanyán
Tálosi András – az egykori Epicline magazin nagyágyúja – klasszikus fordulatokban bővelkedő ördögűzős történetet szállít, 65 oldalon keresztül, ezzel pedig övé a leghosszabb szöveg a kötetben. Tálosi nem kockáztat sokat, a világ legátlagosabb ördögűzését helyezi bele egy 1800-as évek végi magyar falusi közegbe. A három fejezetre bontott történet különösebb csavarokat nem rejt, jól megrajzolt emlékezetes karaktereket viszont igen, akiknek megszólalása, habitusa, egyáltalán bármilyen megnyilvánulása végtelenül szórakoztató és emlékezetes marad. A történetet is ez menti meg elsősorban, hogy Tálosi annak ellenére nem megy át bazári archaizálásba, mi több, rendkívül olvasmányos szöveget szállít, hogy a magyar átlag olvasónak még mindig csak annyi jelenti a vidéket, hogy gémeskút, szürkemarha, meg paraszt beszédmód. Tálosi ezeken sikeresen felülemelkedik.
Szűcs Gyula – Sarló, kalapács, boszorkányság
Szűcs Gyula, a kötet és a Kaméleon Komix mindenkori szerkesztőjének novellája olyan, mintha a Sucker Punch magyar változatát olvasnánk egy nyolcvanas években felnövő magyar geek srác szemszögéből. A Kaland, Játék, Kockázat, a VHS-kultusz, az arcade-videojátékok világa és a Conan-történetek előtt tisztelgő apokaliptikus novella lényegében szatíra magáról a szubkultúráról. Olyan élmény kicsit, mintha a Ready Player One-t olvasnánk csak magyar vonatkozású easter-egg cunamival, és bár ez egy ideig tényleg vicces és nosztalgikus élmény, a novella második fele áldozatul esik az akcióleírások sűrűségének. A parádés felvezető utáni gyors eszkalálódás kicsit kiábrándító ugyan, de remek lezárást ad az egész kötetnek.
A novellák közé ékelt képregények, sajnos viszont önismétlőek és nem is különösebben jók, nem úgy, mint a kötet egészét lezáró darab, a “bonus track”. A Békefi Ákos által írt és rajzolt A katlan című pár oldalas képregény, teljesen különálló történet, mind a novelláktól, mind az előtte lévő képregényektől. Rövidsége ellenére erős gondolatisággal operál.
Szűcs Gyula előszava szerint a kötet célja hivatalosan az volt, hogy megvillantsa a hazai képregényalkotók íráskészségét, mondván, nem csak a képregénnyel, hanem a prózai szöveggel is remekül bánnak. Ha mindezt maradéktalanul nem is sikerült bizonyítani, azért a novellákról összességében mégis elmondható, hogy szórakoztatóak, viccesek, és általában jól és sok esetben kifejezetten elegáns önreflexióval kezelik választott műfajaikat.
A Képtelen történetek – Másvilági mesék ereje antológia jellegében, így sokszínűségében van. Fejlesztendő, de eredeti kezdeményezés.
Cím: Képtelen történetek, másvilági mesék, 2018
Szerzők: Lakatos István, Varga Péter, Németh Áron, Wajzer Csaba, Varga Bálint Bánk, Tálosi András, Szűcs Gyula
Kiadó: Kaméleon Komix
Terjedelem: 216 oldal
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
