HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

Ralph Gothamben zúzza le az Üveget – Roboraptár január

Januári ajánlónkban Ralph megpróbálja lezúzni a Sebezhetetlent, miközben Gothamben elérkezett a végső összecsapások ideje, melyhez az orgyilkos kölyköknek is lesz néhány szavuk. Januári Roboraptár.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Ralph lezúzza a netet (Ralph Breaks the Internet)

Magyar premier: január 10.

Rontó Raplh ezúttal szintet lép: a játékteremet maga mögött hagyva az oldalán Vanellope von Cukk-kal felcsatlakoznak az internetre. Azonban bár az internet elsőre a végtelen lehetőségek földjének tűnik, felvonultatva a Disney multiverzum számtalan szereplőjét, és felvillantva világukat, mégsem pusztán az a meseország, amire számítanak. Külföldi kritikák alapján, aki az első részt szerette, annak a második is tetszeni fog.
(Koós Anna)

HIRDETÉS

Üveg (Glass)

Magyar premier: január 17.

M. Night Shyamalan a Széttörvével törte végre meg a majd’ tíz évig tartó alkotói válságát, amit a rajongók egyből úgy ünnepeltek, mint Shyamalan nagy visszatérését. A rendező nem is aprózta el, James McAvoy(ok) őrült ámokfutását azzal zárta, hogy egy elegáns húzással összekötötte második sikerfilmje, a Sebezhetetlen világával, amitől aztán már minden jó érzésű Shyamalan mániásnak szanaszét durrant az agya. Így született meg a Shyamverse, aminek crossover darabjában,  a most érkező Üvegben, a sebezhetetlen Bruce Willis, a többszörös személyiséggel tomboló James McAvoy és a törékeny csontú Samuel L. Jackson áll egymással szemben. Hogy ebből mi sül ki, azt egyelőre nehéz megmondani. Remélhetőleg a rendezőnek tényleg voltak jó ötletei a karakterek összehozásához és nem csak egy óriási blöffnek szánta az egészet, a szuperhősfilmek aranykorának margójára. Így vagy úgy, az Üveg számomra 2019 egyik legjobban várt filmje.
(Hartai Dávid)

Sorozat

A Series of Unfortunate Events (3. évad)

Évad premier: január 1. (Netflix)

A Netflix 2019-ben sem hagy minket cserben, rögtön január 1-jén érkezik a balszerencsés Baudelaire árvák történetének következő epizódja. A sajátos humorú és atmoszférájú sorozat hamadik évadával így vagy úgy, de lezárul a három gyerek története, akiknek a nyomában folyamatosan ott van a rettenetes Olaf gróf (Neil Patrick Harris), aki a vagyonukra és az életükre tör. De nem csak az a kérdés, sikerül-e valahogy végleg leszámolni a gróffal – egy olyan világban, ahol a gyerekeknek egy felnőtt sem hisz, és naivitásával bajba sodorja őket még az is, aki segíteni akar rajtuk. Remélem, végre arra is választ kapunk, hogy mi lehet az a titok, ami a Baudelaire gyerekek szüleinek halálát övezi. Illetve ha a titokra fény derül, segíthet-e véget vetni a balszerencse áradásának, az árvák szenvedés-sorozatának?
(Koós Anna)

Gotham (5. évad)

Évad premier: január 3. (Fox)

A Batman nélküli Batman-sorozat nem indult túl fényesen, főként mert egyszerre próbáltak beledobni rengeteg jól ismert szupergonoszt. Természetesen a mennyiség nem pótolta a minőséget, így az első évad inkább hasonlított egy sűrű masszára, amit heti ügyekkel próbáltak valahogy egyenes mederbe terelni. Szerencsére azonban a készítők örömmel vonták le a tanulságokat és a Gotham évadról évadra egyre átgondoltabbá vált. Olyannyira, hogy végül ha nem is a legjobb, de mindenképp a legmegbízhatóbb színvonalú DC-sorozattá nőtte ki magát. Az ötödik, záró etapban érkezik Bane; Pingvin és Enigma pedig magukra öltik klasszikus jelmezüket. Nagyon remélem, hogy nem húznak egy Smallville-t, és az ifjú Wayne-t is láthatjuk egy kis időre denevér gúnyában.
(Hartai Dávid)

Future Man (2.évad)

Évad premier: január 11. (Hulu)

A hulu időutazós sorozata, a Future Man az utóbbi évek egyik legjobban sikerült sci-fije. Egyúttal az egyike annak a nagyon kevés, rajongók által és rajongók számára készített projektnek, amely nem pusztán a fanservice-ről szól, ezért bárki más számára is élvezhető. A legnagyszerűbb az benne, hogy úgy tud egyszerre az időutazós filmek paródiája, és egyúttal az előttük való tisztelgés is lenni, hogy közben megvan a maga eredeti, izgalmas sztorija is. Pedig tulajdonképpen mindössze abból indul ki, hogy sok jó időutazós film van, amik érdekes kérdéseket vetnek fel, de a játékidejük miatt nincs lehetőségük arra, hogy ezekbe komolyabban belemenjenek. A Future Man azonban egy sorozat, így aztán bőven van ideje körüljárni a témát, és 1-2 epizódot szentelni azoknak a kérdéseknek, amelyet valószínűleg a legtöbb sci-fi rajongó feltett egy-egy időutazós sztori kapcsán. Aki lemaradt az első évadról, az mindenképpen pótolja! Aki pedig már látta, annak jó hír, hogy hamarosan folytatódnak Josh Futturman kalandjai!
(Barna Benedek)

https://youtu.be/meAKAcYGLog

Deadly Class – Orgyilkos Osztály (1. évad)

Sorozat premier: január 16. (HBO GO)

Bár a Deadly Class első epizódja már elérhető az HBO Go-n, az évad hivatalosan csak januárban veszi kezdetét. A Rick Remender és Wes Craig képregényén alapuló sorozatban a fiatal Marcus Lopez meghívást kap egy elit magániskolába. Csakhogy ez az iskola egy ősi orgyilkosliga kiképző intézménye, Marcus pedig akkor kelti fel az érdeklődésüket, miután felgyújtja az árvaházat, ahol addigi élete nagy részét töltötte. Főhősünknek ezentúl már matek helyett a méregkeverés tudományával kell megküzdenie, miközben az iskolai nézeteltérések legtöbbször életveszélyes sérülésekkel végződnek. A sorozatot a Tél Katonáját és a Végtelen Háborút jegyző Russo tesók hozták tető alá, így most az is kiderül, hogy boldogulnak egy kevésbé bejáratott branddel.
(Hartai Dávid)

https://www.youtube.com/watch?v=Q_-wNS6_gd8

Star Trek: Discovery (2.évad)

Évad premier: január 17. (CBS)

A Star Trek: Discovery első évada felemás élménynek bizonyult: egyfelől a komorabb, árnyaltabb hangulat kezdetben határozottan ígéretesnek tűnt, ám emiatt épp a jellegzetes Star Trek atmoszféra hiányzott belőle. Persze alapvetően nem is az volt a baj, hogy az alkotók (egy a korábbi sorozatoknál összefüggőbb narratívával bíró, drámai évadot készítve) igyekeztek idomulni korunk sorozatos trendjeinek, hanem hogy ez a drámaiság meglehetősen felszínes lett. Noha határozottan voltak remek pillanatai az évadnak (különösen Harry Mudd részei, illetve amikor ténylegesen elmenetek felfedezni valamit), ám az első szezon mégis kissé keserű szájízt hagyott maga után. (Főleg, mert a legérdekesebb, legambivalensebb karaktert is a lehetőleg kiszámíthatóbb módon sikerült kiírni). Ezek függvényében a folytatást is sokkal óvatosabban várjuk.

De várjuk, és nem csak azért mert mégis csak egy Star Trek sorozatról van szó, hanem azért is, mert úgy néz ki, hogy elég érdekes irányt vesz a sorozat. Az előzetes alapján a második évad sokkal könnyedebb, kalandosabb, azaz Star Trekesebb lesz, mint az elődje. Az évad alapfelütése (a Discoveryt hét rejtélyes vörös fényjelenség kivizsgálásra küldik) pedig pont olyan, amelyben jól egyensúlyba kerülhet az átívelős történetmesélés, a Star Trek gerincét adó, heti, epizodikus világfelfedezésekkel. Ráadásul nem más, mint Christopher Pike (az eredeti Enterprise, eredeti kapitánya) fogja átvenni a Discovery csillaghajó parancsnokságát és nagyon úgy tűnik, hogy nem ő lesz az egyetlen az öreg NCC-1701-es számú hajó legénységéből, aki kiemelt szerepet kap majd (bizony, érkezik Spock is). Hogy kell ez nekünk? Nem tudom. Az ilyen előzmények mindig rizikósak, könnyen lehet, hogy az egésznek olcsó fan service hangulata lesz. Másfelől azonban a szintén az eredeti szériában debütált Harry Mudd-ot is jól sikerült újragondolni az első évadban. Szóval ebből még bármi lehet, meg az ellenkezője is.
(Pongrácz Máté)

The Punisher (2.évad)

Évad premier: január 18. (Netflix)

Szinte pislogni sem volt időnk, olyan gyors egymás utánban kaszálta el a Netflix a Luke Cage-t, Iron Fistet és Daredevil-t. Így sajnos a Marvel univerzum Hell’s Kitchen-i különítményéből már csak Jessica Jones és Frank Castle tartja a frontot. Utóbbi körül elég nagy a titkolózás, hisz  a rajongók nagyon sokáig semmilyen támpontot nem kaptak, miről fog szólni, vagy egyáltalán mikor láthatják a második évadot. A nemrég  közzétett rövid beharangozó videóból viszont végre kiderült, hogy még januárban nézhetjük a veteránból véres bosszúállóvá vált Castle következő háborúját.
(Hartai Dávid)

Könyv

Charlie Higson: The Enemy – Felnőttek nélkül (Athenaneum kiadó)

Megjelenés: január 09.

Míg az USA-ban YA fronton megvolt a zombi irodalmi hullám, addig itthon be kellett érnünk a Z-Warral és az  Eleven testekkel. Ebbe a szűk kínálatba érkezik Charlie Higson 2009-es YA disztópia regénye, a The Enemy. A könyvsorozat első epizódja egy jól ismert zombi-apokalipszis szenáriót fest elénk: egy végzetes vírus következtében az emberiség a kihalás szélére sodródott, kivéve a gyerekeket. Most ők próbálják újjáépíteni az egykor virágzó emberi társadalmat. Azonban a tizennégy évnél idősebb fertőzöttek holttestei új életre kelnek, és veszélyt jelentenek a túlélőkre. A gyerekek elbarikádozzák magukat egy helyi szupermarketben, azonban készleteik vészesen fogyatkoznak. Egy titokzatos fiú, Jester személyében érkezik a megváltás, aki azt állítja, a Buckingham-palota biztonságos menedéket nyújt mindenki számára. A túlélés érdekében a gyerekek nekivágnak a zombikkal fertőzött London utcáinak.
(Scheirich Zsófia)

Yoon Ha Lee: Vezércsel (Metropolis Media Kiadó)

Megjelenés: január 21.

Egy újabb military SF-fel kezdjük az évet, ami nagyszerű hír azok számára, akik régóta várják tűkön ülve a Ninefox Gambit magyar fordítását. A történetben egy kegyvesztett kapitány, Kel Cheris kap utolsó lehetőséget arra, hogy saját becsületét és karrierjét megmentse, méghozzá egy olyan ütközetben, amely sorsfordító lehet a háború végkimenetelét illetően. Kap maga mellé segítségül egy halott stratégát is, Shuos Jedao-t. A kapitány nem feltétlenül biztos abban, hogy a kéretlen társ előbbre viszi a feladat végrehajtását, hiszen köztudott, hogy nem is annyira halott, cserébe viszont kiszámíthatatlan, talán őrült is. Az ellenség által elbitorolt csillagerőd visszafoglalása így kétszer olyan nehéz feladatnak tűnik.
(Nagy Judit Áfonya)

Képregény

Roberto Recchioni: Árvák 1. – Kicsiny riadt harcosok (GooBo)

Megjelenés: január 04.

Az újraéledő magyar képregénypiac számos különlegességet tartogat idén is, ezek egyike Roberto Recchioni sci-fi funettije, az Árvák. A Föld lakosságát egy aggresszív földönkívüli faj tizedeli. A szerb Jsana Juric és a japán Takeshi Nakamura összegyűjti az árván maradt gyerekeket, hogy belőlük képezze ki a bolygót védelmező hadsereget. A kiképzés, amely elé a fiatalokat állítják, brutális tesztek sora, melyek során a túléléshez elengedhetetlen képességekre tesznek szert. Egy másik, az árvák sorsát bemutató törénetszál mellett a közel jövőbe is betekintést nyerünk, ahol a távoli idegen faj bolygóját emberi invázió éri el. A csapatot Jonas és öt társa, az árvák vezetik. A képregény a GooBo kiadó Maximum Bonelli olasz képregényeket bemutató sorozatában jelenik meg.
(Scheirich Zsófia)