Idén jelent meg az Acélgólem és az Acélsereg című regények folytatása, az Arató, amellyel Szilágyi Zoltán lezárta steampunk-trilógiáját, a Káoszszívet. A három könyv cselekménye egyetlen, jól felépített történetet alkot, ezért a legszerencsésebb, hogyha egyként vizsgáljuk őket.
Dr. Brandon Cole, matematikus az első világháború idején kódfejtőként dolgozik az angol kormánynak. Amikor a harcmezőn megjelenik egy ismeretlen eredetű, legyőzhetetlennek tűnő, különös gépezet – az acélgólem –, amelyet minden állam meg akar magának szerezni, Cole-t bízzák meg azzal a feladattal, hogy oldja meg a szerkezet borításán látott furcsa rúnajelek rejtélyét. Ez a megbízatása arra kényszeríti a férfit, hogy kimozduljon a négy fal közül, és a terepen vizsgálódjon. Azt azonban nem sejtheti, hogy a frontvonal nem az utazása végét, sokkal inkább a kezdetét jelenti. Kalandjai során Cole egyre jobban megismeri a rejtélyes gépeket, de minél többet tud meg róluk, annál inkább meggyőződésévé válik, hogy túl veszélyesek az emberek kezében, és ezért jobb lenne megsemmisíteni őket. Ő és társai világokon utaznak keresztül, hogy megakadályozhassák a katasztrófát, ám közben ráébrednek: a háttérben náluk nagyobb erők mozgatják a szálakat.
Stílusában egységes a három könyv, és a szerző a színvonalat is végig képes tartani a folytatásokban – sőt, a második rész, az Acélsereg még jobb is, mint az első kötet. Ugyanakkor az összefüggő történet és a koherens stílus ellenére mégis mindhárom könyvnek megvan a maga egyedi karakteressége. Mindkét folytatás tovább tágítja a Káoszszív borzasztóan érdekes, jól felépített fiktív világát, emellett műfajilag is különböznek a legelső kötettől. Míg az Acélgólem leginkább egy háborús kémkrimi volt, az Acélsereg pedig egy tipikus steampunk-sztori, addig az utolsó rész, az Arató inkább egy misztikus sci-fi regény. Az író tehetségét bizonyítja, hogy ennek ellenére is egységes egésszé állnak össze a trilógia darabjai.
A cselekmény fordulatos és sok meglepetést tartogat, egyáltalán nem kiszámítható. De talán még ennél is jobban megfogja az olvasót az, hogy mennyire elképesztő részletességgel és tudatossággal dolgozta ki a történetet a szerző.
Az első kötetből több mellékes és akkor még jelentéktelennek tűnő dolog csak a harmadik részben nyer értelmet, akkor kapunk rájuk magyarázatot. (Emiatt egyébként érdemes egyszerre elolvasni mindhárom regényt, vagy ha valaki az első két részt korábban már olvasta, az Arató előtt újraolvasnia őket, mivel itt tényleg minden részlet számít!) De a sorozat felépítésében az igazán zseniális az, hogy noha az egyes részek egymás közvetlen folytatásai, a második és a harmadik rész is visszaugrik valamennyit az időben az elején, hogy egy hosszabb felvezetésben magyarázza a későbbi történéseket.
Nincsenek üresjáratok a könyvekben, sosem ül le a cselekmény, végig pörögnek az események. Az utolsó kötet vége felé talán a kelleténél gyorsabban is: ahhoz képest, hogy mi minden történt a három regényben, és hogy milyen súlyos igazságokat derítettek ki a szereplők, kicsit elkapkodottnak érezheti az olvasó a befejezést.
Szintén ennek a gyors tempónak a negatív vonzata, hogy a szereplők jelleme nincsen kidolgozva. Senkit nem ismerünk meg igazán, mindenki megmarad sematikus, egysíkú karakternek.
Cole, a tudós egy tipikus, a világban esetlenül mozgó kocka; szerelme, Fora pedig egyszerűen ennek a tökéletes ellentéte: szertelen, kíváncsi, gátlásoktól mentes nő. Az acélgólem pilótája, Jabari az egyetlen, akiről egész sok dolgot megtudunk, mivel a második részben az író leírja az életét, a fiatalkorától kezdve – ugyanakkor az ő esetében sem lehet többdimenziós karakterisztikáról beszélni. Viszont az érdekes sztori bőven ellensúlyozza a könyvek ezen hiányosságát.
A Káoszszív-trilógia egy megoldandó rejtéllyel indít, és főszereplőjét egy megállíthatatlannak tűnő eseményfolyamba dobja velünk együtt, a válaszokat pedig csak a hosszú, kalandos és fordulatokkal teli utazás végén adja meg nekünk. De Cole-nak egyértelműen kifizetődik, hogy hagyja magát sodródni az események árjával, mi pedig mindhárom könyvvel nagyon érdekes olvasnivalót kapunk, egy borzasztó érdekes befejezéssel a harmadik kötetben. Megéri tehát végigolvasni a sorozatot!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
