A Magyarországon megjelenő négy kötetesre tervezett Trónok harca képregényt olvasni felemás élmény. Egyfelől megidéz valami eredetiséget a George R. R. Martini koncepcióból, mégsem képes kitölteni a sorozat hiánya okozta űrt és eredetien újramesélni a történetet.
A regények szerzője – George R. R. Martin – olyan narratívát választott regényciklusának, ami egyszerre teszi sokszínűvé és mégis erősen szubjektívvé az élményt. Sokszínű attól, hogy a regényeken belül a különböző eseményeket akár több különböző szempontból is megismerhetjük és szubjektív mert ezen fejezetek elbeszélése E/3-ban zajlik. A első regény ’96-ban jelent meg és tizenöt évvel később, 2011-ben sorozat készült belőle az HBO által. Kárhoztatva volt erre.
Adpatációk harca
Imádom a Trónok harcát. Jó, talán az “imádom” kicsit erős szó, de mindenképp közelebb vagyok az imádatához, mint a szimpla szeretetéhez. Az olvasó vagy tudja vagy nem de már két éve nyomunk az epizódok után élő kibeszélőműsort a 24.hu Facebook oldalán Kapcsoljuk Westerost! címen vendégekkel, díszlettel, bejátszókkal a műsor után pedig minden részről írtunk itt az oldalon is. A Trónok harcáról állati nagy közhely leírni, hogy milyen komplex és ettől milyen életszerű, meg hogy mennyire erősen képes reflektálni a valóságra. Közhely és közben tök igaz, még akkor is ha az utóbbi két évad már finoman szólva is kezdett kurvára engedni az odáig magasan tartott színvonalból.
Az már a tévésorozat első évadánál gyanús volt, (a harmadik és negyedik évad környékén pedig már világossá vált) hogy a regényt képtelenség lesz egy az egyben adaptálni, arról ugye nem is beszélve, hogy George R. R. Martin a hét kötetesre tervezett regényciklusból eddig csak ötöt írt meg, így a sorozat kreátorainak saját kútfőből kellett valamit összerittyentenie. Ez csak azért érdekes mert a regényből készült képregény, a sorozat indulása után egy évvel jelent meg 2012-ben, ekkor pedig még messze nem volt látható az a probléma, ami a sorozatban csak évekkel később jelentkezett és amit a hatodik évadban nehezen, a hetedikben pedig képtelen voltak megoldani az alkotók. Jelesül, hogy nem csak a saját kútfőből merítés volt bajos hanem, hogy egyre több dolog került ki vagy változott meg a regényhez képest. Ezt a rajongók jó része persze belátta és minek utána a sorozat egy máshogy kommunikáló médium mint a regény, elfogadható lett volna, csakhát már egyáltalán nem volt “trónokharcás”/”martinos” mint az előzőek. A nemrég kiadott Trónok harca képregény pedig bár egyáltalán nem egy eleve elvetélt ötlet de éppen emiatt nem is tökéletes.
Túlszexualizálás master class
Martin az első füzet elején két oldalon köszönetnyílvánit és előszavaz, olyasmikről melyekről fentebb én is írtam, hogy milyen nehéz is az adaptáció műfaja, kiegészítve azzal, hogy micsoda munka volt kiválasztani a végleges szerzőket. Tommy Patterson grafikus és Daniel Abraham fantasy-szerző pedig minden tisztelet mellett mégiscsak felemás munkát végeznek. Patterson rajzai szerencsére nem a tévésorozatot idézik, így vizuálisan sokkal közelebb vannak Martin eredeti elképzeléséhez, ami sok helyen kifejezetten jót tesz a képregénynek. Tyrion például egy sokkal zordabb, marconább külsőt kapott, a Stark-gyerekek is jóval gyerekszerűbbek, ahogy eredetileg a regényben is, viszont Dany és Khal Drogo például a úgy néznek ki, mintha valami modell-válogatásról érkeztek volna, ahogy Catlyn Stark és a Lannister szerelmespár is. Persze értjük, hogy a túlesztétizálás és szexualizálás sajnos a képregényműfaj egyik sajátos hazugsága de míg pl. egy szuperhős képregényben az ember némileg megengedőbb, itt kifejezetten nevetségesnek és túlzónak hat. A rajzok így inkább emlékeztetik az olvasót valamilyen animációs film storyboardjára, mint egy nagy igénnyel elkészített képregényre, a történetnek nem áll igazán jól ez a stílus.
Hogy adaptálsz egy több száz oldalas regényt pár oldalas képregénnyé?
Az első füzet Baratheon király deresi látogatásától Daenerys első szexuális élményéig tart, ahogy nagyjából a sorozatban is. A képregény sajátja (pl. egy filmképregénynél) az, hogy úgy tömöríti a történetet, hogy azt a látszatot kelti, hogy nem hagy ki semmi lényeges információt. Ez persze csak részben igaz, mivel hiába vannak meg már az első felvonásban is a legemlékezetesebb jelenetek itt is – akár a regényből, akár a sorozatból – összességében mégiscsak tömörítés marad az, amit a könyvek száz oldalakban mesélnek el. Ez persze jelenthet erényt, és felfogható úgy is, hogy a cél mindig is az volt, hogy a rajzok beszéljenek a szövegbuborékok helyett. (Csak ugye azok meg annyira mégsem jók.) Ennek ellenére pedig összességében ez sikerül a képregénynek, mégsem képes átadni azt a komplex élményt, amit a korábbi adaptációknak igen. A történetben történt némi picike változtatás (azok számára pl., akik csak a sorozatot nézték vagy csak a regényeket olvasták, ezeket pedig meghagynám felfedezni valónak), a karakterek is kaptak egy-egy újabb leheletnyi réteget és karakterjegyet ez pedig mindenképp szimpatikus lépés. Alapvetően két helyszínen fut a történet, ez pedig felveti annak a kérdését, hogy a jövőben hogy lesz képes kezelni a képregény a történetet ha egyre több karakter és helyszín bukkan fel. Kimaradnak-e történetszálak vagy karakterek, mint a sorozatban vagy dőlni fog-e az emészthetetlenül sok infó, mint a regényekben. Mindenesetre beszédes, hogy az USA-ban huszonnégy füzetnél, Dany sárkányainak megszületésénél megállt a sorozat és Magyarországon is egyelőre csak négy vaskosabb kötetben lesz beszerezhető.
Nem ördögtől való tehát a képregény de hiába adaptálja aránylag jól az eredeti művet, nem képes olyan atmoszférát teremteni, mint a sorozat vagy a könyvek. A rajzok sajnos túl meseszerűek, a történet viszont ügyesen tömörítettek, kérdés persze az, hogy képes-e hozzáadni bármilyen új élményt a már ismert műhöz. Azok számára mindenképp jó belépő képregény, akik félnek belevágni a könyvekbe. Csak hát akkor mi végre is íródtak?
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
