A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet átvezető epizód révén számos utalást tesz mind a mezei nézőknek, mind a hardcore fanoknak. Ezt most igyekeztünk összeszedni nektek.
Ha kicsit gonoszak lennénk (márpedig a Sötét Oldal erre csábít), akkor persze szóvá tennénk, hogy több energiát fektettek abba a készítők, hogy minden 10. percre jusson egy utalás, vagy kapcsolódási pont valamelyik trilógiával, esetleg rajzfilmsorozattal, mint hogy érdemi mélységet adjanak az egyébként szimpatikus karaktereknek. Persze lehet, hogy mindez adva volt, csak a vágóasztalon végezték és a nyomaik valamelyik előzetesben lelhetőek fel (ez is megérne egy külön cikket), de nem is ez a lényeg, hanem hogy Gareth Edwardsék hány helyen kacsintgattak akkora elánnal a rajongókra, hogy majdnem belevakultak. Mondanunk sem kell, hogy az írás bitang nagy SPOILEREKKEL van tele, szóval csak akkor görgess tovább, ha már láttad a filmet!
“Rossz előérzetem van.”
Gyakorlatilag nincs Star Wars-film eme mondat nélkül. Ezt konkrétan K-2SO említi meg, amikor betörnek a Scarifi bázisra. Az aggodalma nem alaptalan.
Dr. Evazan és Ponda Baba
Amikor Jyn Erso és Cassian Andor megérkezik Jedha városába, előbbi beleütközik két kötekedő alakba, akikről tudjuk, hogy nemsokára egy szintén mocskos, peremvidéki kocsmában belekötnek egy jóravaló fiatalba és az őt kísérő öregúrba. Utóbbi azonban kezeskedik érte, hogy az udvariatlanság nem kifizetődő.
Ezeket a droidokat kerestük
Ha pedig már ismerősök erőltetett visszahozása, akkor C-3PO és R2-D2 nélkül úgy fest, hogy nincs Star Wars mozi, hiszen eddig mindegyik filmben felbukkantak, igaz előbbinek az előzménytrilógiában semmi funkciója sem volt. Most egy cameo erejéig ők is bekukkantanak miközben a Lázadók igyekeznek a Scarifra. Az egyébként más lapra tartozik, hogy a Tantive IV-en a fináléban több értelme lett volna szerepeltetni őket, de ott már így is kiakadt a cameo-detektor (ezt majd később).
Darth Vader kastélya
A filmben először itt találkozhatunk a sith sötét és légzés problematikával küszködő Nagyurával, miután Krennic igazgató a kényszerű mellőzését a Halálcsillag élén, valamint az Eadun lezajlott csörtét követően Vaderhez megy áskálódni. Nem ez az első eset, hogy valamilyen formában előkerül Vader kastélya, legalábbis játékokban, könyvekben, képregényekben gyakran visszatérő helyszín volt, de ezeket a Disney ugyebár eltörölte.
Maga a kastély eredetileg már A birodalom visszavágban is felbukkant volna, amit Ralph McQuarrie rajzolt, de végül a kész filmbe semmilyen formában sem került bele, hiszen Vadernek így is privát lakosztálya volt a szupercsillagrombolóján. Aztán felmerült, hogy a tavalyi Az ébredő Erőben is szerepeltessék, amit immár az Ellenállás használ, Leia vezetésével, de végül ezt is elvetették. Ez utóbbi lássuk be jó ötlet volt, hiszen valószínűleg Leiának nem sok kedve lehetett a néhai faterja palotájában elszállásolni a barátait. A dolog érdekessége, hogy a Gyűrűk Ura Orthancára emlékeztető kastély az egyetlen, amiről nem tudjuk konkrétan, hogy melyik bolygón lehet (az Extended Universe Coruscantját mindenesetre biztosan kizárhatjuk), de elég nagy a valószínűsége, hogy a Mustafar az, ahol Anakin Skywalker testileg is Darth Vaderré (de)formálódott.
Régi szövetségesek meg nem valósult találkozása
Hogy mennyire nehezen áll meg a Zsivány Egyes a saját lábán, azt pont a temérdek vendégszerep közül Bail Organa-é bizonyítja a legjobban. Amikor először pillantjuk meg Jyn Erso kihallgatásakor, egy szót sem szól, csak sokat sejtetően megjelenik Jimmy Smith alakításában, aki később pont a nő hősies, de a szövetség által nem támogatott beszédét követően egyeztet Mon Mothmával, hogy Obi-Wanért küld a Tatuinra, valamint hogy ő az Alderaanra utazik megnyugtatni a népét. Ugyan ez már egy újabb cameot készít elő, és lényegében Bail Organa szerepe összvissz kimerül ezen utalgatásokban, de mégis keserű hallani, ahogy közli, hogy visszautazik az Alderaanra, ezzel egyértelműsítve azt, hogy mi lesz a sorsa (amire valahogy a klasszikusokban Leia részéről sohasem tértek ki).
Visszatért az Arany és Vörös Vezér
Pár cameot csak az igazán szemfülesek szúrhatnak ki, mint például a film végi űrcsatában a yavini ütközet Arany és Vörös osztagának vezérpilótáit, ügyesen bevágva az eredeti 1977-es filmből. Jelen esetben talán nem spoiler, de ezt a csatát legalább szerencsésen túlélik. Egyébként eme kis szösszenet a véletlennek volt köszönhető, ugyanis Edwardsék a Skywalker Ranchon sétálgatva teljesen véletlenül találtak fel nem használt részleteket z Egy új reményből, aminek a kedvéért kicsit átírták a forgatókönyvet és az ILM mágusai pedig beillesztették az eredeti színészeket a digitális háttérhez.
A Vörös Ötös végzete
És azt is megtudhatjuk, hogy Luke Skywalker miképp örökölte a Vörös Ötös kódnevet, hiszen elődje sorsa lényegében most teljesül be. Nem meglepő módon ő is megannyi pilótához hasonlóan a scarifi csatában végzi.
Miért nem láttunk Parti- és Halálosztagosokat a klasszikus-trilógiában?
Előbbi kérdésre persze nagyon egyszerű a válasz: hiszen nem történt partraszállós jelenet a korábbi mozikban. Utóbbira viszont nehéz magyarázatot találni, hiszen a sokkal keményebb, fekete öltözetű Halálosztagosok meszei sorstársaikkal ellentétben valóban tudnak célozni és ezt nem egy főszereplő halála is bizonyítja és a birodalmi elitgárda közé tartoznak. Fogadjuk el, hogy az összes Halálosztagos ott volt a Scarifon, amit pedig eltussolandó a birodalmiak a föld színével tettek egyenlővé.
A Galaxis Kedvenc Itala
Még 5 perce sem megy a film, és máris ott egy ilyen kis utalás Ersoék párafarmján (vagy min, ami már önmagában utalás, ahogy annak a sorsa is), amint a kis Jyn és a szülei menekülni próbálnak, a kamera még rá is svenkkel egy ugyanolyan kék löttyre, amit Beru néni tölt Luke-nak pár rendszerrel arrébb. Kíváncsiak vagyunk, hogy ezt hol lehet beszerezni, ha a galaxis szélén, mindentől távol lakik az ember. De lehet, hogy inkább nem akarjuk tudni a szín eredetét.
Tarkin kormányzó és Leia hercegnő visszatért
Méghozzá az eredeti színészek tálalásában. Na jó, nem egészen, hiszen utóbbi esetében Carrie Fisher arca és hangja (érthető módon) már közelebb van Vader apukához, mint egykori önmagához, előbbinél pedig közrejátszott az a kis bökkenő, hogy az eredetileg a szerepet megformáló horror veterán, Peter Cushing immár 1994 óta nincs köztünk. Mindkettő jelenlétét szellőztették meg hírek korábban, Cushingot már tényként is lehetett kezelni egy ideje, miszerint az eddigi legnagyobb CGI kihívás lesz a témában. Nem mondhatjuk, hogy maradéktalanul sikerült, sokszor látszik, hogy a valóságban Guy Henry (ő játszotta Pius Thicknesse-t az utolsó két Harry Potterben) alakította figura “maszkja” digitális, de valóban az eddigi legjobb munka a témában. Leia hercegnő filmvégi felbukkanása szerencsére annyira rövid, hogy ezt sokkal nehezebb kiszúrni.
A Lázadó vezéregyéniségek
Érdekes mód az ellen oldalon nem ragaszkodtak ennyire a számítógép generálta grafikákhoz, de ott nem is rendelkeztek olyan határozott arcéllel, mint Cushing. A Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már eljátszotta a figurát korábban A sithek bosszújában, de érdemi jelenetei a vágószoba padlóján végezték, ami az utó forgatások mértékét figyelembe véve csoda, hogy itt nem fordult elő. Jan Dodonna esetében is értelemszerűen újracastingolásról beszélhetünk, akit azért a pár mondatért a Trónok harca egykori Ser Barristanje, Ian McElhinney alakított.
A Whillek
Ez már tényleg a legelvetemültebb Star Wars rajongók felségterülete, ha szemet – pontosabban fület – szúrt nekik. Chirrut Imwe és Baze Malbus a Whillek őrzőiként kerülnek bemutatásra, amelyről pontosan sohasem tudjuk meg, hogy mit is fed, csak azt, hogy a fénykardokban található Erő kristályokhoz és a jedikhez köthető. A dolog pikantériája az, hogy az 1977-es Star Wars egyik első munkacíme “A Whillek naplója” címen is futott. A Whilleket egyébként A sithek bosszúja regényváltozata – amely a forgatókönyv egy korábbi verziója alapján készült – említést tesz róluk, mely szerint Qui-Gonn Jinn ezek segítségével tanult meg szellem formában létezni tovább. Ha Liam Neeson nem határolódott volna el a korábbi szerepétől, akkor talán már korábban felbukkantak volna.
Galen Erso a felelős a Halálcsillag pusztulásáért
Ez a szál viszont kétségtelenül igényesen van végigvezetve a filmen, amely után egy kicsit másképp tekintünk az Egy új reményre. Galen, mint a Halálcsillag egyik vezető mérnöke szőtte bele azt a légelvezető nyílást a birodalom rettegett csodafegyverébe, amely végül az űrállomás vesztét okozza majd (és megannyi rohamosztagos gyerekének elárvulását, de ebbe most ne menjünk bele). Erso apuka bosszújáért lényegében a birodalmi gőg – elsősorban a project vezetője, Orson Krennic – tehető felelőssé, miután megölték szeretett feleségét és elszakították lányától, a tudós megtanult hazudni, amely később a felkelés reménységét is megalapozta.
Kapcsolat a Star Wars: Lázadókkal
Mivel a Disney rajzfilmsorozat is aktívan a kánon tagja és kultikus szereplők, mint Tarkin, vagy Vader is felbukkantak már benne, így valahol érthető, hogy a Disney igyekszik összekapcsolni a termékeiket és ha filmben nem is, a szériában viszont láthatjuk majd a film egyes szereplőit, például Cassian Andort, vagy K-2So-t. Több kapcsolódási pont is van a sorozattal:
- Hera hajóját, a Szellemet ki lehet szúrni a Scarifi csatában.
- Korábban, mikor Jynék igyekeznek a Scarifra, be is mondják a hajó parancsnokának, Heranak a nevét, azaz Syndulla parancsnokként hívják őt a hangosbemondóban.
- Az a hajó, amivel a kiiktatott csillagrombolót neki vezetik a másiknak, a Szellem csapata lopta el korábban a Lázadók számára.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.