Ezekkel a szuperhős-zenékkel dobja fel a délutáni teáját

X-Men animációs sorozat – Főcímzene

A nagy népszerűségnek örvendő Iksz-emberek képregény-sorozat animációs feldolgozásának főcímzenéjét a méltán legendás Shuky Levy komponálta 1994-ben. A szerző nyitányban (00:02-től 00:09-ig) röviden megalapoz a főtémának, amely dallam a vonatkozó képsorok ismeretében előrevetít egy magasztos, szenvedélyes balladisztikus narratívát az egész sorozatra vonatkozóan. A „brio” (lendület) ezután veszi kezdetét, ahol hőseinket már akció közben láthatjuk, a szintetizátor „con tristeza” (szomorúan) de eltökélten adja át a mutánsok megpróbáltatásait egy szebb jövő reményében.

Hulk – Főcímzene

Danny Elfman kiváló arányérzékkel festi fel nekünk Bruce Banner kettéhasadt személyiségének rétegeit ebben a 4 perc 32 másodperces remekműben. Az első fél percben didgeridoval és a klasszikus buddhista torokénekléssel készíti elő a szerző a főtémát, amelyet 00:25-től hallhatunk és leginkább egy monotonul összeomló tudat zaklatottságát juttathatja eszünkbe. 01:13-tól felsejlik egy elektronikus hangszerrel előadott rész mely „at eroico” (hősiesen) szólal meg, aláhúzva feltevésünk: hősünk szembeszáll önnönmagával és a küzdelem nem lesz könnyű. Az őrület csaknem tetőfokára hág a középrésznél, ami után már csak a bizonytalanság és a hit olykor lelkesítő, olykor nyomasztó szólamai harsannak fel. 03:00 környékén a szerző  „gradamante” (fokozatosan) visszatér a bevezetőhöz, ami után nincs feloldozás csak az örök bizonytalanság: a szörny győzi-e le az embert vagy az ember tanul meg vele együtt élni?

Michael Bublé – Spiderman

Michael Bublé (ejtsd: Májkel Bublé, avagy /ˈbuːbleɪ/; boo-BLAY) ismert dzsessz-énekes kalandos utazásra hív minket ezzel a 2009-es Pókember-főcímzene feldolgozással, melynek eredetijét 1967-ban szerezte Ray Ellis. Bublé nem totojázik, rögtön egy másik ismert, klasszikus dzsessz-unicumot idéz fel Kelly Smith-től a Swing, swing című örök klasszikust. Ebből, a már önmagában is erős nyitásból biztos kézzel (hanggal) vezet át minket egy talán soha nem létező – tréfásan – pókember-dzsessz világba. A visszafogott nagybőgővel és dobbal előadott műben ‘al fine’ (végig) a férfi markáns hangja vezet bennünket, 1:31-től azonban rézfúvósok veszik át rövid időre az énekszólamot. A dal végig felszabadult, elnézést a kifejezésért, „laza” és szenvtelen ahogy maga a Pókember karaktere is. Bublé pontosan tudja, hogy miről énekel, a hallgatónak egy perc kétsége sincsen afelől, hogy ez a fiú bizony maga is sokszor képzelte magát a jó öreg hálószövő mindennapjaiba: „Catches thieves – just like flies.”

Age of Ultron – No Strings on Me (előzetes-verzió)

A 2015-ös Bosszúállók: Ultron kora elnevezésű képregény-feldolgozás filmben csendül fel a Pinokkió című 1940-es rajzfilmből ismert betétdal egy modern kori feldolgozása. A mű elején maga az antagonista, Ultron szól hozzánk: „Mutatok valami gyönyörűségeset„. Ezek után röviden összegzi jelen helyzetét, amely monológot 00:37-től felváltja egy kellemes, mégis hátborzongató gyermeki ének „in rilievo” (kidomborítva) Ultron mondandóját. A mű összetétele azért is izgalmas, mert míg a gyermekdallamot halljuk, ezalatt éles gépi zörej zavarja meg en direkte a mű élvezetet, mintegy utalva a sötét jövőképre a világot illetően: „Mindent elural majd a fém„. E disztópiát vizionáló szerzemény különösen ironikusan cseng ha magunk elé képzeljük Pinokkió szomorú történetét, amely nem sokban tér el Ultronétól. Így mindjárt szánalmat is érzünk a teremtmény iránt, aki valójában csak igazi kisfiú akart lenni.

Fóka – Csókollak, Róza

„Nincs Denevérember film, Fóka nélkül!” – szól a közismert mondás és milyen igaz! Az évek múlásával egyre nehezebb elképzelni Joel Schumacher Denevérember-művét e nélkül a szívbemarkoló dalbetét, a „Csókollak, Rózsa” nélkül. A dal első néhány másodpercében egy acapella kórust hallunk, amelyet azonban épp csak elkezdünk élvezni, gyanútlanul azonnal felvált a művész selymes hangja. A dalszöveg már önmagában elég lenne ahhoz a fajta utazáshoz, amelyet Gotham városában teszünk a klip által.

A tenger közepén szürkéllett egy magányos torony
Te gyújtottál fényt lelkem sötétebb partján
A szerelem volt a mi drogunk, nem pedig a tabletták

De vajon azt tudtad-e
Hogy amikor havazik
Szemeim tágra merednek
S csak a belőled áradó ragyogást látom mindenütt

Kedvesem
Csak egy rózsa csókjához tudlak hasonlítani, mely a szürkeségből jön elő
Minél többet kapok belőled
Annál furcsább érzés kerít hatalmába
S most, hogy rózsabimbód virágot öltött
Fényesség borítja be a komor szürkeséget

Egy dolgot azonban nehéz eldönteni még úgy is, hogy ez a dal tényleg éppen olyan felemelő és szívbemarkoló minden pillanatában mint az igaz szerelem. Vajon kihez szól? Fóka énekli a Denevérnek? Erre utalhat a „Te gyújtottál fényt lelkem sötétebb partján” sor, a szemfülesebbeknek pedig feltűnhet, hogy ezt a sort éppen a Denevérember hívójel előtt énekli a dal szerzője. Továbbgondolhatjuk a dolgot és elővehetjük mindenféle homofóbia nélkül feltéve a kérdést: vajon Joel Schumacher tényleg többet tud a Denevér és a Vörösbegy nemi irányultságáról? Persze az is lehet, hogy e dal csak egy sötét mementója egy letűnt kor hősének.

Szoba Jancsi: A csodálatos Pókember – Az én ellenségem

Nocsak, nocsak! Egy újabb dalszerzemény, amely a Pókember világához fonható, s amely izgalmas (pók)húrokat pendít. A nyitás minden eddiginél erősebb. A concerto grosso (több tételből álló, barokk elemekkel dúsított mű) jellegű műben legalább 6-7 különböző tételt különíthetünk el. Amire azonban külön felhívnánk a figyelmet, hogy a „garadatamente furioso” (fokozatosan dühösebbé váló) felvezetést egy addig nem várt szett váltja fel 1:45-től. Ezt a kezdetben elektronikus zörejes aláfestéssel terhelt részt, vonósok eleinte monoton feszessége töri meg, amelybe „equale” (egyenletesen) úszik be valamilyen ismeretlen eredetű, vélhetően fafúvós hangszer. A feszültséget tovább emeli Electro gyors, már-már kántálás szerű szövege:

Something’s Happening Mind destructing
Agony Inside Of Me
My Pulse Is Racing Mental Torture
Self Destroyer. Can’t Ignore the Paranoia

A tételek folytonos összemosása és variálása után 5:35-től kezdődően rövid, de annál megrázóbb elektromos robbanás borzolja fel a kedélyeinket. Tudjuk: most valami végérvényesen megváltozott, semmi nem lesz már ugyanaz mint eddig.

A hihetetlen család – Főcímzene

A hihetetlen család főcímdala a hármas szám bűvkörében próbálja megigézni a hallgatót: az „impetuoso” (viharos), „incalzando” (sietős) és „in rilievo” (kidomborító) kezdés egyrészt utalás a mű eredeti címére (Incredibles), másrészt felvezetés a 0:36-tól felcsendülő fúvósokkal megbolondított pátoszos főtémára, végül főhajtás a Boeing egyik tervezőcsapata felé, akik szintén a „Hihetetlenek” nevet viselték. Mint ismeretes, a maroknyi mérnökcsapat hihetetlenül gyors munka révén; mindössze négy év alatt jutott el a tervezéstől a befejezett Boeing 747-es repülőgépekig. A kompánia a hihetetlenül nagy rizikó miatt kapta ezt a nevet, hiszen a társaság nagyot vállalt az ambiciózus projekttel, ami ha kudarcot vallott volna, csődbe vitte volna a Boeinget. Erre a szárnyalásra utal a lezárást megelőző, 1:31-től hallható „maestoso” (fenséges) klimpírozás is.

Power Rangers – főcímzene-feldolgozás

Egy pillanatra vizsgáljuk meg az Energia Vadőrök alapszituációját: adott hat tini, akik magas szinten űzik a különböző harcművészeteket, színes ruhákba öltöznek, hogy óvják a Földet furcsa űrlényektől, s ha ehhez kevésnek bizonyulnak, robotmonstrumokba pattannak, amelyek akár össze is kapcsolódhatnak, s végül győzedelmeskedhetnek a gonoszság ellen. Ennek a heroikus küzdelemnek mi állíthatna tiszteletreméltóbb mementót, mint egy rockzenei feldolgozás, amely egyben hoz­zá­segít megérteni a tinédzserek kultúráját, gondolatait, értékrendjét is. Ráadásul a progresszív rock sokszor túlcsorduló, űrbe kívánkozó vagy éppen más dimenzióba csábító zenéje egyenesen kiáltott ezért a feldolgozásért. Dőljünk hátra és élvezzük!

Denevérember téma: Ukulele-feldolgozás

Az ukulelét általában Hawaii zenéjével azonosítják, ahol a neve durva fordításban „ugróbolhát” jelent. Ennek valójában semmi köze a denevérekhez, a hangszer maga mégis remekül harmonizál az 1966 és ’68 között vetített Batman című filmsorozat taktusaival. Olyannyira, hogy a dallamok között szinte az ajkunk között érezzük a hangszer húrjainak selymességét, mintha tapintanánk, milyen könnyed a fogólap rózsafa-, vagy a nyak mahagóniból készült kiképzése. Mintha látnánk, ahogy a hanglyuk köré érdekes színekben pompázó díszítést helyeztek, és ehhez passzoló sáv fut körbe a hangszer testén is. Igazi vokális kulinaritás ez a zene.

Alászolgája,

Dr. Modor és Mr. Nevel