Film

Franchise mánia #2: Rehabilitált mozihősök

Indiana Jones, Mad Max, John Rambo, Ellen Ripley, John Mclane, és egy tucatnyi akcióhős a szélesvászonról, akik az új évezredben is visszatértek a mozikban!

A 90-es évek sztárkultuszának a CGI berobbanásával gyorsan leáldozott, és ma már nehéz elképzelni, hogy mekkora sztárnak is számított egykoron Mel Gibson, Kevin Costner, vagy mondjuk Arnold Schwarzenegger, miközben egy kezünkön meg tudjuk számolni a ma is igazán nézőcsalogató filmcsillagokat. Mi viszont imádjuk a nagy visszatéréseket, és megveszünk a keserű mellőzöttségből visszatérő hősökért, a filmvásznon épp úgy, mint a való életben, John Travoltától, Mickey Rourke-on keresztül egészen Michael Keatonig. Ezzel párhuzamosan a kockázatvállalást egyre messzebb kerülő Hollywood sorra porolja le emblematikus filmcímeit, ami több egykorvolt filmsztárnak a közönség keblére való visszatérés lehetőségével kecsegtet. Ezúttal ezeket franchise-okat vesszük sorra, egyúttal pedig megvizsgáltuk azt is, hogy kinek mennyire jött kapóra a pillanatnyi reflektorfény.

indy-horizontal.jpgIndiana Jones/Harrison Ford (27 év)

Szeretett régészprofesszorunk emelt fővel mehetett nyugdíjba 1989-ben, és a 90-es évek beköszöntével igazából senki nem is várta nagyon a szélesvászonra való visszatérését, minek az egy ilyen szép hattyúdal után? A TV-képernyőn ugyan ismét megjelent a figura, a két évadot megélt Ifjú Indiana Jones kalandjaiban (amiben az felnőtt Jonesnak is jutott egy frappáns, jól sikerült cameo), de az igazi visszatérésre csak azután került sor, miután Lucas már lehúzta az újabb bőröket a másik kultikus trilógiájáról. Ford pályája a 80-as, 90-es évek után már-már törvényszerű lejtmenetbe kezdett a 2000-es évek beköszöntével (egyébként is alig akad olyan filmsztár, aki fent tudott volna maradni az új évezredben), mind a három filmjét (Atomcsapda, Hollywoodi őrjárat, Tűzfal) halk közönnyel fogadta a közönség. A hosszú kihagyásra az immár tetralógiává bővített sorozat sem volt rest reflektálni, de a túlhasznált CGI-n miatt A kristálykoponya királyága kicsit kilóg a szériából, pedig messze nem a leggyengébb rész (szerintem a második legjobb, de hát ezzel lehet vitázni). A film tarolt a kasszáknál, ennek ellenére vajmi kevés esély mutatkozik rá, hogy ebben a formában valaha is folytatódjon, miközben Ford is már csak a nagyköltségvetésű blockbusterek kisebb-nagyobb mellékszerepeiben tud érvényesülni (Cowboyok és űrlények, Végjáték, Feláldozhatók 3, Star Wars VII.), főszereplőként már nem (A szabadság határai, Eszeveszett küzdelem, Ébredj velünk, Paranoia, 42)

4298_sylvester_stallone.jpgRocky & Rambo/Sylvester Stallone (16  és 20 év)

Rocky már bejárt egy egész sportolói életutat, a feltörekvő csődörtől a csúcsra visszakapaszkodó sztáron keresztül az edzősködéssel folytató veteránig, mire 16 év kihagyás után Stallone ismét úgy gondolta, hogy van még spiritusz az öreg csődörben. A Rocky Balboára keresztelt hatodik felvonás tiszteletteljes nosztalgiája (ami az első, s egyben egyetlen igazán érzékeny film nélkül már nem annyira állja meg a helyét önmagában) nem csak a széria korábbi zárófelvonásán köszörülte ki a csorbát, hanem Stallone karrierjébe is új lendületet hozott, aki a 90-es évek második felében hiába próbált visszakapaszkodni a csúcsra (Bérgyilkosok, Dredd bíró, Daylight, Copland), a 2000-es évekre szinte teljesen eltűnt, minden próbálkozása visszhang nélkül maradt (Get Carter, Felpörgetve, D-Tox).

A Rocky kedvező fogadtatása után Stallone másik ikonikus karakterét is leporolta, és az évtized egyik legnyersebb akciófilmjével zárta le végleg a vietnami veterán történetét, aminél szebb befejezést aligha lehetett volna írni a figurának, főleg miután – az első rész finom érzékletességével szemben – a két folytatás szimpla háborús propagandává degradálta, és a 80-as évek eltúlzott hősképére faragta a poszttraumás stresszel sújtott főhőst. Stallone mindkét figurájától méltó búcsút vett (a további folytatásokról szóló elejtett mondatait pedig reméljük ő maga sem veszi komolyan), ami után követezett az akcióhősöktől való búcsúzkodás, a Feláldozhatók képében. A felhőtlen nosztalgiavonat első része még működött, de a folytatások teljesen átfordultak önmaguk paródiájává, amivel Stallone tulajdonképpen saját magát rúgta tökön, ráadásul ahelyett, hogy végre valóban elköszönne a 80-as évek akcióhős karaktereitől, csak tovább sulykolja azokat (Fejlövés, Szupercella), miközben továbbra sem tud elszakadni a nosztalgikus széljegyzetektől (A kiütés, Creed).

resurcrew.jpgEllen Ripley/Sigourney Weaver (20 év)

A listában szereplő karakterek közül Ripley több szempontból is kakukktojás, egyrészt mert csak 2017-re tér vissza, ki tudja milyen formában, másrészt mert Signey Weaver sosem vált igazán ikonikus sztárra, akinek vissza kellene térnie valahonnan (legfeljebb a női akcióhősök szűk mezőnyében, de ott aztán toronymagasan), és ugyanebből az okból kifolyólag ez a karakter sem határozza meg olyan nagy mértékben. Van még mellette egy tucat drámai főszerepe (A dolgozó lány, Gorillák a ködben, Jégvihar) és vígjátéka (Szellemírtók, Galaxy Quest), bár tény, hogy mint a legtöbb 40 fölötti nő, ma már ő sem kap főszerepeket, még a korábbi Alien-rendezők blockbustereiben sem (Avatar, Exodus: Istenek és királyok). Ami viszont az Alien filmeket illeti, Ridley Scott horror és a sci-fi házasságában foggant első részét hét évvel később követte James Cameron akciófilmesre hangolt folytatása, amit hat évvel később David Fincher kerekített trilógiává azzal, hogy megölte Ripley-t. Ezek után nem sokan gondolták volna, hogy Ripley kalandjai folytatódnak, de öt évvel később Jean-Pierre Jeunet rácáfolt mindenkire, és tetralógiává terebélyesítette a sorozatot, miközben filmjében (hasonlóan a legutolsó Indiana Jones felvonáshoz) annak a lehetőségét is elejtette, hogy valaki más veszi át a Ripleytől a stafétát. Ez végül sosem történt meg, és a két érdektelen AVP crossover után Ridley Scott egy prequellel tért vissza a szériához, ami csak halvány szálakkal kötődik az idegenek, Ripley és a Weyland vállalat csatározásaihoz. A Prometheus folytatása közben valahol elakadt, miközben a közelmúlt egyik legjobb (District 9), legfölöslegesebb (Elysium) és legfurább (Chappie) sci-fijeit is szállító Neill Blomkamp kilobbizott egy újabb Alien-filmet, amiről nem sok érdemlegeset lehet tudni azon kívül, hogy Ripley hadnagy mellett Michael Biehn is visszatér benne. Az mindenesetre elmondható, hogy az összes korábbi önálló Alien-mozinak megvolt a maga rendezői koncepciója, és önálló hangja, úgyhogy meglátjuk, hogy a szociológiai érzékenységéről ismert Blomkamp mennyire tud majd érvényesülni.

live-free-or-die-hard-519e9953ce87f.jpgJohn McClane/Bruce Willis (12 év)

Bruce Willis a Die Harddal tört be az akciósztárok közé, ami új kilátásba helyezte az akciófilmek jövőjét, hiszen John McClane szembe menve a ’80-as évek ideáljaival, sebezhető, de ettől még nem kevésbé tökös figura maradt. Amíg a gyorsan összerakott folytatás csak egy tisztes újrázása volt az új formulának, addig a picit később érkező harmadik rész (ami egyébként a ’95-ös év legjövedelmezőbb filmje lett, ami innen nézve elég hihetetlen) már sikerrel tágította ki a hős mozgásterét a szűk szellőzőrendszerekről New York egész városára, miközben a tempó is olyan magas fokozatba kapcsolt, ami mellett már észrevétlenek maradnak az esetleges logikai hiányosságok. Willis pályája természetesen bővelkedik még a jobbnál jobb filmszerepekkel, és ugyanígy kisebb buktákkal, de Shyamalan duplája (Hatodik érzék, A sebezhetetlen) után a kétezres évek hozta el az első komolyabb törést Willis pályájában, miután sorozatosan hasaltak el a filmjei (Banditák, Hart Háborúja, A nap könnyei, Már megint bérgyilkos a szomszédom), a 16 utcával pedig elkezdődtek az igazán csak az utóbbi időkben elburjánzó tucat-akciófilmes szerepvállalásai (Felültetve, Az igazság nyomában, Tüzes bosszú, A herceg, stb.), amit szerencsére azért megszakít egy-egy jól sikerült mozi (Lucky Number Slevin, Sin City, Red, Looper, Holdvény királyság). Ebből a szempontból a negyedik rész semmit sem változtatott Willis pályáján, legfeljebb annyit, hogy hosszabb idő után ismét rá épült egy nagy költségvetésű mozi (Hasonmás), miközben az ötödik rész tökéletesen belesimul a többi akciófilmes gagyija közé.

Ami viszont magukat a filmeket illeti, a negyedik rész szinte tökéletesen adaptálta a 2000-es évek világába McClane hadnagyot. Külsőségeiben elszakadt ugyan önmaga hús-vér mivoltától (autóval leszedni egy helikoptert, kamionról ráugrani egy vadászrepülőre, majd egyszemélyes hadseregként rátörni az ellenségre), de szellemiségében semmit sem változott, miközben a film kontexusba helyezte a főhőst. Az ellenség ebben a részben számítógépek mögül, kislányos megilletődöttséggel figyelte McClane közeledtét, aki így vált a digitális korszak régivágású hősévé, igazi westernfigurává. Öt évvel később ezt sikerült elrontani a teljesen elbaltázott Drágább, mint az életeddel (retrospektív jelleggel írt kritikámat lásd erre), aminek már a magyar címe is beszédes, és mivel Willis mindent elvállal, fog még kijönni Die Hardnak álcázott B-filmes tékamozi.

kepernyofoto_2015-08-24_15_32_19.pngT-800/Arnold Schwarzenegger (12/12 év)

Schwarzenegger kétszer is visszatért, bár az első nem volt olyan látványos, hiszen az osztrák tölgy a 90-es években is a felszínen maradt az önreflektív akciókomédiáival (Az utolsó akcióhős, Két tűz között), vígjátékaival (Ovizsaru, Hull a pelyhes, Junior), és néhány ódivatú próbálkozással (Végképp eltörölni, Ítéletnap), amik közül A hatodik napon és Az igazság nevében szerény fogadtatása már Arnold számára is jelezte a sztárkultusz lecsengését. A Terminátor 3-ért azért még bezsebelte az addig rekordnak számító sztárgázsit (30 millió + 20%), majd elfoglalta Kalifornia kormányzó székét, amivel egyébként is régóta szemezgetett már. Miután azonban lejárt a második ciklusa is, Schwarzenegger gyorsan visszatalált a kamerák elé, és a Feláldozhatókban vállalt rövid cameo után az Erőnek erejével indított, ami remek belépő lehetett volna, de a közönséget sajnos nem érdekelte a megöregedett osztrák tölgy. Második nekifutásra érkezett a Stallonéval közös Szupercella, ami hasonló eredményt hozott, a Szabotázs pedig óriásit bukott, miközben a veterán akciósztárokat felsorakoztató Feláldozhatók széria is részről részre gyengébben teljesít. Schwarzi két út között választhatott, és ő idén mindkettőt bevállalta. Az első, hogy elszakadva az akció karaktertől, egy másféle szerepben próbál feltűnni, és bár a Maggie kis költségvetésű függetlenfilmként nem robbant kasszát, könnyedén állíthatja új pályára a 67 éves akciósztár karrierjét. A másik út, hogy leporolja egyik régi sikerfilmjét, ráadásul a legemblematikusabbat (aminek félidőben egyébként kijött egy folytatása, de abban csak CGI-Schwarzi volt, úgyhogy most feledkezzünk meg róla), aminek már mindannyian tudjuk, hogy nem lett jó vége (ha nem, akkor itt megtudhatjuk), de a mozikban így is összeszedett 350 milliót, ami hiába a franchise legkevesebbet hozó része, még így sem elég kevés ahhoz, hogy örökre eltemesse a sorozatot (hasonlóan a Die Hardhoz, ez is csak Amerikában bukott).

Akiknek nem jött össze:

Conan – Schwarzenegger másik emblematikus szerepe, amihez vele készült el a folytatás is. 27 éven keresztül rebesgették, hogy egyszer trilógiává fog duzzadni a népszerű fantasy eposz, de Schwarzenegger jó érzékkel sosem állt kötélnek, így végül elkészült a Conan, a barbár címre keresztelt reboot/remake (sajnos nem láttam, de nem is tervezem megnézni), ami ordas nagyot bukott. Mostanában viszont szó van róla, hogy talán mégis készül egy folytatás Schwarzeneggerrel a főszerepben, mintegy igazi trilógiát kerekítve a barbár kalandjaiból, de azt hiszem ez már tényleg túlzás, hiszen Conan legkarakteresebb ismertetőjegye ugyanis a duzzadó bicepsze, és ha valamire lehet azt mondani, hogy “kiöregedett a szerepből”, akkor erre biztosan.

conan-the-barbarian-1982-di.jpg

Max – Cikksorozatunk első részében már szó volt róla, Mel Gibsont 30 év után inkább lecserélték Tom Hardyra, pedig a harmadik résszel befulladt széria jó ugródeszka lehetett volna Gibsonnak, aki egyébként nem is tartotta magát olyan rosszul a 2000-es években (A hazafi, Mi kell a nőnek, Katonák voltunk, Jelek), csak aztán a magánéleti botrányai számolták fel teljesen a sztár-státuszát: a rehabilitációt szolgáló A hódkorós nem részesült akkora ovációban, ami elegendő lett volna a bűnbocsánathoz, az akcióhős karakterhez való visszatéréskén pedig A sötétség határán próbálkozásnak is gyenge, míg a Börtönregény nem találta meg a közönségét, a Machete gyilkolban és a Feláldozhatók 3-ban pedig csak apró, de annál szimpatikusabb antagonista mellékszerepek jutottak neki.

Robotzsaru – Paul Verhoeven mindhárom kultikus filmjével (a másik kettő az Elemi ösztön és a Csillagközi invázió) csúnyán elbántak Hollywoodban. A Robotzsarunak két folytatást is megszavaztak, de a harmadik rész nem csak új castingot és stábot, hanem erős kritikákat is kapott, aminek óriási bukta lett az eredménye. Egy ilyen szériát már legfeljebb rebootolni lehet, amit meg is tettek 21 év után, és ami nem sikerült valami jól (itt van 27 érvünk is, hogy miért nem), de a 100 milliós büdzsének köszönhetően nyereséges tudott lenni. Peter Weller persze sosem vált sztárrá, de a Robotzsaru gyorsan elnyerte helyét a popkultúrában, ám eredeti formájában egészen biztosan nem sikerült visszatérnie szegénynek.

maxresdefault_6.jpg

Dr. Alex Cross – Na nem mintha Morgan Freeman valaha is eltűnt volna, de a népszerű bűnügyi regényfolyam első két részében (A gyűjtő, A pók hálójában) még ő alakította Alex Cross nyomozót, aztán többször nem kért belőle, pedig mindkét film környékén jelentkezett hasonló hangvételű mozival (A he7dik, Tiszta ügy), miközben partnere, Ashley Judd is szépen meglovagolta az első film sikerét (Kettős kockázat, Függőség). Hiába, a 90-es években  igazi reneszánszukat élték a thrillerek (A bárányok hallgatnak, A szökevény, Játsz/Ma, Cape Fear, Jack Ryan filmek, stb.), de ma már olyan messze vagyunk ettől, hogy a bő tíz évvel későbi Alex Cross mozi, Freeman nélkül már a kutyát sem érdekelte.

+ egy tucat olyan karakter, aki csak egy filmben szerepelt, de évekkel később ugyancsak elővették őket (pl. Elemi ösztön 2, Tőzsdecápák 2, Dumb és Dumber 2, Mr. Bean nyaral, Johnny English 2, Shop-Stop 2, Blues Brothers 2000, Golfőrültek 2, American Graffiti 2, Szombat esti láz/Életben maradni, A Svindler/A pénz színe, Menekülés New Yorkból/Menekülés Los Angelesből, Szóljatok a köpcösnek/Csak lazán, Szörny Rt./Szörny egyetem., Némó nyomában/Szenilla nyomában, Zoolander 2 stb.). Ezek közül a legtöbb jobban járt volna, ha sohasem készül el a folytatás, főleg nem az eredeti főszereplőkkel, de ez a cikk most nem is róluk szól.

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.