Miután a filmet csak a héten kezdik el vetíteni és eszünk ágában sincs semmiféle spoilerezéssel élni ezért vonjunk inkább egy gyors mérleget a filmről!
Ami kicsit fáj, mert keveset kapunk belőle:
A Marvel ezzel a filmmel 11 részre bontotta önnön univerzumát és ezzel elérkeztünk az első olyan fontos problémához, ami tulajdonképpen várható volt. Mivel kezd megnőni azon történetek és karakterek száma, amelyek eddig megjelentek a sorozatokban és mozifilmekben, az Ultron kora olyan mennyiségű történetszálat kíván feldolgozni, ami nem fér bele 2,5 órába. Ráadásul most nagyon is szükséges a többi 10 előzményfilm ismerete.
Felvetődik a képregényekből jól ismert Polgárháborút kirobbantó őskonfliktus – mit engedhet meg magának egy szuperhős és mit nem. Tony Stark és Amerika Kapitány között eszkalálódik emiatt némi vita, viszont ezen hamar túlesünk, hiszen nagyobb bajok is vannak mint, hogy a társadalmi megítélésen javítsanak a hősök.
Hulk és a Fekete Özvegy szerelmi/baráti/mentori viszonya az egész filmet úgy kíséri végig, hogy talán több kérdést vet fel kettejükkel kapcsolatban, mint amennyit képes megválaszolni a játékidőn belül. Szuperizgalmas lehetne ez a szál, de nagyon ötletszerűen és következetlenül kapjuk meg ezeket a szekvenciákat. Kis túlzással és gúnnyal azt is mondhatnánk, hogy az akciójelenetek közti űr kitöltését szolgálják.
A trailerből (és az X-men univerzumból) is ismerős Wanda és Pietro Maximoff olyan szupergyorsan kerülnek bemutatásra, amennyi idő nem elég a mélyebb megismerésükre. Középszerű és felszínes motivációkkal dolgoznak először Ultronnal aztán ahogy várható a Bosszúállókkal, holott az Amcsó Kapcsó 2 végefőcím utáni jelenetük többet ígér.
Vízió, a Stark által életre hívott mesterséges intelligencia, kiábrándítóan kicsike szerepet kap, noha a történet szerint komoly hatással van az Ultron ellen vívott háború kimenetelére. Őt viszont megint csak túl gyorsan és felszínesen mutatnják be. Ráadásul rendkívül zavaró, hogy egy androidnak emberi szemei vannak.
A 2,5 órába rengeteg helyszín, szereplő és időbeli ugrabugra van szorítva, néha meg kellene állni pihennie a nézőnek, hogy legalább egy helyszínt megjegyezhessen. Mindezek mellett látszik, hogy a producerek vágóollója hol ritkította meg az anyagot. Néha váratlanul csöppenünk egyik jelenetből a másikba. Egyszerűen túl gyorsan történik minden, ráadásul nagyon soknak hat az információmennyiség.
Ami viszont egyértelműen király:
Sólyomszem olyan háttérsztorit kapott, ami önmagában megérne egy komplett filmet! Meglepő, ötletes és szívhez szólóan emberi a maga egyszerűségében!
Ultron a valaha volt legizgalmasabb Marvel szupergonosz! Sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem is gonosz, csak öntudatos és kötelességtudó, ahogy a programjába bele van égetve. Ráadásul mindaz amit képvisel, hogy a Föld bolygóra leselkedő legnagyobb veszély maga az emberiség, azon belül pedig a szuperhős-társadalom, nem is áll olyan messze a valóságtól. Ráadásul ezzel is némiképp előre utalnak a készítők a már fentebb említett polgárháborúra. Mellékesen szép tisztelgés HAL előtt…
A trailerből jól ismert és a világot lázban tartó Nagy Összecsapás, Hulk és a Hulkbuster között bár rövid, mégis az egyik legemlékezetesebb jelenete a filmnek! Tulajdonképpen nem árulnak zsákbamacskát a készítők és pont azt kapjuk, amit az előzetesben: két böhöm nagy test autókat dobál a nyílt utcán és laposra verik egymást. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy a jelenet egyik snittje egészen biztosan animgiffé fog alakulni. Köze van hozzá egy ütvefúróban végződő robotkarnak és Hulk fejének.
Öt szó: Titkos Vibránium Feldolgozó Üzem Wakandában.
Wanda Maximoff, alias Skarlát Boszorkány egy ponton különböző látomásokat szabadít bizonyos hősökre. Ezek a látomások bár nem fejtenek fel konkrét történeteket, meglehetősen izgalmas részei a filmnek, mert olyan semmihez sem fogható emlékképeket és víziókat kapunk, amik kidomborítják a főhősök jellemét és ha csak egy kicsit is, de mélyebbre mászhatunk a lelkükben. A Fekete Özvegy víziója kifejezetten izgalmas és csak azt érezzük: nagyon kell neki egy önálló film!
A látványra és a jól megszokott marveli humorra ezúttal sincs panaszunk, bár jellemzően most Ultron lesz az, aki többet tréfálkozik, viszont ez nagyon is jól áll a filmnek. Nincs semmi félnivaló, a film egyértelműen méltó folytatása elődjének és kénytelenek leszünk megvenni a beígért egy óra extrával felturbózott Bluray kiadást!
Ez volt a spoilermentes felcsigázó cikk, hamarosan érkezik egy velősebb kritika, ha már mindenki látta a filmet! Fussatok a moziba! #csakazultron