Csillagidő szerint 1990-ben születtem, az Univerzum legkirályabb városállamában, Budapesten. Feletteseim - a szüleim - elég hamar belátták, hogy nem leszek se matematikus, se űrrepülő pilóta, ezért egészen kicsike koromtól a művészeti pálya felé lökdöstek. Képzőművészet, zene, irodalom, színház, film. Tudják, én voltam a gimiben a hosszúhajú oldaltáskás srác, aki Kispált meg Tankcsapdát hallgat, semmi nem érdekli igazán a fentebb felsoroltakon kívül, és legfőbb kulturális forrása a Harcosok Klubja, a képregények meg a R'N'R. A gimi után a BKF-en végeztem mozgókép szakon, rendeztem néhány kisjátékfilmet, dolgoztam ANNAK a televízió csatornának, megjártam egy-két online szerkesztőséget mint videoszerkesztő, szerzője vagyok az egyik legkirályabb hazai geek blognak, a Roboraptornak. 2014 novembere óta erősítem a Hír24 (azaz mostmár 24.hu) seregét, a Kultúra rovat gyorsreagálású elit alakulat kritikusaként. Rendezőnek készülök és újságírásból élek. Mindezek mellett középiskolában tanítok mozgóképkultúrát, zenélek, imádom az állatokat és elképesztő gyönyörű vádlim van.
Képregény

A meleg szuperhős is szuperhős

Akármilyen véleményen is vagyunk az esettel kapcsolatban, 2015. június 26. történelmi pillanat, hiszen az Amerikai Egyesül Államok legfelsőbb bíróságának döntése értelmében ezentúl a

Olvass tovább
Film

Hogyan változtatta meg az életemet a Harcosok klubja?

David Fincher talán legjobban sikerült filmje 1999-ben robbant be a mozikba és fúrta bele magát milliók koponyájába. Kínkeserves kérdéseket intézett hozzánk modern társadalmunk,

Olvass tovább
Képregény

A bevándorló szuperhősök is emberek

Igen-igen ez a felület alapvetően nem azért született, hogy politizáljunk, vagy a közélet aktuális ügyeiről elmondjuk a véleményünket. Viszont mindig is nagyon fontosnak

Olvass tovább
Film

A vámpírokról TÉNYLEG szakszerűen #0

A Hétköznapi Vámpírok kitűnően figurázta ki a vérszívós filmekben megjelenő általános, szinte már unalomig ismert karaktereket. A vámpírok filmes szerepelése szinte egy idős

Olvass tovább
Film

Gonosz halott – Szünidei őrület és vérfürdőzés

1981-ben a Gonosz halott gyakorlatilag Sam Raimi válasza volt a fellángoló és elharapódzó új horror-lázra: az ún. slasher filmek hódítására.

Olvass tovább
Game

Férfias játékok – Te melyik típus vagy?

A játéktörténelem kezdete óta a férfiak uralják a játékos-társadalom nagyobbik részét - tisztelet a kivételnek, illetve azoknak a nőknek, akik rendkívül lenge fehérneműkben

Olvass tovább
Game

A perzsa herceg útja #2: Hosszúra nyúlt hullámvölgy

Az idén 25. születésnapját ünneplő Prince of Persia az első résszel alkotott forradalmi újításai révén hatalmas sikereket ért el, mint ahogy azt előző

Olvass tovább
Film

Mit adott nekünk a Marvel Studios?

Mi lehet az oka annak, hogy a Marvel már a tizedik filmjével robbantja fel a nyarat és még mindig nem unjuk őket? A

Olvass tovább
Podcast

Roboraptor Podcast #11 – Transformers különkiadás

Elérkeztünk évadzáró podcastünkhöz, melynek témája kettős. A műsor első részében a Transformers franchise-zal kapcsolatban borzasztóan igazságtalan Mr. Rabbit tesz fel kérdéseket az alakváltós

Olvass tovább
Képregény

Superman: For Tomorrow – Ki menti meg Supermant?

Mit mondjak, Supermanes ismereteim többnyire csak a filmekre, és az itthon is kiadott füzetekre, Batmannel közös kötetekre korlátozódnak. Ettől függetlenül bennem is él

Olvass tovább