Már tíz éve, hogy átélte minden Witcher-rajongó a Wild Hunt nyújtotta kalandokat, szörnyek éles karmait, nehezen eldönthető helyzeteket és a veleni gyász időjárást. A negyedik játékra még éveket kell várni, a Netflix Vaják sorozatának soron következő évada pedig már nem biztos, hogy elég Ríviai Geralt-pótlék lesz. Ki hozhat hát enyhet a világ Witcher-rajongóinak? Maga az öreg vaják, Andrzej Sapkowski, aki fogta magát és megírta az ifjú Geralt kalandjait. És nem is olyan rosszul! Hollók válaszútja kritika.
HIRDETÉS
Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata a CD Projekt Red játékainak köszönhetően világszenzáció lett, számtalan nyelven olvashatjuk Ríviai Geralt kalandjait. Bár a fősorozat lezárult A tó úrnője kötetével – a főtörténet 1999-es zárása után többször úgy is nyilatkozott, hogy nem tervez új Vaják-regényt írni -, nem maradtak évtizedekre történetek nélkül a lengyel szerző olvasói. 2013-ban érkezett a Viharidő, egy a fősorozattól különálló epizód, majd’ tíz évvel később itt, a szomszédos Vienna Comic Conon bejelentette, hogy ismét dolgozik egy Vaják-könyvön.
Szerencsére ezt nem George Martin-i tempóban tette, így 2025-re – a világpremier napján magyarul is – meg is érkezett a Hollók válaszútja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hasonlóan a legutóbbi kalandhoz, a főhős itt is Ríviai Geralt, ám időben még távolabb kerülünk Az utolsó kívánsággal kezdődő alapsorozattól. Geralt még fiatal vaják, aki először hagyja el Kaer Morhent, hogy gyakorolhassa azt a mesterséget, amiért testét kegyetlen módszerekkel átalakították, majd kitanították: a szörnyvadászat. Útja a messzi északra, Kaedwen királyságába és az őrgrófságok területére vezet, ahol saját bőrén tapasztalja meg a vajákokat övező különös szükséget és gyűlöletet. Származása miatt nem kívánatos, de a környéket zaklató szörnyetegek miatt mégis rászorulnak egy szörnyvadász segítségére. A kicsinyes, babonás és olykor megátalkodott népek és urak között jó mesternek bizonyul a környéken egykor szolgáló idős vaják, Preston Holt, aki felajánlja Geraltnak, hogy segít munkákat közvetíteni neki. Az ifjú látszólag jól is boldogul a sok feladat között (persze hatalmas szerencsével és számos hibát elkövetve), ám Prestonról és Kaer Morhenről keringő pletykák elültetnek valami nyugtalanságot benne.
Minden Witcher-mutagén egybegyúrva
Ha időben nézzük, tíz éve nem történt sok minden a könyves Vaják-univerzumban, ezért egy ilyen, viszonylag későn érkezett kötetnél sokféle elvárásnak kell megfelelni. Egyrészt a régi rajongóknak, akik akarva-akaratlanul azért mégis csak az első ősélményt várják egy ekkora hiátus után. Másrészt a 2019-es Netflix-sorozat, de még a videójátékok farvizén is bőven akadnak olyanok, akik szűzként csöppennek a Witcher mocskos és erkölcsi szempontból határozottan szürke könyves világába.
Sapkowski gondolni látszott mindenkire a Hollók válaszútjában, aminek az eredménye egy elsőre furcsa narratíva, ami szerencsére idővel inkább érdekessé, sőt talányossá válik.
Az ifjú Geralt kalandjait bemutató kötet alapvetően egy regény, de az egymást követő szörnyek és megoldandó feladatok Az utolsó kívánság és A végzet kardja novelláskötetek szerkezetét idézik, ahol novelláról novellára jártuk be a vaják oldalán a Kontinens ikonikus helyeit. A hasonlóság még magukban a szörnyekben is tetten érhető – az első novelláskötethez hasonlóan itt is helyet kap a striga, de a játékokból ismerős lények is megfordulnak az új rész lapjain. Sőt, a harcok leírása miatt olyan érzésem is volt, hogy Sapkowski külön összekacsint a videójáték felől érkező olvasókkal (miközben tudjuk, milyen ambivalens az író viszonya a játékokhoz).
Szemben az első Vaják-kötetekkel, a kalandokat lazán összekötő átívelő szál sokkal nagyobb hangsúlyt kap, amitől a Hollók válaszútja inkább érződik regénynek, mint történetek laza gyűjteményének. A grófságokat járva mindig Geralt fülébe jut valami a múltbéli eseményekről, amelyekről fiatalkora végett nem tudhat. A könyv központi rejtélye Kaer Morhen ostroma, ahol a vajákok ellen feltüzelt lakosság megrohamozta a menedéküket. Emellett újdonsült mentoráról, Holtról is számtalan ellentmondó pletykát hal, ami egyszerre bizonytalanítja el és taszítja tagadásba Geraltot. Az összeszedett nyomok alapján nemcsak szörnyvadászatban, hanem nyomozásban is részt vehetünk, ami szintén nagyon klasszikus Witcher-vonás, nosztalgikus visszatérés az első történetek és a videójáték miliőjébe.
Fiatal vaják nem vén vaják
A Hollók válaszútja újítása Geralt megfiatalítása. A praktikai okok mellett (egy ennyire távoli idősíkban könnyű bárkinek becsatlakozni a Kontinens világába) Sapkowski egy most körvonalazódó trendre kapcsolódott rá jó érzékkel: jól ismert férfi hősök fiatalkori énükben térnek vissza, amikor még nem közel sem voltak idolok. Ahogyan James Gunn Supermanjével vagy az éppen készülődő fiatalkori James Bond-játék és film esetén, egy egyszerre újraértelmezett és klasszikus figurával találkozhat itt a generációk sora. Az új könyvbeli Geralt sokban hasonlít a korábbi sztorik néma, alig-alig megszólaló, ám olykor kiábrándult karakterétől. Az E/3 elbeszélő mód is képes átadni a vaják szófukarsága mögött mozgó csavarokat, azt a megfontoltságot, amivel képes dönteni az emberek és a szörnyek ügyeiben. A harcban sem ügyetlen, mint ahogyan azt egy kezdő, első munkáit végző mutánskatonától várnánk: ezt magyarázza valamennyire a mestere, Vesemir megállapítása, miszerint a fiatal farkas figyelemre méltóan ügyes harcos, de azért több bénáskodást várna az olvasó.
Ezt meg is kapja, csak figyelmesen kell olvasni.
A narratívát sokszor direkt hallgatások, balladai homály bontja meg, amelyektől nehéz kiérezni Geralt tapasztalatlanságait, ám közvetített gondolatain keresztül összegyűlik elég alap ehhez (például többször említi a kezdők szerencséjét, amikor épphogy megúszta, hogy a fejére csapjon egy vad). A könyv felénél szerencsére a konkrétabb ballépések is megjelennek az elbeszélésben úgy, hogy az olvasó Geralttal együtt tapasztalja meg a húsba vájó karmokat, mert épp elvétett egy lépést, vagy mert a hirtelen rátörő félelem valami meggondolatlanra sarkallta. De a Hollók válaszútja még addig is elmer merészkedni, hogy megmutatja Geralt sérülékeny, bizonytalan oldalát is, ha egy-egy harc nem úgy sikerül, ahogyan azt elvárta volna magától.
Sapkowski viszont abban tud mesteri lenni ebben az ábrázolásban, hogy a keveset beszélő Geralt fiatalságára utaló érzései, konfliktusai úgy is érthetőek, átélhetőek, hogy nem bontja ki igazán az ő nézőpontját. Az ifjú witcher zöldfülűségét leginkább a környezete tükrözi vissza, semmint a saját kalandjai. A vele beszélgető vagy éppen őt provokáló karakterek monológjain keresztül könnyen belekerülünk abba a közegbe, ami a fiatal férfit formálja és alakítja, tereli erkölcsét és eszét a hős és a vaják közti vékony mezsgyén. Így pedig tényleg maguk az események és a környezet alakítják Ríviai Geraltot, „A vajákok nem születnek vajáknak. Őket azzá teszik.” mondás értelmet nyer. A Hollók válaszútjának pedig innentől már csak az a kérdése, hogy az egyén mit kezd azzal, amivé az őt körülvevő világ formálta. Hagyja, hogy vezesse a tapasztalás, vagy másra használja azt, amit leszűrt a környezetéből? A fiatal farkas igazi férfivá válása ennek a megválaszolása, ami egy izgalmas, nem is szokvány hős úttá válik a regény lezárásában.
Andrzej Sapkowski ujja rajta van a szociokulturális verőeren
Csak szoríthatunk Geraltnak, hogy azzá a mutánssá váljon, akit a későbbi kötetekben megismertünk. Az idevezető út hozza az elvárható Witcher-miliőt, azt a bizonyos kicsit mocskos, kicsit nyers közép-kelet-európai atmoszférát, amit mind a játékban, mind a regényekben megszoktunk, megszerettünk. Napjaink politikai közhangulata felől nézve némely történet talán érzékenyen tud érinteni, mivel Sapkowski a hatalom kiábrándító visszaéléseire mutat rá velük. Az eltussolt gyermekvédelmi ügyek fényében például különösen zavarbaejtő (és felháborító) a Hollók válaszútjában szereplő striga kaland. A Witcher bestiárium szerint ez a női démon általában vérfertőzés révén tud létrejönni, az ilyen kapcsolatból született lány halála után. A megbízó a biztos és tiszta feladat helyett (végezni a mindenkit fenyegető bestiával) a visszaváltozással bízza meg a fiatal farkast, nem foglalkozva a nép száján terjengő kényelmetlen pletykákkal. Pusztán ebben a megbízásban ott van a hatalmukkal visszaélők pökhendisége és érzéketlensége, amivel úgy hiszik, még az alapvető erkölcs sem vonatkozik rájuk (a Kontinensen belül pedig a természeti sem), és még a látszatra sem hajlandóak adni.
De a könyv keretét adó vajákok elleni gyűlöletkeltés is nyomasztóan ismerős, és ahogyan halad az egész mögött álló okok felderítése, fájóan aktuális és dühítő lesz. Sapkowski mindezt a nagy mesék örökérvényű keretei között meséli el, ahol mindig kiderül, hogy nem az értelem nélküli szörnyek jelentik a Kontinens legnagyobb veszedelmét.
A mondanivaló ennek fényében semmenyire se szájbarágós, a lassan kiderülő részletek segítenek összerakni Geralt kalandjai mögött húzódó tanulságot – ahogyan egy népmesékből táplálkozó, klasszikusabb vonulatú fantasytől az jól esik.
Verdikt
A Hollók válaszútja az az előzménytörténet, ami egyszerre tipikus és mégsem tipikus franchise-bővítés. Szinte minden olyan elemet tartalmaz, amiért lehet szeretni a Vaják-könyvsorozatot, miközben Andrzej Sapkowski bőven hoz benne újdonságot a régi rajongóknak és nem hagyja vakon az újakat se. Ezek a tudatos és nem erőltetett (sőt, kifejezetten kellemesen meglepő) döntések pedig egy olyan könyvet jelentenek, amely tökéletes belépő lehet bárki számára a Witcher-világába.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
