V. E. Schwab Éjféli földbe temesd csontjainkat című regényében felteszi a kérdést, hogy vajon a társadalmi elvárások kicselezése valóban olyan jó döntés-e, ha cserébe az ember vérszomjas vámpírrá válik. Hiszen a szabadság ára itt nemcsak a vér, hanem az emberiesség elvesztése is, ezt pedig három gondosan felépített életút mutatja meg. A kiaknázatlan lehetőségek és az elkapkodott végjáték ugyan megtörik a történet lendületét, mégis egy különleges, sötét fantasyvilág képe rajzolódik ki, amely hosszú ideig ott marad az olvasó emlékezetében.
Ahogy minden elkezdődött
Az Éjféli földbe temesd csontjainkat leghatásosabban megalkotott karaktere María, akinek a kulcsszerepe egészen a regény végéig megkérdőjelezhetetlen marad. A már gyerekként is nyughatatlan spanyol lány egy varrónő gyermeke, aki fiútestvéreivel él a Camino de Santiago mentén fekvő szent városban. Tízéves, amikor egy rejtélyes özvegy száll meg a városban, és María abban a pillanatban tudja, hogy ez a nő más, mint a többiek. Sok év múltán újra találkoznak, amikor María már férjes asszony, viszont szabadulna a saját maga választotta, kiútnak vélt frigyből. Az özvegy nő a szabadságot – a hatalmat kínálja neki, María pedig elfogadja. Így a lány Sabine néven és zabolázatlan, rettenthetetlen szabad akarattal kezdi meg vámpír életét.
Alice a másik szereplő, akivel a modern kori Amerikában ismerkedünk meg. A súlyosan önbizalomhiányos lány egy egyetemi partin ismerkedik meg Lottival, aki a regény harmadik főszereplője. Bár találkozásuk igen rövid, annál túlfűtöttebb, főleg mert másnap Lottinak nyoma vész, Alice pedig vámpírként ébred. Így veszi kezdetét a három nő élettörténete, akiknek sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Így épül fel az Éjféli földbe temesd csontjainkat
A három nézőpontkarakternek köszönhetően ismerjük meg egyszerre a múlt és a jelen történéseit. María, akit Sabine néven fogunk említeni a vámpírrá válása után, adja a múlt eseményeinek nagy részét; a történet egy pontján azonban Lotti (Charlotte) elbeszélései egészítik ki ezt, miután a két nő útja keresztezte egymást. Alice az egyetlen, akinek a múltbéli visszaemlékezéseiben nem szerepelnek vámpírok. Ő a saját családi tragédiáját emlékképek formájában vetíti az olvasó elé, nem pedig egyfajta kronológikus elmesélésként. Victoria Schwab ügyesen hozza össze a szálakat, szépen vezeti bele a szereplőket egymás életébe. Képes elhúzni Sabine és Lotti kapcsolatának rejtélyét, ami egyrészt izgalomban tartja az olvasót, mégis sokszor azt érezzük, hogy a történet több ponton önmagába fordul, vagy túlnyúlik, mint a rétestészta. Ez sajnos a végjátékban is kiütközik, mert pont a lényeget üti agyon egy hirtelen csapással, mint egy lelassult legyet. Így a nagy igazságtétel katarzisa, az a pillanat, amikor mindenki elnyeri méltó sorsát, elillan, mielőtt igazán átélhetnénk. Hiába érezzük végig, hogy minden ebbe az irányba tart, és hogy a halál elkerülhetetlen, a történet mégsem adja meg nekünk a valódi lezárás kielégülését.
Ami még fájó pont lehet ezzel a regénnyel kapcsolatban, az, hogy kapunk ugyan néhány érdekes részletet a vámpírsággal kapcsolatban, de egyáltalán nem eleget. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a szerző kifejezetten a női sorsokra helyezi a hangsúlyt, így a mikrokörnyezetükön túl alig kapunk valamicskét a vámpírlét egyetemes hatásaiból. A legütősebb részek azok, amikor saját bőrükön tapasztalják meg a szereplők, hogy vámpírként milyen a holtak földjén végelgyengülni. Ezen felül pedig a legtöbb érdekességet és információt akkor fedi fel előttünk a szerző, amikor Sabine más vámpírokkal is találkozik; ez pedig nem fordul elő sűrűn. A legizgalmasabb részeket akkor kapjuk meg, amikor Sabine Olaszországban megismerkedik egy ősi vámpírral, Matteóval, és az ő halandó szerelmével, Alessandróval. A velük eltöltött időszakban jobban tudunk kapcsolódni a kor társadalmának szelleméhez, illetve a vámpírok alkalmazkodásának lenyűgöző képességéhez. Épp ezen a kontraszton keresztül bontja ki V. E. Schwab Sabine torz, mégis lenyűgöző gondolkodásmódját, ami tovább mélyíti a történet már eleve nyomasztó, baljós hangulatát.
A patriarchátus teremtményei
Nem véletlen tehát, hogy az Éjféli földbe temesd csontjainkat legkidolgozottabb szereplője egyértelműen Sabine. Az ő története a 16. század eleji Spanyolországban veszi kezdetét, ahol a nők még a férfiak gyámsága alá tartoztak: először az apjuké, majd a férjüké alá, ami azt jelentette, hogy a házasság volt az életük legfontosabb fordulópontja. Hacsak persze nem váltak vámpírrá, mert úgy tűnik, ez az egyetlen biztos módja annak, hogy egy nő maga dönthessen a sorsáról ebben a korszakban. Sabine már fiatalkorában fortélyosságával és manipulatív, éles eszével próbál kitörni a patriarchális keretek közül. A korszak szellemiségében nagyon hasonló ahhoz, amiben Lotti él, akit a 19. századi Londonban ismer meg.
A viktoriánus erkölcsök és a modernizáló város kontrasztja egyszerre nyújt lehetőséget és korlátot. Lotti ugyanúgy a házassági és társadalmi elvárások csapdájában vergődik, mint egykor Sabine, aki ezt cselesen ki is használja.
Velük ellentétben Alice korunk azon fiatal felnőttje, aki már rendelkezik választójoggal, és kiváló lehetőségei vannak az oktatásban. Bár Boston viszonylag liberális város, ahol a női egyenjogúság és a feminizmus 2019-ben hangsúlyos volt, ez a szabadság nem válik Alice életét leginkább meghatározó tényezővé; sokkal inkább Sabine és Lotti toxikus múltja pecsételi meg a sorsát véglegesen. Az Éjféli földbe temesd csontjainkat nem az első, örök életet birtokló női sorsokat bemutató regénye a szerzőnek. Az Addie LaRue láthatatlan élete egy kényszerházasság elől menekülő lány történetét meséli el, aki paktumot köt a sötétséggel a szabadság reményében. Addie is megfizeti a saját döntésének árát, ugyanúgy, mint Sabine és Lotti, csak kevésbé véres módon. Míg Addie LaRue arra törekszik, hogy a művészeteken keresztül valami nyomot hagyjon maga után a világban, addig Lotti pont, hogy a nyomait igyekszik eltüntetni mindenhonnan, hogy Sabine ne találhasson rá. Mindkét regény esetében elmondható, hogy a férfiközpontú társadalom szüleményei ezek a női szereplők, akiknek végül mégsem adatik meg az örök szerelem, sem pedig a teljes szabadság.
A szörny mindenkiben ott van, csak máshogy
Patriarchátus ide vagy oda, az Éjféli földbe temesd csontjainkat főszereplőinek élete tehát egyaránt fenekestől felfordul, amint vámpírrá válnak. Nem számít, hogy önként, vagy áldozatként kerülnek ebbe az élőholt állapotba, mindhármuk életében nagy változáshoz vezet. Sabine esetében félelmetes a kiteljesedés folyamata. Szemrebbenés nélkül veszi el mások életét, szemernyi bűntudat nélkül. Furcsa hóbortjává válik, hogy apró csecsebecséket gyűjt az áldozataitól, ami egy nagyon érdekes aspektusa Sabine személyiségének.
Az áldozatoktól elvett tárgyak erősen szimbolikus jelentéssel bírnak, hiszen Sabine igen domináns, nárcisztikus személyiségjegyeinek tökéletes leképezését jelentik. A hatalom egyértelmű jelképei ezek a trófeák.
Sabine kontrollmániája, hogy mindent ő akar irányítani, de egyfajta önigazolásként is visszahatnak rá, mivel abban rejlik a különlegessége, hogy bármit elvehet, amit csak akar. Ez egyfajta torz kötődés az áldozataihoz, amely mégjobban felerősödik benne, amikor Matteo megtanítja őt vadászni. Ahogy Sabine tudatosan feszegeti saját határait, és megtanul gyönyört lelni az áldozatok becserkészésében, egyre inkább fenevaddá válik. A legnagyobb hajtóereje a félelem; ugyanakkor a birtoklási vágy sokkal jobban felerősödik benne. Bámulatos figyelni, ahogy Schwab végigvezeti Sabine-t ezen az úton, és amikor megismerteti Lottival, csak még tovább mélyíti benne a szörnyet. Éppen ezért olyan fájó, hogy a regény végén a szerző egy sietve lezárt végkifejlettel mintha arcul ütné azt a megfontolt, számító, hidegvérű Sabine-t, akit addig mesterien felépített.
Emellett azonban az írónő figyelt rá, hogy Sabine töménytelen könyörtelenségét némiképp megtörje. Erre pedig a könnyen manipulálható, szintén a saját neméhez vonzódó Lotti karakterét veti be. A lány személyisége ugyanis tökéletes kontrasztban áll Sabine-val, annak ellenére, hogy igen gyorsan egy nagyon szoros szerelmi kapcsolat alakul ki közöttük. A valójában borzasztóan toxikus viszonyukban Lotti rengeteget vívódik önmagával, például amikor a táplálkozásra került a sor. Míg Sabine szinte válogatás nélkül képes gyilkolni (azért az megmaradt, hogy a számára kívánatos nők becserkészését részesíti előnyben), addig Lotti hamis szabályok sorozatával próbálja magát felmenteni a teher alól. Általa gonosznak vélt férfiakra vadászik, mintha a nők nem is lehetnének sötét lelkűek. Lotti karakterének jelentősége nem abban mutatkozik meg, hogy mennyire egyedi – nem az –, hanem abban, hogy kihozza Sabine énjéből azt az utolsó részletet, amely teljessé teszi az ő egész mivoltát.
Alice annyiban különbözik a másik két szereplőtől, hogy sokkal nagyobb arányban látjuk az emberi életéhez kapcsolódó múltbéli eseményeket, mint magát a vámpírlétet, hiszen számára csak most veszi kezdetét ez a véres életút. Alice nem képes kilépni egy szerette árnyékából, ezért vágyik annyira az újrakezdésre. Végül pedig azért lesz képes fejlődni, mert benne a családi kötelék sokkal mélyebben gyökeredzik, mint a fivérek közt felnőtt Lotti és Sabine esetében. Ráadásul mivel az ő leszbikussága nem számít rejtett dolognak, inkább arra érdemes figyelni, hogy milyen korán megmutatkozik az egyes férfitípusokhoz való hozzáállása, miközben az első tudatosan becserkészett áldozatával végez. Egyértelműen látszik, hogy az ő esetében a vámpírrá válás nagyfokú karakterfejlődéssel jár, a kérdés csupán az, hogy végül merre billen a mérleg nyelve. Ugyanakkor a fináléban mutatott végső szerepéhez még nem érződött olyan kiforrottnak a benne végbemenő változás. Ezt leszámítva az írónő egyértelművé tette, hogy Alice karakterében lenne még potenciál egy külön kötetre.
Ezekből a témákból többet is ki lehetett volna hozni?!
V. E. Schwab több olyan témát is behoz a regénybe, amelyeket számos ponton és formában el lehetett volna mélyíteni. Talán a legmeghatározóbb és többszörösen visszatérő aspektus a patriarchátus volt, amely végigkísérte Sabine és Lotti életét is. Ugyanakkor a szerző annyira elmélyült a szereplők közvetlen környezetében, hogy tágabb megvilágításban nem igazán láthattuk a férfiközpontú gondolkodás kiélezettségét a társadalomra nézve.
A homoszexualitás szintén sarkalatos pont a sztoriban, hiszen mindegyik női főszereplő a saját neméhez vonzódik. Sabine és Lotti esetében még emberi mivoltukban érte őket csalódás a beteljesületlen vonzalmuk miatt; később ez igencsak a háttérbe szorul. Vámpírként azonban úgy élnek, ahogy csak akarnak, fenntartva egy gyenge látszatot a külvilág felé, miszerint özvegyként senki nem zargatja őket párkapcsolati kérdésekkel. Közben mégis megélhetik a legvágyottabb leszbikus álmaikat, ráadásul a regényben felbukkanó több vámpír esetében is látható, hogy szabadon élvezik a mindkét nem által nyújtotta örömöket. Ez eltompítja azt az érzést, hogy évszázadokon át ferde szemmel vagy undorral néztek a melegekre. Lotti esetében van egy erősebb megnyilvánulás, amikor egy utcai ember felképeli az enyelgés miatt, de ennek hatása sem tart sokáig. A sok egyhangúvá váló vérkiszívás mellett úgy gondolom, Schwab több feszült helyzetet is teremthetett volna az identitásból fakadóan.
Az írónőnek volt még egy kísérlete arra, hogy a bőrszín miatti megkülönböztetést is beemelje a történetbe, de ez fájóan gyenge próbálkozás maradt. Pontosan olyan volt, mint egy erőltetett kísérlet arra, hogy bedobjon még egy égető társadalmi problémás csontszilánkot a komolyabb témára éhező olvasók kedvéért. Lotti bőrszínét ugyan kissé sötétebbre színezi, de az ebből fakadó konfliktusok kimerülnek néhány csípős megjegyzésben és egy odavetett, Amerikára vonatkozó rasszizmus-utalásban. Valódi réteget tehát nem ad hozzá, csak súly és következmény nélkülivé teszi.
Verdikt
V. E. Schwab Éjféli földbe temesd csontjainkat olyan sötét világot tár elénk, ahol a patriarchátusból kiszabadult nők revansot vesznek a változó társadalmon. Sajnos azonban a vámpírlét nagyobb perspektívái, az elvárásokból fakadó feszültségek néha csak felszínesen vagy kapkodva jelennek meg. A regény így egyszerre izgalmas és frusztráló, hiszen Schwab képes volt megalkotni a modern vámpíros fantasy egyik legborzongatóbb női karakterét, de a történet minden lehetősége ellenére a fináléban nem adja meg az olvasónak a teljes kielégülést.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
