A legendás Genndy Tartakovsky nem akármilyen animációs alkotásokat jegyez: neki köszönhetjük a Dexter laboratóriumát, a Szamuráj Jacket, az első Klónok háborúja szériát, a Hotel Transylvaniát és az Ősembert. Egy ilyen rezümé után különösen nagy csalódás legújabb filmje, Az utolsó nagy kaland (Fixed), ami mögött messze nincs másfél órára elég ötlet.
HIRDETÉS
Az utolsó nagy kaland főszereplője Bull, egy kanos bullterrier, aki meghág mindent, ami csak a szeme elé kerül. Gazdáinak persze egy idő után elegük lesz ebből, és elhatározzák, hogy ivartalanítják a kutyát. Bull rájön, mit terveznek az emberek, és felháborodásában előbb világgá akar menni, de aztán ezt a tervét feladja, és úgy dönt, csap egy utolsó görbe estét a barátaival. Ezen kívül arra is megpróbálja rávenni magát, hogy végre bevallja érzéseit élete szerelmének.
Aki a fenti rövid leírás alapján valamilyen nagy kalandot, összefüggő történetet remél, azt ki kell ábrándítani, ugyanis ennek a rajzfilmnek rendes cselekménye nincs, inkább csak gegek sorozata. Önmagában ez még nem lenne probléma, hiszen így is működhetne a dolog, hogyha ezek az egymást követő kis epizódok eléggé érdekesek, viccesek tudnának lenni. Sajnos azonban nem ez a helyzet.
Szomorú ezt leírni, de Az utolsó nagy kaland szinte teljes játékideje alatt az ötlettelenség érződik.
Már az is árulkodó, hogy az altesti és alpári humor mekkora szerepet kapott: mintha Tartakovsky a harsánysággal és meghökkentéssel igyekezne kompenzálni a tényleges tartalom hiányát. Ráadásul a poénok nagy részét túlságosan elnyújtják, emiatt pedig még akkor is inkább csak fárasztónak és irritálónak hatnak, ha elsőre még éppen elmosolyodna rajtuk az ember. Az elején például egy teljes percen keresztül azt nézzük, ahogy Bull szexre használja valakinek a lábszárát, ami így már zavaróan kellemetlen – és ráadásul a későbbiekben még párszor vissza is utalnak erre a jelenetre. Talán az egyetlen jópofa rész az a rövid montázs, ami azt mutatja be, ahogy a főhős és barátai önfeledten tombolnak a városban.
De a legbosszantóbb az, hogy csomó elhasznált klisével pakolták tele a filmet.
Például nem maradhat el a kutyás filmekben szinte kötelező sintértelepes rész, és természetesen megjelenik az ebek-macskák szembenállása is. Sőt, ellövik azt a kismilliószor látott „poént” is, hogy az állatok egymás nyakába állnak, és egy ballonkabát alá bújva embernek adják ki magukat. Az ilyenek miatt borzasztóan kényszeredett az egész, és csak egyre kínosabb nézni. Pedig ebből az alapszituációból sok mindent ki lehetett volna hozni.
Az egyetlen értékelhető dolog Az utolsó nagy kaland animációja, de azért igazán sokat az se nyújt.
Felismerhető Tartakovsky kézjegye a figurákon, ami az alkotó rajongóinak szemében nyilván plusz pont, viszont nincs a képi világnak olyan karakteressége, mint amit mondjuk az Ősember esetében láthattunk. Ráadásul nincsenek érdekes helyszínek, se látványos akciójelenetek, amelyek némi kreativitást igényelnének. Úgyhogy vizualitását tekintve se sikerült emlékezetesre a rajzfilm.
Mindezek mellett nem lehet elmenni amellett, hogy mennyire káros az üzenet, amit Az utolsó nagy kaland közvetít.
Tartakovsky ugyanis úgy állítja be az ivartalanítást, mintha azzal az ember megkárosítaná a kutyát. Bull konkrétan arról beszél, hogy ha kiherélik, nem is lesz teljes értékű állat. Ezek pontosan azok a káros tévhitek, amikre hivatkozva sok gazda nem hajlandó ivartalaníttatni a kedvencét, annak ellenére, hogy egészségügyi szempontból a beavatkozásnak több előnye is lenne az állatra nézve. Kifejezetten sajnálatos dolog, hogy egy kutyás film ilyen beidegződésekre erősít rá – akkor is, ha egyébként nem egy komoly alkotásról van szó!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
