A figyelők M. Night Shyamalan középső gyermeke, Ishana nagyjátékfilmes debütálása, amely nem is lehetne shyamalanosabb: a felütés parádés, a hangulat egy ideig baljós, aztán minden megy a levesbe. Filmkritika.
Előttem az utódom
M. Night Shyamalan hol jól, hol kevésbé jól sikerült high concept filmjei mellett egy ideje lányai szakmai útját is egyengeti. Saleka zenei karrierjét A csapdában igyekezett előre mozdítani, kicsivel korábban pedig produceri minőségben vette ki részét Ishana lánya első író-rendezői szárnypróbálgatásában, A figyelőkben.
A figyelők már az alapszituációjában is igencsak tudtunkra adja, hogy Ishana kitől tanulta a filmezést. Egy nehéz múltú lány, az édesanyját fiatalon elvesztő Mina (Dakota Fanning) eltéved egy ír erdőben, amelyben kisvártatva egy különös üvegkomplexumba viszik. Később kiderül, hogy a ház menedékként szolgál az erdő sötét lényei ellen, amelyek éjszaka érkeznek meg. Ha pedig a bentlakók nem tartják be a szabályokat (éjszaka nincs mászkálás, mindenkinek az üvegfal elé kell járulnia) akkor végük lesz, mint a botnak.
Külső-belső konfliktussal terhelt főhős, zárt közeg, misztikus lények, és még csavar is van, amely borítja az egész sakktáblát – ez bizony egy hamisítatlan Shyamalan-mozi.
Apja lánya
A gond az, hogy Ishana apu gyengeségeit is magával hozta. Így aztán, bár a fantasztikusan fényképezett, sötét, szélfútta erdőnek (na meg a tőle élesen elkülönülő, brutalista, sárgás bunkernak) és a lúdbőröztető, a képeket remekül megtámogató zenének hála kiépül valamiféle atmoszféra,
Ishana módszeresen veri szét a kezdeti ígéretes hangulatot.
A házikó lakói igen hamar kijutnak és elkezdenek agyalni a megoldáson, és a lényekhez, valamint a forrásukhoz is gyorsan közel kerülnek, ami alaposan betesz a kilátástalan légkörnek. Ráadásul egy idő után többnyire már csak fáradt ijesztegetésekre telik, amikor a szörnyek lecsapni kényszerülnek, hamar kiölve belőlük a parafaktort.
Nem segít A figyelőkön az sem, hogy egyszerűen nincsenek megírva a karakterek. Pedig egy ilyen kevés helyszínen játszódó, csekély számú figurát mozgató filmben aztán különösen fontos, hogy együtt tudjunk menni a szereplőkkel. A főszereplő, Mina drámájára nincs kidolgozva: a bevezetés után szinte elfelejtik, hogy aztán az epilógusban egy csapásra megoldódjon. A többiek sem jártak jobban. Mina társai nagyjából csak egy-egy villanásnyi időt kapnak arra, hogy megmutassák, hogyan és miért is kerültek ide. Ezért nem többek, mint papírmasék, egyszerű eldobható bábuk a cselekményben. Kivételt talán csak az öregasszony (Olwen Fouere, a Mandy és még jó pár horror paranagyija) képez, akiről már a kezdetektől lerí, hogy forral valamit, és nem túl nagy meglepetésre ez be is bizonyosodik.
De Ishana a legjobban minden bizonnyal a címszereplőkkel bánt el. No nem azért, mert nem lenne horrorisztikus a tervük (kicsi spoiler: A testrablók támadásában is hasonlót láthattunk), de hátterüket annyira slágvortosan, elhadarva fejti ki a film, hogy inkább nevetségesek lesznek, mint félelmetesek, és bizony több kérdést hagynak maguk után, mint amennyit megválaszolnak.
Verdikt
Ishana Shyamalan alkotása mögött érezhetően egy nagyobb történet sejlik fel (ami igaz is, hiszen a rendezőnő A. M. Shine azonos című regényéből dolgozott), de a mozinak túlságosan is “first draft” jellege van. A hangulatkeltés ideig-óráig működik, de konfliktusait, drámáit meg úgy minden mást félkészen tálalja elénk.
Avagy ugyanaz a helyzet, mint az apa, M. Night sok filmjében: a sok lehetőséggel kecsegtető alapötletet nem sikerült kihasználni.
Remélhetőleg legközelebb elődje jobb periódusait idézi meg, de az sem lenne rossz, ha leválna róla, és valami teljesen egyedivel állna elő. Az kétségtelen, hogy neki is van érzéke a filmkészítéshez, már csak a hangját kéne megtalálnia.
A figyelők elérhető a Max műsortárában.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
