A Hotel Transylvania franchise részei után most újabb Adam Sandler fémjelezte animációs film készült, Leó címmel, amely egy jóval kisebb léptékű történetet mesél el, és sajnos nem kifejezetten élvezetes módon. Kritika.
Nincs feltétlenül gond azzal, ha egy film történetét tekintve nem nagyon tartogat többet, mint amit az előzetesből összerak az ember. Egy családokat megcélzó alkotásnak – amely nyilván nem a felnőttek igényeit akarja kiszolgálni – különösen nem lehet az ilyesmit felróni. De azért valamivel a fiatalabb nézőket is le kellene kötni, ha már kimondottan érdekes vagy meglepő történetre nem számíthatnak. Mindegy, hogy a látvány, a humor, vagy a dalok, csak legyen valami, ami élvezhetővé tudja tenni az adott mesefilmet.
A Leó sajnálatos módon nem igazán kárpótol a pofonegyszerű történetért: ugyan kétségkívül van néhány, ha nem is harsány, de értékelhető poén, az animáció pedig kellően igényes.
Összességében viszont nem sokkal szórakoztatóbb élmény ezt a filmet megnézni, mint egy szinopszist elolvasása.
A főhős egy iskolai terráriumban tartott gyík (Adam Sandler), aki meg szeretne szökni a fogságból. Ehhez azt akarja kihasználni, hogy minden nap más gyereknek kell hazavinnie és gondoznia őt. Csakhogy a meglógás helyett végül is a tanulók bizalmas barátjává válik, és az osztály minden tagjának segít, hogy túllépjenek valamilyen személyes problémájukon. A sokat látott hüllő életbölcsességeinek hála az iskolások egyre jobban teljesítenek, és bár egy ponton akad némi bonyodalom, a happy end nem is lehet kérdőjeles.
Ahogyan a sztori, úgy a film alapvető problémája is röviden összefoglalható: a készítők szemmel láthatóan nem tudták eldönteni, kiket is akarnak megszólítani.
Alapvetően az egész sztori elég bugyután didaktikus, és sokszor a legkisebbeknek szánt oktatóvideókat és -meséket idézi. Ugyanakkor a dalok nem kifejezetten fülbemászók, a szövegük pedig a kisiskolásoknak valószínűleg túl komplikált. Azon korosztály számára viszont, amely már igazán megértheti és értékelheti a mondanivalót, jó eséllyel túlságosan „dedósnak” hat az a fajta szájbarágós, dalban magyarázkodós stílus, amit a Leó képvisel. Ők már inkább az olyan, történetet is felmutató meséket tudják élvezni, mint amilyeneket a Pixar készít, nem lesz számukra érdekes egy Szezám utca-szerű edukációs műsort. Ezt valószínűleg Sandler és forgatókönyvíró társai is érezték, ezért vittek bele a végén némi kalandot is.
Az alkotók legnagyobb baklövése pedig az volt, hogy a tanárfiguraként megjelenő gyíkot emelték központi karakterré, nem pedig egy vagy két gyerekszereplőből csináltak főhőst.
Leó ugyanis nem egy olyan mesebeli alak, akivel a gyerekek azonosulni fognak. Egyrészt azért, mert olyasvalakiről van szó, aki idős kora miatt a közelgő haláltól tart – amit nyilván a fiatal nézők nem tudnak átérezni. Másrészt viszont az alapfelállás miatt nem is kellene a gyerekeknek Leó helyébe képzelniük magukat: hiszen az egésznek éppen az a lényege, hogy a bölcs öreg hüllő a filmbeli iskolásoknak adott leckéken keresztül tanítsa az ifjú nézőket az élet dolgaira. Viszont emiatt onnantól kezdve, hogy Leó kilép ebből az oktatói szerepből, már nem működik a dolog. Aztán ráadásul a végső mondanivaló – miszerint a gyerekeknek kell valaki, aki meghallgatja őket – valójában inkább szól a szülőknek, mint a kicsiknek. Szerencsésebb lett volna, ha inkább a tanulók nézőpontja érvényesül végig, és abból mutattak volna többet, hogy miként változott meg az ő életük a gyíknak köszönhetően.
A Leó alapötletére inkább egy animációs sorozatot kellett volna építeni, amelynek minden egyes epizódja más-más gyerekre és problémára fókuszálhatna.
Egy ilyen koncepcióval életképesebb lehetett volna, és ha hozzá a hangnemet és stílust is jobban eltalálják, be tudta volna tölteni azt a funkcióját, hogy néhány fontos leckét adjon az ifjú nézőinek. Ahogy például hasonló alapon működött A varázslatos iskolabusz című széria. Ehelyett viszont készítettek egy olyan filmet, amely a kisiskoláskorból kilépő gyerekekhez akar szólni, viszont egy olyan stílusban, ami inkább a náluk kisebbeket tud megfogni – hogy aztán a nagy tanulságot a felnőtteknek kelljen levonni belőle. Így viszont igazán élvezni vagy értékelni egyik generáció sem fogja.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
