Sorozat

Bölcsőrablók kritika – Ilyen az, amikor az évadfinálé bedönt egy egész sorozatot

A Bölcsőrablók (The Changeling) első fele egy szépen kivitelezett könyvadaptáció. A Victor LaValle regényéből készült széria hatásos színészi játékkal, erős fényképezéssel és érdekfeszítő rejtélyességgel ránt be. Ami viszont a második felét, és kiváltképp a végét jellemzi, arról talán jobb lenne nem beszélni. Spoileres kritika.

Bölcsőrablók: A könyv

A Bölcsőrablók Victor LaValle azonos című fantasy/horror regényén alapszik. A könyvkereskedő Apollo Kagwa története szülei megismerkedésével kezdődik, ami elsőre indokolatlannak is tűnhet, de a tágabb kontextus megértése miatt minden értelmet nyer.

Apollo apjához fűződő viszonya ugyanis olyan titkokkal terhelt, amik kulcsot jelenthetnek a saját személyes tragédiájának megoldásához.

Amikor Apollo is újdonsült apukává válik, felesége egyre inkább a posztpartum depresszió jeleit kezdi mutatni. Úgy gondolja, hogy a kis Brian valójában nem is az ő gyermeke, hanem egy mások számára láthatatlan szörnyeteg.

Az abszurd feltételezés természetesen szembefordítja Apollóval és szűkebb környezetével, mígnem szörnyű módon végez a kicsivel. A félholtra vert Apollo hosszú felépülése után kétségbeesett hajszába kezd, hogy előkerítse és számonkérje bujkáló párját. A kutatás során pedig egy kétarcú, alternatív New York kezd kibontakozni, ahol ugyanannyira hangsúlyosan kerülnek elő a sharenting veszélyei, mint a legendák csodálatos és egyben félelmetes lényei.

LaValle a Bölcsőrablókban számos témát és zsánerelemet felhasznál, hogy így beszéljen az apaságról, traumákról, a szülői minták ciklikus megismétlődéséről, és a mindent lebíró szerelemről is. Apollón keresztül bemutatja a szerelem eufóriáját, az elárultságérzetből fakadó depressziót és agresszív dühöt, valamint a szívós kitartást és végül a reményt is. A szerző lényegében végigrángatja főszereplőjét mennyországon és poklon is, de a könyvben végül a pozitív üzenet érdekében a tündérmesei elemek kerekednek felül. LaValle nem is titkolja, hogy valójában itt egy olyan mese bontakozik ki előttünk, ami kezdetben a fizikai valóságban gyökerező pszichothrillerként indul. Számos utalás történik már a kezdetektől a csodás elemekre, mígnem végül teljesen átveszik az irányítást. Ehhez pedig főként a számos nép hitvilágában megtalálható (köztük a magyarban is) váltott gyermek mondák kelléktárát használja fel.

Bölcsőrablók: A sorozat

A Bölcsőrablók mint adaptáció egészen sokáig kifejezetten erősnek mutatja magát.

Nem elsősorban az alapműhöz való hűsége miatt, de azért is, mert a feldolgozás a regény finomságait is ügyesen, autentikus módon oldja meg.

Az Apple+ sorozatairól általában elmondható a technikai igényesség, és természetesen a Bölcsőrablók esetében sincs ez másképp. Kelly Marcel showrunner nagy hangsúlyt fektet a vizualitásra, ami le sem tagadhatná, hogy sokat merít a kortárs poszt-horrorok látványvilágából. Ebből a szempontból az almás cég másik, tematikában is hasonló sorozatával, a Servant-tel is párhuzamba állítható.

A precízen komponált beállítások, a nyugtalanítóan furcsán fényképezett szögek, vagy a szűkösre szabott szobabelsők képei a Bölcsőrablókban is hangsúlyosak. Sőt, a vertikális tengelye körül átforduló vagy körbeforgó kamerakép lassan zsánerformai toposszá is merevedik. Mindezek már az első epizódban feltűnőek, amit nem mellesleg Rév Marcell fényképezett. Az ősziesen rozsdás színvilág a komplementer színek harmóniájára épít, így a barnás, narancssárgás főszíneket szinte minden esetben kékes-zöldes árnyalatok egészítik ki.

A szépen fényképezett, remekül vágott jelenetekben a színészek is kitesznek magukért. A főszerepekben LaKeith Stanfield Apollóként, és a feleségét, Emmát alakító Clark Backo jól hozzák karaktereik minden árnyalatát. Mellettük említésre méltó még az Apollo könyvkereskedő cimboráját, Patrice-t alakító Malcolm Barrett. A harmadik epizód egyik legerősebb jelenete is a két férfi közt zajló egyik párbeszéd: nincs semmi akció, de a feldolgozott téma, az egyszerűségében is hatásos rendezés, valamint a színészek képesek kiemelni.

Baj van a gyermekkel

A Bölcsőrablók első fele játszi könnyedséggel és jó arányérzékkel képes magával ragadó hangulatot teremteni. Sajnos azonban innentől kezdve az arányérzék is megborul, ami pedig az utolsó két epizódban történik, az mind az olvasók, mind a nézők elárulása. Már az ötödik részben elkezdődik egy lassulási folyamat. Az eddig éppen kellően kimért, de nem lassú tempóban adagolt történt már elkezd leülni, hogy az Emmára fókuszáló hatodik részben még tovább fokozódjon a lassulás. Az Emma szemszögéből követett cselekménysorban erőteljesebben megszaporodnak az időhúzásnak tűnő elemek (pl. vakondemberek társasága), miközben a korábban feldobott kérdések és függővégek még mindig lógnak a levegőben.

Apollo anyukája is kapott egy külön epizódot, ami önmagában simán lehetne egy érdekes mozgóképes kísérlet. Furcsa, már-már pszichedelikus, szürreális megvalósítása valójában remekül tömörít sok mindent Lillian (Adina Porter) múltjából, és egy különös karakterportré is lehetne. Pláne, hogy Lillian kulcsinformációk birtokosa, amelyek felszínre is kerülnek az epizód végén.

Kár, hogy az addig vezető nagyjából egy órának igazából semmi relevanciája nincs a Bölcsőrablók kontextusán belül.

Kiváltképp úgy, hogy az utána következő finálé az évad legrövidebb része, és még így is olyan, mint egy vonatkatasztrófa. Vagy mint egy váltott gyermek: mintha a gonosz manók kicserélték volna az addigi epizódok minőségéért felelős alkotókat.

Minden jó, a vége jó?

Az évad végére érve a gyanútlan nézőnek még több kérdése támad, mint válasza. Ami egy “mystery box” típusú sorozatnál nem is feltétlenül lenne baj, azonban a Bölcsőrablóknál nem ez a helyzet.

A korábbi megtorpanás után hirtelen tér vissza a fő történetszál, az epizód pedig kapkodásba kezd.

A széria első évada nagyjából a könyv történetének kétharmadánál ér véget, de a zárás kb. félórája olyan fejvakarásra ösztönző képződmény, amilyet sorozatnál már régen tapasztalhattunk.

Az utolsó percek inkább érződnek egy suta előzetesnek a második évadhoz, mintsem egy valódi zárásnak. Az alkotók szándéka szerinti végponthoz érkezve kapunk néhány rövidke, narrált jelenetet, de nem egyértelmű, hogy ezek még az évad szerves részét képezik, vagy csak előreutalnak a folytatásra. Ha az előbbi helyzet áll fenn, finoman szólva is trehány az összkép. Ha pedig utóbbi, akkor egy fokkal érthetőbb, de még mindig szerencsétlen húzásnak hat.

Szimplán csak befejezetlennek érződik minden: úgy a sztori, mint a megvalósítás.

Mintha egy félkész projektfájl lenne kiexportálva. A legfájóbb pedig az egészben, hogy ekkorra már szinte minden csődöt mond: a forgatókönyv, a dramaturgia, és az addig jól működő vágás is.

Verdiktrablók

A Bölcsőrablók akár az Apple Tv+ egyik új nagydobása is lehetett volna, ám helyette cserben hagyta a sztorival sorozat formájában ismerkedő nézőket, és a könyv olvasóit is. Az első 4-5 rész még így is van annyira erős, hogy mentse az összképet, viszont a végjáték szerencsétlenkedése érthetetlen módon vezeti szakadékba a sorozatot. Ezen még az sem segít, hogy az alkotók elmondásuk szerint sem akartak válaszokat adni. Viszont az évad végén illett volna legalább félválaszokkal szolgálniuk, vagy fenntartaniuk az érdeklődést a második évadra. A finálé WTF megoldásai után azonban nem biztos, hogy ez sikerült.

5 /10 váltottraptor

Bölcsőrablók (1. évad)

The Changeling

horror/fantasy
8 epizód
Premier: 2023. szeptember 8.
Showrunner: Kelly Marcel
Csatorna: Apple TV+

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!