Bridget Collins szerint nem kerülhetjük el a politikát, még az iskolában sem

Mielőtt villámgyorsan belemerülnénk a regény tartalmába vizsgáljuk meg kicsit azon kérdés mentén, hogy miért is leghátulra került a szerző jegyzete? A négyszázharmincadik oldal ugyanis kulcsfontosságú infókat rejt magában. Collins itt fejti ki, hogy regényét Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték című műve ihlette. Ahhoz, hogy komplexebb képet kapjunk az Árulásokról, fontos megismerni legalább egy kicsit Hesse művét is, ugyanis ha egyáltalán nem vagyunk képben a múzsával, nehezebb lesz teljesen megérteni Collins szüleményét. 

Hermann Hesse

Hermann Karl Hesse német és svájci felmenőkkel bíró irodalmi Nobel-díjas író, festő és költő. Írói álnéven Emil Sinclairként alkotott, és meghatározó alakja a 20. század művelődéstörténetének, jelentősége az angolszász popkultúrában is megmutatkozik. Az üveggyöngyjátékot (teljes címén Az üveggyöngyjáték Josef Knecht Magister Ludi életrajzának kísérlete, valamint Knecht hátrahagyott írásai) tartják az egyik legjelentősebb szépprózájának, melyet 1931-ben kezdett el írni, és csak évek múltával jelenhetett meg Zürichben. Németországban háborúellenes publikációi és politikai nézetei miatt betiltották minden írását egészen 1946-ig. Az üveggyöngyjáték egy 2200-ban játszódó utópia egy képzeletbeli tudósállamban, ahol a főszereplő egy a külvilágtól elzárt rendet alakít, ahová nem ér el a világ erkölcsi fertője. Az Üveggyöngyjáték Rend tagjai kifejlesztenek egy rendkívül különleges játékot, ami magában hordozza a művészet, a szellem és a tudomány édes egyvelegét. A játékmester (Magister Ludi) és egyben főhős Josef Knecht ráeszmél a játék öncélúságára és életének útját végül a gyerekek nevelése felé kanyarítja. 

A különlegessége a könyvnek, hogy egy úgynevezett képzeletbeli önéletrajz, amelyet egy jövőbeli kutató ír meg a Magister Ludi életéről és az üveggyöngyjátékról. A játék magába foglalja nem csupán az emberiség teljes történelmét és művészetét, hanem kulcsszerepet ad a játék művelőjének, hogy bizonyítsa méltóságát az egyetemes kultúra csúcsán. Emellett szerepet kap a diákélet, ahol megfigyelhetjük a teljesítménykényszer és az állandó versengés hatásait. Ahhoz, hogy ezt a művet megérthessük, nem csupán Hesse politikai nézeteivel és átfordult szemléletével kell tisztában lennünk, (először önkéntes katonaként akart a fronton harcolni, majd később a II. világháborút azonban már élesen ellenezte és bírálta), hanem azzal is, hogy ez a regény nagyon erősen köthető a spiritualitáshoz. Ha erre nem vagyunk nyitottak, nem fogjuk megérteni sem az üveggyöngyjátékot, sem pedig Collins grand jeu-ként elnevezett játékát. 

Árulások

A könyv több szemszögből mesél, és olykor-olykor a múltba is visszatekint. Részemről ezeket tartottam a legizgalmasabbnak, mert lényegében ez adta a történet velejét, ami köré szépen felépült minden egyéb. Az első személy szemszöge a Patkányé, aki egy Montveree-ben titokban élő leány. Vele indul az egész regény, amely rendkívüli módon meghatározza a történet komor és baljós hangulatát. Magára patkányként tekintő lány, csak a túlélésért küzd, na meg persze azért, hogy láthatatlan maradjon az emberek számára. Az ő élete az egyik legnagyobb rejtély a könyvben, az igazság megsejtésére azonban jó sokáig kell várnunk. 

A másik szemszög Léonard Martiné, aki kulturális miniszterként fontos szerepet tölt be a politikai életben. Egy váratlan helyzetben kiderül számára, hogy nem tanácsos a minisztert (az Öreg) és a jelenlegi politikai szabályrendszert bírálni, még csak személyes meglátásokkal illetnie sem. Léót sarokba szorítják, mert túlzónak ítélte a kultúráról és integritásról rendelkező törvényeket, lemondatják miniszteri posztjáról és más választást nem hagyva számára visszaküldik régi iskolájába, Montverre-be, hogy tovább tanulmányozza a grand jeu-t. Ekkor még nem lát összefüggést azzal, hogy soha nem látott esetként a dicső múltú, a kultúra fellegvárának tekinthető elit fiúiskolában egy névtelen kiválasztásnak köszönhetően egy nő került a magister ludi szerepébe. Még akkor sem, amikor régi iskolatársa, a tájékoztatási minisztérium embere Emile arra kéri, hogy írjon neki leveleket. Ez egyértelmű összefüggés Az üveggyöngyjátékkal, hiszen Léo is jelentéseket ír Claire politikai és vallási nézeteiről, amellyel naivságának köszönhetően kvázi árulást követ el. Hesse alkotásában Knacht például jelentéseket ír a legjobb barátjáról, nem javasolja annak vezetői kinevezését.

Léo értetlenül áll a történtek előtt, kulturális miniszterként kötelességének érezte aggályait kifejteni az elfogadásra váró örökségvédelmi törvényről, amely arról szól, hogy rendkívül súlyos adókat vetnek majd ki a fikciókra, a külföldi irodalom pedig megfizethetetlenné válik majd a kiváltságosabb helyzetben lévők számára is. Mindez a nemzet játékának védelme érdekében történik, amely egyértelműen önkényes cenzúrát jelent és hatalomátvételt a kultúra elefántcsonttornya felett.

Emellett pedig integritásról szóló törvénykezést is bevezetnek, amely a keresztényekre vonatkozik. Előbbi törvénykezés kicsit arra is emlékeztet, mint amikor J.K.Rowling híres varázslós regényében a minisztérium a Roxfort felett át kívánta venni a hatalmat, ezért Umbridge egyfajta kémként és a minisztérium fenyegető aurájaként megjelent az iskolában. Ráadásul reflektál Hesse nácizmussal szembeni nézeteire és magára a náci ideológiára. 

Szóval Léo kénytelen szeretőjét és addig kiváltságos életét feladva Montverre-be költözni. A puritán körülmények, a hirtelen jött változás és az egyre sűrűbben előmászó emlékek hada megviselik a férfit. A legnagyobb meglepetés azonban, hogy Claire Dryden magister közelsége furcsa érzelmeket ébreszt benne. A magister ludi (a legfőbb játékmester és oktató, akinek a pozíciója sérthetetlen) eddig soha nem látott módon egy nő, akinek ráadásul a szemüvegén keresztül szintén láthatjuk az iskolában történő eseményeket. Ő lesz tehát a harmadik karakter nézőpont. Ez egy érdekes színfoltja a kötetnek, hiszen megismerjük egy olyan nő nézőpontját, akinek a jelenléte rendkívül idegen egy csupa fiú diákból és férfi tanítóból álló intézményben.

A nemzeti játék, a grand jeu eddig csupán a férfiak kiváltsága volt, a tudás megszerzése ehhez a különleges mesterséghez nem lehetett másé.

Az elitista gondolkodásmód, a nők elnyomása és tudástól való megfosztása egyértelműen történelmi alapokra van felépítve. Claire részei elég sűrűn követik egymást, így sűrűn reflektál Léó részire. Ha eddig nem lett volna elég a férfi frusztráltsága, mélytányérból kanalazhatjuk mellé a magister elnyomott dühét is. A keresztények nemkívánatossága beszűrődik az iskola falai közé is, ez megmutatkozik a ruhára varrt keresztben, a diáktársak megbélyegzésében és a grand jeu teológiai alapjainak elhallgatásában is. Claire rendkívül intelligens, bírálattal illeti a politikai rendszert, és szenvedélyesen oktatja a diákokat. Emellett egy sötét titok köti össze őt és a mit sem sejtő Léót. A jelen idejű elbeszélések leginkább kettejük kapcsolatának alakulásáról szólnak, amelyet nagyban meghatároznak a múltbéli eseményekről szóló részek. 

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Ezek nagyjából ugyanolyanok, mint ha Léo mesélné el őket, ugyanis a férfi naplójából tudjuk meg, milyen is volt egy versengés orientált közegben kitanulni a mesterséget. Léo emlékei leginkább egyetlen személyre fókuszálnak, legnagyobb versenytársára, aki nem más, mint Aimé Carfax de Courcy. A két ifjú egyfajta doppingként éli meg az egymással való hadakozást, melynek elkerülhetetlen hozadéka, hogy a gyűlölködés mellett élvezik is a helyzetet. Léo tehetséges ugyan, de messze nem zseniális, hiszen sokszor csak a jól bevált sémákat másolja vagy alakítja át. Carfax azonban egy valóságos géniusz. Amikor közös feladattal néznek szembe rádöbbennek, hogy a legjobbat képesek egymásból kihozni, ez által pedig fantasztikus grand jeu létrehozására is képesek. Soha nem ismernék be, de egyre jobban élvezik a közös alkotást, annak ellenére, hogy a versengés soha nem szűnik meg kettejük között. Ezek a részek csodálatosan épülnek fel az olvasó szeme előtt, a megszokott Collins stílusba bugyolálva. A visszaemlékezések sorában több osztálytársukat is megismerjük, akik rendkívül abuzív módon viszonyulnak Carfaxhoz. Emile kiemelkedő szerepet kap ezekben a visszaemlékezésekben, tekintettel arra, hogy egy borzalmas titkot őriz, amelynek a jelenre is kihatása van. 

Ahhoz, hogy ne csesszük fel az agyunkat rögtön a könyv elején amiatt, hogy fogalmunk sincs milyen játék is valójában a grand jeu, érdemes visszakanyarodni Hesse spiritualitására, amely nemcsak saját művében keresendő, hanem Collins grand jeu-jében is. Mondhatnánk, hogy a grand jeu virtuóz ötvözése a számtannak, zenének, festészetnek, tudományoknak, művészeteknek és vallásnak, de ez nem a teljes igazság. Carfax teszi fel a kérdést, hogy “nem az volna a grand jeu lényege, hogy jobb emberré váljunk általa?” És ha még nem kapiskálnánk a lényeget, akkor Claire megfogalmazása a legérthetőbb, amely így hangzik: 

A grand jeu nem egy játék, hanem annak a szöges ellentéte. Módszer annak megfigyelésére, ami kívül áll rajtunk. S ami kívül áll rajtunk, és egyedül bír valós létezéssel, az az isteni. Újrateremtjük a világot, hogy aztán átadjuk magunkat neki; az pedig, amivel a grand jeu-t gyakorolva szembesülünk, maga az igazság.

Tehát a grand jeu-t nem lehet csak úgy megtanulni. Megalkotni egy játékot egyenlő azzal, ha valaki magába néz, magasztosan viseltetik a játék és az élet iránt, illetve bölcsességgel, hajlandó teljes egészében az igazat mutatni a világ felé, ehhez megragadva minden eszközt, ami csak a rendelkezésére áll. Egyfajta spirituális megjelenítése a valóságunknak. A grand jeu-t nem lehet úgy elképzelni, mint egy egyszemélyes színházi előadást, holott valahol mégis hasonlít rá, csak éppen a létező összes spiritualitással, amit bele lehet képzelni. A regény folyamán teljes egészében átélhetjük a grand jeu megalkotásának minden érzelmi hullámvölgyét, de kész játékot sosem fogunk egészében látni. 

A misztikum, ami áthatja az egész könyvet, a sejtelmes és zord hangulat mellett, ami egy külvilág felől érkező folytonos fenyegetettség érzéssel társul tökéletesen belesimul a cselekménybe. Még ha azt érezzük, hogy valójában alig történik valami, valójában nagyon is építkezik a történet. Borbély Judit Bernadett fordító már elsőre fantasztikusan ráérzett Collins stílusára, és választékos, igényes, gyönyörű nyelvezettel adja vissza a szerző mondanivalóját. Ez nagyban segíti az olvasót abban, hogy a zavaros kezdés ellenére is viszi magával a szöveg a képzeletet, pedig kvázi fogalmunk sincs hová akar kilyukadni végül a szerző. És elárulom, hogy még az Árulások végén sem értünk majd mindent teljesen, Bridget Collins nyitott kapukat hagy az olvasó számára amellett, hogy a legnagyobb rejtélyekre végül fény derül. A minisztérium baljós árnyéka végleg rávetül az elit akadémia falaira, Léo élete újból fenekestől felfordul, és a “valami még rosszabb jön ezek után” érzés az utolsó szóig elkíséri az olvasót. 

Az Árulások egyszerre szól politikáról, elnyomásról, hazugságról, reményről, szerelemről, spiritualitásról, hitről és igazságról. Ez a regény méltón tiszteleg Hermann Hesse életműve előtt, mind témájában, mind nyelvezetében. Nemcsak Bridget Collins rajongóknak ajánljuk, hanem azoknak is, akik vágynak egy olyan fantasy élményre, amely nem a megszokott módon tálalja meg az olvasót.