A Stranger Things gyakorlatilag egy audiovizuális lexikonja a 80-as évek ifjúsági/sci-fi és horrorfilmjeinek. Egy sorozat formába öntött álcázott idézetgyűjtemény. Szinte képtelenség is sorba venni azt a számtalan filmet, amire a készítő Duffer testvérek utalnak a sorozatban. Mivel pedig a legfőbb inspirációs forrásként emlegetett Spielberg és Stephen King filmeket már úgyis ismeri, látta mindenki, így most nem is azokról lesz szó. Hanem olyan talán kevésbé ismert alkotásokról, amelyekre talán a sorozatban sem utaltak (annyit), de mégis magukban hordozzák a Stranger Things DNS-ét. Olyannyira, hogy akár ihlethették is azt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Világmegmentő geekek, kisvárosi pokoljárás és szörnyvadász gyerkőcök: íme a 80-as évek autentikusabb, igazi furcsa dolgai. (Tehát a cikk célja a Strange Things farvizén eladni a régi jó dolgokat, azoknak a mai fiataloknak. – a szerkesztő.)
Az utolsó csillagharcos (The Last Starfighter, 1984)
Ki ne vágyott volna messzire utazni és hősies űrcsatákat vívni? Az utolsó csillagharcos Alex (Lance Guest), egy lakókocsitelepen élő tinédzser történetét meséli el, aki másra se vágyik, mint hogy lelépjen ebből a porfészekből a barátnőjével (Catherine Mary Stuart) együtt. Legkedvesebb tevékenysége egy videójáték, amiben ellenséges harci űrcirkálókra lövöldözve döntögeti egyéni rekordjait, míg egy napon lehetősége nyílik rá, hogy valódi csillagharcossá váljon. Az utolsó csillagharcos kedves felnövéstörténet, a mai szemnek ugyan fájóan csúnya CGI-jal és egydimenzós gonosszal, de szerethető karakterekkel, emberi dilemmával, diverz űrlényekkel és aranyos párbeszédekkel, amik kellemes esti újranézős filmmé teszik.
A Stranger Things kapcsolat
HIRDETÉS
Alex épp az a főszereplő, akivé a Stranger Things hősei válni akarnak, és majd válnak is. Olyan hős, aki nem fizikai erejével, hanem kimondottan gamer mivoltával és tudásának köszönhetően képes legyőzni az akadályokat. Az eredeti geek-vágy beteljesülés megtestesülése. És annak a megerősítése, hogy a szüleink által haszontalannak bélyegzett hobbink valójában fontos. Így nem csak a Stranger Things karaktereinek, de a Ready Player One főhősének is egyértelmű előképe. (Széplaki Berta)
Űrrandevú (Explorers, 1985)
Miután a sci-fi geek (Ethan Hawk!) megálmodja egy repülő energia-gömblétrehozásához szükséges chip tervrajzát, és a nerd barátja (River Phoenix!) elkészíti azt, a laza sráccal kiegészülve elhatározzák, hogy a találmányt felhasználva építenek egy űrhajót. Ez pedig különféle kertvárosi és intergalaktikus kalamajkába keveri őket.
Joe Dante néha olyan, mintha Steven Spielberg komiszabb unokatestvére lenne. A Piranha egy humorosabb Cápa koppintás (az egyik legjobb!), a Szörnyecskék pedig egy morbid E.T. paródiaként is felfogható. Ám az Űrrandevút akár Spielberg is rendezhette volna – egészen meglepő, hogy a Szörnyecskékkel és az ezt követő Vérbeli hajszával ellentétben Spielberg itt nem producer. Persze Dante nem vesztette el a sajátos – utalásokban bővelkedő – humorát, ám a több ekkori filmjére jellemző kissé cinikus élt (és horror elemeket) most teljesen mellőzi. Az Űrrandevú egy felemelően feel-good, őszintén pozitív, kellemesen mókás (Robert Picardo stand-up/TV űrlénye!) és szerethető ifjúsági kalandfilm. Még ha igazán sok cselekménye, tétje vagy értelme (a „szerelmi” szál beteljesülése teljesen WTF) nincs is. Abban, hogy a tartalmához képest kissé hosszúnak érződő film végül egészen kurta furcsa véget ért, az valószínűleg a Paramount sara is, aki elvette Dantétől a végső vágás jogát, csak, hogy előbb moziba küldhesse a filmet. Viszont eme film főszerepeiben debütált Ethan Hawk és River Phoenix!
A Stranger Things kapcsolat
Ha A kapu (lejjebb a listán) a Stranger Things horrorrészének előképe, akkor az Űrrandevú a kertvárosi-ifjúsági-sci-fi kalandozásnak. Az egymással walkie-talkie-val kommunikáló ifjú kívülállók űrhajóépítése szinte semmiben sem különbözik Mike Wheeler baráti körének kísérleteitől. Dante popkulturális kikacsintásai pedig még inkább fokozzák a hasonlóságot. Még úgy is, hogy ő jóval elegánsabban és kevésbé szájbarágósan rejti el ezeket a húsvéti tojásokat (lásd a „Starkiller” filmet az autósmozi jelenetben), mint a Duffer tesók. Arról nem is beszélve, hogy a film plakátja (kerítéshez támasztott bicikli éjszaka, a túloldalról rejtélyes fény szűrődik át) egy az egyben lehetne Stranger Things promoanyag is. (Pongrácz Máté)
Frászkarika – Veszélyes éj (Fright Night, 1985)
Egy amerikai kisvárosban járunk, ahol az élénk fantáziájú, horrorrajongó tinédzser, Charley a film első pár percében felfedezi, hogy új szomszédjuk, a karizmatikus Jerry (Chris Sarandon) vámpír. És ha ő nem tesz semmit, naiv fiatal lányok fogják sorra lelni halálukat tőle mindössze pár méterre. A Fright Night műfaja horrorvígjáték, a 80-as évek horrorainak fontosabb attribútumaival: klasszikus maszktechnikával denevérszerűre maszkírozott főgonosszal és esztétikusan gusztustalan, különleges effektekkel teli agóniával. A film finoman adagolva vegyíti az erotikát horrorral és humorral, a karakterek között pedig jól működik a kémia; a kellően maníros vámpír playboy a barna macit is kiijeszti Charleyból, miközben a kisugárzása a fiú barátnőjére is mágikusan hat – a főszereplő még nagyobb riadalmára. A kettejük közti alfa- és bétahím-dinamika nagyon szórakoztató.
A Stranger Things kapcsolat
Stranger Things-fanoknak azért is lehet csemege a film, mert itt is megfogalmazódik a geekség dicsérete: Az utolsó csillagharcos sztorijához hasonlóan Charley is egy geek, akit horror-nerdsége készített fel a természetfelettivel való harcra, így minden setesutaságával együtt egy lépéssel a többi szereplő előtt tud járni az ellenség likvidálásában. (Széplaki Berta)
Gyermek az időben (Flight of the Navigator, 1986)
Szimpatikus kisgyerek NASA-logós sapkában túljár a felnőttek eszén, akik kísérletezni akarnak rajta. Ismerős? A Gyermek az időben egy kevésbé ismert Disney mese a 12 éves Davidről, aki egy szempillantás alatt, észrevétlenül 8 évet ugrik előre. Visszatérve sokként éri, hogy a szülei megöregedtek, öccse pedig idősebb lett nála. Hamarosan kiderül, hogy még ennél is több furcsaság szövődik az ügybe. A szálak egy titokzatos űrhajóhoz, és annak kissé nárcisztikus személyiségű fedélzeti számítógépéhez vezetnek. A film a pazar belső enteriőrű űrhajóval, bájosan csúf ráncos szörnyecskékkel egy kis vizuális gyöngyszem. És bár a magyarázatok eléggé bugyuták, a cselekmény pedig kifejezetten gyenge, a trükkök még mai szemmel is szépek, David karaktere pedig hiteles, űrhajókkal és rejtélyekkel könnyen izgalomba hozható, mégis reális félelmekkel rendelkező, szerethető kissrác.
A Stranger Things kapcsolat
A főszereplőt alakító Joey Cramer könnyedén beleillene a Stranger Things bandájába. A sorozat szereplőihez hasonlóan nagyon ügyes, könnyen kedvelhető gyerekszínész, aki egyedül elviszi az egész filmet a hátán. Neki és a hangulatnak köszönhetően a Gyermek az időben minden ST-rajongónak kötelező. (Széplaki Berta)
A kapu (The Gate, 1987)
Glen (Stephen Dorf) az átlagos amerikai kertváros, átlagos tizenévese. Egészen addig, amíg a hátsókertjébe be nem csapódik egy furcsa meteorit, ami néhány véletlenszerű eseménynél karöltve megnyitja az átjárót a pokolba. Szülők és egyéb felelőségteljes felnőttek hiányába pedig rá és zűrös haverjára hárul a feladat, hogy megmentsék a világot a démonok uralmától.
A nem meglepő módon magyar származású Takács Tibor legismertebb rendezése olyan, mintha az E.T. és a Rémálom az Elm utcában különc, törvénytelen gyermeke lenne. Bár a kifejezetten fiatal szereplőgárdája (a későbbi Penge főgonosz Stephen Dorf itt alig 14 éves) miatt abszolút ifjúsági filmnek tűnik, a hangulata meglehetősen nyomasztó tud lenni. Takács és a szintén magyar származású operatőr Thomas Vámos remek fényképezéssel (nagyszerű fény-árnyék használattal) kifejezetten hátborzongató, olykor lázálomszerű atmoszférát épít fel, amibe még egy csipetnyi enyhe-goret is csempész. Horrort tekintve A kapu értelemszerűen nem egy Evil Dead, de előbb említett húzásaival – zombi kamu-apuka feje a fia szeme előtt loccsan szét a betonon – ezen a téren messze túltesz a 80-as évek más ifjúsági kalandfilmjein. Ahogyan a mai szemmel is kifejezetten szórakoztató stop-motion démonkák is Sam Raimi filmjeit idézik. Műfajának abszolút gyöngyszeme ez a film, amit mintha kifejezetten arra találtak volna, ki, hogy bevezessük vele gyermekünket a horror ködös világába.
A Stranger Things kapcsolat
Fiatal srácok, akiknek nem csak a bébiszitterként kirendelt nővérrel, de az odaátról érkező pokolszökevényekkel is meggyűlik a bajuk? A ködös kertvárosi biciklizéssel induló nyitójelenettől, a fináléig – ahol egy túlméretezett tűzijáték rakéta lesz a démonkirály legyőzésének eszköze – az egész olyan, mint egy 85 percbe sűrített Stranger Things évad. Csak autentikusabb és feszesebb. (Pongrácz Máté)
Szörny csapat (The Monster Squad, 1987)
Ott kezdünk, ahol a klasszikus szörnyfilmek véget érnek: Dühödt falusiak ostromolják Drakula várát, hogy véget vessenek rémuralmának. Ám a csőcselék terve felsül, mi pedig ugrunk a neonfényes 80-as évekbe, amikor a fővámpír feltámad. Neki is lát, hogy összegyűjtse legendás szörny társait (a Farkasembert, a Múmiát, Frankenstein teremtményét és a kreatúrát a Fekete lagúnából), akik segítségével aztán világuralomra törne (vagy valami, el mondjuk a filmből nem nagyon derül ki.) Csupán egyetlen dolog állíthatja meg a Sötétség Hercegének rémkompániáját: egy csapat 80-as évekbeli gyerek sztereotípia.
Shane Black neve gyakorlatilag összeforrt a karácsonykor játszódó haver-akcióvígjátékokkal. Épp ezért is meglepő, hogy az egyik legszórakoztatóbb forgatókönyvét egy olyan filmhez írta, amiben nyoma sincs kiégett zsaruknak és ünnepi fényeknek. A humora természetesen megmaradt, sőt ez talán karrierjének legviccesebb filmje. Ám nem pusztán ő vizsgázott jelesre a kamaszok kontra klasszikus szörnyek tárgyban. A jobb sorsra érdemes Fred Dekker dinamikus rendezése, az elképesztően szimpatikus szereplőgárda, a Universal rémfilmeket megidéző atmoszféra és Stan Winston időtálló maszk- és trükkmesteri munkájának köszönhetően a Szörny csapat 80-as évek egyik (ha nem A) legszerethetőbb -horrorelemeket alkalmazó – ifjúsági-kalandfilmje.
A Stranger Things kapcsolat
Nem túlzás azt mondani, hogy a Szörny csapat a Stranger Things előtti Stranger Things. Nem pusztán azért, mert sztereotip megjelenésű kisvárosi kamaszok harcolnak benne szörnyekkel, hanem azért is, mert elképesztő módon túljáratja a 80-as évek minden esztétikai jellemzőit. Az évtized palackba zárt esszenciája. Olyannyira, hogy az a furcsa helyzet áll elő, hogy egyszerre autentikus leképezése annak, de néhol már-már azt érezzük, mintha valójában egy posztmodern paródia/tisztelgés lenne. Ráadásul az Universal klasszikusok folyamatos megidézésével nem kis meta érzete is van a filmnek, amivel abszolút megelőzte korát. (Pongrácz Máté)
