Elmés szócsaták közepette formálódott New York-i elit klub – Az Aranykor

Julian Fellowes maga is nemesi családból származik, ezért nem meglepő, hogy a szertartásosság, az illem és az etikett kiváló ismerőjeként a nevével fémjelzett közkedvelt sorozatokba is becsempészi mindazt a tudást, amelyet ebben a kissé sznob, ódivatú és hagyományokhoz végletekig ragaszkodó környezetben megszerzett. Ez a hagyományokhoz való ragaszkodás és a mindennapokba bekúszó modernitás feszül egymásnak ebben a történetben, amelyből végre közérthető formában megtudhatjuk, mit is jelent az „újgazdag” kifejezés.Továbbá azt is, hogy az amerikai arisztokácia tagjai mind azt vallják magukról, a legendás Mayflower hajón érkeztek őseik erre a földre, ezért joguk van meghatározni, kiket fogadnak be a legfelsőbb körökbe, és kiket nem. A történet egyik fő konfliktusa éppen ebből a sznobizmusból ered.

George és Bertha Russel (Morgan Spector és Carrie Coon) három éven keresztül építtet magának kacsalábon forgó palotát New York egy fejlődő, felkapott városrészébe, közvetlenül a Van Rijn özvegy, Agnes (Christine Baranski), és vénkisasszony húga, Ada (Cynthia Nixon) házával szemközt. A Russel házaspárnak nincs „múltja”, viszont George egy fejlődő és mind zsírosabb megbízásokat kapó vasúttársaság tulajdonosa, vagyis tipikus újgazdag, míg Agnes Van Rijn a régi világot megtestesítő, szigorú és hagyománytisztelő arisztokrata. Már ebből a nyitójelenetből is világosan kiolvasható, ahogy szimbolikusan szembeáll egymással régi és új, hagyományos és innovatív, ám a szálak egyre jobban összekuszálódnak, amint Mrs. Russel a fejébe veszi, hogy pozíciót szerez magának a New York-i elitben. Agnes és Ada mindeközben befogadja halott bátyjuk lányát, Mariant (Louisa Jacobson), valamint annak segítőjét, a fekete bőrű, tanult Peggy Scottot (Denée Benton), aki Agnes titkárnőjeként próbál beilleszkedni a háztartásba. A The Gilded Age ugyan kevésbé fókuszál a cselédség soraiban végbemenő játszmákra, mint Fellowes korábbi projektje, A Downton Abbey, ám nem is hagyja teljesen figyelmen kívül, hogy a New York-i elit háztartásának szerves részét képezi a személyzet, még a lassan modernizálódó Újvilágban is. Sőt, francia szakácsot, vagy épp angol komornyikot tartani még mindig elegáns, amivel a különböző háztartások úrihölgyei egymásra licitálhatnak sznobizmusban.Ahogy a viszály egyre jobban kiéleződik régi elit és újgazdag felső osztály között, angol etikett és amerikai háztartás, vagy épp fekete és fehér alkalmazott között, úgy válik egyre izgalmasabbá a város társadalmi struktúrájának lassú, de szükségszerű átalakulása.

Míg a férfiak az üzleti életet alakítják, és a politikai nyomásgyakorlástól sem riadnak vissza egyéni haszonszerzés céljából, addig a jótékonykodás  és az adománygyűjtés kirakatdíszletei mögött nők vívják meg harcaikat a társadalmi ranglétra elitebb pozícióinak betöltéséért. Tipikus méhkirálynő-szerepek körvonalazódnak az udvarias áskálódások, gyöngybetűkkel megírt meghívók és színpadias félmosolyok mögött. Nemcsak a Russel-Van Rijn ellentét szolgáltatja mindehhez az alapot, hanem a korszak legismertebb családjának, az Astor famíliának jelenléte is. Az elit klub pont úgy működik, mint egy szabálykövető politikai frakció: a hierarchia csúcsán álló vezető ad engedélyt arra, sőt, ha kell, egyenesen utasítja a szűk környezetébe tartozókat, hogy miről mit gondoljanak, és miként nyilvánítsanak véleményt. Amíg Mrs. Astor (Donna Murphy) úgy nem dönt, hogy beengedi a társaság krémjébe az ambiciózus és feltörekvő, híres ősök nélküli, de rettentő gazdag Mrs. Russelt, addig leghűségesebb barátnői sem fogak másként cselekedni.

A szellemes diskurzusok és a kosztümös filmekre jellemző udvariaskodás nagyon hangulatossá varázsolja a fejlődő New York atmoszféráját. Érezni, hogy ebben a korban még jelentősége volt a kimondott, és a ki nem mondott szavaknak egyaránt, valamint azt is, hogy a felszínesség mögött azért már nagyban zajlottak az előjogokkal nem rendelkezők integrációjára tett kísérletek, még ha nem is volt túl kimerítő erről a társadalmi konszenzus. Bár egy fekete nőnek még meg kellett küzdenie a rasszizmussal, ha sikeres szeretett volna lenni és karriert szeretett volna építeni, viszont nem volt totális az elnyomás, és akadtak lyukak a rendszerben. Felvetődik továbbá a szavazati jog nőkre való kiterjesztése is, akárcsak a szabad párválasztás kérdése, vagy az identitáshamisítás.

A The Gilded Age sokkal több, mint egyszerű kosztümös sorozat, nem áll meg az elképesztő ruhaköltemények, gyönyörű, sőt, kissé már-már csicsás belső terek és a Fellowestől megszokott cselédszállások külsőségeinél, izgalmasan és mélyen foglalkozik az emberi lélekkel, nem feledkezik meg a karakterek jellemfejlődéséről sem.

A színészek remekül hozzák a rájuk osztott szerepeket, és a jelmezekre sem lehet panasz. A Downton Abbey rajongóinak kötelező darab, de szeretni fogják azok is, akik kedvelték a Bridgerton-család, vagy az utóbbi évadok Outlander epizódjait is.