Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön falka a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West című versenyprogramjában már bizonyított, szeptember 11-én pedig a hazai közönség is láthatta a Cinefest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol ötperces vastaps kísérte a vetítést. A rendező elmondása szerint saját élményeiből építkezett, ám a kisfilmjeiből (Utolsó hívás, Szép alak) jól ismert, a közösségek peremfigurái kerülnek itt is középpontba, akik az összetartozás alapsejtjét jelentő család keretein belül magányosodnak el. A kérdés nem az idevezető út, hanem az, hogy képesek-e Külön falkaként megtalálni az elveszett “valahova tartozás”-érzését? Filmkritika.
A két filmbeli karakter ismerősek a néző számára, bárhol láthatjuk őket a tömegközlekedésben, az utcán, a bankban sorban állva. A két amatőr színész is ezt az érzést erősíti meg bennünk, a hétköznapiságot, ám Dietz és Horváth puszta jelenlétükkel és mimikájukkal sokkal többet adnak át. Érzéseik, a közegükkel való idegenségüket soha nem mondják ki direktbe, hanem elég egy tekintet, egy buszmegállóban állás, hogy érthetővé váljon a szereplők komplexitása.
Ugyanis hiába egy „csak” börtönt viselt biztiőr, vagy egy tizenkét éves lány áll a film középpontjában, a Külön falka számos réteget képes megmutatni, felfejteni belőlük.
Tibor egyszerre a megtestesült rideg erő, aki akaratlanul is félelmet ébreszt az emberben, és az érzékeny, érzelmeit vállaló férfi, aki minden titka és bűne ellenére szereti lányát, és képes az ő érdekében felelősségteljes felnőttként viselkedni. Niki a pimasz, hazugságokra hajlamos lány gond nélkül áll bele veszélyes helyzetekbe, csinál meg csínyeket, hazudozik a következményektől nem félve, ám mégis keresi a biztos, gondoskodó barátot. A páros nem csak külön, hanem együtt is hozza a kíváncsiság-kötődés-felelősség tengelyén mozgó apa-lánya kapcsolatot. Az egymást méregető két kíváncsi, de mégis idegenkedő fél fokozatosan válik az elválaszthatatlan szülő-gyeremekké; ennek betetőződése a szülői értekezlet, ahol egy csapatként veszik fel a versenyt a tanárokkal és az osztálytársak szüleivel.
Tibor és Niki találkozása, majd fokozatos egymásra találásába kezdetektől kódolva van a beteljesületlenség, amit mindketten jól tudnak. Tibor bár gondoskodna lányáról, de helyzetét reálisan látva muszáj felelősségteljes felnőttként ellökni magától a lányát. Niki is hasonló közeledő távolsággal szemléli apját: érzi a kettőjük között lévő hasonlóságot, közös pontokat, de a férfi rossz oldala megriasztja, ösztönös távolságtartásra bírja. Kis Hajni apa-lánya filmjét pont ez az összetettség teszi különlegessé.
Minden erkölcsi döntés, józan ész ítélete és rossz tulajdonság alatt meghúzódik a tiszta, kikezdhetetlen szeretet, ami pont a helyesnek vélt döntések és a leküzdhetetlennek tűnő belső tulajdonságok miatt tűnik szinte elérhetetlennek.
Minden körülmény ellenére mégis szurkol a néző, hogy apa-lánya együtt maradhasson, és végre az a család legyenek, amelyre vágynak, saját külön falkájukra.
A páros egymáshoz vezető köteléki útja nemcsak Dietz és Horváth játékában nyilvánul meg, hanem szimbólumok szintjén is. A panel lakótelep fái utalnak a film angol címére (Wild Roots), a családi összetartozás gyökereire, melyekhez a szereplők fizikai úton mindig kapcsolódnak – legyen az a törzsnek való támaszkodás vagy nekimennés a fának. A fák mellett megjelennek a szereplők tulajdonságaira utaló ötletes szimbólumok, minthogy Niki állandóan autó szélvédőket mos a benzinkúton, vagy Tibor testvérénél élő kutya, amit Tibor gondoz és sétáltat. Kis Hajni egyiket se rágja a néző szájába, mindig egy, a cselekményt előrevivő jelenet részeként jeleníti meg őket, rábízva mindenkire, hogy észre veszi-e a szimbólum jelentését, vagy csak egy visszatérő elemnek tekinti azt. Akárhogy döntünk befogadóként, a film egészére nem lesz kihatással, és élvezi értékéből se von le semmit.
A Külön falka ugyanis a családi drámák minden erőteljes érzelmi tulajdonságával rendelkezik, a műfaj hollywoodi képviselőinek (Apaság, Minari) kötelező fordulatai és érzelmesre járatott jelenetei nélkül.
Nincs nyoma mesterkeltségnek, beállított és kiszámított jeleneteknek, minden a saját természetes medrében halad a végkifejlet felé.
Persze akadnak olyan kötelező jelenetek – például a családi titok kiderülése –, ami elkerülhetetlen a cselekményben, ám ezek is szinte észrevétlenül épülnek be a film világába.
Kis Hajni első nagyjátékfilmje bárki számára maradandó, katartikus filmélményt nyújt. Szereplői élők, könnyű azonosulni velük, ezért a puszta szimpátia elég ahhoz, hogy izguljunk értük. Élethelyzetük sem mindennapi, tartogat elég izgalmat a központi kérdés, hogy vajon apa és lánya egy család lehet-e. Emellett pedig számos képi és zenei eszköz segíti kitárni a film világát, érzelmi vetületét, és legvégül talán nyitottá tenni a nézőt.
