George R. R. Martin neve hallatán mindenkinek a már 10 éve várt következő Tűz és Jég dala jut eszébe, a Wings of Winter jut eszébe, és persze az a lassan nevetségessé váló tény, hogy az író úr csak nem adja meg az olvasóknak a várt regényt, hanem inkább mást csinál. Ezen a téren, Magyarországon 2021-ben pont szerencsés helyzetben vagyunk, hisz ímmel-ámmal mindig meg tud jelenni Martintól egy új könyv, ami köztudatban tartja őt, és nem mellesleg csökkenti a várakozást, vagy épp benne való csalódást. A 70-80-90-es évekbeli sci-fi, horror, vagy egyéb zsánerű írásaiból van bőven válogatnivaló, ugyanis a Trónok harca előtt csak néhány Galaktika-beli novellából (pl. A magányos Laren Dorr dalai) lehetett nevét ismerni. A magyarul hiányos életmű szerencsére folyamatosan bővül; idén az eredetileg 1986-ban megjelent Tuf utazásaival egészült ki a magyarul elérhető George Martin olvasnivaló. És hiába a sok-sok eltelt év, Martin könyve még most is friss és sokat mond jelen társadalmunkra leselkedő katasztrófákról, erkölcsi dilemmáinkról. Könyvkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A kötet egy úgy nevezett fix-up novel, ami kvázi novelláskötetként funkcionál, ám a benne szereplő történetek kiadnak egy teljes egészt. Tuf utazásai tökéletes példája ennek a műfajnak, mégha a jelenleg ismert és a magyar olvasók elé került változat gondos szerkesztés eredménye is. A legelső Tuf-történet, az Egy bestia Nornnak 1976-ban jelent meg, melyet több összefüggő novellafüzés, mint a Pestiscsillag vagy a S’uthlam történetfolyam követett. George Martin rajongóinak ismerős lehet a novellák közege, ugyanis ugyanabban az Ezer világban játszódnak, ahol az Éjvadászok, A Féreg Házában vagy a Dal Lyáért – de ezek nem ismerete nem von le semmit a Tuf utazásaiból.
George R. R. Martin már a 70-es években is jól írt, csak te nem tudtál róla
HIRDETÉS
A könyv egy kvázi Haviland Tuf eredettörténettel indul: a Hro B’rana nevezett térségre viszi titkos küldetésre hat vendégét a Kiváló Áruk és Alacsony Árak Bőségszaruja nevű kereskedőhajóján. A kincsvadászatnak induló kalandból végül egy balul elsült expedíció lesz, aminek egyedüli nyertese maga Tuf, hiszen az incidens során a tulajdonába kerül az ó-földi Ökomérnöki Alakulat Bárka nevű ökohajója. És ha már így alakult, a kereskedő új karrierbe kezd: ökomérnökként járja a világegyetemet, hogy különböző bolygók, világok, naprendszerek felé látogatva – természetesen a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe – segítsen az embereknek a különböző természeti katasztrófáinak megakadályozásában.
A sci-fi-horrortól (A pestiscsillag) kezdve a népmeséket idéző darabokig (Egy bestia Nornnak) számos, ma már old school kalandtörténetnek tekinthető írást kapunk.
Klasszikus jellegük viszont egyáltalán nem bántó, hiszen Martin jól ismert sok részletre kitérő, de mégis gördülékeny stílusa miatt szórakoztató a szöveg, a precízen kimért és felépített katarzisokban, fordulatokban vagy megoldásokban pedig ott van az az írói tulajdonság, amiért szeretnie lehet
George Martint. A martini varázst némileg a hasonló struktúra alapján felépített, egymáshoz közel álló novellák törik meg. A nyitótörténet, A pestiscsillag után nagyjából mindegyik írás kimenetele megjósolható: Tuf ellátogat egy olyan bolygóra, ahol a kolonizáló emberiség egy szelete valamilyen problémával néz szembe. Több vagy kevesebb (de inkább egyre több) huzavona után megszületik az egyezség a felek között. Idővel mindenkinek elege lesz Tuf munkamódszereiből, és veszélybe kerülnek a hőn szeretett macskák, majd a megoldás és a feloldás. Az ismétlődő szerkezetet Martin viszont mindig képes kreatív ötletekkel, csavarokkal és konfliktusokkal megtölteni.
A novellák középpontjában általában egy-egy, a távoli világokat kolonizáló emberek miatt támadt probléma áll, legyen az túlnépesedés, az ökoszisztéma érzékeny rendszerének felborulása, vagy természeti csapások. Tuf mint kért vagy kéretlen megváltó jelenik meg, aki némi ökológiai tanulmány után, és maghajójára összegyűjtött DNS-adatbank segítségével szinte bármit képes megoldani. Martin által felvázolt világok lényei adják az izgalmat, és Tuf zsebében rejlő megoldások sokszínűségét. Az Őrzők című novellában például egy óceánbolygón kell megoldást találni a helyi viziszörny problémájára; Egy bestia Nornnak történetben a helyi flórába és faunába illeszkedő szörnyek nevelését kell Tufnak átadnia a helyi vetélkedő házaknak, a Kenyér és halban pedig úgy megoldani a túlnépesedést, hogy ne bántson meg senkit hitében és életfizolófiájában. Bárhova is vesse a maghajó Tufot, sosincs egyszerű dolga, ha előáll egy megoldással, vagy – ez a gyakoribb – kikényszerítenek belőle egy gyorsat; a felmerülő problémák sosem feketék vagy fehérek.
A számtalan szempontot, oldalt és szinteket behozó megoldási mechanizmusokból építi fel Martin azt az feszültséget, amiért még 2021-ben is működnek ezek a történetek.
A feszültségkeltés mellett maga Tuf is egy lehetetlen, de valahol mélyen szerethető figura. A magas és pocakos férfi mindenféle durvaságot kikér magának, elvárja a tiszteletet mindenkitől, még a hercegektől is. Az adott szitut mindig saját erkölcsi iránytűje szerint igyekszik megoldani, ám nem tartja összeegyezthetetlennek azt, ha ezért megfelelő árat is kész kialkudni (ilyen ez a kereskedői véna). A macskáiért – Macskák nélkül egy világ nem is nevezhető igazán kulturáltnak, ugye – pedig bármire képes, még egy T-Rex fenyegető közelsége mellett is megmenteni a szeretett állatokat.
A szórakoztató faktoron túl is számos friss, de minimum ébresztő gondolatot találni Tuf utazásaiban. Több novellában is felfedezni azt az üzenetet, hogy az emberiség ignorás saját környezetét illetően. A természetben él, de nem mellette, harmóniában. Martin Tuf karakterén keresztül ezekre a gyarlóságokra hívja fel figyelmünket: legyünk képesek kilépni emberközpontúságunkból, ne tekintsünk az állatokra saját kényünk-kedvünk kiszolgálóiraként, és persze az emberiség a változásra való képtelensége miatt ássa saját sírját. Az üzenetek egyértelműek, de nem szájbarágósak. A fordulatosra megírt sztorik ugyanis ezeket járják körül alaposan. Az egész morálfilozófiai fejtegetés a három írásból álló S’uthlam-történetfolyamból érthető meg igazán. Némi spoileres előismeret szükséges a megértéshez, ezért ettől a szakasztól az írás spoileres.
A S’uthlam bolygón bár fejlett társadalom él, mely számtalan zsenit adott az univerzumnak, súlyos túlnépesedési problémával kénytelenek szembenézni a közeljövőben. A bajt eddig csak elodázni sikerült, ám teljesen felszámolni soha. A gond forrása a bolygón uralkodó vallás, amely szentnek tekint minden életet, sőt hitük szerint a folyamatos sokasodás által léphet a nemzet az evolúciós lépcső következő fokára – és ez olyan mélyen gyökerezik a közösség tudatában, hogy feloldásra nincs remény. Tuf segítsége is csak az eddigi sorba illeszkedik be, amit ő mindvégig tud. Harmadik segítségnyújtási akciója során bontakozik ki a szituációban rejlő morális kérdés: Van-e bárki kívülállónak joga egy társadalom felett dönteni, még akkor is, ha annak a megmentése a cél?
Martin ennél is tovább megy, amikor a S’uthlam révkapitánya, Mune-on keresztül mondja ki a történet kulcsproblémáját:
Nem tudom, létezik-e megronthatatlan ember, de ha igen, akkor maga lesz az, Tuf.
Az ökomérnök figurája bár hőstevőként jelenik meg, zavaró tényezőként mindig ott van az, hogy tulajdonképpen senki se hívta őt segíteni. Mune az a karakter, aki megkérdőjelezi a S’uthlam-ügy előrehaladtával: egy magát mindenki felett álló istennek képzelő szörnyeteg, aki azért szörny, mert megszerelnivaló gépezetként gondol társadalmakra, emberekre, ökoszisztémákra. Morális iránytűje és a maghajó együttesen korrumpálta őt, vagy tényleg ő az a ritka ember, aki az abszolút hatalommal a nagyobb jót szolgálhatja? Hisz Tuf kívülállósága és józan ítélőképessége az, amivel tud az olvasó szimpatizálni, hiszen a körülötte lévő állandó krízisekre is olyan jó, észszerű megoldásokat kínál a kapitány: túlnépesedésre népességszabályozást, például. Martin sosem ad egyértelmű választ erre, a gondolkodás lehetőségét meghagyja az olvasónak.
A Tuf utazásai bár erősen old school sci-finek érződik űrkalandjaival, űrhajóival és bolygóival, egy kicsit sem vesztett élvezeti faktorából.
Nem egyértelműen jó vagy rossz karakterek, megfejtésre váró, csak első ránézésre egyszerűen feloldható problémák, gördülékeny, de minden apróságra kiterjedő narratíva – minden, amit jól ismerünk George Martintól.
